A konferencia moderátora Hack László, az SZMPSZ alelnöke röviden ismertette a konferencia menetét, majd felkérte Kiss Dávidot, az Oktatási Hivatal munkatársát, a projekt szakmai vezetőjét, hogy mondja el köszöntőjét. A szakmai vezető ismertette az EFOP-3.10.1-17-2017-00001: Tematikus együttműködés erősítése a köznevelés és felsőoktatás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival elnevezésű projektet és eredményeit, mely az elmúlt négy évben beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Projektjük célja az volt, hogy különböző szakmai programokon keresztül megszólítsák a Kárpát-medencei oktatási szféra szereplőit, ideértve a köznevelést és a felsőoktatást is. A projekt szakmai vezetője elmondta, hogy semmiképp sem kívánják végérvényesen lezárni a projektet, mindenesetre ez az utolsó nagyobb szakmai rendezvényük.
Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke is megköszönte a programban való részvételt, melyet igen sikeresnek értékelt. „Az együttműködés és az egység nemcsak közös munkánkat jellemezte, hanem jelmondatként zárókonferenciánk színhelyén is jelen van. Ünnepi rendezvényünk ugyanis városunk egyik kultikus történelmi épületében zajlik, az 1863-ban emelt tiszti pavilonban, amely a viribus unitas „»Egységben az erő!«” feliratot viseli homlokán, I. Ferenc József személyes jelmondataként. Így nyújt kezet a múlt a jelennek, hogy segítse a jövőt egy kis csavarral, amennyiben egy, a város katonai hagyományaira utaló jeles építmény a helyszíne az otthon, a világ legbékésebb tevékenységének, a gyermekek tanítása és nevelése ügyének.” – hangzott el Fekete Irén köszöntőjében.
Ezt követően Tari Annamária klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus Online gyerekek és online oktatás; tapasztalatok és érzelmi hatások című előadását hallgathattuk meg. A pszichológus hangsúlyozta, hogy a pedagóguslét eddig sem volt könnyű, ezután sem lesz az, mely akár egy Petőfi Sándor-idézetre is emlékeztethet bennünket: „Ne fogjon senki könnyelműen / A húrok pengetésihez!”. Az információs kor gyerekeihez másképp kell hozzáállni, mint az információs kor előtti gyerekekhez, más érzelmi attitűd, más érzelmi hozzáállás szükséges, amely a digitális tanrend során alapvetően kezdett megváltozni. Kialakult a Zoom-fáradtság, és kiderült, hogy az online térben létezni érzelmileg nagyon sekélyes, hiszen olyan hiányok keletkeztek, amelyeket nem lehetett pótolni. Előadásában elhangzott, hogy tízből kilenc kamasznak a koronavírus-járvány következtében mentális problémái lettek, amely visszavezethető a valódi kortárs közeg hiányára. Tari Annamária szerint, ha lehetséges, akkor az elkövetkezendő fél évben az online tér mennyiségét csökkenteni kellene, ugyanis komoly érzelmi és működésbeli problémákkal küzdenek a gyerekek, mert egy olyan térben élnek, ahol a valóság nárcisztikus felülreprezentáltsága kap teret, így a gyerekek az offline térben és az online térben külön életet élnek, ez utóbbiban pedig megtörténhet a marginális szerepek újraosztása. Elhangzott, hogy tanárként nehéz azt megítélni, hogy egy diákközösség tagjai milyen hierarchikus viszonyban vannak egymással, ugyanis perceptuális vakságban szenvedünk: az offline térben látva a diákok egymáshoz való viszonyulását, úgy gondoljuk, hogy azzal nincs gond, míg az online térben ennél sokkal nagyobb problémák is történhetnek – itt szóba kerülhet a cyberbullying is. Szó esett még a gyerekek lehetséges kiégéséről és a helikopterszülőkről is. A tanárnak óriási szerepe van, hiszen a tanár az, aki aktívan látja a diákot, majd hozzátette, hogy a sikernek nem titka van, hanem ára.
Görög Ibolya protokollszakértő Online protokoll; tanácsok pedagógusoknak című előadásában elmondta, hogy mind a pedagógusnak, mind a szülőnek hiteles személyiségnek kell maradnia. A hitelesség feltétele pedig az európaiság. Szerinte nagyon fontos, hogy nem csak az írott szabályokat kell betartani, hanem az íratlanokat is. Előadásában hangot adott a zónáknak és a szerepeknek, melyben a pozitivitás adja meg a lehetőségét annak, hogy hitelesek maradjunk. A magázás és tegezés kérdésköréről is beszélt, szó esett arról is, ki köszön először, milyen a helyes kézfogás, hogyan kell helyesen járni, mikor kell szemkontaktust létesíteni, miként tartsuk meg a távolságokat. Az előadás során elhangzott, hogy az online otthoni munka során, egy meetingen is mennyire fontos az ápoltság, a helyes öltözék megválasztása, sőt hogy milyen távolságban ülünk a kamerától. Kiemelt volt még a testbeszéd témaköre, és nem utolsósorban az, hogy az elegancia a megjelenés intelligenciája.