Olvasási idő:
8 percKovács Áron Ádámra emlékezünk
Majdnem harminc éve ismertem, és megismerkedésünk hajnalán nem volt olyan buli, amibe bele ne vittem volna, mert őt aztán bele lehetett. Eggyel járt alattam a fősulin, persze azonnal kiszúrtam, mint minden nyitott fazont, aki zenész létére rühellte a szakbarbarizmust. Így aztán Áron – színészként – benne volt életem első rendezésében. Gyimesi dalokból-táncokból fogalmazott első darabom kezdetleges változatában a Bíró szerepét játszotta nagyszerűen, csúfondárosan és fifikásan, most már azt mondanám olyan „áronosan”. De kijött velem Budakeszire is, hogy zenészként benne legyen a Balassi Consort néven működő alakulatban. Aztán elszakadtunk egymástól pár évre, de szinte csak azért, hogy később ráeszméljünk: ugyanabban a diákszínházi mikrokozmoszban van a helyünk. Neki a Pesti Barnabásban, nekem a Vörösmartyban. Ha valaki most rápillantana az életrajzunkra, kb. ugyanazokat az elemeket ismerné fel: a gyerekeknek, diákoknak ezerszám írt dal mellett színházi zenék szerepelnek benne, talán annyi különbséggel, hogy Áron a filmzenék, hangoskönyvek, majd pedig az irodalom felé (is) orientálódott, míg én rendezésbe fogtam, társulatot alapítottam. A legjellemzőbb párhuzam az, hogy mindketten voltunk egymás elődei és utódai egy adott állomáshelyen, úgy, hogy nem cseréltünk. Áron utolsó munkahelye az a Pesthidegkúti Waldorf Iskola, ahol én az 1990-es évek közepén dolgoztam, míg a KIMI színészképzésén én követtem őt néhány évvel. Ugyanakkor, aki ismer bennünket, pontosan tudja, hogy mindig is teljesen mást műveltünk, a színházi-zenei-alkotói kreativitás két külön, öntörvényű útját jártuk.
De voltak pontok, ahol ezek az utak mégis összeértek: először a főiskolán, ahol a kilencvenes évek dalszerző lázában együtt írtunk és játszottunk dalokat. Majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámapedagógia szakán. Itt készítettünk egy Csokonai-estet, valamint együtt írtuk meg egy azóta sem létező színházpedagógiai szak Kreatív zene B szakának teljes programját, ami később Áron szakdolgozata lett. Végül pedig együtt próbáltunk létrehozni egy zenekart, ami sajnos tiszavirág-életűnek bizonyult. Nem az ő és nem az én tehetségem hiányzott – sokkal inkább egyfajta dörzsöltség, ami akkor még nem állt rendelkezésünkre, hogy hogyan is lehet egyben tartani ennyi jóféle tálentumos embert. Sajnos ez a sikerületlenség kissé megsínylette jó viszonyunkat – habár ezután is találkoztunk, közös projektet már nem hoztunk létre. De legalább e két közös munkának van valamennyi lenyomata: a színművészetis anyag kéziratos formában létezik, míg a zenekar több száma is rendelkezésre áll, őrizve Áron zeneszerzői és hangszerelői tehetségét, varázslatos hegedűjátékát.
Mit is mondhatnék még? Mert arra a kérdésre muszáj valahogy válaszolnom, hogy ki is voltál, és mit jelentettél nekem, Kovács Áron. Azt találtam, Áron, hogy Te voltál, vagy és leszel az én párhuzamosom, akivel remélem, hogy majd újra összefutok az isteni végtelenségben, hogy egy jót jammeljünk a Feljebbvalónak!
Kovács Áron Ádám
(Sepsiszentgyörgy, 1970 – Budapest, 2019)
Tragikusan fiatalon elhunyt, különösen tehetséges művésztanárra emlékezünk, aki a Pesti Barnabás Gimnáziumban, a Keleti István Művészeti Iskolában (KIMI) és a Pesthidegkúti Waldorf Iskolában számos diákkal szerettette meg az élményalapú közös zenélés és éneklés művészetét. Áron sokoldalúan tehetséges, végtelenül szerény és a diákok személyre szabott fejlesztésében elkötelezett zenepedagógus volt, a tehetségfejlesztés igazi mestere. A Pesti Barnabás Gimnáziumban számos diákot indított útjára a zenei pálya (pl. Danics Dóra, Horányi Júlia, Szolnok Ágnes) és a színház világa felé (pl. Földes Eszter, Stefanovics Angéla, Kerényi Miklós Máté, Réti Adrienn, Geszler Lili). A tanítás mellett az elmúlt 25 évben több tucat dalnak szerezte a zenéjét és írta a szövegét. Készített önálló dalműveket (pl. Gang, Aluljáró), filmzenéket (pl. Halálkeringő, Nejem, nőm, csajom), de közreműködött jó néhány hangoskönyv (pl. Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok, Márai Sándor: Válás Budán) zenei anyagának elkészítésében és közel 40 színházi előadáshoz készített zenét, illetve írt dalokat. Titokban novellákban örökítette meg a körötte lévő világot. Szerénységével és tehetségével mindenkit elvarázsolt.
Fontosabb színházi művei
- Az elveszett cirkáló – Pinceszínház (Jibraki Színtársulat ) (1998)
- Hókirálynő – Pesti Barnabás Gimnázium (1999)
- Csalóka Péter – Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely (2002)
- A kötelesség oltárán – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház (2002)
- Mondják meg Zsófikának – IBS, Budapest (2003)
- Szorongás orfeum – Tatabányai Jászai Mari Színház (2009)
- Tiszántúli Emanuelle – Ódry Színpad, Budapest (2011)
- Tettyei muzsikusok – Pécsi Bóbita Bábszínház (2012)
- Apró hősök – Káva Kulturális Műhely (2013)
- Úrilány szobát keres – Soltis Lajos Színház, Celldömölk (2015)
- Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj – József Attila Színház,
- Budapest (2015)
- A bőgős, a fia meg az ördögök – Szatmárnémeti Északi Színház Brighella Bábtagozat (2018)
Közismert dalai
- 1968
- Áll a ház
- Altató
- Csalogató
- Csend
- Éjféli nap
- Frédi és Irénke
- Ha Bombi van
- Hajladozó karcsú
- Másnap
- Menni
- Ne hagyj engem
- Nocturne
- Prológ
Kovács Áron Ádám: Örömzene (részlet)
…
Laca kinyitotta a csomagtartót, és rágyújtott, Kinga szélesre tárta a krimó ajtaját, hogy egyenként becipeljük a cuccaink. Megszabadítottam hangszerem a lepedőtől, állványra raktam, és malmoztam. Lacáék hangulata mindenkire rátelepedett, csak a hangpróba után oldódott valamelyest a légkör, úgyhogy gondoltam, most kérdezem meg, mennyi ideig játszunk, és főleg mennyiért.
– Jézusom – vágott döbbent arcot Laca. – Elfelejtettem szólni?… Ez promóciós buli… Tényleg nem mondtam?
– És hányig játszunk? – kérdeztem olyan hangon, mint aki azonnal fejbe lövi magát.
– Tízig – motyogta Laca erőtlenül. – Úgy néz ki, hetente játszunk majd itt – folytatta úgy, mintha arra kérne, hogy ne csomagoljak össze azonnal.
Odatámolyogtam a pulthoz, mint aki tisztában van azzal, hogy egyetlen esély az életben maradásra csakis a gyors berúgás. Végül csak egy barna sört kértem, majd még egyet, és igyekeztem úgy tenni, mint aki egész nap arra vágyott, hogy megmutassa, mit tud hetvenhat billentyű.
Az esti csörömp után másodpercek alatt csomagoltam el a hangszert, és megpróbáltam odaférkőzni a pulthoz, hogy rendezzem a fogyasztásom. Fél percen át piszmogott a fickó egy számítógépen, majd kezembe adott egy blokkot 2600 forintról.
– Ne haragudj – kérdeztem kissé értetlenkedve. – Ez az ára itt két barna sörnek?
– Öö... benne van a szervizdíj, és az ötszázalékos felár az élőzene miatt – hangzott a tájékoztató.
Eddig a pillanatig azt hittem, hogy Laca volt az utolsó, aki ma felbosszantott, de tévedtem.
– Normális vagy? – kérdeztem vérvörös fejjel. – Felárat is fizetek azért, mert ingyen zenéltem?
– Itt ez a szokás – habogta a srác. – El is mondtuk neki – mutatott Lacára, aki Kingával éppen egy nagy tányér steaken osztozott.
– Semmi baj – szólalt meg mellettem Sziszi. Kivette kezemből a számlát, és lerakta a pultra.
– Majd az enyémmel együtt vidd ki nekik – közölte, és kitolt engem a bárból…
Már otthon voltam, amikor hívott Laca. Kinyomtam. Soha nem szerettem a késő esti telefoncsörgést.
Kovács Áron Ádám
Altató
Hunyd le két szemed,
álmodj szépeket,
nem lesz semmi baj,
üres a ház, alszik, pihen a zaj.
Hunyd le két szemed,
álmodj míg lehet.
Arcon csókol a szél,
nevet a csönd, ragyog a dér.
Rád vigyáznak a szép szavak,
Rád vigyáznak a tűzfalak.
Éjszakák és nappalok,
soha ne félj, ha itt vagyok.
Szunnyadj kisgyerek,
ha ébredsz, itt leszek.
Álmodat én is álmodom,
Téged fog két karom.
Hunyd le két szemed,
álmodj szépeket,
nem lesz semmi baj,
üres a ház, alszik, pihen a zaj.
Részlet Az elveszett cirkáló egyik dalából
Vidáman éld az életed
nem kell a szomorúság
úgyis majd a
vén kaszás
egy asztalt a képedbe vág.
(Szöveg: Kovács Áron Ádám)
