KÖSZ! Program

Szöveg: Új Európa Alapítvány | Fotó: Jószolgálati Otthon Közalapítvány

 

Az Új Európa Alapítvány az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettel együttműködésben 2014 óta harmadszor hirdette meg KÖSZ! Programját magyarországi nonprofit szervezetek és egyházi szervezetek, intézmények számára. A lehetséges fogadó szervezetek azzal a céllal pályázhatnak, hogy az Iskolai Közösségi Szolgálat előírásainak megfelelő programokat valósítanak meg a középiskolák 9–12. évfolyamos diákjai számára. A program szeretne ahhoz hozzájárulni, hogy minél több diák végezze el a 2016. évtől az érettségi feltételének számító közösségi szolgálatot, és ennek során olyan élményben legyen része, ami motiválhatja a további önkéntes tevékenységre.

A felhívásra olyan civilszervezetek és egyházak, egyházi szervezetek vagy egyházi fenntartású intézmények nyújthatnak be pályázatot mint fogadó szervezetek, amelyek az egészségügyi, oktatási, szociális és jótékonysági, kulturális és közösségi, környezet- és természetvédelmi, katasztrófavédelmi területek egyikén tevékenykednek, vagy óvodáskorú, sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók, idős emberek számára szerveznek sport- és szabadidős tevékenységet. A pályázat keretében a szervezetek iskolai közösségi szolgálati projektjeikhez nyerhetnek támogatást: anyagköltségre, fogyóeszközökre, kommunikációs és dokumentációs eszközökre, utazási vagy szállítási költségre és a mentor költségeire.

Az Új Európa Alapítvány felhívására 2014-ben 268 pályázat érkezett be, melyek közül 97 szervezet, 2015-ben pedig 313 beérkezett pályázatból 101 szervezet nyert támogatást kis- és nagyprojektjeinek megvalósításához a KÖSZ! Programon keresztül. 2015-ben a támogatás összegéből a pályázatban elvárt legalább 20 óra közösségi szolgálatot a szervezetekkel együttműködésben 1300 diák teljesítette, ami közel 30 000 óra önkéntes munkának felel meg. A pedagógusok és a szakértők tapasztalata szerint a segítő munka a diákokban erősíti a szolidaritás érzését, a nyitottságot és a társadalmi problémák iránti érzékenységet.

Nem csak divatból segítenek

A Jószolgálati Otthon Közalapítvány „Egyenlő eséllyel a divat világában” címmel rendhagyó divatbemutatót rendezett a dunaújvárosi Dózsa Mozicentrumban. Projektjüket a KÖSZ! Programba bevont közösségi szolgálatos diákokkal valósították meg.

A Jószolgálati Otthon fogyatékkal élő fiatalok számára szervezett divatbemutatót Dunaújvárosban, melybe a Lorántffy Szakközépiskolával közös pályázatuk eredményeként közösségi szolgálatukat végző diákokat is bevont. Az „Egyenlő eséllyel a divat világában” mottóval elképzelt bemutatót megelőző felkészülés célja a közös érzékenyítés, az elfogadás-befogadás érzésének megélése, a kiválasztott középiskola tanulóinak aktív részvétele és szakmai tudásának hasznosítása volt.

Az előzetes tervezés és ruhakészítés során kialakult a produkció programja. Az otthon fiataljai elmondták, milyen ruhát, sminket, frizurát szeretnének. Az ehhez kapcsolódó ruhavarrásban, fodrászati, kozmetikai kezelésben és sminkkészítésben a diákok aktív szerepet vállaltak. A ruhákat egy nyári gyakorlaton készítették el, a díszítésben az alapítvány munkatársai és a diákok együtt dolgoztak, a kiegészítőket is közösen fűzték, festették.

A divatbemutatón a Lorántffy Szakközépiskola minden diákja részt vett, a közalapítvány ellátottai, szülők és érdeklődők töltötték meg a mozi nagytermét. A Jószolgálati Otthon Közalapítvány önkéntesei táncos produkciókkal, zenei betétekkel tették teljessé a divatbemutatót, melyről film is készült.

A Jószolgálati Otthon Közalapítvány munkáját 2015-ben az Új Európa Alapítvány KÖSZ! Programja támogatta.