Könyvszemle
A Net határozza meg a tudatot?
CARR, Nicholas:
Hogyan változtatja meg agyunkat az internet? – A sekélyesek kora
HVG Kiadó, Budapest, 2015
Ez a könyv végre kendőzetlen és alapos módon szembesít minket egy tanárkörökben régóta ismeretes problémával. A neten szocializálódott nemzedék kognitív struktúráinak sajátságos fejlődéséből vezeti le mindama nehézségeket, amelyek a figyelem összpontosítására, a szövegértésre, az összefüggések felismerésére, a következetes, elemző gondolkodásra való képesség rohamos és tömeges leépülésének képében minden tanteremben naponta jelentkeznek. Az elmélyült ismeretszerzést biztosító idegpályák nem genetikusan adottak, hanem a befogadott ismeretek hasznosításának törekvése, a rendszerezés, az olvasási kultúra alakította ki őket.
A szinte korlátlan online adathozzáférés kimutathatóan kárára van szellemi integritásunknak. Az adatmennyiség, amely a rövidtávú(munka-) memóriát bombázza, annyira lefoglalja kognitív készségeinket, hogy a hosszú távú memória megszilárdítására, azaz a rendszerező és beépülő tudás kialakítására jószerével nem marad lehetőség. „A világháló csak azért ragadja meg a figyelmünket, hogy aztán szétszórja” – állítja Carr (154. o.). Okfejtése pedig alapos fejtörés elé állítja mindazokat, akik merő paradigmaváltásnak értelmezik a digitális eszközök alkalmazását a tanításban; egyben felértékeli a hagyományos tudásátadás – elsősorban az olvasás illetve a személyes közlés – szerepét.
WALLACE, Patricia:
Az internet pszichológiája
Osiris, Budapest, 2006
A kötet a szociálpszichológia kategóriáit alkalmazza a virtuális cselekvésekbe, kapcsolatokba lépő egyénre. Megállapításainak közös nevezője, hogy az ember ugyanúgy viselkedik a gép előtt ülve, mint ha valóságos emberi kapcsolatban kommunikálna. Csakhogy ezt a bizalmi viszonyt sebezhetővé teszi a kommunikációs partner anonimitása, virtuális létezése, a kommunikáció egyirányúvá válása, a kölcsönös felelősség hiánya. „Mivel az emberek gátlástalanabbak az interneten, és nem kell szembesülniük a közvetlen következményekkel a fizikai távolság és a felelősségre vonhatóság miatt, gyakran olyan taktikát használnak, amit személyes helyzetben aligha vetnének be” – írja a szerző (152. o.). Majd bemutatja, miként hat nyelvhasználatunkra az elektronikus levelek nyelvezete, hogyan változtatja meg tudásszerzésünket az e-könyvtárak használata, miként hatol személyes szféránkba anonim netes partnerünk, hogyan változtathatja meg az internetes fórumokon kirajzolódó többségi véleményt a több név alatt bejelentkező hozzászóló, hogyan vált ki radikalizálódást a virtuális csoportokhoz tartozás tudata, és miként hat a kellő kritikai érzékkel nem rendelkező személyiség fejlődésére a destruktív tartalmakhoz való hozzáférés. Végül pontot tesz egy parttalannak tetsző vitára: a kutatások értelmében nem kérdéses, hogy a kontrollálatlan nethasználat kárára van a valódi társas kapcsolatoknak: elmagányosít és függőséget okoz.
NASS, Clifford:
Az ember, aki hazudott a laptopjának
HVG Kiadó, Budapest, 2012
A szerző mintegy elrejtőzött a monitor mögött, hogy észrevétlenül ellesse a gépre meredő ember viselkedését, és bemutassa mindazt, amit személyközi kapcsolatainkban hajlamosak vagyunk eltitkolni. Kísérletei igazolják korábbi, Byron Reevesszel közösen kidolgozott médiaegyenletét: egyenrangú partnerként viszonyulunk a számítógéphez. Mi több: érzelmi reakcióink megelőzik a gondos mérlegelést. „A tudósok az értékelés motivációját agyunk központi részéből, a talamuszból eredeztetik. … Ha találkozunk valakivel, aki nagyon pozitív vagy nagyon negatív benyomást kelt, itt születik meg róla az alapvető ítélet, mielőtt az információ bekerülne a tulajdonképpeni gondolkodási folyamatba” – írja (38. o.). A diagnózis tanulságos és óvatosságra int: miközben szobánk magányában netezünk, egy sor olyan információt bízunk a rendszerre, amelyek kirajzolják személyiségünk karakterét, felfedik sebezhető pontjainkat, miáltal hozzájárulunk az intim szféránkba való behatolás megkönnyítéséhez. A magunkról morzsánként és többnyire önkéntelenül kiadott információk minden korábbinál hatékonyabb módszert adnak a marketing, a kampányok vagy éppen a bűnözők kezébe.
STACHÓ László és MOLNÁR Bálint (szerk.):
A médiaerőszak. Tények, mítoszok, viták
Mathisa Corvinus Collegium – Századvég, Budapest, 2009
Egymásnak ellentmondó nézetek szólnak a médiatartalmak agresszivitást fokozó avagy feszültségoldó hatásairól. A katarzis-elméletek nehezen védhetők, ha tekintetbe vesszük, hogy a médiafogyasztók (mindenekelőtt a kiskorúak) nem képesek valóság és fikció különválasztására. A médiában tapasztalt erőszak részint szorongással tölti el őket, részint a konfliktuskezelés kártékony mintáját közvetíti. E tanulmánygyűjtemény feltérképezi az erőszak neurobiológiai összefüggéseit és evolúciós alakulását, rákérdez az erőszak szociokulturális funkcióira, és sorra veszi a képregények, a videojátékok és a digitális világ agresszív tartalmait. Szíjártó Imre kötetzáró tanulmánya az iskolai nevelés szélesebb összefüggéseiben igyekszik elhelyezni a médiaerőszak tárgyalásának lehetséges módozatait.
SILVERSTONE, Roger:
Miért van szükség a média tanulmányozására?
Akadémiai Kiadó, Budapest, 2008
S ha mindezek után kérdéses volna, a médiakutató Silverstone alapvető tanulmánya feltárja, miért is van szükség a média tanulmányozására. A társadalomtudós elénk tárja a média szerepét társadalmi struktúráink, kollektív tudatunk formálódásának folyamatában. Elmélkedése annál is inkább figyelemreméltó, mivel lerántja a leplet a média maga alkotta tabuiról, amelyek a szólásszabadság és az információhoz való jog nevében kívánnák kivonni a média működését a társadalmi kontroll alól. „A mediális írástudás […] az írástudás számos más formájának meglétét is megköveteli: a kódfejtés, a kiértékelés, a kritika és a kompozíció képességét” – hűti le mindjárt azokat, akik múzeumba száműznék a tudásátadás évszázados formáit (53. o.). Társadalmi következtetései sem kevésbé elkötelezettek: „míg valaha gondolhattunk úgy a médiára, mint a szabadság és a demokrácia garanciájára, most azt kell látnunk, hogy ugyanazokat a szabadságjogokat, amelyeket a média követelt és kapott magának, és amelyek a múltban olyan jól hasznunkra voltak, ma ugyanaz a média fenyegeti elpusztítással.” (160. o.). Silverstone gondolatébresztő alapműve nemcsak a médiával foglalkozó tantárgyak oktatását, de az etika és az osztályfőnöki órák előkészítését is nagyban segítheti.
Polgári nevelés – digitális oktatás
(Nyelv és módszer),
Magyar Nyelvstratégiai Intézet, 2014
A kötet köszöntőjében Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke kifejti: a tanárok befektetést jelentenek az ország jövőjébe; Bencze Lóránt, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet elnöke pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy mára a digitális eszközök hada vesz körbe minket, amire reflektálnia kell az oktatásnak is.
A kötetben nyolc tanulmány olvasható a digitális oktatás kihívásairól és lehetőségeiről. Havass Miklós informatikus, a Magyar Mérnök Akadémia tagja arra mutat rá, hogy új pedagógiára van szükség, az információáramlás gyorsasága és mennyisége miatt a pedagógiai módszereknek is változniuk kell. Mint Kaposi József, az OFI főigazgatója írja: „A tudásközpontú társadalomban alapvetően megváltozott a tudás szerepe, értelmezése és létrehozásának módja.” Erre reflektálva kezdte meg az OFI a tankönyvek új generációjának kidolgozását és a Nemzeti Köznevelési Portál fejlesztését. Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár írásában rávilágít arra, hogy az elmúlt esztendőkben a köznevelési rendszer a polgári értékközvetítő, tudásalapú oktatást helyezte a középpontba, melyben hangsúlyos feladat mind a diákok, mind a pedagógusok digitális kompetenciájának fejlesztése. Az intézményi struktúra átalakítása által pedig megvalósíthatóbbá vált az a cél, miszerint a kultúra, a tudás és a nyelv minden tanulóhoz egyenlő módon jusson el, és garantálja az oktatás esélyteremtő funkcióját. Az SZTE Klebelsberg Könyvtár főigazgató-helyettese, Kokas Károly külföldi példákon keresztül mutat rá arra, hogy az internetarchiválás lehetővé tenné az oktatási anyagok fejlesztését és integrálását. Továbbá ismerteti a készülő Magyar Internet Archívum tervezetét is. Mihályi Endre matematika, rajz, művészettörténet szakos középiskolai tanár, közgazdász az anyanyelv és a digitális világ kapcsolatából kiindulva vet fel érdekes kérdéseket a jelennel, jövővel és az oktatás szerepével kapcsolatban. Sályiné Pásztor Judit egyetemi adjunktus (PPKE) arra hívja fel a figyelmet, hogy az anyanyelvi nevelés nem korlátozódhat a nyelvtan- és irodalomórákra, hanem minden tantárgyban hangsúlyosabb szerepet kellene kapnia a szövegalkotásnak és szövegértésnek. Prószéky Gábor kutatási és innovációs dékánhelyettes (PPKE) rámutat arra, hogy napjainkban nagyon sok olyan adattömeg vesz körül minket, amelyek igazából nem hordoznak részünkre információt. Az internet széleskörű terjedése és hozzáférhetősége még inkább növeli az adatmennyiséget. A kötet utolsó írásában Z. Karvalics László kandidátus (SZTE) pedig az információs írástudások típusait foglalja össze.