Könyvajánló- és honlapajánló

KÖNYVAJÁNLÓ


A mi bolyunk és más mesék

Mesés barangolások sorozat
Írta: Frekot Erika
Rajzolta: Csorba Vera

Rendhagyó mesekönyvet ajánlunk a figyelmükbe. A szerző biológia–földrajz szakos tanár, meséinek szereplői pedig létező, hazai növény- és állatfajok. Mindegyikükkel találkozhatunk kirándulásaink során. A történetekben az egyetlen igazán mesés elem, hogy az olvasó megérti ezeknek az élőlényeknek a beszédét. Mindenki teszi a dolgát: a hangyák levéltetveket nevelnek és harcolnak a katicabogarakkal, a mezei futrinka rovarok után szalad, de közben olyasmit is megtudhatunk, ami egyébként rejtve maradna előlünk. A kéklőn fénylő nünüke elmeséli kalandos gyerekkorát, kiderül, milyen gondos anya legnagyobb – hozzánk képest mégis icipici – hazai pókunk, és megismerkedünk a farkasalma meg a róla elnevezett lepke különös barátságával.

A mesék valós hazai helyszíneken játszódnak, amelyekről érdekes kiegészítő információkat is megtudhatunk. Minden történetet egy „Figyeld meg!” és egy „Tudod-e?” oldal követ, amelyeken a szerző fotói segítségével „látni” tanulhatnak a gyerekek. Ezek az oldalak abban szeretnék segíteni a kis felfedezőket, hogy kint, a természetben is használni tudják kiváló megfigyelőképességüket, és az apró csodákat is észrevegyék.

A szülők és a természetismeretet oktató tanárok számára további ismeretszerzési lehetőséget is kínál a szerző: honlapján (www.barangolj-velem.hu) a mesék szereplőiről vagy az említett kirándulóhelyekről szóló ismeretterjesztő cikkek olvashatók, elérhetőségük a könyvben is megtalálható.

A meséket Csorba Vera kedves, hangulatos rajzai illusztrálják.

A Mesés barangolások sorozat további, tervezett köteteiben madarakkal, szitakötőkkel, siklókkal és sok más, érdekes állattal és növénnyel találkozhat majd az olvasó.

A sorozat első kötete a Ventus Libro Kiadó gondozásában jelenik meg 2016 áprilisában.

 

HONLAPAJÁNLÓ


www.csipogo.hu

elérhető az MME honlapjáról is: www.mme.hu

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) folyóiratában, a Madártávlatban – a magas színvonalú szakmai cikkek mellett – néhány éve „Csipogó” címmel gyerekeknek szóló rovat indult, amelyben számos érdekességet, feladatot találhatunk. Ezeknek az oldalaknak lett online kiegészítője a honlap.

Ami már a főoldalon a szemünkbe ötlik, az a kedves, játékos grafika. Egy rajzolt tájkép megfelelő helyére kattintva érhetjük el az újabb tartalmakat. Keresgélhetünk a „Hírek” között, megnézhetjük az aktuális „Eseménynaptárat”. Ha egy gyerek többet szeretne tudni a madarakról, megnyithatja a „Madárkisokost”. Ha éppen az a kérdés kelti fel az érdeklődését, hogy „De mitől színes?”, akkor egy szép színkörhöz jut. Ha rákattint rajta valamelyik színre, megjelenik egy madár fotója, amelynek tollazatán a kiválasztott szín az uralkodó. Ha éppen arra kíváncsi egy fiatal olvasó, „Mit esznek a madarak?”, akkor a madarakat és feltételezett táplálékukat kell ügyesen párosítania. Az egész honlapra jellemző ez a játékos interaktivitás. A magyarázó szövegek rövidek, jól érthetőek, szakmailag helyesek. A minden oldal alján megtalálható „Tudj meg többet” linkre kattintva az idősebb gyerekek további érdekességekről olvashatnak a témában.

A „Madarak” menüpont alatt megtaláljuk az elmúlt évek „év madarait” s az idei fajt, a harist. Gyönyörű rajzok mutatják be a madarakat, sőt a hangjuk is meghallgatható. A magyarázó rajzok segítségével még az olyan bonyolult fogalmak is könnyen megérthetők, mint például a madárbarát gazdálkodás.

Ajánlom minden természetkedvelő szülő és érdeklődő kisiskolás figyelmébe ezt az oldalt. A természetismeretet oktató pedagógusok számára is látványos kiegészítő lehet az órákon. A „Letölthető anyagok” fül alatt sok egyéb érdekesség mellett megtalálhatjuk a Madártávlat folyóirat „Csipogó” rovatának elmúlt évekbeli számait, melyekből kiváló ötleteket (vagy konkrét feladatokat) meríthetünk versenyek összeállításához, az „Erdő füzet” pedig erdei iskolák témáihoz nyújt segítséget.

Jó böngészést!