Kodály Zoltán öröksége

Kodály Zoltán alakját méltó módon felidézni valószínűleg az utolsó pillanatokban, az utolsó években vagyunk, hiszen az ő munkatársai, közvetlen környezete tud méltóképpen emlékeztetni bennünket arra, hogy milyen is volt a zeneszerző géniusz, tudós zenepedagógus alakja. Ezért is állhatunk megrendülten az 50. évfordulón napra pontosan itt, a Farkasréti temetőben, és hallgathatjuk Kodály munkatársának, Szőnyi Erzsébetnek (kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karvezető, zenepedagógus – a szerk. megj.) emlékeit és intését arról, hogyan kell a jelenkornak viseltetnie Kodály öröksége iránt. Ezért is fontos, hogy a XXI. században a kulturális intézmények, az oktatás, a zeneoktatás egész spektruma gondolja át, hogy Kodály írott és hangzó örökségének hogyan tud a mai posztmodern kor eszközeivel és kihívásai közepette is megfelelni. Ez a legnagyobb feladat a Mester örökségének ápolásában, újragondolásában.

Kodályt mindig újra kell tanulnunk. Ahogy ő maga figyelmeztet bennünket: a műveltséget, a kultúrát nem lehet örökölni. Azt írja egy helyütt, hogy azt újra és újra meg kell szerezni, minden újabb generációnak újra meg kell küzdenie érte. És mi lenne a mai aktív generáció feladata, szent küldetése? Mi lenne más, mint hogy azt a súlyos és felelősségteljes örökséget újratanulja, amelyet Kodály az ikercsillag Bartókkal már szintén örökséghordozóként – Liszt örökségének hordozójaként – az akkori generációknak átadott Magyarországon és szerte a nagyvilágban.

Mert felemelő tény – és örülök, hogy a Zeneakadémia ezt időről időre hangsúlyozza –, hogy egy csodálatos nagy családfa tagjai vagyunk mindannyian. Emlékezzünk a Zeneakadémia alapító elnökének, Liszt Ferencnek – „Hírhedett zenésze a világnak, / Bárhová juss, mindig hű rokon!” – 1875-ös gesztusára, amikor amellett döntött, hogy élete utolsó időszakában szülőföldje iránt mutatja a legnagyobb hűséget. És valóban, a Párizsi Konzervatórium mintájára létrejött a magyar zenei felsőoktatás első számú és máig világhírű intézménye, a budapesti Zeneakadémia. Majd Liszt tanítványai vitték és adták tovább ezt az örökséget a következő óriás generációnak, Kodálynak, Bartóknak, Dohnányinak és másoknak. Belegondolni is döbbenetes, hogy mi pedig itt mindannyian tanítványokként hallgathatjuk Kodály katedrára maga mellé választott munkatársának intését, és tanulhattunk, mindennap tanulhatunk Kodály tanítványaitól, a liszti „dédunokák” generációjától.

Mi tehát „ükunokáknak” mondhatjuk magunkat, kedves fiatalok és kevésbé fiatalok. Él ennek a tudata, hogy Liszttől vezethető le a magyar zenetörténet csodálatos nagy családfája, és ebben mindig is kitüntetett szerepe volt és van ma is Kodálynak. Még akkor is, ha az elmúlt ötven esztendőben nem feltétlenül és nem mindig tudtunk méltóképpen megfelelni ennek az örökségnek.

Mert voltak időszakok, amikor bizonyos témákat talán megfelelően hangsúlyozott az utókor, de másokat hagyott elsikkadni. És ezek az évtizedek súlyos deficitet okoztak a Kodály-örökség ápolásában. Ezért ma, az 50. évfordulón hitet kell tennünk amellett, hogy összefogunk: a kulturális intézmények, az oktatás teljes spektruma az óvodától a zenei felsőoktatásig. Össze kell fogni a kormányzatnak, és össze kell fogni mindenkinek, aki a magyar kultúrát, a magyar művelődést fontosnak tartja. Nemcsak saját maga, hanem a gyermeke és az utánuk következő generációk érdekében is.

Mit tesz ötven év után a mai világ ennek a súlyos örökségnek az ápolásáért? Örülhetünk, mert elmondhatjuk, a világ közvéleménye látja, számon tartja és elismeri ennyi évtized után is ezt a gazdag örökséget: az ENSZ oktatási és kulturális szervezete, az UNESCO már két évvel ezelőtt Kodály-évvé nyilvánította 2017-et a Mester születésének 135. és halálának 50. évfordulója tiszteletére.

Egy másik csodálatos eredmény a magyar kultúrdiplomácia sikere: néhány héttel ezelőtt a világ szellemi kulturális örökségének részévé válhatott a Kodály-módszer. Ez hallatlan felelősség és büszkeség minden magyar ember számára, mely felelősséggel feladatunk van, és mely büszkeséggel jól és helyesen kell sáfárkodnunk. Ez az utókor nagy és szent feladata és küldetése.

És igen, ahogy Szőnyi tanárnő említette, itt vannak a mindennapok munkáját érintő kérdések: Hogy integrálódik a mindennapos éneklés kicsiny gyöngyszeme a mai oktatási rendszerbe? Hogyan lesz a magyar népdal a táncházmozgalom hullámvölgye és újbóli felívelése időszakában mindenki kincsévé? Meg tudunk-e egyezni a magyar népdal napjában, tudunk-e adni egy kitüntetett pillanatot az év 365 napjából ennek az ügynek? És fel tudjuk-e rá hívni a társadalom figyelmét – akár televíziós műsorokon keresztül is –, hogy az érték mindig magasba emel, és hogy Kodály soha nem alkudott meg? Mindig és mindenkor az értéket mutatta fel, és mindig az érték mellé gyűjtötte tanítványait és követőit.

Tudós, áldott emlékű professzorom, Dobszay tanár úr a Zeneakadémián mindig azt mondta, hogy ne idézzétek Kodályt, hanem olvassátok és műveljétek. Ez a feladat hárul mindannyiunkra. Szerencsére vannak iskolák, ahol csodálatos módon emlékeznek, s emellett magas szinten művelik nemcsak a Kodály-módszert, hanem mindazt a tudást, amit a Mestertől kaphattunk.

Kinek-kinek a saját területén kell elvégeznie a rá háruló feladatokat! És itt szerepe lesz a Magyar Tudományos Akadémiának, a Magyar Művészeti Akadémiának, és bizony vállalást kell tennie Magyarország kormányának is. Ezért mondom örömmel, hogy a kormány előtt van egy olyan nagy ívű terv, amelynek kiinduló eleme a Liszt-kultusz újragondolása, hogy hogyan tudjuk a Budapest brandet, márkanevet úgy megemelni a világban, hogy az mindenki szemében összekapcsolódjon a magyar zenei örökséggel. Ennek érdekében számos fejlesztésre készülünk a Zeneakadémián és szerte Budapesten. Ehhez kötődik egy másik, kormány előtt lévő előterjesztésünk, amelyet az itt jelen lévő intézményekkel közösen alkottunk meg azért, hogy az idei év az útjára induló, többéves nagy Kodály-program első esztendeje legyen.

Induljon el a Kodály-program, amely felöleli a magyar zeneoktatás újragondolását, benne az éneklés szerepét, felöleli a zenei felsőoktatás szerepét és helyzetét Magyarországon, annak kisugárzását Európában és más kontinenseken, és magába foglalja azokat a programokat, rendezvényeket, eseményeket, amelyek az idei kerek évfordulóhoz kötődnek. Így most, a Kodály-program első ütemében 1 milliárd 486 millió forintos támogatást kaphatnak azok a programok, amelyeket az intézmények javaslatként letettek a minisztériumunk asztalára – köztük jeles koncertek, konferenciák, kiállítások, versenyek, rendezvények, nagy pályázatok, oktatói ismeretterjesztő programok, mesterkurzusok, kiadványok, CD-k és könyvek, filmek, közművelődési események és nemzetközi programok.

Úgy gondoljuk, ha most valamennyien valóban hitet teszünk amellett, hogy ez az örökség felelősséget és feladatot ró mindannyiunkra, akkor talán a Mester is úgy tekinthet ránk, hogy nem méltatlan örökösei vannak szerte a hazában. És akkor talán felnőhetünk ahhoz a nagy feladathoz, amit ránk hagyományozott.

„Amennyi fűszál van a tarka mezőbe’, annyi áldás szálljon Mesterünk fejére!”