Olvasási idő: 
7 perc

Kodály Világa

Szöveg: Csikai Ildikó, a Kodály Világa projekt vezetője


A nagyvilágban még mindig leginkább a technológiai haladás határozza meg egy gazdaság alapját. Ha innovációról hallunk, jelenleg is talán kizárólag valamilyen műszaki fejlesztés jut eszünkbe. Egyre többet hallani azonban olyan szociális innovációkról, amelyek nélkül a jóllét nem lenne teljes. A Kodály Világa elnevezésű kezdeményezés egy olyan ötlet megvalósítása, amelynek célja, hogy minden, amivel foglalkozunk, egy kicsit jobb legyen, mint azelőtt.

2015 márciusában az ELTE ötletversenyén fogalmazódott meg az a gondolat, hogy milyen nagyszerű lenne közösséget formálni először Kecskeméten, majd az egész országban, később pedig nemzetközi szinten is azokból, akik abban a zenei nevelésben részesültek, amit Kodály Zoltán fontosnak tartott. Több százezren vannak, talán az egymilliót is közelíti azok száma Magyarországon, akik ének-zenei iskolában tanultak, vagy különórán hangszeres képzésben vettek részt az 1950-es évek óta.

Célunk a Kodály-módszeren nevelkedett tanítványok, a Kodály-iskolák volt növendékeinek felkutatása, közösségek formálódásának segítése, minőségi amatőr zenei produkciók létrehozásának menedzselése és további együttműködő folyamatok elindítása a határon túli magyarsággal is karöltve. Útjára indítjuk a „Legyen az együtt éneklés, az együtt muzsikálás a közös nyelv a világban” mozgalmat. Azt is láttatni kívánjuk, hogy Kodály Zoltán öröksége nem csupán a zenei nevelés területére korlátozódik, hanem olyan értékeket hordoz, amelyek az igényes emberi élet alapjául kell hogy szolgáljanak.

Mai felgyorsult világunkban különösen fontos, hogy értékeket közvetítsünk, hogy példát mutassunk a gyermekek és fiatal felnőttek számára, de olyan módon, amire a mai ifjúság nyitott lehet, azaz élményeken keresztül.

Több országban évtizedes hagyománya van az amatőrök együttes felkészülésének, évente néhány közös produkció bemutatásának (például Londonban és Leidenben évente megrendezik a Scratch Messiah-t, amely sok ezer embert vonz). Ez a kezdeményezés már hazánkban is elindult, amihez most mi is csatlakozunk. A Kodály Világa Nonprofit Kft. tevékenysége egyik legfontosabb pillérének tartja a közösségépítést, az új, több területet átfogó alkotó, innovatív megoldások generálását. Zenei, tudományos, művészeti találkozókat szervezünk, és olyan folyamatokat indítunk el, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy Kodály Zoltán életműve azok életének is szerves része maradjon, akik nem életpályának tekintik a mindennapos éneklést, muzsikálást.



2017-ben Kecskeméten szervezzük meg az első Kodály Világa találkozót a kecskeméti Kodály Művészeti Fesztiválhoz igazodva július 14–16-án. Az első napi próbát és akklimatizálódást követően, 15-én 20.00 órakor az ország különböző pontjairól érkező 3-500 felkészült résztvevővel énekeljük a Psalmus Hungaricust Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester vezényletével és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar közreműködésével, illetve A magyarokhoz című kánont Rozgonyi Éva Liszt- és Bartók–Pásztory-díjas karnagy vezényletével, remélhetően a közönség soraiban ülőkkel együtt. Július 16-án pedig szintén Medveczky Ádám vezényletével a Székely fonó zárja az első találkozónkat parádés szereposztással, és nyitja meg egyben a Kodály Művészeti Fesztivál és a Nemzetközi Kodály Szeminárium programsorozatát.

Kodály Zoltán Kecskemét szülötte, azonban munkássága messze túlnő Magyarország, sőt Európa határain is. Ő nem csupán Kecskemét, nem csupán Magyarország „ügye”, hanem a világ zenei nevelésének egyik meghatározó alakja. A civil erők mozgósításával járulunk hozzá ahhoz, hogy a Mesterünk által értéknek tartott elveket folyamatosan minél szélesebb körben ébren tartsuk, és támogassunk minden olyan folyamatot, amely az általa kijelölt utat követi vagy szélesíti.

A Kodály Világa civil vállalkozás három területen vesz részt az együttműködő folyamatok kialakításában. A kulturális programok mellett egy-egy pedagógiai és andragógiai kísérleti fejlesztés alkotó folyamatait indítottuk útjára konferenciáinkon, mellyel célunk az óvodai és iskolai nevelési-oktatási és pedagógiai korrekciós módszereket egyaránt felölelő, korunk elvárásaihoz igazodó komplex pedagógiai módszertan kidolgozása, amely új lehetőségeket kínál a 3–12 éves korosztály alapvető készségeinek és ismereteinek folyamatos fejlesztésére. A módszertan két alappillére a matematika (Dienes Zoltán Pál) és az ének-zene játékos tanítása, ami keretbe foglalja a magyar nyelv, a színjátszás, a bábjáték, a csoportdinamikai elemek, az együttműködés, az erőszakmentes kommunikáció (alternatív vitarendezés), a vizuális kultúra, a mozdulattípusok, a frissítő, fejlesztő mozgások, a mozgáspihenő mozdulatsorok, a tánc oktatását az információtechnológia legmodernebb fejlesztéseinek segítségével.

A felnőttek képzését szolgáló fejlesztés a magyar népdalkincs szimbólumrendszerét fűzi fel a mai kor elvárásainak megfelelő, tudományos igényű ismeretek játékos és interaktív módszertani megoldásaira a felnőttképzés legmodernebb eszköztárának felhasználásával. A foglalkozások elsődleges célja, hogy rámutasson azoknak a területeknek a fontosságára, amelyek fejlesztésének segítségével hatékonyabban, sikeresebben válaszolunk az élet kihívásaira, feltárja azokat a tartományokat, amelyek folyamatos fejlesztése segít követni a változó világ megmérettetéseit.

nagyon fiatal, tehetséges muzsikusok fellépési lehetőségeinek szervezése, karrierjük menedzsmentje a harmadik terület, amellyel ősztől foglalkozunk intenzívebben.

A Kodály Világa valamennyi résztvevője, támogatója a zenei neveléssel áthatott tudásával, tapasztalatával kíván ahhoz a nevelő munkához hozzájárulni, amelyet Mesterünk oly fontosnak tartott. Szeretettel hívjuk és várjuk honlapunkon, konferenciáinkon, együtt gondolkodó, együtt éneklő és együtt muzsikáló alkalmainkon mindazokat, akik társulásunk céljaival azonosulnak, akik közösséget vállalnak Kodály Világával.

A cikk a Magyar Kodály Társaság hírlevelében megjelent szöveg frissített változata.

FELHÍVÁS

Szeretettel hívunk és várunk az

I. KODÁLY VILÁGA TALÁLKOZÓ

eseményére, amelyet
Kecskeméten rendezünk meg

2017. július 15-én.

Hagyományteremtő szándékkal,
a Mesterünk iránti tisztelet jeleként

több százan együtt énekeljük
Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus és
A magyarokhoz című művét

Kecskemét főterén.

Légy részese egy nagyszerű produkciónak!

További részletekért látogass el honlapunkra
vagy Facebook-oldalunkra:

www.kodalyvilaga.hu
facebook.com/kodalyvilaga