Olvasási idő: 
12 perc
Author

Kincsvadászat kindertojásra – a geocachingező jutalma

A játék mottója:

Ne vigyél el semmit, csak a fotóidat;
ne hagyj ott semmit, csak a lábnyomodat;
ne ölj meg semmit, csak az idődet!

Forrás: Wikipedia

 

A címre a magyarázatot a szövegben rejtettük el. ….Láttak már Önök sorban álló embereket az erdőben egy odvas fa törzsétől tisztes távolságra, úgy, hogy se forrás, se pad, se asztal, se erdei sörcsap a várakozók előtt? Valaki egy faodúnál keres-kutat valamit, általában meg is találja, majd szöszmötöl vele, és odébb áll… Ekkor a várakozók közül – akik eddig úgy várakoztak, ahogy a bankban várni szokás a vonal mögött, jobbra-balra félrenézve – egy újabb ember elindul a faodú felé, és ugyanazt keresi, mint az előző. Kezében egy GPS, vagy egy okostelefon. Van, aki legszívesebben fel sem nézne a képernyőről, és azt várja, hogy az égi jel pont a kincshez vezesse őt. Mások fel-felnéznek a képernyőről, és ha már a kütyüvel ötméteres távolságon belülre érkeznek a kincshez, akkor az izgalom a tetőfokára hág. A GPS képernyőjén a JEL a kincs körül ugrál… Na, pont ez az, amiért létezik ez a sport, ugyanis, a legjobb, kereskedelmi forgalomban kapható GPS sem képes centiméter pontossággal meghatározni a kincsesláda helyét. Amikor már a képernyőn a műholdjel ide-oda ugrál a kincs felett, akkor nincs mit tenni, félre a kütyüvel, és kezdődhet a kutatás! Földben, fatörzsben, tégla mögött, eresz alatt, és még számtalan, fantázia szülte helyen. Elmondhatjuk, hogy a végső lecsapás a kincsre egy jó 3×3 méteres területen történik a kincskereső leleményességével, mert ezen belül a GPS már nem segít.

A GPS a durva helymeghatározáshoz jó eszköz. Ha már a kincs körül ugrál a műholdjel, akkor tegyük el a készüléket, és az érzékszerveinkkel kutassunk.

Amikor a kindertojás másodjára okoz meglepetést

Jöhet a gondolkodás. Itt állunk a körülbelül 3×3 méteres virtuális négyzeten, mely néha 5×5 méter, ugyanis a lombok, sziklafalak még pontatlanabbá tehetik az észlelést. Keresünk valamit. Leginkább egy ételtároló műanyag dobozt, ami a legelterjedtebb kincsesláda-típus, hivatalos nevén geoláda. Lelki szemeink előtt tehát az uzsonnás doboz, ami azért lett ennyire népszerű, mert jól véd a csapadéktól, és garantáltan nem bomlik le évtizedek alatt sem. A megtalált geoládák belsejében az évek során a megtalálók apró tárgyakat, köztük számos alkalommal kindertojás-figurákat helyeztek el. Elvinni csak akkor lehet a dobozból, ha cserébe valamit mi is otthagyunk. Ami viszont minden ládában megtalálható, az egy kis emlékkönyv tollal, amibe „illik” minden megtalálónak beleírni, legalább a dátumot, és a nevét. És aztán persze jól visszazárni a dobozt, és ugyanoda elrejteni. A dobozok szinte olyanok, mint egy-egy időkapszula. Legtöbbjük már évek óta ugyanoda van elrejtve, telis-tele olyan személyes, apró tárgyakkal, melyek egyéni életeket képesek elmesélni. Így egy doboz felnyitása után olyan érzésünk támad, mintha tíz, húsz egymást nem ismerő ember élete apró momentumokon keresztül összeolvadna, és mi ebbe kivételes bepillantást nyerhetnénk.

A kincsek a városba jönnek

Tendencia, hogy a geocaching-ért nem kell messzi erdőkbe vándorolni. A geoládák egyre inkább megjelennek a városi parkokban, ami persze nem jelenti azt, hogy könnyebb lenne ezeket megtalálni, csupán adott a lehetőség, hogy kevés szabadidővel rendelkezők akár a lakókörnyezetükben is kincsek nyomába eredhetnek. Így tettünk mi is, volt erre 3 óránk! Négy geoláda megtalálását tűztük ki célul Budapesten. Elsőként az Orczy kertben, majd a Gellért-hegy oldalában, végül pedig kettőt a Margit-szigeten.

 A szombat délutáni napsütés tömegeket vonzott a „nyolcker Centrál Parkjába”. Pillantást vetve a tóra, a futóösvényt követtem egy ideig. Én már előre láttam a képernyőn, hogy nem a park bejárata mellé rejtették a ládát, így volt lehetőségem jól megnézni a park minden látogatóját, akik láthatólag mind hétköznapibb hobbit űztek, mint én. Miután éreztem, hogy egyre kevesebb az ember körülöttem, és a fű is már egyre gondozatlanabb a biztonságot nyújtó futóösvény körül, beleszimatolok a levegőbe. Itt van a közelben, sejtem is, hogy hol. A futóösvényről viszont csak nem akaródzik lelépni. A képernyőn a tartózkodási helyemtől 12 méterre helyezkedik el a geoláda. Amerre nézek, combig érő fű, és ahogy tekintetem felfelé emelkedik, kb. 12 méterre éppen egy fa emelkedik magányosan a fűben. Bemenjek, vagy ne menjek? Nem akarok feleslegesen kullancsot gyűjteni, sem a zavarosban matatni. Elhiszem, hogy ott van, és nem ér annyit, hogy nyakig a fűben babráljak egy dobozért… Egy-null oda!

Fél órával később Gellért püspök szobrához érkezünk, ahol már kifejezetten kellemes a levegő. A GPS-em szerint már jó negyven méterrel járunk a belváros felett. A szobor mögött hatalmas oszlopsor félkörben, aminek talán az a szerepe, hogy a püspök Pest felől nézve ne olvadjon bele a mögötte lévő erdőbe. Remek megoldás az optikai élményhez, nekem viszont akadály, mert a geoládát a kőtalapzatra épített oszlopsor mögé rejtették. Innen vagy másznom kellene, vagy dzsumbujban utat törnöm. Teszek egy próbát felülről is. Sikerül a félköríves oszlopsor mögé kerülnöm, de onnan meg meredek, átázott talajon vezetne le a ki nem taposott út. Elképzelem újfent a kincs lehetséges helyét, és adieu-t intek a helynek. Kettő-null oda.

Számtalan apró tárgy, mint egy időkapszula tartalma mesél nekünk emberekről. A füzetben látható, hogy egy-egy népszerű ládát szinte minden nap megtalál valaki. Van olyan család, aki annyira komolyan űzi ezt a sportot, hogy matricát is készített magának.

Most már azért kellene egy kincs! Haladunk a Margit-sziget felé. Ha összeadom a ráfordított időt, a mozgásért megérte a kincsvadászat. Belegondolok, hogy az eddig befektetett két óra eredménytelenül telt el, akkor mit szóljanak a múlt századi aranyláz idején azok, akiknek semmi nem jutott. Természetesen a sziget közepére vezet utunk. Elhaladunk az Állatkert „sikító” pávái előtt, a réti sasok fejedelmien ülnek ágaikon, a kacsák hangtalanul siklanak a kis tavon, és a kerítésen innen, a kútnál sorban állnak a bringások. Lassan csöndesedik a környezet, az állatkerti hangok is elnyelődnek a lombok között. A GPS-emre pillantok. Eljött az idő a biztonságot jelentő útról letérni a vadonba! A GPS-jel és a korábban rögzített kincs helye egymástól 15-20 méterre van. Ez sikerülni fog, nem lehet itt akadály! Valóban, az aljnövényzet gyér, nincsen csúszós lejtő, minden sík. Ez most meglesz! Minden körülmény a kezünkre játszik, és remélhetőleg hamarosan minket igazol. Zsebbe csúsztatom a kütyüt, és csak a szememmel észlelek. Hol lehet a kincs? A behatárolt területen egyetlen fa áll, nincsen benne odú, az aljnövényzet szinte átlátszó, egy bokor alatt azonnal feltűnne . Nincsen semmi gyanús körülöttem, egészen addig, amíg a lábaim elé nem nézek. Furcsa egy park eldugott szegletében egy 25x25 cm-es beton járólap magányosan. Nem tudom megállni, hogy le ne hajoljak, és – kisebb erőfeszítéssel – odébb ne toljam. A talaj enged, a járólap lassan, de odébb csúszik. Az első pillanattól világossá vált számomra, hogy mitől volt annyira gyanús a járólap. Az bukkant fel alatta, amire számítottam. Egy klasszikus műanyag ételes doboz, benne régóta őrzött „kincsekkel”, de most kindertojás-játék szinte egy sem akadt a tárgyak között. Vannak viszont szurkolói kártyák, belépőjegyek ide-oda, hajdísz, és egyéb papíralapú apró kincs. És természetesen a kis spirálfüzet, mint emlékkönyv a tollal. Meglepetésemre aznap én voltam az első megtaláló, de előtte szinte minden nap volt valaki, aki ugyanazt kereste, mint mi, sikerrel. Ez bombagól. Most már kettő-egy az állás!

Terep, ahol a láda megtalálása felér egy tű megtalálásával a szénakazalban

A következő geoládáért nem kell sokat mennünk, gondoltuk, mivel a közeli dominikánus kolostor romjai között rejtették el a koordináták szerint. Rutinból oda is mentünk, utunkat szintén nem gátolta dzsindzsa, vagy meredély. Más nehézségekkel szembesültünk. A romok között hiába a 3-5 méteres pontosság, ha a falak a műholdjelet megzavarhatják, így a pontosság még tágabb határok között értendő. Továbbá volt itt még valami, amire nem számítottunk. Miután beazonosítottuk a legvalószínűbb helyet, döbbenten láttuk, hogy valószínűleg a helyi szubkultúrák, régészek, vagy más beazonosíthatatlan célú csoportok durvábban átalakították az épületet, mint az elmúlt 700 év. A falak között sittszerűen álló törmelékhalmaz abszolút a tűt a szénakazalban juttatta eszünkbe. Rövid gondolkodás után három-egyre végződött a játék, mégis, a megtalált egy láda miatt győztesnek éreztük magunkat.

Joggal kérdezhetik, miért adtuk fel a keresést három láda esetében? A geocaching nem az a sport, amiért érdemes lenne kullancsokat gyűjteni, vagy sérülést kockáztatni. Ha logikai úton meg lehet keresni, akkor ne adjuk fel könnyen, de ha túl sok a fizikai zavaró tényező, akkor inkább menjünk oda vissza télen, amikor garantáltan átláthatóbb lesz a terep.

Hogyan kell geocachingelni?

A geocaching (ejtsd: geokesing; a görög geo = föld és az angol cache = rejtekhely szavakból)  szabadidős tevékenység, mely a kincskeresés szenvedélyére alapozva egyesíti a modern technikát (GPS, Internet) a természetjárással.

Hozzávalók:

  • 1 darab túra GPS-készülék, vagy okostelefon, lehetőleg a www.turistautak.hu ingyenesen letölthető szoftverrel felvértezve
  • erdő- vagy városjáró ruha, amelyben kényelmesen „kutakodhatunk”

A játék folyamata:

  • a geocaching.hu oldalról letöltjük azoknak a geoládáknak a koordinátáit készülékünkre, melyeket szeretnénk megtalálni; ezek ezt követően szimbólummal megjelennek a képernyőn;
  • a geochacing.hu oldalon van egy kis ismertető a geoládákról azoknak, akik szeretnének némi támpontot kapni a ládák megtalálásához;
  • ha rögzítettük a ládák helyét, akkor bármikor szabadon megkereshetjük ezeket, ha időnk, kedvünk, és a földrajzi közelség engedi;
  • kereshetjük fő tevékenységként is a ládákat, de úgy is, hogy kiegészítő programként gyakoroljuk. Például meglátogatunk egy várat, és ha tudjuk előre, hogy van a közelében geoláda, akkor kis plusz időráfordítással megkeressük;
  • ha megtaláltuk, akkor örüljünk, fotózzunk, töltsünk fel, és osszuk meg a világgal a sikerünket!