Kézműveskedni, színházat csinálni – szívszerelem!

Záluszki Ildikó 15 éve nevelőtanár a budapesti Pannónia Középiskolás Kollégiumban. Ügyes kezű kézműves, színjátszó. Pilisszentkereszten él egy parasztházban, amelynek a kertjét is nagy kedvvel gondozza.

– Milyen egy átlagos munkanapja?

– Inkább a szülői feladatok ellátásához hasonlít, mint a klasszikus tanári munkához. Mindig délután dolgozom. A gyerekek általában nagyon fáradtan érkeznek meg az iskolából. Beszélgetünk velük, segítségükre vagyunk ügyes-bajos dolgaik intézésében, kikérdezzük a leckét, ha kell. Szilencium alatt próbáljuk a tanuláson tartani a figyelmüket. Aztán vacsora. Este, ha ügyeletes vagyok, ellenőrzöm, hogy mindenki bent van-e.

– Tizenévesekhez nem könnyű közel kerülni.

– Amikor megismerkedünk velük, elmondjuk, hogy mindenféle problémával jöhetnek hozzánk. Ha látom, hogy valaki szomorú, sírdogál, akkor megkérdezem, mi történt. Egyébként pedig hagyom, hogy ők nyíljanak meg. Az a fontos, hogy jelen legyünk a számukra.

– Vannak különleges helyzetek is?

– Idén is már többször üldögéltem beteg gyerekkel kórházban, éjszaka, a vizsgálatra várva.

– Közösségi programokat is szerveznek?

– A sok-sok kollégiumi program mellett hetente egy csoportfoglalkozás van, amelyen különböző témákat beszélünk meg. Vannak szabadon választható foglalkozások is. Én például havonta tartok teaházat és kézműves szakkört.

– Utóbbin mire tanítja a gyerekeket?

– Többnyire a jeles ünnepekre készítünk díszeket, ajándékokat. Elmondom az adott ünnepekhez kapcsolódó tudnivalókat, néprajzi vonatkozásokat is. Filmeket mutatok nekik, beszélgetünk az otthoni szokásaikról. Minden évben igyekszem kitalálni valami újat. Volt, hogy meghívtam a kosárfonó barátnőmet. Tanítok nekik hagyományos kézműves technikákat is, mint a nemezelés, fonás, szövés. Dolgozunk agyaggal is.

– Szívesen kézműveskednek?

– Előfordul, hogy azt mondják: „hát én ezt nem tudom megcsinálni”. Ilyenkor „szelíd erőszakot” alkalmazok, hogy elkezdjék a munkát, mert persze nagyon ügyesek, és annyira jó látni az örömüket, amikor mégis sikerül nekik!

– Honnan van a kézműves érdeklődése és tudása?

– Gyerekkoromban sokat voltam nagymamámnál. Tőle tanultam varrni. Akkoriban még nem dobtunk ki semmit. Stoppolgattuk a zokninkat, varrtuk fel a gombokat – természetes volt, hogy mindezt tudjuk. Középiskolásként részt vettem egy UNESCO kézműves-táborban. Aztán főiskolás koromban szőttem egy szalagot szádfán – még ma is megvan. Egy barátnőm gyönyörű gobelineket készített, tőle is tanultam szőni. A néprajz felé a nővérem irányított, elvitt magával gyűjtésekre. Felnőttként pedig elvégeztem több tanfolyamot is.

– Otthon, magának is készít tárgyakat?

– A szövés nagyon megnyugtat, régebben sokat szőttem. Mostanában elsősorban az ünnepekhez kapcsolódóan díszítem fel a házunkat. Pilisszentkereszten élek, a helyi Somvirág Egyesület keretében egy óvónő barátnőmmel tartunk évente több játszóházat is. Ezt nem érzem munkának, inkább szívszerelem.

– Van egy másik szerelem is, a színház. Hogyan lett színjátszó?

– A Dél-Alföldről, Tótkomlósról származom, ami szlovák nemzetiségű város. Gyerekkoromban nagyszüleimmel, szüleimmel szlovákul beszéltünk otthon. Az óvodában tanultam meg magyarul. Szegeden, a főiskolán elvégeztem a szlovák-népművelés szakot. 1993-ban népművelő lettem Pilisszentkereszten, ami szintén szlovák falu. Akkoriban szervezett az Országos Szlovák Önkormányzat nemzetiségi színházat, ahová engem is hívtak. Félve mentem, de nagyon örülök neki, hogy így döntöttem. Már 16 éve tagja vagyok a Vertigo Szlovák Színház amatőr csoportjának. A színjátszás az egyik legjobb dolog az életemben.

– Úgy tudom, sikerei is vannak!

– Az Arcusfesten, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Találkozón 2008-ban megkaptam a legjobb női mellékszereplő díját.

– Mennyiben foglalja le a színház, a kézműveskedés nyáron?

– Egy közeli faluban, egy lovas táborban szoktam kézműveskedni gyerekekkel. Idén már negyedszer megyek. Nagyon élvezem ezt is, bár 8-10 gyereket egész nap lekötni nem könnyű! A színházzal június közepéig lesz még több fellépésünk Budapesten és az ország szlováklakta településein.

– Hová készül a nyáron? Elég szoros a program! Mikor, hogyan fog pihenni?

– Nekem ez pihenés! Még ha néha kín is elindulni egy péntek délutáni vagy szombat, vasárnap délelőtti próbára, megéri. A férjem is sokat segít: elvisz, hazahoz. A játszóházaknál a beszerzésben segít. Nyáron pedig minden évben elmegyünk a barátainkkal a Zemplénbe egy hétre. Egy forrás mellett sátorozunk. Itt tölteni egy hetet olyan kikapcsolódás, amivel semmi nem ér föl: abszolút nomád körülmények között éljük mindennapjainkat, szinte része vagyunk a természetnek. Aztán a Csángó Fesztiválra megyek Jászberénybe, a szüleimhez Tótkomlósra. És nekem az is tökéletes kikapcsolódás, ha itthon lehetek! Szeretek dolgozni a virágoskertben, gazolni, palántázni, virágot átültetni. Vagy csak kiülök a hintapadra, és olvasok...