„Kettős különlegességű” tanulók tehetségfejlesztése

– Azok a gyerekek, akik valamiben jelentősen lemaradnak kortársaikhoz képest, más területen kiemelkedőek lehetnek. Gyakran ebben bíznak a szülők is, amikor a pedagógus vagy más szakember segítségét kérik.

– Sokkal több a tehetséges ember, mint gondoljuk, a kérdés inkább az, eléggé keressük-e őket. A hozzám kerülő gyerekeknél, akik az átlagostól egy-egy területen jelentősen elmaradtak, többnyire azt tapasztaltam, hogy másvalamiben viszont szinte zsenik. Csak ezt fel kell bennük fedezni. Manapság hamar ítélkeznek azok felett, akik nem tudnak megfelelni az iskolai elvárásoknak, de ennek hátterében sokszor nem értelmi, hanem képességbeli, érésbeli okok húzódnak meg. A végeredmény persze iskolai kudarc, mert csak a „gyenge oldaluk” nyilvánul meg, a tanulási nehézségeik; az „erős oldalak” pedig elfedve maradnak. Ha viszont megfelelő feladatokat kapnak, megmutathatják tehetségüket olyan területeken, amelyek előtérbe kerülésére a megszokott nevelés során többnyire csak korlátozottan van lehetőség.

– Mit tanácsol ilyenkor a szakember?

– Tudni kell, hogy az „élet iskolájában” sokszor felcserélődik a helyzet. Az eminens tanulók csak közepes szakemberekké válnak, az iskolában perifériára szorulók pedig végre kibontakozhatnak. A kudarc elkerülése érdekében érdemes a gyermekek képességeit minél többféle tevékenység során kipróbálni, figyelni. Így könnyebben lehet olyan területet, feladatot találni, ami sikerélményt jelent neki, és az is kiderül, miben érdemes továbbfejleszteni.

– Kipróbálni és megfigyelni a gyerek képességeit… Hogyan érdemes ezt elkezdeni?

– Először arra legyünk kíváncsiak, mit tud a gyerek, ne arra, hogy mit nem. Azt kell szem előtt tartani, hogy nem vagyunk egyformák, a gyermekek eltérő ütemben érnek. Előfordul, hogy nem is a koruknak megfelelő teljesítményt várnak el tőlük. Például amikor a kisiskolások írni tanulnak, a többségük ujjpercei még nem alkalmasak ilyen finom mozgáskoordinációra. S ha csak a gyermek értelmi képességeit figyeljük, akkor könnyen hamis képet alkothatunk róla. Az például, hogy mozgásában érett-e, megfelelően fogja-e fel, integrálja a különböző ingereket, kulcsfontosságú a tanulás szempontjából. Ezért hatásos például az Ayres-terápia. Itt különböző játékos eszközökön egyensúlyozhatnak, kapaszkodhatnak, mászhatnak, gurulhatnak a csemeték. Nagyon élvezik, és közben fejlődik az észlelésük, a mozgásuk, a kreativitásuk.

– Van arra tapasztalat, hogy ez tényleg működik?

– Sok szülő kérdezi meg ezt tőlem: „Minden érzékszerve jól működik a gyerekemnek, nem károsodott az idegrendszere, hogy lehet, hogy mégis rossz tanuló? Hogy lehet, hogy más, mint a többiek, hogy lemarad tőlük?” – Ilyenkor lehet szükség a mozgásos fejlesztésre, ezáltal az idegpályák összekapcsolására. A tapintásnak is nagy jelentősége van például a gondolkodás fejlesztésében. Elég, ha arra utalok, hogy a bőr és az idegrendszer az embrionális fejlődés szakaszában ugyanúgy a külső rétegben található. Ezért olyan hasznos, amikor játékos gyakorlatok révén kendővel letakart tárgyakat kell tapintás útján felismernie a kisdiáknak. Nem elég a megfelelően működő érzékszerv, tapasztalatokat is kell szerezni használatában. Ranschburg Jenő pszichológus gyakran hozta példaként, hogy a gepárd az autó sebességével tud futni, de az állatkertben erre nincs szüksége és ellustul. Hiába rendelkezünk kiemelkedő képességekkel, ha nem használjuk azokat, elvesznek.

Lényeges a megfelelő differenciálás is. Jó példa a róka és a gólya közismert meséje, ami arról szól, hogy az egyik a lapos tányérból, a másik a magasfalú pohárból nem tudott enni. Megfelelő edényre van szükségük az evéshez, a gyermekeknek pedig a tanulás során megfelelő feladatokra, nem mindegyiküknek ugyanazokra. Igen, ezen az alapon a fejlesztés működhet, és az esetek többségében sikert hoz.

Érdemes gondolni az indirekt fejlesztésre. Azt a gyermeket, aki például matematikából gyengébben teljesít, nem feltétlenül csak matematikából kell korrepetálni. Egy látszólag egészen más elfoglaltság ugyanúgy segítheti a tanulási folyamatot. A lényeg az, hogy minél több információra tudjon odafigyelni, és fel is tudja dolgozni azokat. Az érzékelés és az észlelés, az emlékezet és a figyelem, a gondolkodás és a fantázia fejlesztése megtörténhet akár az iskolai színjátszó szakkörökön, akár a pedagógiai szakszolgálatok által nyújtott különböző mese-, művészet-, báb-, zeneterápiás foglalkozásokon is.

– Az iskolának, a pedagógusoknak tehát érdemes a gyerekek egyéniségéhez alkalmazkodniuk módszereikkel, figyelembe venniük egyéni sajátosságaikat a fejlesztésnél. Ez hogyan oldható meg a gyakorlatban?

– Úgy vélem, az iskolának jobban kellene a gyerekhez igazodnia, és jóval nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie annak a területnek a fejlesztésére, amiben a gyerek jó. Meggyőződésem, hogy még nagyobb hangsúlyt kaphatna az oktatásban a társas kapcsolatok fejlesztése, a zene, a művészetek. Az iskolának ötletességre kellene késztetnie a nebulókat. Nem szabad büntetni az egyediséget, a megszokottól eltérőt, már csak azért sem, mert a felfedezések sokszor úgy születtek, hogy valaki félreértett egy feladatot. És arra is több példa van, hogy a hátrányból – az egyedisége folytán – előny lehet: John Larkin, aki Scatman Johnként lett híres énekes, dadogott. De épp a megtört, hadarós énekstílusa miatt keresett milliókat. „Nem annak dacára vagyok sztár, hanem éppen azért, mert dadogok” – mondta. Az is jó példa, hogy logopédusként foglalkoztam egy kiskorában súlyos tanulási problémákkal diagnosztizált diákkal, aki később matematikai, fizikai, informatikai diákolimpiákon ért el kiváló eredményeket.

Megoldható a gyakorlatban az egyéniséghez alkalmazkodó fejlesztés, ha elfogadjuk, hogy ugyanazon személyben megtalálható a tehetség és a fogyatékosság is.

– A tehetségkutatásról manapság a kereskedelmi tévékben futó zenei tehetségkutatók jutnak az emberek eszébe, ahol fordulóról fordulóra kiesik valaki. Nyilván egészen más módszerekkel érdemes mentorálni a diákokat a mindennapi életben.

– Nagyon fontos, hogy hagyjuk játszani a gyermeket, engedjük, hogy sokféle dologban kipróbálhassa magát, ugyanis a tehetség tevékenység során mutatkozik meg. S leginkább az marad meg bennünk, amit tevékenység során tanultunk meg. Kóstolhasson bele zenés, sportos, kézműves foglalkozásokba és bármi másba. S ilyenkor különösen fontos megfigyelni, miben mutatkozik jónak, mihez van türelme, hogyan viselkedik, ha valami sikerül, és hogyan, ha nem.

– Ha ez kiderült, akkor meg is van a recept a továbblépéshez?

– Ha valamiben ügyesnek mutatkozik a gyermek, a felnőttek hajlamosak elkönyvelni, hogy az lesz a jövője. De ez nem biztos. Ne erőltessük, hogy csak azzal foglalkozzon, ne skatulyázzuk be egy szerepbe, lehet, hogy abbahagyja, hogy elmegy tőle a kedve. Ugyanis a tehetséghez az is kell, hogy kibontakoztatásához legyen a gyereknek kitartása, motivációja. Előfordulhat, hogy kiderül, másvalamiben is ügyes, s ahhoz hosszú távon több kedve van, vagy akár később visszatérhet ahhoz a tevékenységhez, amihez egészen korán jó érzéke mutatkozott. Nem muszáj teljesen egyenes, mindig felfelé mutató fejlődési pályán haladnia. Ez a legritkább. Az jellemzőbb, hogy hullámok vannak rajta. Érdemes megfigyelni, mi az, amivel órákig szöszmötöl, amivel hosszan próbálkozik. Hagyni kell! Nem lehet tudni, mi sül ki belőle. Az a legjobb, ha tevékenységei során több érzékszervét használhatja.

– A sokféle szakkör, különóra viszont az iskolai órákra készülésben hátráltathatja. Miket kell ilyenkor mérlegelni?

– Először is a gyermeknevelés eszköztárából nem hiányozhat a humor. Számítani kell arra, hogy a tehetséges gyerekkel általában több a probléma. S ha kimondottan ügyesnek is mutatkozik valamiben, valószínűleg hol rosszabbul, hol jobban fog teljesíteni. Ilyenkor lehet nagy szükség arra, hogy biztassák. Ha a szülő pénztárcája engedi, és a gyerek iskolai eredményeit nem befolyásolja, akkor akár annyi szakkörre járhat, amennyi idejébe belefér, amennyit túlzott fáradtság nélkül bír. Ha az alsó tagozatosnak kétféle szakkörhöz is nagy kedve van, de látszik, hogy nem bírja az azokkal járó terhelést, akkor érdemes meggyőzni arról, hogy egyik évben az egyikre, a másikban a másikra járjon. S majd később kialakul, melyikhez ragaszkodik tartósan. Az se legyen kőbe vésve, hogy ha elkezdett egy különórára járni, akkor legalább egy tanév idejére annál kell maradnia. Ha pár hét, hónap után meggondolja magát, már nem szívesen jár például edzésre, akkor egyáltalán nem biztos, hogy arról van szó, nincs kitartása. Az ilyen helyzetet inkább úgy kell felfogni, hogy a tehetségkutatás legjobb módja, ha sokféle területen kipróbálja magát. Engedjük más szakkörre beiratkozni.

– A diákoknak sokféle versenyt is szerveznek. Jó, ha versengenek egymással? Mikor számíthat ez már ártalmasnak?

– Például ha testvérek ugyanazokra a különórákra járnak, lehet, hogy túlságosan is versengenek egymással. Ha például mindegyikük úszni tanul, de a korosztályos versenyeken rendre egyikük ér el jobb helyezéseket, akkor a rosszabbul teljesítő hozzá fogja hasonlítani magát, és ez nem jó. Előfordulhat ez barátok, osztálytársak között is. A győzelem sokszor csak a jól megválasztott ellenfeleken múlik. A verseny, a megmérettetés viszont lényeges, és az is, hogy versenyképesek maradjunk. Fontos, hogy mennyit fejlődött, fejlődött-e korábbi eredményeihez képest a gyermek. Az is fontos, örömmel megy-e a különórákra. Amiben jó, ami tetszik neki, abban általában fárad­hatatlannak mutatkozik.

– S ilyenkor érdemes dicsérni. De mennyire, sokat, keveset, s milyen szempontok szerint?

– Önbeteljesítő jóslat lehet, ha azt mondja a felnőtt a gyereknek, hogy „ez neked úgyse fog menni”. Ha viszont megelőlegezzük a bizalmat, megfelelően motiválunk a dicsérettel, katalizátorként hathatunk a gyermek fejlődésére. Szórt képességstruktúrával rendelkezik, aki valamiben kiemelkedően jó, más területen viszont jócskán elmarad kortársaitól, mondhatni „megfizet a tehetségéért”. Gyógypedagógushoz rendre azok kerülnek, akikről előbb az derül ki, miben gyengék. A jó szakember azonban általában azt is kideríti, hogy miben kiválóak. Nem baj, ha nem mindenben ügyes a gyerek.

– Nem baj, de mégis ezt érezheti.

– A dicséret különösen fontos lehet azoknál, akik látszólag hátrányban vannak az átlagos gyerekekhez képest, de egy területen kimondottan tehetségesek. Nekik rendszerint a pszichés terheik nagyobbak, a lelkivilágukkal többet kell foglalkozni. S azon a téren is kudarc érheti őket, amiben jók. A fejlődés ugyanis általában hullámzó, de lehet, hogy ezt a gyerek nehezen dolgozza fel. Pozitív megerősítés nélkül leblokkolhat. Nem lehet eleget dicsérni, biztatni. Ez olyan erőt adhat, hogy azon a területen, ahol mindenképpen érdemes fejleszteni, elismerésre méltó szintet ér el. A környezet tehetségtelenné tehet, ahogy tehetségessé is. Ma már a tudásnál fontosabb az alkotás, ezért nagyon fontos minden gyermeknél a dicsérettel, a biztatással érlelt önbizalom. Nagyvállalatok vezetőit kérdezték meg arról, milyen embereket vesznek fel szívesen. Kiderült, hogy nem az a fontos, hányféle számítógépes programnyelvet tudnak, vagy más szakterületeken mekkora a lexikális tudásuk, hanem az a lényeg, hogy legyenek ötleteik és tudjanak csapatmunkában dolgozni. Ami szükséges és nem tudják, azt a cégnél megtanítják nekik. Amúgy is annyira gyorsan változik manapság a világ, hogy például az informatika területén egyre újabb ismereteket kell szerezni, mert a régiek hamar elavulnak.

– Csökkenteni kellene a gyerekekben a szorongást, a túlzott teljesítménykényszert, megfelelni vágyást, de azt szinte öntudatlanul adják át manapság a felnőttek.

– A stressz, az aggodalom helyett tudatos tervezés, jövőre készülés kell. A nevelésben nem a szó számít, hanem a példamutatás. A feszültségoldásnál is ez a fontos. Ha valóban nyugodt tud maradni a felnőtt, akkor lesz hiteles, akkor hiszi azt el a gyerek. Ahogy mondani szokták, a kicsik az érzékeny csápjaikkal ráhangolódnak a felnőttek érzelmeire, átveszik feszültségeiket, s akkor hiába erőltetnek magukra pókerarcot, ha közben igazából nem tudták feldolgozni a történteket, a gondokat. Azt is tudni kell, hogy szükség van a stresszre – ez a pozitív stressz –, csak nem a hosszantartóra, az állandóra. Rövidtávon a stressz-szint megemelkedése jobb teljesítményre sarkall, segít a túlélésben. Például a zebra, ha megkergette egy nagymacska, de sikerült elmenekülnie, akkor megpihenhet, a feszültebb időszakot békésebb követi. Korunkban viszont kezd állandósulni a fokozott készenlét állapota, s ez gyerekeinket is fenyegeti. Azért, hogy ezt kezelni tudják, meg kell tanítani nekik az ellazulási módszereket.

– Arra kell megtanítani a gyerekeket, a fiatalokat, hogy fel tudjanak állni, ha elestek?

– Igen, arra is, hogy ha kudarc éri őket, abból is erőt gyűjtsenek. Kell is az ilyesfajta pofon a tapasztalatok szerint, mert az igazán nagy teljesítményt elértek többsége korábban versenyt vesztett, elbukott. Minden kudarc egy siker kezdete. A lényeg, hogy találjon megoldást az ember a továbblépésre, ezáltal fejlődik. Ez a hajtóereje sokszor a tehetségnek. Érdemes kitenni téthelyzeteknek a gyereket, versenyekre, szintfelmérésekre benevezni, ez is a tehetséggondozás része. Bírnia kell az azzal járó izgalmat, s annak visszafogásában a gyakorlat segít. Tehát egy verseny akkor is hasznos lehet, ha nem nyer rajta semmit. Teljesíthető kihívásokat kell kapnia, és mindig magához képest kell mérni a fejlődését, nem másokhoz hasonlítani.