Kazinczyval leveleznek…

– Milyen elemekből áll a nyelvmúzeum kézírásprogramja?

Leskó Sándorné: – Kézírás-programunknak négy pillére van. Az Írj levelet Kazinczy Ferencnek! című pályázatunk 2015-ben már negyedik alkalommal kínált lehetőséget a diákoknak, hogy tollat ragadva papírra vessék nyelvújítónknak címzett gondolataikat. Valós Kazinczy-levelekre válaszolva kellett leírniuk véleményüket, Széphalomra Kazinczy Ferencnek címezve. 2015-ben először hirdettük meg Betűvetők című szépíróversenyünket, mellyel a felső tagozatos és a középiskolás korosztályt céloztuk meg. Szintén új eleme a programnak a Tollkapocs kezdeményezés, mely a fiatalok egymás közötti levélváltását szorgalmazza a magyar diaszpórák bevonásával. A Tollkapocs egy adatbázis, melynek segítségével a diákok életkor, lakóhely, érdeklődési kör alapján levelezőpartnert találhatnak. A pályázatok, versenyek mellett a diákoknak a múzeumpedagógiai foglalkozásokon is lehetőségük nyílik, hogy megismerkedjenek a kézzel írás különböző technikáival. A Széphalmi Szó-Kincs-Tár(s) TÁMOP-pályázattal sikerült megvalósítanunk régi tervünket: a múzeumban kialakítottunk egy íráspontot. Az új enteriőrben a látogatók olyan közegbe érkeznek, amely berendezésével, hangulatával betűvetésre csábítja őket. Íráspontunk képeket villant fel a tollforgatás sok évezredes történetéből, miközben lehetőséget kínál arra, hogy látogatóink kipróbálják a különféle írástechnikákat. Installációnk az íróasztallal, az alkotást segítő tárgyakkal azt a környezetet idézi meg, amelyben az írás szertartássá válhat. Az installációhoz szolgáltatás kapcsolódik: a látogatók bélyeggel ellátott képeslapokat vásárolhatnak, melyeket maguk írhatnak meg, majd láthatnak el „Széphalom” feliratú pecséttel. Az elkészült lapokat a múzeum postaládájába dobva feladhatják a címzettnek. 2015-ben a nyelvmúzeum csatlakozott ahhoz a szegedi kezdeményezéshez is, melynek során közel 5000 ember bevonásával kézzel másolták le a Bibliát.

– Honnan jött az ötlet, hogy éppen a kézírást kell a középpontba állítani?

Nyiri Péter: – A levélírásnak, képeslapküldésnek, naplóírásnak régebben komoly hagyománya volt. Egyre ritkábban és egyre kevesebbet írunk kézzel. Elsősorban persze a multimédiás eszközök fokozott használata miatt, ugyanakkor számolnunk kell a tapasztalathiánnyal is. Sokan nem is tudják, hogy milyen nagy élmény egy levél megírása kézzel gyertyafénynél. Vagy mennyire más mozdulatokat, testtartást, hozzáállást kíván meg a mártogatós tollal való írás. A Magyar Nyelv Múzeumában mindezt megmutatjuk, és bízunk benne, hogy ha egyszer kipróbálták ezt az írásmódot, akkor máskor is szívesen vesznek a kezükbe tollat, ceruzát. Az elmúlt években a multimédiás eszközök használata a múzeumi informatikában, a kiállításokon is elterjedt, most azonban fordulat történt. Mivel a mai fiatalok állandóan, naponta igen sokszor órákig használják a számítógépet, okostelefont és más technikai eszközöket, a múzeumi tárlatokon valami mást kell kínálnunk. Éppen az a cél, hogy a jelenkor informatikai eszközein szocializálódott nemzedékeket a hagyományos kommunikációs formák felé tereljük. Egyik küldetésünk a nyelv használata által szerzett öröm hangsúlyozása is. A beszélgetés, olvasás, kézzel írás komoly örömforrás, olyan tevékenység, melynek során elérhető a pszichológiai szakirodalomban flow-nak nevezett boldogságérzet, az áramlat, melyben önmagunk lehetünk, kiteljesedhetünk.

Széphalom Kazinczy Ferenc munkája nyomán a levélírásnak is az otthona. Kazinczy korának egyik legnagyobb, legaktívabb levélírója volt: immár 25 kötetben olvashatók levelei – szám szerint 6521, amelyeket a nagy nyelvújító küldött és kapott, és amelyek többsége innen, Széphalomról indult útnak, vagy ide érkezett. Amikor tehát a kézzel írást népszerűsítjük, Kazinczyra is emlékezünk, egyúttal egy szép hagyomány folytatására, az igényes önkifejezésre biztatunk.

– De ezzel szembe mennek a mai trenddel…

Nyiri Péter: – Széphalom a reformkor óta a magyar nyelv és kultúra jelképes helye, „szent hely”, miként Petőfi Sándor írja 1847 júliusában. Mi azt állítjuk, hogy a nyelv nemzeti létünk hajléka, kultúránk alappillére. A hely szelleme pedig kötelez. A magyar nyelvvel való tudatos törődés évszázados hagyományait folytatjuk, és ennek az is része, hogy megőrizzük a hagyományos kommunikációs formákat, így a kézzel írást is. Kétségtelen, hogy a mai trendek egészen mások, de mi vállaljuk, hogy a „nyelvében él a nemzet” reformkori gondolata jegyében munkálkodunk. A Magyar Nyelv Múzeumának van egy bástyaszerű része, az Akadémiai Terem. Lehet, hogy Széphalom e gondolatok egyik végvára, de hisszük, hogy e végvárakon múlik anyanyelvünk sorsa. A régió – Gönc és Vizsoly, a Károli-biblia, Kazinczy és mások munkája révén – irodalmi nyelvünk szülőföldje. Itt mindig is igen erős volt az anyanyelv iránt érzett felelősségtudat. Az, hogy 2008-ban múzeumot emeltünk a magyar nyelvnek – s éppen Széphalmon – komoly kötelességekkel jár.

– Hogyan fogadják a kezdeményezést a múzeumlátogatók?

Leskó Sándorné: – A diákok közül sokan szeretnek írni. Kazinczy Ferenc az első évben, 2012-ben közel kétszáz levelet kapott tőlük, a szépíróversenyünkre tavaly 214 írás érkezett. Tollkapocs című programunk adatbázisába kilenc iskolából eddig 171 fiatal regisztrált, nagyrészt a határainkon túlról. A múzeumpedagógiai foglalkozások alkalmával még a nehezen kezelhető gyerekek is elmélyülten dolgoznak, ha írónádat, mártogatós vagy patronos tollat kapnak a kezükbe. Felnőtt látogatóink nosztalgiával gondolnak vissza gyermekkorukra, amikor a régi eszközök kipróbálásával az íráspontban újra átélhetik az iskola hangulatát. Különösen a családok örülnek annak a lehetőségnek, hogy az itt vásárolt képeslapot mártogatós tollal megírhatják, és helyben fel is adhatják. A szolgáltatásnak köszönhetően a múzeum képeslapeladása közel háromszorosára növekedett. A bibliamásolás nemcsak a múzeumi dolgozók számára volt igazi közösségi élmény, de nagy örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez a település lakói, a látogatók, a pedagógusok és a diákok is.

– Mennyire kell noszogatni a pályázókat?

Szathmáry-Király Ágnes: – A pályázatok lényege, hogy közönségük – általában a diákok – örömüket leljék bennük. A Magyar Nyelv Múzeuma elsősorban az olvasni vágyó, jó képzelőerejű, kreatív gyerekeket szólítja meg, akik maguk is jeleskednek a történetmesélésben. Az Írj levelet Kazinczy Ferencnek! országos pályázat esetében például feltételezünk egyfajta kíváncsiságot is az alkotók részéről. „Bele kell lesniük” Kazinczy és egy – meghatározott – barátja, ismerőse magánlevelezésébe: miről írtak egymásnak, mi volt a véleményük az adott témáról. „Be kell nyitni a házukba”, megismerni családjukat, körülményeiket, anyagi helyzetüket, lehetőségeiket, kapcsolataikat. Azaz olvasniuk kell különböző történelmi, szépirodalmi forrásokat. A gyerekek először „profiloznak”. Megalkotnak egy Kazinczy-képet, majd ezt a fantáziájukkal kiegészítve megírnak egy 18-19. századi levelet korabeli nyelvezettel. De ha mégsem bújnak a széphalmi mester vagy egyik pályatársa bőrébe, hanem mai gyerekként válaszolnak, akkor is szükségük van a képzelőerejükre és az előzetes nyomozásra. Mindez nem megy noszogatásra. A diákok csak akkor profitálnak a pályázatból, ha az alkotás élményszerzés is egyben. Számos olyan információ birtokába jutnak közben, amelyet a tankönyvekben nem találnak meg. Új versenyünk, a Betűvetők a szépen és helyesen író diákokat szólítja meg. Hasonló szépíróversenyek vannak országszerte, de többségüket az általános iskola alsó tagozatosai számára hirdetik meg. Mi a felső tagozatosokra és a középiskolásokra koncentrálunk. Ezen a versenyen azokra a diákokra is ráirányulhat a figyelem, akik kevésbé szorgalmasak, de ügyes kezűek, képesek összpontosítani: vállalják a szöveghű, pontos másolást nyomtatott szövegről ékes kézírással. Noszogatásra itt nincsen szükség, mert a gyerekek örülnek, hogy van egy fórum, ahol ők is helytállhatnak az iskolájuk nevében.

– Hogyan összegezné a pályázatokkal kapcsolatos tapasztalataikat?

Szathmáry-Király Ágnes: – Akik kipróbálják magukat a pályázatokon, élményként élik meg. Nemcsak alkotni, hanem adni is akarnak. A levélíró pályázat esetében sosem kérjük az igényes külcsínt, a kiírás egyértelműen a levél tartalmát helyezi előtérbe. Mégis egyre több pályamű érkezik viaszpecséttel ellátott, merített vagy vízjeles papíron mártogatós tollal írva. Ez azt mutatja, hogy a fiatalok nem összecsapják a leveleket, kötelező jelleggel, hanem elejétől a végéig mindent, tartalmat és látványt egyaránt megterveznek, és megélik az alkotás folyamatát. Tekinthetjük ezt egyfajta tisztelgésnek Kazinczy munkássága előtt. Ahogy nyelvújítónk pályatársai is kellő figyelemmel voltak arra, hogyan és milyen üzenetet juttatnak el koruk – Németh László szavaival élve – „irodalmi telefonközpontjába”, úgy a mai fiatalok is ezt teszik csaknem kétszáz évvel később.

– Akik pályáztak, akik nyertek, vajon valóban fontosnak fogják érezni ezentúl a kézírást?

Szathmáry-Király Ágnes: – Abban csak reménykedni lehet, hogy a részt vevő diákok ezután a személyes levelezésük egy részét is kézzel írják. A figyelmet mindenesetre felhívtuk rá, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy egy pályázó a Kazinczyhoz írt levelében megfogalmazta: ez az első levél, amelyet kézzel ír, és bélyeggel lát el, és ha választ kap, akkor az lesz az első levél, amelyet ilyen formában kap. A várakozásában rejlő izgalom adta az ötletet a Tollkapocs adatbázis létrehozásához, amelynek segítségével a diákok levelezőpartnert kereshetnek határon innen és túlról. Tehát mindenképp érdemes lehetőségeket kínálni a diákoknak arra, hogy tollat fogjanak, akár csak egyszerű kedvtelésből. Ahhoz, hogy újra divatja legyen a kézzel írásnak, a fiatalságnak rá kell csodálkoznia arra, hogy ez örömforrás vagy személyiségük kifejezője is lehet.

– Hogy látják: miért fontos, miben gazdagít a kézírás?

Nyiri Péter: – Ha rápillantunk egy Kazinczy-kéziratra, látjuk, hogy az összehasonlíthatatlanul több, gazdagabb, személyesebb, mint egy e-mail. Lélek van benne. Az írás varázslat, a teremtő belefeledkezés forrása. Közismert a kézzel írás sokféle előnye: összetettebb gondolkodásra készteti az agyat, segíti a személyiségfejlődést, az egyéni képességek kibontakoztatását, a kreativitást, támogatja a tanulást, az olvasás hatékony elsajátításának elengedhetetlen eszköze, speciális agyterületeket aktivál, olyanokat, amelyeket a gépírás nem. Kultúránk, személyiségünk megőrzéséhez a kézzel írás megmaradása és gyakorlása elengedhetetlen. A kézzel írás szertartás, az önkifejezés és az önátadás meghitt pillanatát kínálja, odafigyelést és törődést kíván – olyan készségeket és képességeket fejleszt, amelyek a mai felgyorsult, szellemi késztermékeket kínáló világban tompulnak. Sablonok helyett mozgást, változatosságot követel, gondolkodásra sarkall. Meggyőződésünk, hogy a kézzel írott levélnek ma, az e-mail és az sms korában is van, lehet jelentősége. Egy magánlevélben közvetlenül jelenik meg az ember személyisége, a teleírt levélpapír két ember kapcsolatának, lelkivilágának tükre; ugyanakkor a műfaj formai-stilisztikai követelményeinek teljesítése odafigyelést, nyelvi tudatosságot kíván.

Gondoljunk csak egy szerelmes levélre! Kiválasztjuk a papírt, az íróeszközt, a tinta színét, leülünk egy kényelmes helyre, s fényt gyújtunk. A félhomályos szobában szelíden lobog a gyertya, rejtelmes illata körüllengi az írót, akinek a tolla lágyan gördül végig a papíron – egy-egy betű egy-egy szerelmes szívdobbanás. Az üres papír megtelik, az oldalak egymásra simulnak, s a borítékra rákerül a szeretett név. Éjjelente a levél útjáról álmodunk, havas éjszakában robog a vonat, szorgos kezek emelik a zsákokat, majd nekiindul a hírvivő, s mi epedve várjuk, hogy koppanjon a levélláda. A szerelmesek nagy barátja a postás, aki kapunk elé érve táskájához nyúl. S mi rohanunk kifelé, sebesen, izgalommal, vágyakozón, tekintetünk nyomban a boríték bal felső sarkára ugrik, aztán boldogan szaladunk be a szobába, hogy kettesben maradjunk a levéllel és írójával. És e gyakori levélváltások nyomán is, a leírt szavak-sorok tintatestének mélyén születik egy új élet, egy új család, egy új nemzedék. A jövő… Erre is képes a kézírás.

– Az imént végvárnak nevezték Széphalmot. Széphalom Magyarország északkeleti szegélyén van: mivel csalogatják ide az iskolásokat, iskoláscsoportokat?

Szathmáry-Király Ágnes: – A diákcsoportok múzeumpedagógiai foglalkozáson ismerkedhetnek meg az írástörténettel, a tolltechnikákkal. Ebben segíti őket az íráspont. Itt az egyéni látogatók is megírhatják – nád- vagy mártogatós tollal – üzeneteiket, és fel is adhatják őket képeslapon. A szórakozva tanulás másik példája Széphalmon a Nyelvlesen. Kalandozások a nyelv körül című, szerepjátékra épülő kiállításunk, amelyen a nyelvi és logikai játékok legalább annyira támogatják a tudásszerzést, mint az információs szövegek. A magyar nyelv múltjának, jelenének és jövőjének nyomába eredhetnek a Titkok titka című kiállítás látogatói. A Kivívánk a szép tusát a felvilágosodás kori magyar nyelvújítást mutatja be színes képekkel és tartalmas szövegekkel. Végül a Beszélő helynevek és a Szemelvények a nyelvi humorból könnyed levezetése lehet a múzeumlátogatásnak. Tavasztól őszig pedig a kertet is a művelődés szolgálatába állítjuk: a Széphalmi irodalmi herbárium a természet és az irodalom egymásra hatását mutatja meg. Valóban messze vagyunk, de a múzeumlátogatáshoz lehetőség van vasúti kedvezmény igénybevételére. Honlapunkon minden megtudható az iskolások díjmentes utazási lehetőségéről (http://nyelvmuzeum.hu/blog/?page_id=268.) Bár Széphalom az ország északkeleti részén fekszik, messze a fővárostól és a fejlettebb nyugati országrésztől, mégis szép számmal – évente 25-30 ezren – zarándokolnak el ide. Többségüket – azon túl, hogy tiszteletüket akarják tenni Kazinczy sírjánál és az emlékcsarnokban – a kíváncsiság is hajtja: hogyan lehet múzeumba tenni azt, ami ma is él, folyamatosan fejlődik. A múzeumok ma már nemcsak múltidézők, hanem a kultúra templomai, a köznevelés kiegészítői, inspirálnak, segítik az ismeretátadást. Ezt az ügyet szolgálja a múzeumpedagógiai nívódíjas Magyar Nyelv Múzeuma anyanyelv-pedagógiai programjával.