Van, aki előtt az őszi szünet, van, aki előtt a karácsonyi készülődés, mások előtt pedig már a következő tanév vége lebeg. Minden tanévkezdeten igyekszünk valami távolabbi történésre gondolni. Mondjuk, a következő pihenés időszakára. Vagy mikor már vége a szalagavatóknak és a táncpróbákkal járó hiányzásoknak. Vagy amikor már lezártuk az első félévet, és túl vagyunk két influenzajárványon. Vagy amikorra befejezzük a nehéz tananyagrészt. Kijelölünk egy célt a jövőben. Amit így vagy úgy – akár azért, mert a naptár hozza, akár azért, mert mi törekszünk felé – el tudunk érni.
Azt mondják a kutatók, hogy a jövőbe tekintés képessége különösen fontos a kamaszkorban. Minél inkább képes a fiatal kijelölni egy közép- vagy hosszú távú célt, és minél bizakodóbban áll hozzá a megvalósításához, annál inkább fejlődik önfegyelme, elköteleződésre való képessége. A vízió optimizmusa, a jövővel kapcsolatos pozitív, reményteli hozzáállás nagyban segítheti tanulmányaiban, későbbi érvényesülésében. Akinek a jövőbeli céljai belülről fakadnak, és nem a külső körülményektől függenek, az jobban boldogul a közösségeiben, kevésbé kitett a stressznek, és általában egészségesebb.
Tanítunk mi jövőorientációt? Egyáltalán tanítható ez? Egy olyan világban, amelyben a változás napi tapasztalás, szerintem ne mondjunk le arról, hogy a kérdésre igennel válaszoljunk. A pszichológiában vagy a jövőkutatásban találhatunk ehhez a bátorsághoz fogódzókat. Például Carol Dweck „mindset”-ek köré épülő, évtizedes kutatásaiban. Ő arra hívja fel a figyelmet, hogy a tanulásra való képesség, a jövőre való nyitottság az ún. rugalmas gondolkodásmód sajátja. Azé a beállítódásé, amely minden hibában a tanulás lehetőségét, minden kihívásban az öröm forrását látja, és minden változásban lendületet tapasztal. Dweck vizsgálta, hogy mivel befolyásolható ennek a gondolkodásmódnak a kialakulása. Talán meglepő, de az iskolai elismerés és kritika módja is hozzájárulhat. Ha a diákunknak egy jól elvégzett feladat kapcsán azt mondjuk: „Milyen okos, ügyes vagy, tudtam, hogy képes leszel erre!”, akkor – tegyünk bármilyen jó szándékkal is – nem serkentjük kudarctűrését és optimizmusát. Mert a személyről: róla és nem az aktuális cselekedetéről beszélünk. Ha ehelyett azt mondjuk: „Ez nagyon jól sikerült, mert különösen odafigyeltél erre és erre, gondosan jártál el ebben és ebben”, vagyis ha a tettét méltányoljuk (kellő részletességgel), akkor nem róla beszélünk. Tehát, ha egyszer majd kevésbé sikerül neki valami, akkor sem ő lesz a rossz, a hibás. Személy helyett a teljesítmény értékelése – így foglalható össze röviden a vizsgálat eredménye és az ösztönzés elve. A jövőorientáció feltérképezéséhez persze azt is érdemes tudni, mennyi időre előre, milyen részletesen kivetített, milyen célokkal és milyen félelmekkel árnyalt a jövőről való elképzelésünk. Sokan tekintik ennek felmérését és fejlesztését a versenyképesség, az érvényesülés és a boldogulás zálogának.
Elkezdődik a tanév. Nincs más választásunk, innen csak előre lehet nézni. Előttünk 10 hónapnyi futás. Vagy sokkal több annál – attól függ, miként gondolunk rá. Talán igazi, nagy utazás lesz. Ha bízunk magunkban és a diákjainkban, idén kezdjük el újra tanítani nekik a jövőjüket. És tanulni tőlük a miénket.
