Jöttem, láttam, győztem?

Mikor és kinek a hatására kezdett el érdekelni a történelem?

Ott kezdeném, hogy a Gödöllői Református Líceum tanulója voltam korábban, ahol – még diák koromban – nem voltak különféle tagozatok, mindenki az általános gimnáziumi képzésben vehetett részt, viszont 10. osztálytól kezdődően már lehetett különböző órákat emelt óraszámban tanulni, és – bár meglepő –, de a matematikát választottam, mert a szüleim erősen ambicionálták, hogy valamilyen közgazdasági szakterületen helyezkedjek el. Persze, nagyon csábító az a tény, hogy közgazdászként könnyebb munkához jutni, de a sors visszaigazolása, hogy a történelem iránti érdeklődésem sokkal erősebb volt mindig is. Ha jól emlékszem, valamikor még óvodáskoromban, édesapám egy az ókor nagy csatáit taglaló művet olvasott az egyik délután, én pedig melléültem, és rögtön megfogtak a könyvben szereplő képek. Az idő múlásával, amint megtanultam olvasni, csak gyűjtöttem és gyűjtöttem a történelmi könyveket. Az óvodában egyébként nagyon szerettem az ókori rómaiakat, főleg Caesart, de alsó tagozatban volt, amikor én tartottam történelmi kiselőadást például október hatodikáról.

Fontos hozzátennem, hogy főként a hadtörténet érdekelt mindig, főként 1848–1849 történései ragadtak meg igazán, és jelenleg is egy a szabadságharccal kapcsolatos hadtörténeti kutatással foglalkozom mint történelem szakos hallgató az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészképzésén.

A 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had- és Rendészettudományi Szekció Hadtörténelem tagozatán harmadik helyezést értél el. Mivel pályáztál a versenyre?

Újra visszaugrunk az időben, hiszen a történet kereksége miatt meg kell említenem történelemből a középiskolai mentortanáromat, Csobán Pált. Érdekesség, hogy az iskolánkban három történelemtanár van, közülük ketten tanítottak is engem, a tanár úrral azonban a tanórákon kívül ismerkedtem meg. Még 9. osztály végén, első közös versenyünket követően szólt nekem, hogy a Fővárosi Örmény Önkormányzat meghirdetett egy pályázatot középiskolásoknak és egyetemistáknak. A pályázatban Czetz János tábornok szabadságharc alatti tevékenységét vagy az argentínai ügyködéseit kellett bemutatni egy tanulmány és egy YouTube-videó keretében. Pályamunkámmal első helyezést értem el, amelynek köszönhetően nyertem egy erdélyi utazást, így ennek keretében megtekinthettem Czetz János szülőotthonát is.

Összefoglalnád dióhéjban, miről szól a kutatásod?

Czetz János esetében az emlékiratait, a szakirodalmi munkákat és néhány levéltári forrást használtam fel, ezzel egy összefoglaló képet adva elsősorban a szabadságharc alatti ténykedéséről, valamint a hadtudósi munkásságáról, amelyből kitűnik, hogy hogyan vált belőle katona, és végül miért hagyta ott a császári és királyi hadsereg vezérkarát, és állt a szabadságharc mellé. Igazán izgalmas életút az övé.

Mi alapján választottad ki a felkészítő tanárodat? Milyen szakmai segítséget tudott adni az OTDK-dolgozat megírásához?

Mivel megvolt az alap, kikövezett út vezetett a következő versenyekig, így kiemelném közülük a TUDOK-ot, ami a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája, ahol több más pályázathoz és versenyhez hasonlóan szintén sikerült bemutatnom a kutatásomat. 12. osztály elején aztán felkeresett Pétervári Máté, a Szegedi Tudományegyetem egyik oktatója, hogy meghívnának egy konferenciára, amely OTDK-kvalifikációra is lehetőséget adna. Nagyon jól esett, hogy a zsűrinek tetszett a kutatás, és Mátéval megtartottuk a jó kapcsolatot, hiszen egyértelmű volt, hogy egyetemistaként szintén szeretnék foglalkozni a Czetz-kutatással, és újra megmérettetni magam egy OTDK-n, de már az újabb témával, Bátori Schulz Bódog élettörténetével. Az ELTE oktatója a jelenlegi témavezetőm, Manhercz Orsolya, akivel szeretnénk a kutatást elvinni a 36. OTDK-ra.

Milyen jelentőségteljesebb eredménye lehet egy OTDK-helyezésnek véleményed szerint?

A szakmai fejlődésen túl egy OTDK-helyezés mindenképp jól mutat bármilyen önéletrajzban, pláne elsőéves egyetemi hallgatóként. Amikor elmentem szakkollégiumi felvételire, akkor nagyon sokat jelentett, hogy volt már egy viszonylag komolynak mondható kutatásom. Másrészt szerintem kiemelten fontos, hogy az ember lássa, miként működnek ezek a versenyrendszerek, hiszen miután részt vettem középiskolásként ezen a megmérettetésen, az egyetemen már nem kell külön azzal is foglalkoznom, hogy hogyan nevezzek, milyen határidők vannak, mik a feltételek, hogyan kell elkészíteni a dolgozatot.

Tavaly Junior Pro Scientia Aranyérmes is lettél. Mit jelent számodra az elismerés?

A Pro Scientia Aranyérem az Országos Tudományos Diákköri Tanács kitüntetése, amit a Magyar Tudományos Akadémiával közösen szoktak kétévente kiosztani. Alapvetően az kaphat aranyérmet, aki az OTDK-n első helyezést ér el a saját kategóriájában, illetve kiemelkedő kutatási eredményei vannak, és ha már hallgatóként elkezdett egy olyan pályát befutni az illető, amit a Tanács díjazásra érdemesnek talál. Ennek van egy Junior változata, amit kifejezetten középiskolás diákoknak osztanak ki, viszont csak abban az esetben, ha egy OTDK-évben adott számú középiskolás résztvevő van, illetve be is jelentkeznek a Junior Pro Scientia Aranyérem várományosának. Újból szeretném megemlíteni Máté nevét, hiszen ő hívta fel a figyelmemet rá, hogy harmadik helyezettként mindenképpen érdemes lenne megcélozni az Aranyérmet. Szerencsére a szakmai zsűri engem választott ki az Aranyérem győztesének, aminek szintén nagyon-nagyon örültem.

Szeretnéd folytatni a témád kutatását, esetleg más ötletekkel szeretnél előrukkolni a jövőben?

A Czetz-kutatást pillanatnyilag szüneteltetem, mert – Pétervári Máté buzdítására – az Új Nemzeti Kiválóság Programot (ÚNKP) az egyetem megkezdését megelőzően tavaly nyáron megpályáztam, és a pályamunkám pozitív elbírálást kapott. Úgy döntöttem tehát, hogy inkább egy új téma feldolgozásába kezdek bele, méghozzá Bátori Schulcz Bódog honvédezredes életének feltérképezésébe. Szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis Schulcz levelezéseiből egészen sok fennmaradt, így megismerhettem a szabadságharcban töltött vitézi éveit. Czetz Jánoshoz hasonlóan ő is az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc egyik ikonikus katonatisztje volt. Már évekkel ezelőtt kiszemeltem magamnak az ő életútját, ugyanis nem nagyon kutatták eddig. Ami elsőre megfogott benne, az az öltözködése volt; igazi divatteremtő volt, ugyanis a szabadságharc alatt miatta vált divatossá a burnusz, ami egyfajta csuklyás kabát volt. Úgy gondoltam, hogy mivel Czetzhez képest kevésbé kutatott téma Schulcz élete, így számos új eredménnyel kecsegtet ennek a még kiaknázatlan területnek a feltárása.

Milyen terveid vannak, tudod már esetleg, hogy merre szeretnél továbbhaladni a tanulás szempontjából?

Azt hiszem, innen már egyenes út vezet a doktori képzésig. Kisgyerekkoromtól kezdve az volt az álmom, hogy történelemmel foglalkozhassak, és most úgy néz ki, minden adott ahhoz, hogy valóban megvalósíthassam az álmomat. Jelenleg az ELTE történelem szakos hallgatója vagyok, az Eötvös Collegium Történész Műhelyében is helyet kaptam, ami egy elképesztően jó szellemi közeg, ahol a közös tudás megszerzése mellett kiváló kapcsolatokra tehet szert az ember. A műhelyvezetőnk, Fazekas István is remek ember és tanár, aki készséggel segíti a műhely hallgatóinak az útját.

Tehát a mesterképzés felé már ki van taposva az ösvény, onnan pedig már nincs messze a doktori képzés, és ha egy nap ennek az útnak a végére érünk, akkor nagyszerű lenne, ha az egyetemen maradhatnék mint oktató, mellette pedig kutatóként dolgozhatnék egy kutatóintézetben. De sosem tudhatjuk, hogy mit hoz az élet.

Mivel foglalkozol a szabadidődben?

Az egyetemi tanulmányaim mellett – és főleg az elvállalt sok minden egyébbel a háttérben – nem sok szabadidőm marad, de talán ez így van rendjén. Nagy szenvedélyem a futball, szeretek focizni, egy ideig utánpótlásszinten is játszottam a lakóhelyemen, de a labdarúgást hobbiként azóta is megtartottam magamnak. Természetesen, amikor időm adja, akkor filmeket és sorozatokat nézek, Christopher Nolan filmjei igazán kedvesek nekem, de az utóbbi időben Gabriel Garcia Marquez regényeit is szívesen veszem kézbe, szóval, kitöltöm a nap mind a huszonnégy óráját.