Irodalomterápia – több, mint könyvklub vagy műelemzés

Milyen céllal jött létre a Magyar Irodalomterápiás Társaság?

A Magyar Irodalomterápiás Társaság 2010 szeptemberében alakult és elsősorban az irodalomterápiával dolgozó szakembereket fogja össze, illetve képviseli, biztosítva számukra olyan alapvető dolgokat a munkájuk végzéséhez, mint a szupervízió. Az egyesület ezen kívül népszerűsíti az irodalomterápiás módszert, például igyekszik eljuttatni az irodalomterápiás események, csoportok hírét az érdeklődő közönséghez. Tevékenységeink követésére javasolt a Facebook-oldalunk (www.facebook.com/MagyarIrodalomterapiasTarsasag), valamint a honlapunk (www.irodalomterapia.hu).

Mit jelent az irodalomterápia, és hogyan segít?

Az irodalomterápia (vagy régebbi nevén biblioterápia) egy művészetterápiás módszer. Általában, amikor művészetterápiáról beszélnek, a képzőművészetre, zenére, mozgásra gondolnak, pedig az irodalomterápia is művészetterápia, ami szövegekkel dolgozik, a szövegeket, az olvasást és az írást mentálhigiénés eszközként használja fel. A szövegek nagyon sokfélék lehetnek, de többnyire szépirodalmi műveket használunk a terápiás folyamatban; verseket, novellákat, regényeket. Van olyan is, hogy az irodalomterapeuta dalszövegeket, filozófiai szövegeket, önéletrajzi írásokat használ, mert ezek is alkalmasak az önismereti munkához. A terápiás írás különböző modalitásai is részei a munkánknak. A foglalkozásvezető a résztvevők életkorához, élethelyzeteihez igazodva választ szöveget azzal a céllal, hogy a résztvevők személyesen tudjanak kapcsolódni az adott szöveghez, és ezáltal a saját élményeikhez, életük kihívásaihoz is máshogyan kezdenek el kapcsolódni, ezért több ez, mint egy könyvklub.

Mely korosztályoknak, milyen élethelyzetben lévőknek nyújtanak segítséget?

A célcsoport nagyon változó. Már óvodás kortól lehet használni olyan gyerekirodalmat, amely a gyerekek életében fontos kérdésekről, élethelyzetekről szól, mint például a család, a barátság, a közösségbe kerülés, a szorongás, a harag, az elmúlás. Kedvelem Shona Innes könyveit, ezeket is kiválóan lehet használni irodalomterápiás céllal. Ha egy gyerekcsoporttal dolgozunk, ott is megnézzük, hogy a csoport adott életkori szakaszában mi az az életforduló, fejlődési feladat, ami nehéz lehet, a terapeuta ehhez keres szöveget. Ugyanígy a felnőtt csoportoknál is átgondoljuk, hogy az adott kliensek milyen élethelyzetben vannak, milyen elakadások lehetnek az életükben. Ha kisgyermekes szülőknek tartunk csoportot, tudjuk, hogy ők mivel küzdenek; de teljesen más szövegeket igényel, ha épp gyermekvállalásra készülnek a csoporttagok vagy ha párkapcsolati problémákkal küzdenek. Felnőtt csoportokban rendszerint témáink a nagy életfordulók és az egzisztenciális pszichológiai kérdések is. Ez utóbbi az elmúlt években nagyon előtérbe került, ami nem is csoda, hiszen sok dolog történt körülöttünk, ami efelé hatott. Fontos megemlíteni azt is, hogy kifejezetten pedagógusoknak is rendszeresen indulnak irodalomterápiás csoportok kiégést megelőző és szupervíziós céllal.

Milyen témában indulnak a gyerekeknek csoportok? Hány éves gyerekek mehetnek irodalomterápiára?

Az irodalomterápiát attól kezdve lehet alkalmazni gyerekeknél, amikor már odáig terjed a figyelmük, hogy képesek végighallgatni egy metaforikus történetet és képesek arra és önmagukra reflektálni. Ez a gyerekek környezetétől és fejlődési ritmusától is függ, de általában az óvodáskorra tehető. A számukra aktuális témák a már említetteken túl a közösségbe kerülés, egymás elfogadása vagy az, hogy hogyan kell egymással megosztani dolgokat. Sok gyerekkönyv foglalkozik azzal, hogyan lehet a gyerekeket empátiára, toleranciára nevelni, ami nagyon fontos téma. Ehhez illő gyerekirodalomként említeném például a Csimota Kiadó toleranciasorozatát. Sajnos veszteség is gyakori élménye a gyerekeknek, például a válás feldolgozása. A már említett Shona Innes Az élet olyan, mint a szél című könyve a gyerekek szintjén tárgyalja a veszteségeket és azt, hogy az élet mulandó. Ez a kérdés a gyerekekben is felmerül, tapasztalhatjuk, hogy ők is felteszik a kérdést: „Én is el fogok múlni?” Minden gyerek életében jelen van ez a téma, és nem mindegy, hogyan közelítünk hozzá.

További jelentős téma még a testvérkapcsolatok, hiszen ott is vannak konfliktusok. Iskoláskorban a szorongáskeltő helyzetekkel is foglalkozunk, hiszen a teljesítményhelyzettől sok gyerek szorong, és jó lenne, ha segítséget kapnának ebben. Téma lehet iskoláskorúaknál az is, hogy felső tagozatosok lesznek, ami nagy váltás, vagy kamaszodnak, megváltozik az énképük, s már a családdal sem olyan szívesen osztják meg a problémáikat. Az irodalomterápiás csoport viszont egy olyan közösség, ahol mindenki megoszthatja, hogy mivel küzd, téma lehet a kamaszlét és annak kihívásai. Ezekhez nagyon jók olyan kiadók könyvei, mint a Scolar, a Pagony.

Ahogy nőnek a gyerekek, megjelenik a pályaválasztás is mint problémakör. Én szoktam foglalkozni egyetemistákkal is, akik munkavállalás előtt állnak, ennek az önismereti hátteréről is nagyon fontos beszélni. Ezeken a foglalkozásokon a bontakozó felnőttkorban lévő fiatal választ kaphat olyan kérdésekre, hogy kicsoda ő és például pályára lépő szakemberként, mondjuk pedagógusként mit vár a szakmától és milyen emberkép mentén kíván dolgozni. Fontos hangsúlyozni, hogy mivel az irodalomterápiás foglalkozás egy bensőséges hangulatú közösséget is teremt, sok olyan személyes dologról beszélnek ott a csoporttagok, amit máshol másokkal nem feltétlenül osztanak meg, így csökken az elszigeteltség érzése is. Többé már nem idegenek egymásnak azok, akik odajárnak, illetve sok olyasmit is megtudnak egymásról, amiről az iskolában amúgy nem beszélgetnek, ezáltal mélyebben meg tudják ismerni egymást és persze önmagukat is.

A gyakorlatban hogyan valósulnak meg a foglalkozások? Vannak ismétlődő elemek?

Függetlenül attól, hogy gyerekek vagy felnőttek a résztvevők, egy foglalkozásnak hasonló a menete; a csoportnak választott szöveget általában a csoportvezető olvassa fel, majd elindulnak a szöveghez való személyes kapcsolódások, ami azt jelenti, hogy a csoporttagok elkezdenek szabadon asszociálni, hogy nekik mi jut eszükbe róla, milyen érzéseket generál bennük, milyen saját élményeiket mozgósítja. Nemcsak a szövegre, hanem egymás hozzászólására is reagálnak. Ilyenkor a csoporttagok egymástól is tanulnak, illetve megtapasztalják, hogy másnak is vannak olyan problémáik, mint nekik. A cél nem a műelemzés, hanem hogy a résztvevők találják meg saját életüket, saját kérdéseiket abban a szövegben, amivel foglalkozunk.

A szövegeken kívül használunk még olyan kiegészítő eszközöket is, mint a metaforikus asszociációs kártyák – Dixit, OH-kártyák, Maci kártyák, Anyatermészet kártyák – attól függően, hogy ki a célcsoport. A foglalkozás során gyakran alkotásra is hívjuk a résztvevőket. Ez lehet valamilyen strukturált írásos feladat, például be kell fejezni egy történetnek a végét vagy akár egy-egy mondatot; felnőtt csoportoknál pedig gyakran kérünk szabad írást vagy azt, hogy egy versben a kipontozott helyekre írják be a saját gondolataikat. Ezeknek az alkotásoknak mindig az a célja, hogy mélyebbre vigye és személyesebbé tegye, amivel foglalkozunk, nem az, hogy jó szöveget, jó verset írjon az illető. Azáltal, hogy szöveget alkot, az ember megtanulja kifejezni önmagát, szavakba önti az érzéseit, gondolatait.

Milyen hosszúságú egy foglalkozás, milyen rendszerességgel van, és hogyan lehet csatlakozni?

Az, hogy milyen hosszú egy foglalkozás, a célcsoporttól függ. Minél kisebbek a gyerekek, annál rövidebb, hiszen életkori sajátosságaik miatt nem tudnak hosszabban figyelni. Náluk sok kreatív tevékenységet is beépítünk a foglalkozásokba, próbáljuk játékosan foglalkoztatni őket a szöveg kapcsán. Ez lehet akár minden héten. A középiskolásoknál is általában hetente, kéthetente vannak a találkozók, mert ha havonta találkoznánk, elfelejtődne, amire az előző foglalkozáson jutottunk. A felnőtt csoportoknál viszont gyakori, hogy ritkábban, például havonta találkozunk, mert a dolgozó emberek életébe nem biztos, hogy belefér a heti rendszeresség.

A felnőttek választhatnak, hogy nyitott vagy zárt csoportra jelentkeznek. A nyitott lényege, hogy bárki bármikor csatlakozhat, és egy foglalkozás önmagában alkot kerek egészet. Ha egy csoport zárt, akkor nem lehet már menet közben csatlakozni, mert egy folyamat zajlik. Ez lehet hosszabb, tíz vagy tizenkét alkalom is, eltarthat akár egy- másfél évig is. A foglalkozásokat az irodalomterapeuták általában a saját közösségi oldalaikon és honlapjaikon hirdetik, így lehet csatlakozni. Ha valaki felmegy a Magyar Irodalomterápiás Társaság Facebook-oldalára, ott is folyamatosan nyomon követheti az aktuálisan induló csoportokat. Emellett olyan is előfordul, hogy az a könyvtár vagy művelődési ház, amely helyet ad a foglalkozásoknak, kiteszi a meghirdetett program plakátját, szórólapját az intézményben és online.

Ön milyen könyveket használ szívesen? Mondana esetleg néhány példát?

A gyerekeknél nagyon szeretem azokat, amelyek a gyerekirodalom szintjén fontos témákat tárgyalnak. A már említetteken túl szeretem Molnár Krisztina Rita és Bosnyák Viktória gyerekeknek szóló műveit, Berg Judit ifjúsági műveit, de jónak tartom az olyan trendi műfajokat is, mint a fantasy és a manga, utóbbiak a nyelvtudást is fejlesztik, mert sok nincs magyarra fordítva. Nagy kedvencem Margit Auer Mágikus állatok iskolája sorozata, ezt a fiammal is olvastuk otthon, ahogy a Scolar Kiadó Idődetektívek-sorozatát is.

Vannak az irodalomterápiának olyan elemei, melyeket akár a pedagógusok is alkalmazni tudnának a hétköznapok során, ha érdeklődnek iránta?

Van a pedagógiában olyan módszer, amely nagyon közel áll az irodalomterápiához: a befogadó-központú irodalomtanítás, amely a befogadóban megjelenő személyes élményt, érzéseket, gondolatokat, indulatokat tartja fontosnak. Sok olyan magyartanár van, aki irodalomterápiához közeli módon tartja az óráit. Ha azonban az a célja, hogy ezt a módszert komolyabban használja, akkor érdemes részt vennie továbbképzésen, ahol ezt a módszert legalább bevezetésszintig meg tudja tanulni, majd be tudja vinni az óráira. Több magyar egyetem is hirdet továbbképzéseket pedagógusoknak, illetve el lehet végezni akár egy hosszabb biblioterápia szakot is. Az irodalomterápia számos olyan készséget fejleszt, amely beépíthető a tanórákba – ilyen az anyanyelvi készség, az érzelmi intelligencia, az empátia, a mentalizációs készség, az agressziómentes kommunikáció vagy a fogalmazás- és íráskészség fejlesztése –, ezért is jó, ha egy pedagógus irodalomterápiát tanul.

Fontosnak tartom Molnár Krisztina Rita és Lackfi János felvetését a Titkos versműhely című könyvükben, hogy jó, ha a diákok megtapasztalhatják azt, hogy személyes közük van az irodalomhoz, és az nem egy magasztos, tőlük távoli, halott dolog, hanem valami olyasmi, amit ők maguk is létre tudnak hozni például kreatív írással. Több olyan tantárgy is van, amelyhez az irodalomterápiát lehet társítani, például az osztályfőnöki óra, etikaóra, magyaróra, vagy a délutánonkénti foglalkozások. Ha valaki irodalomfakultációt vagy tábort tart, ahhoz is illik ez a módszer, mert olyan mély bevonódást igényel, ami egy magyaróra keretébe nem mindig fér bele. Rengeteg módon lehet kapcsolni az irodalomterápiát a pedagógusok munkájához és az alapvető pedagógiai célok eléréséhez, de azt fontos megemlíteni, hogy a tanterem nem egy terápiás közeg. Sok olyan érzés, gondolat és probléma van, ami egy ponton túl az iskolai közegben nem megosztható, pusztán azért, mert az iskolának más céljai vannak, vagy mert más szakembert kíván.

Megosztana velünk néhány emlékezetes pillanatot, vagy kimagasló eredményt, melyet a munkája során tapasztalt?

Ez nagyon nehéz, mert tizenegy év alatt számos dolog történt. Számomra azok a legemlékezetesebb pillanatok, amikor azt láttam, hogy az irodalomterápia valakinek segített az élete egy problémájára megoldást találni; tudott beszélni és írni róla, s ezáltal máshogyan tudott ránézni az életére, meg tudta találni a saját megoldásait, válaszait.