Olvasási idő: 
11 perc
Author

Iránytű

Gyapay Gábor Történelemtanári Díj

Szöveg: Kaposi József

2025. január 17-én adták át először a család, az Evangélikus Egyház és a Magyar Történelmi Társulat által alapított Gyapay Gábor Történelemtanári Díjakat. Az ünnepélyes alkalomnak a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium adott helyet, ahol Gyapay Gábor vezetőtanárként évtizedekig dolgozott.

A díjat dr. Gyapay Gábor (1924–2009), a magyar történelemtanítás emblematikus alakja születésének 100. évfordulójára alapították tanítványai, családja és a munkásságában fontos szerepet játszó oktatási intézmények a kiemelkedő szakmai munkát végző középiskolai történelemtanárok munkájának elismerésére.

A díjátadón Fabiny Tamás evangélikus püspök, Sonnevend Júlia médiakutató és Ablonczy Balázs történész méltatta a névadó szakmai munkásságát és adta át a kuratórium által odaítélt díjakat.

Gyapay Gábor-díjban részesült Alexa Péter történelem–földrajz szakos tanár, aki 1999 óta a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnáziumban dolgozik. Nemcsak tehetséggondozóként jeleskedik (számos OKTV- és tanulmányiverseny-győztes került ki a kezei alól), hanem rendszeresen állít össze oktatási segédanyagokat és kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra is. Történelemszakkört, kvízklubot működtet, helyismereti sétákat szervez, tanítványai levéltári és helytörténeti kutatásokban való részvételét ösztönzi. Egy autista gyermek édesanyja az ajánlásban a következőt írta: „Alexa Tanár Úr már az első naptól kezdve támogatólag, gyermekem sajátos igényeit figyelembe véve segíti őt a mindennapok során, s teszi ezt a legnagyobb alázattal. Én szülőként csak köszönettel és hálával tudok rá gondolni, és ezzel, a szülőtársakkal való beszélgetések alapján, nem csak én vagyok így.”

Különdíjban részesült Őze Sándorné Sághy Katalin, a budapesti Deák téri Evangélikus Gimnázium magyar–történelem szakos tanára, aki 1993 óta dolgozik iskolájában. Hosszú időn keresztül a humán munkaközösség vezetőjeként segítette kollégáit, valamint az Evangélikus Egyházban magyar nyelv és irodalom tantárgygondozói feladatokat is ellátott. Önálló, kreatív munkára, az összefüggések keresésére és feltárására neveli tanítványait. Tanóráin hangsúlyosan mutatja meg történelem, irodalom, képzőművészet és zene kapcsolatait egy-egy korban. Az ajánlásban megfogalmazottak szerint: „Őze Katalin a tanári karban is a humán műveltséget képviseli. Tantárgyai iránti szenvedélyéért kollégái tisztelik őt, nagyon sokat tanultunk tőle az elmúlt harminc évben.”

Különdíjban részesült Vas Rozália, a Kaposvári SZC Nagyatádi Szakképző Iskola magyar nyelv és irodalom–történelem szakos tanára. Munkáját egyaránt jellemzi a hivatástudat, a magas szintű szakmai tudás folyamatos bővítése, a középiskolás korosztály és a felnőttképzésben résztvevők eredményes támogatása, valamint az iskoláért és a közösségért való tenni akarás. Osztályfőnökként számos szakképzésben tanuló diákot segített hozzá a szakmaszerzéshez. Mentortanárként évek óta eredményesen vesz részt a kistérség hátrányos helyzetű tanulóinak felzárkóztatásában, segítésében is, akik közül többen megyei szinten is szép eredményeket értek el történelem-, illetve versmondó-versenyeken.


Januártól új jogszabály vonatkozik a pedagógus-továbbképzés rendszerére

2025. január 1-jén lépett hatályba a pedagógus-továbbképzés új rendszeréről szóló 419/2024. (XII. 23.) Korm. rendelet, amely szerint ötévente legalább 60 kredit értékben kell tartalmi megújító, és legfeljebb 60 kredit értékben választható képzéseken részt venniük a pedagógusoknak. A rendelet értelmében 1 kredit 60 perc tanulmányi munkaórát jelent, amibe egyaránt beszámítható a tematika feldolgozására, a követelmények teljesítésére, a feladatok elkészítésére, a tanulásra, valamint a vizsga vagy dolgozat elkészítésére fordított idő.

A hatályos rendelet szerint a képzések szervezését tartalmi megújító képzések esetén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), választható képzések esetén az Oktatási Hivatal (Hivatal), hitéleti képzések esetén pedig a bevett egyház látja el. A Hivatal minden év március 31-éig közzéteszi a honlapján a következő nevelési, tanítási évre szóló pedagógus-továbbképzési programokat – az aktuális jegyzék ezen a linken érhető el: oktatas.hu. Noha a változások miatt a PIR-rendszer átmenetileg nem elérhető, a rendszerleállás a továbbképzések megszervezését nem érinti, a helyszínre és időpontra vonatkozó adatokat elég a képzési dokumentációban lejegyezni.

A korábbi jogszabály (277/1997. (XII.22.) Korm. rendelet) szerint megtervezett, 2025. augusztusáig lezajló továbbképzések választható képzésként legfeljebb 60 kredit értékben számíthatók be az új, ötéves továbbképzési ciklusba, és csak akkor, ha 2023. szeptember 1. és 2025. augusztus 31. között kiállítják a lezárult továbbképzésen való részvételt igazoló tanúsítványokat, amelyekről minden köznevelési intézmény igazgatója 2025. október 31-ig köteles adatot szolgáltatni a Hivatal által vezetett nyilvántartásba. A rendelet szerint továbbá az adott köznevelési intézmény igazgatója a tárgyévtől kezdődően minden alkalommal az adott tanévet megelőző év április 30‑áig köteles elkészíteni a tanítási évre szóló nevelési, pedagógus-továbbképzési intézményi programot.

További információ:

Új tehetséggondozó programot indít a MISZ és a KIM

Rekordszámú fiatal jelentkezett az idei, 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára (OTIO), valamint új tehetséggondozó programot indít a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) és a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) – hangzott el a KIM és a MISZ 2025. január 29-én, a budapesti Piarista Gimnáziumban tartott közös sajtótájékoztatóján.

A MISZ immáron 34. éve hirdeti meg nívós vetélkedőjét tudományos ambíciójú, tehetséges fiatalok számára, idén azonban a MISZ-szel karöltve új tehetséggondozó programot indít a KIM, amelynek célja a tehetséges középiskolások támogatása innovatív ötleteik kibontakoztatásától egészen akár a cégalapításig.

A sajtótájékoztatót Mészáros Attila, a MISZ kommunikációs vezetője nyitotta meg, köszöntve a megjelenteket: Birkner Zoltánt, a MISZ alelnökét, Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkárt, Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős minisztert, Horváth Bálint Pált, a budapesti Piarista Gimnázium igazgatóját és Zsódi Viktor piarista tar­to­mány­főnököt.

Az ünnepélyes köszöntő után Hankó Balázs számolt be arról, hogy rekordmennyiségű jelentkezés érkezett az idei versenyre: 296 csapat 428 fiatalja mérettetheti meg magát a 34. OTIO-n. Örömét fejezte ki, amiért ezúttal 17 határon túli magyar diákcsapat is részt vesz a vetélkedőn. A miniszter ezután röviden értékelte a hazai innovációs folyamatokat. Rávilágított, hogy hazánknak jelentős versenyképességi fordulatra van szüksége, ami csakis összehangolt tudományos és gazdasági növekedéssel képzelhető el. Mint mondta, ennek elérésében az egyik elsődleges cél, hogy a GDP 3%-át fordíthassa az állam innovációra. A mögöttünk álló időszak sikerei kapcsán felelevenítette, hogy az elmúlt 5 évben duplájára emelkedett a doktoranduszok és a kutatók száma, ahogy az innovációra fordított állami összeg is háromszorosára nőtt: az elmúlt öt évben összesen 1042 milliárd forintot használtak fel az innovációs megújulás támogatására. A jövőre vonatkozóan pedig biztosított: hazánk kiemelt célja, hogy 2030-ra Európa 10 leginnovatívabb országa közé tartozzon. Ezért is fontosak azok a lehetőségek – mondta –, amelyek segítik kutatásukban és fejlődésükben a kiteljesedni vágyó újítókat.

A miniszteri beszédet követően Birkner Zoltán, a MISZ alelnöke egy új tehetséggondozó program indulásáról beszélt. A kilátásba helyezett új programmal abban kívánnak segítséget nyújtani a tehetséges középiskolásoknak, hogy ötleteiket innovációs tervekké alakítsák, és szakmai segítséggel a tervezéstől akár egészen a cégalapításig is eljuthassanak. Mint mondta, a MISZ azzal a céllal jött létre 35 évvel ezelőtt, hogy összegyűjtse és jógyakorlatként mutassa fel a hatékony fejlődés legkiválóbb példáit. Ezért is alapították meg annak idején a Magyar Innovációs Nagydíjat, ami a fejlesztéseikből született bevételek szerint rangsorolja a pályázó vállalkozásokat, jutalmazva a legsikeresebbeket és szakmai tanácsokkal segítve a versenyben alulmaradókat. Kiemelte, hogy az Innovációs Nagydíjjal először is azoknak a fiataloknak kívánnak példákat állítani, akik még az elején járnak álmaik megvalósításának. Végezetül amellett tett hitet, hogy az állami szakpolitika és az innovációs civilszervezet a jövőben is rendületlen erővel igyekszik támogatni a jövő újítóit.

Az alelnök beszédét követően Molnár Donát Levente piarista diák számolt be élményeiről, a tavalyi, 33. OTIO-ról, a rendezvény záróakkordjaként pedig Horváth Bálint Pál igazgató köszöntötte az egybegyűlteket. Mint elmondta, évről évre egyre több piarista diák indul az OTIO-n, így az évek során szoros kapcsolat alakult ki az intézmény és a verseny között. Végezetül szeretett mentorát, Jelenits Istvánt idézve tette fel a kérdést: „Ha így változik a világ, mi az, ami az iskolában megmarad?” – rögtön meg is adva a választ: „Az iskola sosem mondhat le arról, hogy igényességre neveljen.” Pontosan ebben áll az OTIO erénye – summázta gondolatait –, hiszen évről évre arra veszi rá a diákokat, hogy időt és energiát áldozzanak kutatásuk – egyszersmind jövőjük – igényes megtervezésére és kibontakoztatására.