Editor

Iránytű

2024. február

International Swiss Talent Forum 2024

2024. február 20. és 24. között, Svájcban, Nottwilben, immár 13. alkalommal rendezték meg a Swiss Talent Forumot, melynek témája a „Tanulás a jövőért” volt. A Svájci Fiatalok a Tudományban Alapítvány által szervezett fórum célja, hogy a 18–23 éves korosztály tehetséges fiataljai megoszthassák egymással és szakemberekkel a gondolataikat, és emellett magas rangú tudományos, üzleti és politikai szakemberektől tanulhassanak. Az idei esemény 70 résztvevője 25 országból érkezett, Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként Ágoston Barbara, az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia kiemelt dicséretben részesült diákja képviselhette. Barbara a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnáziumban érettségizett, jelenleg az Imperial College London diákja.

Barbara nyolctagú csapata – mely már önmagában is sokszínű volt, hiszen Magyarország és Svájc mellett Zimbabwe, Izrael, Románia és Brazília is képviseltette magát –, arra a kérdésre próbált megoldást találni, hogy a rendelkezésre álló források minél hatékonyabb felhasználásával hogyan tudjuk felismerni azokat a munkavállalói készségeket, amelyek a jövőben fontosak lehetnek, és amelyeket érdemes fejleszteni olyan képzésekkel, melyek kiszolgálják a különböző generációk tanulási igényeit egy olyan multinacionális cég esetében, ahol több generáció és sokféle nemzet dolgozik együtt.

Netfit 2023

A Magyar Diáksport Szövetség minden évben felméri a felső tagozaton és a középiskolában tanulók fittségi állapotát. 2023 tavaszán 3.732 iskola 655.596 tanulójának felmérésére került sor.

 Az elmúlt nyolc év átlagát vizsgálva megállapítható, hogy az újkoronavírus-járvány megjelenése előtt – a mindennapos testnevelésnek köszönhetően – javult az országos átlagos intézményi fittségi index, majd a járvány hatására a 2020. évben jelentős visszaesés történt. A mérési adatok 2023-ban jelentős javulást mutatnak az előző évi eredményekhez képest, és már csaknem elérik a járvány előtt mért értékeket. (Belügyminisztérium)

A Diákolimpiák történetében tavaly szerepeltek a legsikeresebben a magyar fiatalok

A nemzetközi tudományos diákolimpiák történetében magyar fiatalok a legtöbb érmet tavaly szerezték – mondta Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára február 23-án, Budapesten.

Az államtitkár a 2023-as nemzetközi tudományos diákolimpiákon sikeresen szereplő tanulóknak és felkészítő tanáraiknak adott át elismeréseket. A fiatalok tavaly 36 diákolimpiai érmet szereztek, ebből 4 arany-, 14 ezüst- és 17 bronzérem volt, valamint csapatban is szereztek egy bronzérmet. Emellett a nemzetközi tanulmányi versenyekről további 11 érmet hoztak el a kiemelkedő tudású magyar fiatalok.

Hozzátette: a köznevelési államtitkárság kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra, a Nemzeti Tehetség Programon keresztül támogatták a tehetséggondozást, a tudományos versenyeken, diákolimpiákon való részvételt, azok megrendezését. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a diákok méltóképpen képviselték iskolájukat, lakóhelyüket és Magyarországot a rangos nemzetközi mezőnyben.

Maruzsa Zoltán szerint kiemelt elismerés illeti a csapatvezetőket, felkészítőket és támogatókat, akiknek köszönhető a tudás iránti igény felkeltése, az egymásra épülő ismeretek rendszerbe foglalása, átadása, az abban való tudományos elmélyülés. Az államtitkár megköszönte nekik a tehetségek felfedezését, érvényesülésük elősegítését.

A díjazott fiatalok a biológiai, csillagászati és asztrofizikai, filozófiai, fizikai, földrajzi, informatikai, kémiai, matematikai és nyelvészeti diákolimpiákon és tudományos versenyeken vettek részt. (MTI)