Összeállította: Karkó Ádám
Megkezdték a tanároknak és diákoknak szánt notebookok kiszállítását
A magyar kormány a következő négy évben mintegy 200 milliárd forint értékben vásárol 565 ezer tanulói és 55 ezer tanári notebookot a köznevelés digitalizációjáért – emlékeztetett Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere. A cél, hogy a köznevelésből kikerülő diákok megállják a helyüket az élet korszerű viszonyai között, és képesek legyenek arra, hogy a továbbiakban is fejlesszék informatikai képességeiket, ismereteiket – mondta a miniszter. Közlése szerint az eszközöket felmenő rendszerben mindig az 5. és 9. évfolyamos diákok kapják meg.
A miniszter hozzátette, hogy a megérkezett notebookokat a Klebelsberg Központ juttatja el a megadott iskolákba. A programban valamennyi állami fenntartású, egyházi, nemzetiségi önkormányzati és alapítványi iskola részt vehet, a szakképző intézmények tanulói és pedagógusai azonban nem tartoznak a célcsoportba. A miniszter szólt arról is, hogy a robotika megismertetéséért olyan interaktív paneleket (kijelzőket) is kiszállítanak a köznevelési intézményekbe, amelyek növelik a gyerekek kreativitását. A projekthez eddig 473 intézményfenntartó csatlakozott. 2025. december 31-ig 615 ezer (ebből 55 ezer tanári és 560 ezer tanulói), személyes használatba adható, hordozható notebookot osztanak ki. Első körben február 15. és március 31. között 120 ezer notebookot osztanak ki, az eszközöket 1168 település 3570 iskolájába szállítják ki. (MTI)
Folytatódik az országos közlekedésbiztonsági programsorozat
A programsorozat idei első szakaszában, február 14-étől április elejéig Budakeszire, Esztergomba, Dunakeszire, Balassagyarmatra, Mosonmagyaróvárra, Szombathelyre és Hajdúböszörménybe juttatja el edukációs programsorozatát – közölte a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. A foglalkozásokon húszperces interaktív oktatás után az elsős és a másodikos gyerekek szakemberek segítségével elektromos miniautókkal, kerékpárokkal és rollerekkel ideiglenes KRESZ-pályára mennek, ahol a közlekedési szabályokkal ismerkednek.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, az autó-motorsport fejlesztéséért és a közlekedésbiztonság kiemelt kezeléséért felelős kormánybiztos, a programsorozat fővédnöke szerint „a tavalyi Road Safety rendezvényeket követően megannyi élménybeszámoló jutott el hozzánk a pedagógusoktól, akik nem győzték hangsúlyozni a program hiánypótló jellegét. Sokan jelezték, hogy a helyszínen kapott közlekedési útravaló kiadvány anyagát előszeretettel építik be a tanórájukba, elsősorban a környezetismeret-, a technika és tervezés órákon.
A HUMDA tavaly szeptemberben indította el első és második osztályos általános iskolás tanulók számára edukációs projektjét, amelynek keretében 12 megyeszékhelyen és egy fővárosi kerületben több mint harmincezer kisdiák vehetett részt a programban. (MTI)
A Bizottság központi témává tenné a környezeti fenntarthatóságot az uniós oktatási és képzési rendszerekben
Az Európai Bizottság január 14-én egy tanácsi ajánlásra irányuló javaslatot terjesztett elő, amelynek témája a környezeti fenntarthatóságot célzó tanulás. A javaslat abban kívánja támogatni a tagállamokat, az iskolákat, a felsőoktatási intézményeket, a nem kormányzati szervezeteket és az összes oktatási szolgáltatót, hogy a tanulóknak a fenntarthatósággal, az éghajlatváltozással és a környezettel kapcsolatos ismereteket és készségeket tudjanak közvetíteni. Szintén ezen a napon jelent meg a Közös Kutatóközpont kiadásában az új európai fenntarthatósági kompetenciakeret, amely feltérképezi, hogy milyen kompetenciákra van szükség a zöld gazdaságra való átálláshoz, beleértve a kritikus gondolkodást, a kezdeményezőkészséget, a természet tiszteletben tartását, valamint annak megértését, hogy hétköznapi cselekvéseink és döntéseink milyen hatással vannak a környezetre és a globális éghajlatra. (Tempus Közalapítvány)