Olvasási idő: 
8 perc
Author
Author

Iránytű

2021. november-december

Összeállította: Karkó Ádám, Németh Gábor

Nekrológ Csíkszentmihályi Mihály (1934–2021) emlékére

87 éves korában elhunyt Csíkszentmihályi Mihály világhírű magyar–amerikai pszichológus, a flow-elmélet megalkotója. A neves szakember 1934. szep­tem­ber 29-én született Fiumében, majd 1956‑ban emigrált az Egyesült Államokba. Az illionis-i és a chicagói egyetemen tanult. Korábban a Chicagói Egyetem Pszichológia Intézetének és a Lake Forest College szociológia és antropológia intézetének vezetője volt. Ezt követően egészen haláláig a Claremont Graduate University Pszichológia és Menedzsment Tanszék professzora. A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja volt 1998-tól kezdve. 2011-ben Széchenyi-díjat kapott, 2014‑ben Magyar Érdemrend nagykeresztjével tüntették ki, 2015-ben pedig Prima Primissima díjban részesült.

Csíkszentmihályi 1975-ben írta le tudományos pontossággal az általa flow-élménynek (áramlat) nevezett állapotot, amely kifejezés a nyilvánosságban is széles körben elterjedt, és hatalmas ismertséget hozott a pszichológusnak. A flow olyan állapotot jelent, amikor az ember teljesen elmélyül abban a tevékenységben, amit csinál. A koncentrálás és a kontroll érzése ekkor nagyon magas, és a mindennapi problémák megszűnnek. Az időérzékelés megváltozik, nem tűnik fel, hogy a tevékenység végzése közben mennyi idő telt el.

Csíkszentmihályi hitvallásában a következőket írta: „Magam, munkatársaimmal egyetemben, mindent megteszek annak érdekében, hogy a pszichológiát a betegségek tudományából az értelmes kiteljesedés tudományává alakítsam át. Ne pusztán az legyen a feladata, hogy az »elromlott« embereket megszerelve »normális« emberekként bocsássa őket útjukra, hanem hogy az egyébként normális embereket olyan élményekhez juttassa, amelyeknek köszönhetően még többek lesznek, mint korábban voltak.”

Bármilyen tevékenység kiválthatja a flow-érzést: sportolás, művészet gyakorlása, gyerekekkel játszás vagy akár éppen a futószalag melletti munka. A tevékenység közben nem tapasztalunk boldogságérzetet, ahhoz túl erősen koncentrálunk, de utólag létrejön az önmegerősítés, a kiteljesedés és az elégedettség érzése, melyről Csíkszentmihályi kísérleti alanyai is beszámolnak. Akiknek gyakran van flow-élménye, azoknak az adatok szerint az életminősége is jobb.

Pléh Csaba pszichológus búcsúzójában így gondol vissza tudóstársára: „Az értékirányító és mozgalomszervező Csíkszentmihályi mellett emlékszünk a magyar közegben boldogan feloldódó Miskára, vagy ahogy a háta mögött neveztük, Csíkra is, aki már az 1999. januári székfoglalója után lakásunkon rendezett kis bulin is megmutatta, s azóta két évtizeden át hazai tanítványok és követők tucatjaival éreztette, hogy számára személyesség és emberi minőség együtt mozog. Ugyanakkor közelről nézve mindig volt benne egy paradoxon: az örömök prófétája szomorú szemekkel járt a világban. Erre a rejtélyre most már nem tudunk rákérdezni.”

Fotó: Csibi Szilvia

A magyar jelnyelv a magyar kultúra része

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) november 9-én, a magyar jelnyelv napja alkalmából videóban hívta fel a figyelmet a jelnyelv siketek oktatásában betöltött szerepére. Hangsúlyozták, hogy a jelnyelvnek az oktatás korai szakaszában kiemelkedő szerepe van, biztosítja, hogy a siket és a jelnyelvet használó nagyothalló gyerekek is ugyanolyan minőségű információt, tudást kapjanak, mint halló társaik.

Ha nem használják, az nemcsak megnehezíti a megértést, de sok esetben a tanulmányok megszakításához, és így a munkaerőpiaci esélyek csökkenéséhez vezet. Közleményükben kitértek rá, hogy a magyar jelnyelv a magyar kultúra része, nyár óta államilag elismert idegen nyelv, a siket közösség anyanyelve. A jelnyelv használata több száz siket fiatal életét befolyásolja. A jelnyelv siketek oktatásában betöltött szerepéről szóló videó a www.youtube.com/watch?v=VCtH18W8WTs linken érhető el. (MTI)

 

Az őszi írásbeli érettségi adatai

Október 28-án befejeződtek a 2021. október-novemberi érettségi vizsgaidőszak írásbeli vizsgái. A tanév rendjében meghatározott 10 vizsganapon 193 helyszínen mintegy 17.400 érettségiző vizsgázott. Az írásbeli vizsgák feladatlapjait és azok javítási-értékelési útmutatóit az Oktatási Hivatal, az előzetes ütemezésnek megfelelően, folyamatosan nyilvánosságra hozta honlapján. Az idei őszi érettségi november 11. és 15. között 72 helyszínen, 761 tantárgyi bizottság előtt, több mint 8.600 emelt szintű szóbeli vizsgával folytatódott. A középszintű szóbeliket november 22. és 26. között tartották meg. (OH)

 

Elindult a középiskolai felvételi

Október közepén elindult a 2022-es középiskolai felvételi. Az általános iskoláknak nagy szerepük van a felvételi eljárás ügyintézésében, ugyanis a 8. osztályos diákok esetében a jelentkezési lapok, valamint a minden megjelölt iskolát és tanulmányi területet tartalmazó tanulói adatlap kitöltését az általános iskolák végzik el. Másképp történik azonban a hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba jelentkezők esetében a felvételi eljárás ügyintézése, hiszen az általános iskolák szintén közreműködhetnek, viszont a szülő egyénileg is intézheti a jelentkezési lapok és a tanulói adatlap kitöltését a KIFIR felületén. (OH)

További információ: bit.ly/3od9AR

 

Hosszú életű diákigazolványok

Az Oktatási Hivatal megerősítette, hogy egészen március elejéig lehet használni a járványhelyzet alatt lejárt diákigazolványokat. A diákigazolványokat egészen a veszélyhelyzet végétől számított második hónap végéig fogadják el. Ez annyit tesz, hogy 2022. március 2-ig használhatják a lejárt diákigazolványokat a tömegközlekedésen, a közintézményekben és különböző üzletekben is a diákok és hallgatók. (OH)

További információ: bit.ly/3H3dgxv

 

100 Alapfilm az oktatásban

A Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt. a Videotorium csatornáján 100 Alapfilmet tesz elérhetővé a köznevelési intézmények számára. A Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum közgyűjteményként nagy szerepet játszik a magyar film közoktatásban betöltött szerepkörének bővítésében, az általános és középiskolásokkal, valamint az egyetemistákkal a filmtörténet, a filmműfajok, a nagy filmes alkotók életművének megismertetésében. A Filmarchívum az általános iskoláktól az egyetemig kínál olyan magyar filmtörténeti alkotásokat, melyek a közismereti tantárgyakhoz társítva minőségi tudáshoz juttatják a diákokat.

A filmeket kizárólag oktatási céllal lehet lejátszani, illetve megtekinteni, amennyiben az a tantervnek, illetve a képzési követelményeknek megfelelően valósul meg. A www.alapfilmek.hu filmtörténeti weboldalon a filmekhez tartozó tanári segédanyagokat is szeretnék figyelmükbe ajánlani. A segédanyagok korlátlanul elérhetőek az alapfilmek.hu-n belül a Klassz programban rendszerezve korosztály és tantárgyi kapcsolatok szerint.

További információ és az elérhető filmek listája: filmarchiv.hu/hu/alapfilmek/hirek/100-alapfilm-az-oktatasban