Olvasási idő: 
7 perc

Iránytű

2021. május-június

Összeállította: Karkó Ádám, Németh Gábor


A világ legnagyobb középiskolai tehetségkutató versenyén magyar tizenévesek a legjobbak között

Az idei Regeneron International Science and Engineering Fair-t (fiatal tudósok olimpiája) 2021. május 3. és 6. között rendezték meg virtuálisan, és a napokban tették közzé az eredményeket. Hargitai Sára matematikai projektjével 4. helyezést ért el, Ecsedi Boglárka pedig IT-projektjével az IEEE Foundation 3. díját nyerte el, valamint az Innopolis University BSc programján vehet részt ösztöndíjjal. Mindketten a Magyar Innovációs Szövetség által rendezett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny helyezettjei voltak tavaly. A diákok szakmai felkészítését Ivánka Gábor, a hazai verseny zsűrijének tagja végezte.

A Regeneron ISEF az egyes országokban rendezett középiskolai tudományos versenyek olimpiája. A döntőbe bejutott diákok abból a körülbelül egymilliós mezőnyből kerülnek ki, akik a Regeneron ISEF-hez kapcsolódó helyi és nemzetközi tudományos versenyeken – Magyarországon az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen – szereznek győzelmet világszerte. Az idén már több mint 1800, 20 év alatti fiatalt hívtak meg a rendezvényre, 65 országból.

Hargitai Sára, a Gödöllői Református Líceum Gimnázium diákja Középpontban az elfeledett közép című munkájával pályázott, amelyért kiemelkedő negyedik díjat kapott, így 500 dolláros pénzjutalomban részesült. Dolgozatának legfőbb célja, hogy népszerűsítse a középiskolai szinten elfeledett, de sok érdekességet magában hordozó és tudománytörténeti szempontból is jelentős kontraharmonikus közepet. Különösen biztatóak azok a vizsgálatok, amelyek a Lehmer-közepek további általánosításával kapható Gini-közepek grafikus megjelenítésére irányulnak.

Ecsedi Boglárka, a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium tanulója, Visszaáramlások detektálása tanulóalgoritmus használatával – mély neurális hálók és mesterséges intelligencia a számítástechnikai képelemzésben című munkájával az IEEE Foundation 400 dolláros 3. díját nyerte el, valamint az Innopolis University BSc programján vehet részt ösztöndíjjal. „Létezik egy gyorsan változó veszélyes természeti jelenség, a visszaáramlás, amely többnyire lapospartok mentén alakul ki. A felismerésük nehézségéből és kialakulásuk kiszámíthatatlanságából adódóan világszerte rengeteg halálesetet okoznak. A kutatás célja egy olyan alkalmazás fejlesztése volt, mely a visszaáramlások felismerését segíti.”

 

Szakirányú továbbképzések a Pázmány BTK-n

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara kilenc szakirányú továbbképzést indít a 2021/2022-es tanévben, amelyeknek hangsúlyos eleme a pedagógus szakvizsgát célzó képzéscsomag. A már többéves pedagógiai gyakorlattal rendelkező hallgatóknak ajánlott térítéses, négy féléves képzés első éve az elméleti alapozásról, a második a gyakorlatorientált tapasztalatszerzésről szól. A pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzésen belül hat szak indul ősszel: Közoktatási vezető és pedagógus; Mentorpedagógus; Tanügyigazgatási szakértő; Fejlesztő, differenciáló pedagógus; Gyermek- és ifjúságvédelem; Drámapedagógia.

Az egyetem pedagógiai területen további, speciális továbbképzéseket is ajánl. A konfliktusban álló felek közötti közvetítésre indították az általános mediáció szakot, a segítő, fejlesztő munkák támogatására pedig a biblioterápia szakot. A nemzetiségi oktatás támogatását a PPKE BTK kiemelt küldetésének tartja, így idén is indítják (esztergomi képzési helyszínükön megfelelő számú jelentkező esetén) az óvodapedagógus, illetve tanító alapképzési szakot német, illetve szlovák szakiránnyal.

A Pázmány BTK szakirányú továbbképzések nagy előnye és erőssége, hogy azok végeztével is megmaradnak a személyes szakmai kapcsolatok mind az évfolyamtársakkal, mind pedig az oktatókkal, így mindig kéznyújtásnyira van a konzultáció és a segítség. A Pázmány BTK szakirányú továbbképzései Budapesten, illetve megfelelő számú jelentkező esetén esztergomi képzési helyszínükön indulnak.

Jelentkezési határidő: július 20.

Részletek: https://btk.ppke.hu/oktatas/szakiranyu-tovabbkepzesek

 

Erősödik az iskolaorvosok megbecsülése

Több ponton is módosult az egészségügyi jogszabály, melynek egyik legfontosabb eleme, hogy sor kerülhet az iskolaorvosok béremelésére is. A kormány fontos célja, hogy megerősítse az alapellátást, lerövidítse a betegutakat, továbbá csökkentse a betegek várakozási idejét azáltal, hogy bővíti a lakóhelyhez közel elérhető szolgáltatásokat.

A praxisközösségekben történő szakmai együttműködés olyan új szemléletet hordoz magában, ami akár életeket is menthet. Az ilyen formában együttműködő orvosközösségek szélesebb körben és magasabb színvonalon képesek ellátni betegeiket. A praxisközösségeket érintő jelenlegi kormányrendelet módosításával lehetővé válik, hogy nemcsak egymással szomszédos, hanem az egy járáson belül egymáshoz közel eső települések szolgáltatói is praxisközösséget alkossanak. Az így létrejött közösségnek legfeljebb 10 szolgálat lehet a tagja. A kormányrendelet rögzíti, hogy kik lehetnek a praxisközösségi szolgáltató tagjai, ezzel kizárva annak a lehetőségét, hogy pénzügyi befektetők beléphessenek a háziorvosi szolgáltatást nyújtó vállalkozásba.

Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény módosításával erősödik az iskolaorvosok megbecsülése, ugyanis megvalósul a vállalkozási formában működő főállású iskola-egészségügyi ellátást végző iskolaorvosok béremelése. Megbecsülésük a praxisközösségen kívül maradó háziorvosoknak, fogorvosoknak járó bértámogatás összegével egyezik meg, amire a kormány több mint 145 millió forintot biztosított. Mindezek mellett azoknak a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvosi szolgáltatóknak, akiknek a bejelentett betegköre 2000 feletti, lehetőségük nyílik, hogy további, legfeljebb heti 20 órában foglalkoztatott háziorvos után is bértámogatást kapjanak. (EMMI)

 

Átadták a Kerek Világ iskola új épületrészét Pécsen

Átadták a súlyosan-halmozottan sérült, értelmileg akadályozott és pszichés fejlődési zavarokkal küzdő gyermekek oktatását biztosító Kerek Világ Általános Iskola új épületrészét Pécsett. Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára az eseményen elmondta: a mintegy 158 millió forint uniós támogatásból megvalósult beruházással a gyógypedagógiai intézmény 330 négyzetméterrel, azon belül fejlesztőszobákkal, tárgyalóval, tanárival és kiszolgáló helyiségekkel bővült, a kivitelezés magában foglalta az 1200 négyzetméteres udvar megújítását is. (MTI)