Ünnepélyes keretek között adták át a bázisintézményi címeket
Az Oktatási Hivatal pedagógiai oktatási központjai (POK) az idei évben is megszervezték az illetékességi területükön a gazdag programot kínáló, Tavaszi Pedagógiai Napok címet viselő rendezvénysorozatot, amelynek fontos része volt az „Oktatási Hivatal Bázisintézménye” címek, az azzal együtt járó oklevelek és a bázisintézményi címet hirdető dísztáblák átadása a címet elnyert intézmények vezetői részére. Az Oktatási Hivatal által közzétett pályázati felhívásra összesen 323 komplex intézményi pályázat érkezett a fenntartóik támogatásával, ezek közül összesen 273 intézmény nyerte el az Oktatási Hivatal Bázisintézménye címet.
A pályázatok bírálatát a pedagógiai szakmai szolgáltatások és oktatási innovációk bevezetésében jártas és az adott megyét, területet és intézményrendszert jól ismerő szakemberek végezték. A pályázaton nyertes intézmények vezetői és érintett pedagógusai a három évre szóló együttműködési megállapodás aláírását követően a bázisintézményi feladatokra történő felkészítésen vehetnek majd részt. Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye címet több alkalommal is elnyerheti egy-egy intézmény. A tervek szerint a pályázatot kezdetben évente közzéteszi majd az Oktatási Hivatal azzal a céllal, hogy még több sikeres intézmény kapcsolódhasson a bázisintézményi rendszerhez, ezzel is segítve a köznevelési rendszer számára hasznos információk megosztását. (Oktatási Hivatal)
A diákok 85 százaléka ingyen kapja a tankönyvet a következő tanévtől
A következő tanévtől a kormány döntése értelmében a tankönyvek ingyenességét a 9. évfolyamig kiterjesztik – jelentette be az EMMI oktatási államtitkára. Palkovics László felidézte: 2011-ben tűzték ki célul, hogy 2013-tól éves felmenő rendszerben ingyenessé teszik a tankönyveket az általános iskola 1–8. osztályos tanulói számára, ezt egészítik ki most a középiskola első évfolyamával. Értékelése szerint ez a „legdrágább” évfolyam a családok számára, mivel több olyan könyvet is megvásárolnak ilyenkor a diákoknak, amelyet a későbbiekben még több évig használnak.
Az államtitkár közlése szerint szeptembertől 1 millió 18 ezer diák kapja majd ingyenesen a tankönyvet, köztük az 1–9. évfolyamosok, ami az állam számára 2,4 millió forint többletköltséget jelent. A 2013/2014-es tanévben 614 ezer gyerek kapott ingyenesen tankönyvet, köztük azok is, akik alanyi jogon voltak jogosultak térítésmentes tankönyvellátásra. A 2016/2017-es tanévben már 733 ezren kaptak térítésmentesen tankönyvet, ez a teljes diáklétszám 67 százalékát jelentette: valamennyi alsó tagozatos diákot, nemzetiségi, illetve gyógypedagógiai képzésben részt vevő tanulót, továbbá azokat, akik alanyi jogon voltak rá jogosultak.
Palkovics László emlékeztetett arra is, hogy az állam megvásárolt két korábbi tankönyvkiadót, amivel az volt a célja, hogy hatékonyabbá tegye a finanszírozást. Átrendeződött az állam és a családok közötti tehereloszlás is: a 2013-ban még 15 milliárd forintos tankönyvpiac felét az állam, felét a családok állták. Ez az összeg 2016-ban 3 milliárd forinttal csökkent, a 12 milliárd forintos összegből 7,3 milliárd forintot az állam finanszíroz.
(kormany.hu)