Felújítják a Tündérpalotát
Az OFI Pedagógiai Könyvtár és Múzeumának helyet adó Tündérpalota felújítására kerül sor hamarosan a budapesti Könyves Kálmán körúton. Az OFI 520 millió forint támogatást nyert a KEOP-5.6.0/12-2013-0013 számú projekt keretében a Tündérpalota energiahatékonysági korszerűsítésére. 2014. január 2. és 2015. június 30. között sor kerül az épületegyüttes utólagos külső hőszigetelésére, a külső nyílászárók cseréjére, a világítási rendszer energiatakarékos átalakítására, a fűtési rendszer korszerűsítésére és napelemek telepítésére is. (www.ofi.hu)
Lovász László a Magyar Tudományos Akadémia
új elnöke
Május 6-án zárt ülésen választották meg a Magyar Tudományos Akadémia új elnökét. Lovász László matematikus, munkásságáért megkapta a legnagyobb nemzetközi szakmai díjakat (Wolf- és Kyoto-díj), téziseit és sejtéseit világszerte tanítják. „A megújítás valóban a megmaradás záloga” – hangsúlyozta Lovász László, aki méltatta elődje, Pálinkás József elmúlt hat évben végzett tevékenységét. Pálinkás József köszöntötte az MTA újonnan megválasztott elnökét: „Szép és nehéz hivatás volt ez, amelyben, tudom, minden sokszoros súllyal esett és esik latba” – fogalmazott Pálinkás.
A leköszönő elnökkel, Pálinkás Józseffel lapunk 2013. évi 9. számában készítettünk interjút, Lovász Lászlóval pedig a 2013. évi 8. lapszámban beszélgettünk.
Támogatás határon túli
módszertani központoknak
A magyar kormány 60 millió forint összegű támogatást ítélt meg a határon túli magyar módszertani központok, pedagógus szövetségek működésére, tevékenységeik támogatására. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2014 áprilisában meghívásos pályázatot hirdetett, melyre 12 szervezet összesen 75 millió forintra nyújtott be kérelmet. Az EMMI köznevelésért felelős államtitkára 2014. május 8-án hozta meg döntését.
Pályázatok
Rajz-, fotó- és családi pályázat a környezettudatos, közösségbarát közlekedés jegyében
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén is közös kreatív pályázatot hirdet az Európai Mobilitási Hét alkalmából. A 2014. évi Európai Mobilitási Hét központi témája az általános életminőség tudatos javítása. „A mi utcánk, a mi jövőnk!” mottó ennek tükrében egy olyan ideális világ elképzelésére buzdítja a pályázókat, amelyben az autók uralta utcaképet egy alternatív, közösségbarát környezet váltja fel.
A pályázatra rajz, fotó és közös családi alkotás kategóriában nevezhetnek a különböző korosztályok képviselői, óvodás kortól egészen a felnőttkorig. Az elbírálás fő szempontja, hogy az alkotó hogyan ábrázolja az autóktól mentes, a természethez és a valós közösségi élethez közelebb álló tereket. A pályamunkákat összesen hét kategóriában értékelik: a legsikeresebb művek alkotói kerékpárt nyerhetnek, a kiemelkedő alkotásokat pedig különdíjakkal jutalmazzák. Az eredményhirdetés és a díjátadó ünnepség idén is a szeptemberi Európai Mobilitási Hét magyarországi programsorozatának része lesz.
A pályázatokat postai és elektronikus úton lehet beküldeni 2014. június 30-ig.
http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/hirek/rajz-foto-es-csaladi-palyazat-a-kornyezettudatos-kozossegbarat-kozlekedes-jegyeben