Olvasási idő: 
10 perc

Iránytű

2016. február

Európai Nyelvi Díjat kapott a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium

A nyelvtanulás nemcsak célja, hanem eszköze is annak a francia nyelvi tábornak, amelyet 2008 óta minden évben megszerveznek a 6. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulói számára. Az iskolai kereteken kívül számos tudományterület bevonásával, élménypedagógiai módszerekkel fejlesztik a diákok nyelvtudását a pedagógusok, akiket munkájuk elismeréseképp január 22-én Európai Nyelvi Díjjal tüntettek ki. Lotfi Éva, a táborok egyik szervezője elmondta: a gyerekeket nagyon motiválja, ha az iskola falain kívül, olyan közegben tanulhatnak, ahol a nyelv használata természetes. Így nem csak francia nyelvű kommunikációjuk és szókincsük fejlődik, a tematikus műhelyek a személyiségükre, a szociális készségeikre és a csoportmunkára való hajlandóságukra is pozitív hatással vannak.



A francia nyelvi táborokban évente 180-200 diák vesz részt. Előre meghatározott tematikát dolgoznak fel (mint a divat, a gasztronómia vagy az ünnepek), de ezen túl valós helyzetek, problémák megvitatására, megoldására is van módjuk. A különböző korú és nyelvtudású diákok így számos területen fejlődhetnek, több oldalról ismerhetik meg egymást – és egyben saját képességeiket is. A gyerekek az együtt töltött három nap alatt filmet forgatnak, kiállítást rendeznek, és előadásokat tartanak, aminek célja a frankofón kultúra megismerése mellett a sokszínűség és a tolerancia iránti érzékenyítés is.

Az Európai Nyelvi Díjat január 22-én az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon vehették át a tábor szervezői. A rendezvényen Tordai Péter, a díjat adományozó Tempus Közalapítvány igazgatója elmondta: az Európai Bizottság 1998-ban indította el a kezdeményezést, amelynek célja az idegen nyelvek tanítása terén megvalósuló, kreatív és példaértékű nyelvtanítási módszerek elismerése. Azóta Európa-szerte több mint hétszáz intézmény vehetett át a nyelvoktatásban elért kiemelkedő eredményeiért Európai Nyelvi Díjat.

 

Harmadára csökkenhetnek a pedagógusok terhei

Köznevelési Kerekasztal alakul a Felsőoktatási Kerekasztal mintájára, amelyen a köznevelés aktuális kérdéseit tekintik majd át – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, miután a Nemzeti Pedagógus Karral és szakmai szervezetekkel tárgyalt. A miniszter kiemelte: hónapok óta folyik a munka a köznevelési rendszer átalakítása érdekében. Két teljes év van az intézményfenntartó rendszer mögött, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (KLIK) 122 ezer alkalmazottja van, a szervezet nem működhet belső korrekciók nélkül. Összegzése szerint jobb színvonalú, versenyképes képzettséget nyújtó oktatást szeretnének, amely kapcsolódik a magyar oktatás hagyományaihoz is. Megjegyezte: tudták, hogy az átalakítás a pedagógusokra nagyobb munkaterhet ró, és többletfeladatokat ad, ezért gondolták, hogy ezt jelentős béremeléssel együtt lehet csak megtenni.

A megkezdett béremelést folytatják, utolsó ütemére 2017 szeptemberében kerül sor. Az intézkedés eddig plusz 200 milliárd forintot jelentett, idén is folytatódik, és újabb 34 milliárdot fordítanak rá. Kitért az ingyenes tankönyvprogramra is, és jelezte: 2020-ra az 1–8. évfolyamon senkinek nem kell majd fizetni a könyvekért. Megerősítették továbbá a gyermekétkeztetést, napi háromszori étkezést finanszíroznak 318 ezer bölcsődés és óvodás és további 250 ezer iskolás gyermek esetében. Nőtt a pedagóguspályára jelentkezők száma, és elindítottak egy ösztöndíjprogramot is, amelyre több mint 500-an pályáztak. Az Oktatási Hivatal (OH) – amelyet érint a bürokráciacsökkentő csomag – jövőjéről azt mondta: nem szűnik meg egyetlen olyan funkció sem, amelyre a köznevelésnek szüksége van. A változásokból pedig a tanároknak és a diákoknak semmit nem szabad érezniük. Czunyiné Bertalan Judit kiemelte: a tanfelügyeleti, értékelési és minősítési terheket egyaránt felülvizsgálták, illetve felülvizsgálják. A pedagógus kar szakmai tagozatai, a szakértők és a szakszervezetek javaslatai alapján közel harmadára csökkenthető az adminisztráció. Abban is konszenzusra jutottak, hogy nem két-, hanem ötévente kell az értékelési folyamatot elvégezni az intézményeknél, illetve a pedagógusoknál. Akik tavaly vagy idén átesnek a minősítési eljáráson, azoknak nem kell tanfelügyeleti látogatásra készülniük, e látogatások száma is a harmadára csökkenhet. A jövő évre vonatkozóan további eljárásrendi, informatikai egyszerűsítésekre kell számítani.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke jelezte: gyakorlati tapasztalatokkal igyekeznek segíteni az ágazat átalakítását. Szerinte van rá remény, hogy jobbá tegyék a KLIK működését. Kitért arra is: a nyugdíjba vonuló pedagógusok álláshelyének betöltése jelenleg nincs megoldva, ezen is szeretnének változtatni. Szorgalmazta a tananyagtartalom felülvizsgálatát, többek között annak áttekintését, hogy milyen arányban szerepeljen a tananyagban a kompetencia fejlesztése, illetve hogyan jelenjenek meg a munkaerő-piaci elvárások. Ha ezt elvégzik, akkor van lehetőség akár a diákok óraszámának csökkentésére is. (MTI)

 

PÁLYÁZATOK

Cím: DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázat

Kiíró: Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete (DUE)

Határidő: 2016. 03. 15.

Pályázhat: bármelyik iskolatípus tanulói (25 éves korig), szerkesztőségei

A pályaműveket a kategóriákon belül három korcsoportban értékelik: általános iskola, középiskola és felsőoktatás. A pályázati díjak összértéke több mint kétmillió forint. A díjazottak kedvezményes részvételi lehetőséget nyernek a DUE Médiahálózat idei médiatáborába. Kategóriák: Az év diákújságírója; Az év diákrádiósa, diákrádiója; Az év diák-videóújságírója; Az év diáklapja; Az év diákfotósa; Az év online diákmédiuma; Az év mentora. A pályázatokat kizárólag elektronikusan lehet beadni.

Részletek és jelentkezés: www.due.hu/palyazat
Tel.: +36-1-222-8213

 

Cím: Versenytársak – Verseny a versenyről

Kiíró: Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete (DUE)

Határidő: 2016. 03. 15.

Pályázhat: 12–22 év közötti diákok

A DUE olyan vizuális pályaműveket (fotót, montázst, kollázst, videót) vár, amelyek sokszínűen, újszerűen, egyéni látásmóddal közelítik meg és kreatívan jelenítik meg a verseny, a gazdaságban folyó verseny fogalmát. A pályamunkákkal a verseny mindennapiságát kell bemutatni, azt, hogy életünk minden területét mennyire áthatja a versengés. A pályaműveket szakmai zsűri értékeli. Az első három helyezett díjazásban részesül, valamint meghívást nyer a DUE 2016. évi nyári médiatáborába, megismerheti a szakma mestertitkait. A legjobb alkotások közönségbemutatója a 23. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon lesz 2016 májusában.

Részletek: www.due.hu

 

Cím: „Szépírás a kézírás” V.

Kiíró: Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Weiss Manfréd Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma

Határidő: 2016. 03. 16.

Pályázhat: középiskolás diákok és pedagógusaik, valamint az iskolák dolgozói

Az első fordulóban Kiss Dénes: Teremtő anyanyelv című írását várják kézzel írva. Feltételek: íróeszköz – ceruza kivételével – szabadon választható; A4-es vagy A3-as formátum; nem megengedett a számítógépes betűsablonok kézzel való átírása; segédeszközök használata azonban megengedett. Amire érdemes odafigyelni: teljes szöveg összképe, elrendezése; szövegsorok harmóniája; betűk egyenletessége; tévesztés, hiba, hiány. Az első fordulóra beérkező pályamunkákból választják ki azokat a versenyzőket, akiket behívnak a döntőre.

Részletek: wm-iskola.hu/hirek/szepiras-keziras-v

 

Cím: Építsd meg a Naprendszert! (csillagászati modellépítés)

Kiíró: Partiscum Csillagászati Egyesület

Határidő: 2016. 03. 23.

Pályázhat: általános és középiskolák tanulói és tanulócsoportjai

A pályázat során a diákoknak egyénileg vagy csoportosan meg kell építeniük a Naprendszer modelljét. Az alkotások tetszőleges technikával (pl. rajz, ragasztás, montázs, agyag, hungarocell, műanyag) és tetszőleges méretben készülhetnek. Az intézményi kategóriákban van, az egyéni/tanulócsoport kategóriában nincs nevezési díj. A pályaműveket digitális formában kell megküldeni (min. 2 fotó, min. 5 megapixel). A pályázó iskolák vállalják, hogy az elkészült pályaművekből 2016. május 30-ig legalább egy hét időtartamban kiállítást rendeznek saját iskolájukban, és a kiállításról 4 db képet küldenek. A pályázaton részt vevők négy kategóriában, összesen 350 000 Ft összértékű díjazásban részesülnek.

Részletek: partiscum.hu
Tel.: +36-30-383-0374

 

Cím: ELEM-edben VAGY? – a 2016-os Messzehangzó Tehetséggondozó Nyári Táborokban ingyenes részvétel

Kiíró: Messzehangzó Tehetségek Alapítvány

Határidő: 2016. 03. 31.

Pályázhat: Hátrányos helyzetű, de kiemelkedő teljesítményt nyújtó, 5–8. osztályos tanulók

A pályázat első fordulójában egy természettudományos/művészeti pályamunkát (lást a részletes kiírást), egy bemutatkozást és a jelentkezési lapot kell benyújtani március 31-ig. A második fordulóban egy részletes szülői adatlapot és egy iskolai osztályfőnök által kitöltött adatlapot kell beküldeni. A pályázat nyertesei térítésmentesen vehetnek részt a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány nyári, természettudományos vagy művészeti tehetséggondozó táborában (várható időpont: 2016. július 11–17.).  A nyertesek a későbbiekben részt vehetnek az évközi tehetséggondozó programokon és bekerülhetnek az „Útravaló Ösztöndíj” programba is.

Részletek: www.messzehangzo.hu
Tel.: +36-20-665-9993, +36-20-665-9996