Olvasási idő: 
9 perc

Iránytű

2016. január

Netkémia: hétköznapi csodák online

A mindennapi életből vett feladatokkal elindult a Laborkaland Online. A teljesen új megközelítésű, egyedülálló internetes verseny célja a kémia népszerűsítése. A www.laborkaland.hu weboldalra kattintva a középiskolás diákok 2015. november 9-től érhetik el a feladatokat, amelyek gyakorlati szempontból, mindennapi eseteket feldolgozva, világítanak rá a kémia fontosságára. A szervezők várják azon középiskolás tanulók jelentkezését, akiket érdekel, hogyan működik a világ körülöttünk. Nem kémikus zseniket keresnek, csupán azt szeretnék, ha a diákok rácsodálkoznának az egyszerű hétköznapi folyamatokra, és rádöbbennének, mennyi bajt, problémát lehet elkerülni, megoldani, ha ismerik a kémia, a fizika, a biológia törvényeit. És persze nem járnak úgy, mint az az ember, aki a rekkenő hőségben a tengervízben szerette volna lehűteni a dinnyéjét…  A versenyre bárki jelentkezhet, a szervezők hetente új feladatokkal várják a diákokat. Összesen három nagy fordulót szerveznek idén áprilisig, a vetélkedőn legjobban teljesítő diákok jutalma a „Laborkaland – A csoda odabent van” elnevezésű interaktív oktatónapon való részvétel májusban. Ennek során bejuthatnak egy igazi vizs­gá­ló­la­bo­ra­tó­ri­um­ba, ahol dolgozhatnak a legmodernebb berendezésekkel, érdekes előadásokat hallgathatnak meg arról, hogyan elemzik az élelmiszereket, a gyógyszereket és a környezeti mintákat, valamint ellátogathatnak a  Csodák Palotájába, ahol Öveges professzor szellemiségét megidéző, egyedi kísérletek várják őket.

 

Informatikai fejlesztések a köznevelési intézményekben

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ közel 12,5 milliárd forint támogatásból komplex informatikai fejlesztést valósít meg az Új Széchenyi Terv keretén belül. A kiemelt projekt célja, hogy a közoktatási intézményeket korszerű, a kor igényeit kielégítő informatikai eszközökkel lássa el, így adva meg az alapot minden diák számára az informatikai oktatást biztosító egyenlő esélyek megteremtéséhez. A projekt az informatikai szaktantermi eszközök beszerzésére, azok korszerűbb eszközökre történő cseréjére, új eszközök beszerzésére, a tankönyvek és tananyag tartalmak elektronikus hozzáférésének biztosítására, valamint a digitális írástudás fejlesztésére irányul, elősegítve a digitális leszakadás megállítását. 2016. március 31-ig minden, a projektben érintett intézménybe eljutnak az eszközcsomagok, valamint az informatikai szaktantermek felszerelését biztosító eszközök üzembe helyezése is megtörténik. Az uniós projekt során a köznevelési intézmények számára 69 140 informatikai eszközt adnak át. (KLIK)


PÁLYÁZATOK

Cím: Társas készségeket fejlesztő, alternatív osztálykirándulás

Kiíró: Nagyító Alapítvány

Határidő: 2016. 01. 25.

Pályázhat: 14–18 évesek és közösségeik

Olyan kirándulásokat szervezünk, ahol a fiatalok játszva tanulják meg, hogyan lehetnek sikeresebbek a kapcsolataikban, és hogyan élhetnek meg minél több örömet egy közösségben. Témák: Önismeret; Kommunikáció; Szerelem-párkapcsolat-család; Tolerancia; Pályaorientáció; Közösségfejlesztés; Szenvedélyek és függőségek. Időpontok: 2016. március 18–20., április 8–10., április 15–17., április 22–24., május 6–8.

Részletek: nagyito.hu/diakoknak/palyazati-kiiras

 

Cím: Facebook, lájkok, szelfik... Köztünk élő társas magány

Kiíró: Neue Debreczenische Kunst

Határidő: 2016. 01. 25.

Pályázhat: általános iskolai felső tagozatosok és középiskolás diákok

A debreceni művészcsoport által meghirdetett pályázat célja az említett téma minél szélesebb feldolgozására, valamint a mind korban, mind földrajzi értelemben távol lévő alkotókat, fiatalokat önkifejezésre, megnyilatkoztatásra ösztönözni. Pályázni lehet iskolánként, egyéni, valamint nagyobb méretű közös, csoportos munkákkal is.

Részletek: www.antiforma.hu, www.pafi.hu

 

Cím: Tandíjmentes Iskolai–óvodai pályázati referens képzés / E-TÁM 133/2015

Kiíró: Szent Gergely Népfőiskola

Határidő: 2016. 01. 31.

Pályázhat: 18. életkorukat betöltött, természetes személyek

A résztvevők megismerkedhetnek a korszerű pályázatírási és -figyelési technikákkal. A program kiemelt célja, hogy a résztvevők a program zárását követően olyan ismeretekre tegyenek szert, amelyek birtokában sikerrel pályázhatnak intézményük számára és önálló pályázati programmegvalósításra is alkalmasak legyenek.

Részletek: szentgergely.hu/index_elemei/Page1438.htm

 

Cím: Én így tanítanám az informatikát –Fülemüle tehetségkutató informatikaverseny 2016

Kiíró: Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola; Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete; PC World; Budapest Műszaki Szakképzési Centrum Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolája; Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, EGYMI és Kollégium; Hallássérültek Iskoláinak Országos Egyesülete

Határidő: 2016. 01. 31.

Pályázhat: általános iskolások és középiskolások

A verseny lehetőséget kíván teremteni az országos szintű megmérettetésre az informatikában, információ gyűjtésében és rendszerezésében tehetséges diákok számára; valamint ösztönözni kívánja a tanulókat szakmai információk gyűjtésére, rendszerezésére, bemutatására. Az információgyűjtés fő témakörei: 1. fordulóban: hardvereszközök, szoftverek, saját alkotások bemutatása, környezetvédelem; 2. fordulóban: az általános iskolás kategóriában az operációs rendszerek, a középiskolás kategóriában a hálózati eszközök, a speciális kategóriában a vírusok és egyéb kártevők. A verseny kétfordulós egyéni verseny. Az első fordulót az iskolák rendezik meg, a második fordulóba, az országos versenyre az iskola nevezi a tanulóit, maximum három főt, az iskolai forduló eredményei alapján.

Részletek: www.tehetseggondozas.hu (a Füle­müle verseny 2016. menüpont alatt)

 

Cím: Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny

Kiíró: OFI Pedagógiai Könyvtár és Múzeum

Határidő: 2016. 02. 12.

Pályázhat: 7–10. évfolyamos diákok

A verseny célja a tehetséggondozás, a tanulók információs műveltségének – azon belül is könyvtárhasználati eszköztudásuk, szövegértésük, logikus gondolkodásuk és kreativitásuk – fejlesztése. Mindemellett célja az önálló tanuláshoz szükséges kompetenciák fejlesztése, az iskolai tanulási folyamat során részekre bontott ismeretelemeket egységbe foglaló, szintetizáló, az információs műveltséget és a forráshasználati képességeket mozgósító tudás mérése, értékelése. Az idei tanév témája: „»…olyan gyönyörű, olyan tökéletes a népzene.« – 135 évvel ezelőtt született Bartók Béla”.

Részletek: www.opkm.hu/Bod_verseny

 

Cím: Stockholmi Ifjúsági Víz Díj

Kiíró: Stockholm International Water Institute (SIWI)

Határidő: 2016. 01. 31.

Pályázhat: 15-20 éves középiskolások

A pályaművek olyan helyi, regionális, országos vagy globális témával foglalkozhatnak, melyeknek környezetvédelmi, tudományos, társadalmi, vagy műszaki jelentőségük van. Nevezni egyénileg vagy maximum háromfős csapattal lehet. Jelentkezni a honlapon keresztül történő regisztrációval és egy egyoldalas, angol nyelvű összefoglalóval lehet 2016. január 31-ig. A kiválasztott szerzők február 12-ig felkérést kapnak a teljes, húszoldalas pályamű kidolgozására.

Részletek: www.ifivizdij.hu

 

Cím: Mondd el a véleményed! – esszéírás

Kiíró: Batthyány Lajos Szakkollégium

Határidő: 2016. 02. 14.

Pályázhat: középfokú köznevelési intézmény tanulói

Az esszépályázat témái:. 1. Amikor 60 éves leszek...; 2. Közösségi szolgálat mint az érettségi előfeltétele; 3. Könnyű drogok legalizálása pro és kontra; 4. Az internet: áldás vagy átok; 5. A génkutatás előnyei, hátrányai napjainkban; 6. Az euro hazai bevezetése pro és kontra; 7. A technikai fejlődés hatásai a társadalomra; 8. Zaklatás megjelenési formái a középiskolákban; 9. Terrorizmus a XXI. században; 10. Az Európai Unió jövője: merre tovább?; 11. A pályaválasztás mozgatórugói; 12. A papír valódi értéke – A diploma előtt megszerezett tudás használhatósága a munkaerőpiac világában; 13. Migrációs válság – Mit tehet Európa?

Részletek: blszk.sze.hu

 

Cím: Tehetséges magyar fiatalok nemzetközi tanulmányi és művészeti versenyeken, diákolimpiákon való részvételének    támogatása / NTP-NTV-P-15

Kiíró: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

Határidő: Folyamatos / Érvényes: 2016. 02. 29.

Pályázhat: Hazai köznevelési intézmények

Támogatható tevékenységek: magyarországi fiatalok egyéni és csoportos részvételének és az arra való felkészülésnek a támogatása külföldön megvalósuló tehetséggondozó tanulmányi és művészeti nemzetközi versenyeken. A pályázaton 300 000–5 000 000 Ft közötti vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

Részletek: www.emet.gov.hu