Intézményfejlesztési szaktanácsadás

– Hogyan kezdődött a közös munkájuk?

Magdolna: – Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) a TÁMOP-3.1.5-ös projektjén belül készítette fel az intézményfejlesztési szaktanácsadókat feladataik ellátására. A próbatanácsadások során olyan intézményekben végeztük el a gyakorlatot, amelyek vezetői nyitottak voltak az ilyen típusú együttműködésre. Tájékozódtam arról – mind az igazgató úr által jelzett igények, mind pedig előzetes egyeztetés során –, hogy pontosan miben számítanak a segítségemre. Első alkalommal meghatároztuk a feladatokat, felvázoltuk a problémákat, s ezek megoldására vonatkozó intézkedési tervet dolgoztunk ki.

Attila: – A próbatanácsadási lehetőség kapóra jött számomra, mivel intézményvezetőként elbizonytalanított a folyamatosan változó jogszabályi környezet. Ebből adódóan örömmel éltem a Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet által kínált lehetőséggel, hogy intézményfejlesztési szaktanácsadó segítségét vegyem igénybe. Sajnos viszonylag rövid időt töltöttem intézményvezető-helyettesként, így nem állt módomban megtanulni a korábbi vezetőktől az ezzel járó feladatokat, és ellesni tőlük a mindennapi gyakorlatban elengedhetetlen apróbb, finom lépéseket – holott igényeltem volna ilyen támogatást.

– Milyen előzetes elképzeléseik voltak a közös munkáról? Mennyire látták hasonlónak a helyzetet?

Magdolna: – 2002 óta tanácsadóként, mentorként vagy éppen szakértőként számos, különböző intézménytípushoz tartozó nevelőtestület munkájára van rálátásom. Éppen ezért alapvetően nem volt meglepő számomra az a helyzetkép, amelyet igazgató úr adott – mondhatnám tipikusnak is a problémákat. Láttam, hogy igazgató úr felkészült a feladatára, és az elméleti tudása is megvan ahhoz, hogy megoldáskeresésben legyen mire alapoznia. Úgy érzem, hogy szemléletünk is közel áll egymáshoz.

Attila: – Elsősorban segítséget vártunk, amelyet teljes mértékben meg is kaptunk. Előzőleg nem tudtam, ki fog hozzám érkezni, de a személyes találkozás későbbi együttmunkálkodás során kiderült, hogy igen tapasztalt, hasonló munkakörben dolgozó pedagóguskolléga segíti majd a munkám. Bíztam benne, hogy olyan szakemberrel találkozom majd, aki átérzi helyzetemet, és olyan ötleteket ad, ami segíti munkámat. Konkrét igényünk volt arra, hogy javítsuk a nálunk lévő munkahelyi légkört azáltal, hogy minél több információt adunk a kollégáknak a jelenlegi jogszabályok változásáról.
A szaktanácsadói munkafolyamat során merült fel, hogy érdemes megújítani – esetleg újrakezdeni – műhelymunkáinkat, amelyek tudásmegosztásra irányulnak. Ezek során ugyanis egymást jobban megismerve és segítve javul a munkahelyi légkör is. A szaktanácsadás előzetes elvárásaimnak tökéletesen megfelelt. Azt kaptam, amit vártam, és a folyamat megerősített abban, hogy bizonyos dolgokat jól csinálok, de vannak olyan feladataim, amelyek tekintetében fejlesztésre szorulok. Személy szerint az idő- és a munkabeosztással kapcsolatban kaptam konkrét segítséget – nem is beszélve arról a szakirodalom-jegyzékről, amelyet Magdolnától kaptam. Nagy szükségem volt rá, hiszen ezeket korábban nem volt alkalmam megismerni.

– Létezhet-e intézményfejlesztői szaktanácsadás intézményvezetői szaktanácsadás nélkül?

Magdolna: – Egymást erősíti a kettő, mivel az intézményvezetés akkor eredményes, ha a vezető birtokában van azon módszereknek, eszközöknek és háttértudásnak, amelyekre építve mindez megtehető. Ebből adódóan a vezetőnek magát is fejlesztenie kell a szervezettel együtt. A szervezetfejlesztés pedig visszahat arra, hogy a vezető milyen újabb tapasztalatokkal gyarapodik, milyen újabb kihívást jelentő, választ kereső problémákkal szembesül. Ennek jelentőségét felismerve az OFI most kezdte meg az eddigi területeket kiegészítő tanácsadók képzését.

– A szaktanácsadás folyamata során minek van nagyobb jelentősége: az empátiának vagy éppenséggel az objektivitásnak?

Magdolna: – A szaktanácsadás tekintetében nem állítanám szembe ezt a két megközelítést, ugyanis ahhoz, hogy eredményes legyen a szakmai együttműködés, ki kell alakulnia a két fél között olyan bizalmas viszonynak, amelyben a felek nem rejtik el a problémát és mernek róla őszintén beszélni. Ugyanakkor rendkívül fontos a kívülálló, objektív szakértő, mert kevésbé befolyásolják személyes tényezők a véleményalkotásban, a javaslatok megfogalmazásában. Sokkal nyíltabban, bátrabban előhozza korábban bevált megoldását, saját, kifejlesztett, jó gyakorlatát. Esetünkben a szaktanácsadás elsősorban közös gondolkodást jelentett: szó sem volt köztünk alá- vagy fölérendeltségi viszonyról: egyenrangú partnerként osztottuk meg Attilával tapasztalatainkat, problémáinkat, megoldási javaslatainkat.

Attila: – Meggyőző volt számomra tudni azt, hogy szaktanácsadóm is átélt hasonlóbizonyos szituációkat, helyzeteket (legyen az akár konfliktus, vagy örömteli helyzet) a saját intézményében. Mivel ezeket megosztotta velem, megerősített abban, hogy vezetőként hasonló gondjaink, örömeink vannak. Az objektivitást illetően úgy gondolom, hogy nagy szükségünk van nekünk, pedagógusoknak külső szemlélőre, értékelőre. A rendszeren belül ugyanis alig tudom eldönteni, hogy jól csinálom-e, amit csinálok. Ezt saját gyakorlatom is igazolja: amikor intézményvezető lettem, nagy hangsúlyt fektettem az óralátogatásra. Olyan órákat igyekeztem megnézni, amelyek elsősorban a kollégák erősségeire fókuszálnak, és megerősítik szakmai erényeiket. Úgy gondolom, az ilyen alkalmak pozitívan hatnak a kollégákra is. Az elején természetesen idegenkedve fogadták a látogatás hírét, de úgy látom, ma már szinte várják is, hogy bemenjünk az óráikra. A magam esetét tekintve meg is értem a kollégák kezdeti kételyeit: természetesen számos kétség merül fel az emberben, mikor egy idegent avat bizalmába. Ám aggodalmaim feleslegesek voltak: a szaktanácsadás során Magdolna élt a bizalmammal – de sohasem élt vissza vele.

– Volt-e utánkövetés a szaktanácsadás után?

Magdolna: – Az első megbeszélésünk után körülbelül két hónappal tértem vissza az intézménybe. Úgy láttam, a megbeszéltek teljes mértékben megvalósultak. Az intézményfejlesztés korántsem rövid távú feladat, de hogy milyen irányba indult el a szaktanácsadás során, már ennyi idő alatt is kiderül. A Batsányi János Gimnáziumban folytatott szaktanácsadást sikertörténetnek tartom, hiszen rendkívül jó munkakapcsolat alakult ki köztünk Attilával, s teljes mértékben megvalósultak a megbeszélt, beütemezett feladatok. A tervezett szervezetfejlesztési feladatok is tudatosan, szakirodalomra alapozottan valósultak meg. Megoldásokat kerestünk, ennek során olyan vezetéselméleti tudást, teszteket szedtünk össze, amiket aztán a bő két hónappal későbbi visszatérésemig átnézett igazgató úr, majd alkalmazott, kipróbált a testületben. Klímateszt és SWOT-elemzés, valamint Belbin-teszt is készült a hatékonyabb munkavégzés érdekében. Az iskolában belső műhelyt hoztak létre, ötletládát helyeztek ki – s ezek következtében megosztották tapasztalataikat, összegezték a véleményeket. Mindezt azért is különösen fontosnak gondolom, mert a szaktanácsadás idején még nem jelent meg a kapcsolódó önértékelési kézikönyv, amit ilyen esetekben nagy haszonnal forgathatnak a vezetők.

Attila: – Úgy gondolom, a képzeletbeli lépcsőn haladva, a végcélhoz közeledve, az utolsó lépcsőfokokon érdemes újra áttekinteni az addig történteket. Mi is leültünk, és megbeszéltük, hogy hol tartunk a munkában. Az utánkövetésre tehát nagy szükség van, és a mi esetünkben is hasznosnak bizonyult – annak ellenére, hogy már az első alkalommal is igen részletes megbeszélést folytattunk. Magdolna már ekkor is számos tanácsot adott a felmerült problémákra tanácsot adott, megoldásokat javasolt. A munkafolyamat azonban itt nem ért véget, hiszen egyfajta intézkedési tervet beszéltünk meg, s ennek lépéseit alakítottuk ki. Fontos volt az áttekintés, a visszacsatolás: segítette, előrelendítette az én munkámat is. Abból a szempontból is fontosnak éreztem ezt a folyamatos, nyomkövető tevékenységet, hogy a szakmai segítség mellett egy pedagógusi, mester-tanítványi és egy emberi kapcsolat is kialakulhatott köztünk: tudom azt, hogy bármikor számíthatok Magdolna segítségére, tanácsára. Ennek kialakításában nagy szerepe volt az utánkövetésnek.

– Mit tanácsolnak azoknak az intézményvezetőknek, akik még hezitálnak azon, hogy kérjenek-e intézményfejlesztői segítséget?

Magdolna: – Annak ellenére, hogy számos megkeresést kaptam, mégis úgy tapasztalom, sok helyen nem tudnak róla, illetve kevesen merik vállalni ezt a lehetőséget. Sokan talán nem tudják, hogy igényeiket újabban a pedagógiai oktatási központokon keresztül lehet bejelenteni. Bízom benne, hogy minél többen élnek majd a lehetőséggel – hiszen az egyes intézményekre háruló számos feladat hatékonyabbá tételében vagy megoldásában hathatós segítséget tudunk nyújtani. Éppen ezért csak bátorítok mindenkit arra, hogy éljen a lehetőséggel: mi készen állunk a feladatok elvégzésére.

Attila: – Úgy gondolom, nekünk, pedagógusoknak kell a legnyitottabbaknak lennünk az új dolgokra: ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden újdonságot kritikátlanul el kell fogadnunk. De a szaktanácsadói folyamatot akár tantárgygondozói szaktanácsadóként, akár mint segítséget kérő pedagógusként csak ajánlani tudom mindenkinek. Hiszen amellett, hogy szakmai segítséget kaphat a pedagógus, nemcsak szakmai, hanem emberi kapcsolatai is épülnek.