Innovatív nyelvtanulási lehetőség a magyar köznevelésben
KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul
A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul (KRÉTA IFM) a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszerbe (KRÉTA) beillesztett, idegen nyelvek tanulását és tanítását támogató alkalmazás, vagyis egy modern nyelvtanító/nyelvoktató app, ami játékos, izgalmas feladataival élvezetessé és hatékonnyá varázsolja a nyelvtanulást.
A Modul alapvetően két részből áll: A KRÉTA IFM Tanulói felülete egy olyan interaktív platform, amely segítségével a felhasználók különféle készségeiket fejleszthetik, beleértve a hallott és olvasott szöveg értését, az írás- és beszédkészséget, valamint a nyelvhelyességet. A KRÉTA IFM Tanári felülete pedig a nyelvtanárok számára kialakított tanulásirányító rendszer, mely a nyelvi feladatok kiadásában és értékelésében, a tanulók által végzett tevékenységek ellenőrzésében, koordinálásban segít.
Erről az innovatív nyelvtanulási lehetőséget biztosító alkalmazásról beszélgettünk a KRÉTA IFM disszeminációs csapatával: AlGharawi Attila projektgazdával, Gubáné Csánki Ágnes stratégiai vezetővel és Miholics Zoltán tananyagfejlesztési és módszertani szakmai vezetővel. Beszélgetésünk apropója, hogy 2025 februárjától az angol és a német mellett már a spanyol, a francia és a magyar mint idegen nyelv nyelvtanulói felülete is elérhetővé vált az alkalmazásban.
Miben különbözik a KRÉTA IFM más nyelvtanuló alkalmazásoktól, és milyen egyedi funkciókat kínál a felhasználóknak?
AlGharawi Attila: A KRÉTA IFM több szempontból is eltér a hagyományos nyelvtanuló alkalmazásoktól. A legfontosabb, amit kiemelnék, hogy a legmodernebb technológiát ötvözi a magasan képzett és tapasztalt nyelvi szakértők tudásával. Ezzel a módszerrel sikerült létrehoznunk egy olyan, AI által támogatott, kimagaslóan hatékony és szórakoztató eszközt, ami minden nyelvtanulónak és pedagógusnak előnyös: a használatával mindenki nyer.
A Modul térítésmentesen használható, vagyis minden KRÉTA-azonosítóval rendelkező felhasználó részére biztosítja a valóban 21. századi nyelvtanulási lehetőséget. Fontos megemlíteni, hogy a Modul kifejezetten a magyar köznevelési és szakképzési intézmények igényeire szabott megoldás, a KRÉTA-rendszerbe integráltsága okán pedig nemcsak önálló tanulásra, hanem iskolai keretek között, tanári irányítással is hatékonyan használható.
A tanárok személyre szabott nyelvi feladatokat adhatnak ki a diákoknak a KRÉTA Digitális Kollaborációs Térben (DKT) vagy az alkalmazás saját Classroom tanuláskezelő rendszerében, ezáltal hatékonyan segítve a nyelvi fejlődésüket. A diákok emellett természetesen önállóan, az egyéni preferenciáik és igényeik mentén is használhatják a nyelvtanuló alkalmazást, melyben nagy hangsúlyt kapnak a legmodernebb módszertani eszközök és a mesterséges intelligencia által kínált lehetőségek.
A beépített beszédfelismerő technológia valós idejű visszajelzést nyújt a kiejtésre, így a tanulók nemcsak passzívan tanulják a nyelvet, hanem aktívan is fejleszthetik beszédkészségüket. Produktív kommunikációs készségeiket AI-vezérelt beszédszimulációs leckékben is fejleszthetik. Az IFM videó- és hangalapú leckékkel, valamint intelligens beszédszimulációkkal segíti a nyelvtanulást. A tananyagok hétköznapi és szakmai szituációkat dolgoznak fel, így a tanulók a gyakorlati életben is könnyen használható nyelvtudást szerezhetnek. Fontos eleme a rendszernek a tanulási folyamat játékossá tétele és a motiválás is. A tanulók pontokat, okleveleket és jutalmakat kapnak a leckék teljesítéséért; visszajelzést kapnak a szókincsük állapotáról, melyet különféle módszerek segítségével erősíthetnek, de az IFM célzott gyakorlási lehetőséget biztosít az egyéni fejlődés érdekében a nyelvhelyesség vagy a beszédkészség tekintetében is.
Milyen nyelveken érhető el jelenleg a KRÉTA IFM, és tervezik-e további nyelvek bevezetését a jövőben?
Miholics Zoltán: Az IFM-mel jelenleg öt célnyelvet lehet tanulni: angolt, németet, spanyolt, franciát és magyart mint idegen nyelvet. Ezek a nyelvek különböző szinteken és tematikus tananyagokkal támogatják a nyelvtanulókat.
A közeljövőben a fókusz a meglévő portfólió gazdagításán és hatékonyságának növelésén van. A fejlesztések célja, hogy a meglévő nyelvi tartalmak még szélesebb körű támogatást nyújtsanak a tanulóknak, különösen az érettségire és nyelvvizsgákra való felkészüléshez. Ennek érdekében az IFM várhatóan kiegészül speciális felkészítő tananyagokkal is, amelyek például célzottan a vizsgákra jellemző feladattípusokat és nyelvi készségeket fejlesztik. Ugyanakkor folyamatosan érkeznek megkeresések új célnyelvek bevezetésére, és ezek közül kiemelkedik az olasz, amely iránt jelentős érdeklődés mutatkozik. Bár jelenleg a meglévő nyelvekre épülő tananyagok fejlesztése az elsődleges cél, a jövőben nem zárható ki, hogy új nyelv is bekerüljön az elérhetők közé.
Milyen tudományos módszertanra épül az alkalmazás tananyaga, és hogyan biztosítják a tanulás hatékonyságát?
M. Z.: Az IFM tananyaga egy átfogó, tudományosan megalapozott módszertanon alapul, amely a modern nyelvoktatási kutatások és pedagógiai elvek ötvözésével biztosítja a hatékony nyelvtanulást. A tananyag szintjei az A1-től a C1 szintig igazodnak a KER-hez, amely nemzetközileg elismert szabvány a nyelvtudás mérésére és fejlesztésére. A feladatok és leckék a nyelvi készségek átfogó fejlesztésére koncentrálnak: beszédértés, szókincs, nyelvtan, írás- és beszédkészség.
A rendszer párhuzamosan követi a kognitív és memóriaalapú tanulási elveket. Az ismétlési algoritmus figyeli, hogy a tanulók mely szavakat és nyelvtani szerkezeteket sajátították el nehezebben, és ezeket gyakrabban ismételteti velük, míg az erősebben rögzült elemeket ritkábban. A szókincset és a nyelvtani szerkezeteket pedig nem önálló egységekként, hanem kontextusban, teljes mondatok és párbeszédek részeként tanítja. Az AI-beszédszimulációk révén a tanulók interaktív helyzetekben gyakorolhatják az adott nyelvet. A beszédfelismerő rendszer valós időben elemzi a kiejtést és visszajelzést ad a helyes hangképzésről. A tanulók egyéni teljesítményének folyamatos monitorozása alapján az AI személyre szabott feladatokat és visszacsatolásokat biztosít. A tanulási modell küldetésalapú: egy narratív történetre épül, amely során a tanulóknak különböző küldetéseket kell teljesíteniük a nyelvtudásuk fejlesztése érdekében.
Milyen szerepet játszik a mesterséges intelligencia az alkalmazásban?
M. Z.: A mesterséges intelligencia kulcsszerepet játszik az IFM tanulási folyamatában, különösen a beszélgetésalapú leckék esetében. Az AI-technológia nemcsak a tananyag személyre szabását és hatékonyságának növelését teszi lehetővé, hanem interaktív, valós idejű nyelvi gyakorlást is biztosít. A beszédszimulációk révén a tanulók életszerű helyzetekben gyakorolhatják a célnyelvet. Az AI által vezérelt párbeszédek szorosan kapcsolódnak a tananyaghoz, biztosítva a gördülékeny átmenetet a passzív megértés és az aktív nyelvhasználat között. A szimulációk például olyan hétköznapi helyzeteket modelleznek, mint egy ruhabolti vásárlás, látogatás az orvosnál vagy egy állásinterjú.
A beszédfelismerő rendszer valós időben elemzi a tanuló kiejtését, visszajelzést adva a helyes hangképzésről és intonációról. Az AI azonosítja a gyakori hibákat és célzott javaslatokat ad a fejlődés érdekében. Ezenkívül a rendszer képes adaptálódni a tanuló tempójához és nyelvi szintjéhez, így folyamatosan igazodik a személyes tanulási igényekhez. A dinamikus visszacsatolás és a személyre szabott feladatok lehetővé teszik, hogy a tanulók fokozatosan fejlődjenek és egyre magabiztosabbá váljanak a beszédkészségükben. Az AI által biztosított instant visszajelzés és az interaktív tanulási élmény motiváló hatású, hozzájárulva a folyamatos fejlődéshez. A mesterséges intelligencia tehát nemcsak a beszédkészség fejlesztését támogatja, hanem egyedülálló tanulási élményt nyújt, amely természetes módon ösztönzi a tanulókat az aktív nyelvhasználatra.
Hogyan mérik a felhasználók fejlődését? Milyen eszközöket kínálnak a motiváció fenntartására?
M. Z.: Az IFM többféle módon méri a felhasználók fejlődését, és különböző eszközökkel ösztönzi őket a folyamatos tanulásra. A tanulók előrehaladását részletes statisztikák és visszacsatolások követik nyomon, biztosítva a személyre szabott fejlődési lehetőségeket.
A rendszer – és általa a tanár is – figyeli, hogy a tanuló milyen szintű leckéket végzett el, és mennyi időt töltött a gyakorlással. A tanulók XP-pontokat kapnak a sikeresen elvégzett feladatokért, amelyeket a rendszer a fejlődésük nyomon követésére és ösztönzésére használ. A mesterséges intelligencia pedig személyre szabott visszajelzést ad a kiejtésről, nyelvtani hibákról és a fejlődési lehetőségekről. Az oktatók és a tanulók is láthatják, mely területeken teljesítettek jól, illetve hol van még fejlődési lehetőség.
A motiváció fenntartását több mechanizmus is támogatja. Mint említettük, a tananyag egy narratív történetre épül, amely során a tanulóknak különböző nyelvi küldetéseket kell teljesíteniük – a „sztoriban maradás” pedig inspiráló hatású. A tanulók elismeréseket, okleveleket és szinteket érhetnek el, amelyek megerősítik a sikerélményt és ösztönzik őket a további gyakorlásra. Az olyan gamifikációs elemek, mint az interaktív feladatok, kihívások és ranglisták szintén segítenek fenntartani a tanulási kedvet.
A rendszer így nemcsak a fejlődés mérését biztosítja, hanem motiváló tanulási környezetet is teremt, amely elősegíti a hosszú távú nyelvtanulási sikereket.
Vannak terveik a KRÉTA IFM jövőbeli fejlesztését illetően, várhatóak új funkciók a Modulban?
M. Z.: A napokban válik elérhetővé a köznevelés és szakképzés számára három új célnyelvi tananyagunk: ezentúl spanyolt, franciát és magyart mint idegen nyelvet is lehet tanulni az alkalmazással. Emellett a KRÉTA IFM fejlesztése folyamatos, és 2025-ben további új funkcióval is bővül, hogy még hatékonyabb és sokoldalúbb támogatást nyújtson a nyelvtanulóknak. Az új fejlesztések célja a beszédkészség fejlesztésének további erősítése, a nyelvtani támogatás kiterjesztése, valamint az érettségire és nyelvvizsgákra való felkészülés, felkészítés megkönnyítése. Az interaktív beszédszimulációk köre hamarosan jelentősen bővül, így a tanulók még több valós élethelyzetet gyakorolhatnak mesterséges intelligencia által vezérelt párbeszédek segítségével. Ezek a szituációk további témákat, nyelvhasználati célokat fednek le.
A nyelvtani relevanciájú lecketesztekhez rövid nyelvtani magyarázatokat kapnak a tanulók. Ez az úgynevezett „mini nyelvtan” funkció jelenleg is elérhető az alkalmazásban, de a számukat jelentősen növeljük és sokkal szélesebb körben, minden célnyelvre vonatkozóan elérhetővé tesszük, segítve a nyelvtani struktúrák gyors és érthető elsajátítását. Az IFM-be várhatóan még az idén bekerülnek a célzottan a kétszintű érettségire, B1–C1 szintű nyelvvizsgákra felkészítő tananyagai. Ezek a modulok a vizsgákon előforduló feladattípusokat és nyelvi készségeket fejlesztik, hogy a tanulók magabiztosan teljesíthessék a követelményeket.
Hogyan támogatja a Modul a nyelvtanárokat és az oktatási intézményeket a nyelvoktatásban?
Gubáné Csánki Ágnes: A Modul Tanári Felülete egyszerűsíti a nyelvi feladatok kezelését, kiadását és a tanulók tevékenységeinek ellenőrzését, ezáltal időt takarít meg a pedagógus számára. Nagyban hozzájárul a személyre szabott nyelvoktatás megvalósításához is, hiszen a tanárok néhány kattintással a diákok szintjéhez és tanulási igényeihez igazított feladatokat adhatnak ki. Az alkalmazás átfogó statisztikákat és egyéni tanulói teljesítményre vonatkozó adatokat is biztosít, ennek segítségével a tanárok pontosan nyomon követhetik a diákok előrehaladását. Lehetőséget biztosít arra, hogy a tanárok átlássák a csoport teljesítményét, rangsort állítsanak fel, és azonosítsák a fejlődés szempontjából kiemelkedő vagy hátrányos helyzetű tanulókat. Ez segít a tanároknak a tanulói aktivitás és teljesítmény pontos felmérésében, így célzott támogatást nyújthatnak.
A rendszer automatikusan rögzíti a diákok feladatmegoldásait és azonnali visszajelzést ad, csökkentve ezzel a tanárok értékelési terheit. Mivel a Modul szorosan integrálódik a KRÉTA-rendszerbe, ezért lehetővé teszi a tanulói adatok és haladás automatikus szinkronizálását, így azokat a tanároknak nem kell külön vezetniük. Ez megkönnyíti az adminisztrációt és a tanulási folyamat átláthatóvá tételét. A Modul jutalmazási rendszere motiválja a diákokat a rendszeres gyakorlásra és célkitűzések elérésére. Ahogyan említettük már, a diákok XP-pontokat, jelvényeket, ranglistákat és okleveleket kaphatnak, ami fokozza a tanulási kedvüket.
Milyen visszajelzéseket kaptak eddig a felhasználóktól? Szeretik a tanárok és a diákok a KRÉTA IFM-et?
G. Cs. Á.: Az a tapasztalatunk, hogy aki megismeri, az pozitív véleménnyel van róla és szívesen kezdi el használni. A diákok élményszerűen tanulnak az IFM-mel, gyakran többször is megoldanak egy-egy feladatot, mert izgalmasabb és érdekesebb, mint a hagyományos módon történő tanulás. A felépítésének, megjelenésének köszönhetően a telefonjukhoz szokott tanulók egy újabb „játék” lehetőségét látják benne, és szívesebben végzik el az egyénre szabott gyakorlatokat. A kevésbé aktív tanulókat is motiválja ez a nyelvtanulási lehetőség, és egy idő után az órákba is eredményesebben kapcsolódnak be. Pedagógusok visszajelzése alapján a bátortalanabb nyelvtanulók is szép eredményeket érnek el, hiszen a kiejtést, beszédet nem nagy nyilvánosság, csoport előtt, órán gyakorolja a diák, hanem egyedül, a mesterséges intelligencia segítségével. A sok gyakorlásnak és a pozitív visszajelzéseknek köszönhetően pedig feloldódik benne a szorongás, ami a gátja az aktív és sikeres nyelvhasználatnak. Így az introvertált diákok is kinyílnak, bátrabbak és magabiztosabbak lesznek.
A fentiek mellett a pedagógusok sokszor kiemelik, hogy az IFM feladatai színesek és élvezetesek, és arról számolnak be, hogy a rendszeres használat révén gyorsabb fejlődést érnek el a tanulók. Az alkalmazással ugyanis a szókincs és a nyelvtani struktúrák gyorsan válnak aktívvá: számos új kifejezést sajátítanak el, amelyeket azonnal használni is megtanulnak a feladatok során. Az IFM tehát nemcsak a nyelvtudás fejlesztését támogatja, hanem élményszerű és motiváló tanulási környezetet biztosít a gyerekek számára.
A tanárok körében elsősorban azért népszerű, mert több oldalról is támogatja és megkönnyíti a munkájukat: a differenciálásban, a nyomonkövetésben, az értékelésben és az adminisztrációban is a segítségükre van. A legtöbb visszajelzést azonban az app motiváló hatása kapja, hiszen általa a nyelvtanulás élménnyé válik, többé nem unalmasak a diákok számára a nyelvórák, így a pedagógusnak is sokkal könnyebb dolga van.
Természetesen mint minden újdonságot, a KRÉTA IFM-et is meg kell ismerni, meg kell tanulni használni. A kezdeti időszakban több időt kell szánni a felkészülésre, de a rutin kialakulása után olyan mértékben megkönnyíti a hétköznapokat a pedagógus számára, hogy egyértelműen megéri a kezdeti többletbefektetés.
Hogyan segítik elő ezt a tanulási, megismerési folyamatot? Milyen módon kaphatnak módszertani támogatást a pedagógusok, akik érdeklődnek a Modul használata iránt?
G. Cs. Á.: A KRÉTA IFM disszemináció célja, hogy megismertesse a pedagógusokkal és a diákokkal a Modult és segítsen a használatának gyakorlati elsajátításában is, ezért online és offline módszertani segítséget is egyaránt nyújtunk.
2023 őszétől interaktív bemutató foglalkozásokat tartunk pedagógusok számára, amelyeken nemcsak megismerkedhetnek a Modullal, hanem rögtön ki is tudják próbálni, el is tudják kezdeni használni a gyakorlatban. Ezeket az alkalmakat a Klebersberg Központtal együttműködve, tankerületi szinten szervezzük és egyre népszerűbbek. A trénerünk kisebb csoportokban mutatja meg a Modul használatát, megismerteti a benne rejlő számtalan lehetőséggel az érdeklődőket. Ezeken az alkalmakon közel 2500-an vettek már részt, és jelenleg is több alkalom van szervezés alatt.
A személyes megjelenést igénylő programok mellett 2024-ben elindítottuk az online workshopjainkat is. Ezen a téren is egyre szélesebb a paletta, jelenleg már négy típusú workshopunk elérhető, amelyekre pillanatok alatt betelnek a helyek, pedig hónapról-hónapra igyekszünk több alkalmat is meghirdetni. A népszerűségét talán annak köszönheti, hogy élő, online alkalmakról van szó, tehát azonnal segítséget és visszajelzést lehet kapni a feltett kérdésekre és nagyon gyakorlatias, így valóban hatékonyan támogatja a tanárokat abban, hogy elsajátítsák a Modul rutinszerű használatát.
A workshopokkal kapcsolatban az ifm@edudev.hu címen lehet érdeklődni, de van Facebook-csoportunk is, amelyhez szintén megéri csatlakoznia a nyelvszakos pedagógusoknak. A KRÉTA IFM tanári Facebook-csoport ugyanis a módszertani támogatást és a jógyakorlatok megosztását szolgálja elsősorban: kizárólag szakmai tartalmakkal és releváns kérdésekkel foglalkozunk ezen a platformon. Egyelőre csak ebben a csoportban tettük elérhetővé a legújabb szolgáltatásunkat, az egyéni online konzultációs lehetőséget. A konzultációra 2025 februárjától lehet jelentkezni, és egy gyors időpontfoglalás után az online térben személyesen találkozhat a pedagógus a trénerünkkel, aki minden kapcsolódó kérdésben, akár gyakorlati elakadásokban is segítséget nyújt.
Szeretném megjegyezni, hogy a workshopokat és az egyéni konzultációs lehetőséget is a pedagógusok visszajelzései alapján hívtuk életre. Igyekszünk minden felmerülő igényre reagálni, és a pedagógusok vagy akár a diákok elvárásai mentén szervezni a disszeminációs tevékenyégeink egyes elemeit. Bátran keressenek minket, tegyenek javaslatot, hiszen a célunk az, hogy az alkalmazást mindenki örömmel és a lehető leghatékonyabban használja.
Milyen távlati céljai vannak a KRÉTA IFM disszeminációs csapatának? Melyek a legfontosabb törekvéseik?
G. Cs. Á.: A KRÉTA IFM disszeminációs tevékenységének elsődleges célja az, hogy széles körben elérhetővé tegye a minőségi, 21. századi nyelvoktatást és nyelvtanulást, ezáltal támogassa a diákok kognitív fejlődését, valamint növelje a tanulók önbizalmát és az életminőségét. Fontos, hogy a nyelvtanulás – a nyelvi készségek fejlődésén túl – nagy szerepet játszik a kultúra megértésében és a multitasking képességek fejlesztését is magában foglalja. Ezek a készségek pedig kiemelkedően fontosak a jövő generációinak szempontjából.
A KRÉTA IFM jövőképe, hogy a magyarországi köznevelés és szakképzés idegennyelv-tanításában átfogó, innovatív és hatékony rendszert valósítson meg, amely integráltan használja a mesterséges intelligenciát és az interaktív tanulási módszereket, ezzel új szintre emelve a nyelvoktatást, kiszolgálva annak speciális igényeit is. Bízunk benne, hogy az elkövetkező években a KRÉTA IFM nem csupán kiegészítő eszközként fog szolgálni, hanem a magyar köznevelés egyik alapvető digitális eszközrendszereként funkcionál majd és ezáltal nagyon széles körben lesz pozitív hatással a diákok idegennyelv-tanulási eredményeire.
A Modul Alfa és Z generációkhoz igazított nyelvtanulási módszerei motiváltabbá teszik a tanulókat a nyelvtanulás iránt, a sikerélmények következtében pedig a nyelvtanulás jobb eredményeket hoz: a diákok rövidebb idő alatt, sokkal magasabb szinten tudják elsajátítani az idegen nyelvet, mint más, hagyományos módszerekkel. Az IFM-ben alkalmazott módszerek hatékonyságának köszönhetően megnő azoknak a nyelvtanulóknak a száma, akik nem az első, hanem a második vagy akár harmadik idegen nyelv elsajátítását tűzik ki célul. Röviden összefoglalva a célunk valójában a jelmondatunk is: legyen JÁTÉK A NYELVTANULÁS!