Hogyan találkoztak a versennyel, illetve milyen céllal pályáztak?
Három évvel ezelőtt találkoztunk először a Határtalanul középiskolai vetélkedővel. Amikor találkoztam a versenyhirdetéssel, a diákjaim még 9. osztályosok voltak. Azóta minden évben részt vettünk a versenyen, először és másodjára is második helyezést értünk el, idén pedig a dobogó harmadik fokára állhattak fel a tanulóim.
Hogyan készültek a versenyre?
Természetesen, mint minden frissen induló verseny esetében, eleinte nem tudtuk, miként kellene felkészülnünk. Első alkalommal persze felmértük, milyen szempontok szerint érdemes készülnünk, ezért a Kárpát-medence különböző nevezetességeire koncentráltunk. Különféle könyvekből, kisfilmekből, internetes forrásokból tájékozódtunk. Próbáltunk a szervezők fejével gondolkodni, ezért azokra a forrásokra fektettünk nagyobb hangsúlyt, amelyek szerepelhetnek a versenyen. Később, az első nagydöntő kérdéseit megismerve már tudatosan készültünk a következő évadokban. Nem elég csupán a földrajzot, a történelmet ismernünk, hanem figyelnünk kell a kultúrára vagy a néprajzra is.
Milyen volt a verseny és a döntő?
Annyi nehézség volt a versenyben, hogy digitálisan zajlott, de így is igazán érdekfeszítő volt. Megadtak egy időintervallumot, amelyen belül teljesíteni kellett bizonyos számú feladatot. Szerencsére a diákok kifejezetten élénkek voltak, örömmel vettek részt a versenyen. A verseny egyébiránt évről évre nehezebb lett – bizonyára azért, mert egyre több iskola vesz részt a vetélkedőn. Idén a legjobb 36 csapat jutott be a döntőbe – ebből 6 kárpátaljai –, akik közül a mieink nyerték el a harmadik helyezést. Bár a döntő minden évben hasonló volt, mégis éreztünk némi eltérést a különböző időszakokban. Idén is online kapcsolódtunk be, ahol háromszor harminc kérdésre kellett válaszolni. Miután ez megtörtént, megkaptuk a nekünk ítélt pontokat, majd a bizottság értékelte az előre elkészített videókat is.
Az iskola diákjai közül már talált olyan diákokat, akik szívesen beneveznének a jövőben a versenyre?
Persze. Az osztályom idén kezdi a 8. osztályt, 9.-től kezdve pedig már ők is nevezhetnek a versenyre. Már többen jelezték közülük, hogy nagyon szívesen részt vennének a vetélkedőn, sőt, olyannyira várják, hogy már 7. osztályban elkezdtünk készülni a versenyre. Egyébként azért is tartom szerencsésnek, hogy a diákok többször vegyenek részt ezen a versenyen, mert – a nevéből fakadóan is – olyan baráti kapcsolatok köttetnek, amilyeneket semmilyen határ nem tud felülírni.
Ön szerint miért fontos, hogy a diákok összemérjék tudásukat?
Érdekes ez a kérdés, mert a diákokra senki nem erőlteti rá, hogy versenyezzenek, ők mégis nagyon szívesen vetélkednek egymás között. Úgy gondolom, hogy meg kell találni a versenyzés sóját, hogy rájöjjenek, versenyezni valóban kifejezetten jó, az elért eredmények pedig mind a miénk lesznek, amiket senki sem vehet el tőlünk. Az egyik évben, a verseny után azt mondták nekem a tanulók, hogy annyit tanultak azokról a vidékekről, ahol ugyanúgy magyarok élnek, mint itt nálunk, Kárpátalján, hogy már csak emiatt is megérte. A gyerekek nem versenynek élik ezt meg, hanem inkább szórakozási lehetőségnek.
Nem érte Önöket nehézség amiatt, mert külhoni csapatként vettek részt a versenyen, számtalan magyarországi csapat mellett?
Nem, hiszen attól, hogy mi külhoni magyarok vagyunk, semmivel sem vagyunk másabbak az anyaországiaknál. Sőt, azt szoktam mondani a tanulóimnak, legyenek büszkék arra, hogy Kárpátalján élnek. Büszkének kell arra lennünk, hogy honnan származunk. Mert mi ilyen kis közösségben is megőrizzük a kultúránkat, az anyanyelvünket, az identitásunkat.
Terveznek másfajta versenyekre is pályázni?
Magyar szakos lévén jellemzően magyarral kapcsolatos versenyekre küldöm a diákjaimat. Sokan közülük a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási versenyre neveznek be, de sokan választják az Apáczai Csere János magyar nyelv, irodalom és kultúra tantárgyversenyt is. Tehát bármilyen versenyre elküldöm a gyerekeket, hogy lássák a Kárpátalján kívüli világot is.
