Idegen nyelvi tankönyvek szerepe a 21. században

Végzettsége szerint eredetileg angol–német szakos középiskolai tanár, jelenleg is tanít, immár több mint húsz éve foglalkozik tankönyvekkel. Milyen tapasztalatai vannak tanárként, és mi ragadta meg a tankönyvszerkesztésben?

Az egyetem elvégzése után sok éven keresztül több helyen is tanítottam, gimnáziumban, főiskolán, nyelvtanfolyamokon, részt vettem orosztanárok átképzésében. Egy főszerkesztő-helyettesi álláspályázat során kerültem az akkori Nemzeti Tankönyvkiadóhoz (NTK), több mint húsz évvel ezelőtt. Szerintem minden tanár, de a nyelvtanárok különösképpen, rengeteg tananyagot fejlesztenek a mindennapokban. Ennek az az egyszerű oka, hogy amit éppen az adott tankönyvek kínálnak, az nem biztos, hogy megfelel az aktuális csoport igényeinek, ezért mindenki megpróbál új feladatokat kitalálni vagy a meglévőket adaptálni. Én ezt nagyon szerettem csinálni. Mindig nagy örömmel töltött el, ha sikerült egy jó feladatot kitalálnom.

Az NTK-ban elsődleges feladatom az idegen nyelvi tankönyvfejlesztés összehangolása, koordinálása, ütemezése, pénzügyi tervezése volt. Nagyrészt menet közben, a fejlesztések folyamán tanultam meg, hogy valójában mit is jelent konkrétan tankönyvet szerkeszteni. Akkoriban a szerkesztőségben még viszonylag sokan dolgoztunk, fiatalabbak és idősebbek egyaránt. Élvezet volt tőlük tanulni, és a mai­nál sokkal több új fejlesztés is volt minden évben, bőven volt alkalom. Ami máig különösen izgalmas ezen a területen számomra, az az egész tananyagfejlesztési folyamatban nélkülözhetetlen kreativitás, a valami új létrehozásának az izgalma. Kezdődik a koncepció kidolgozásával, folytatódik a tartalmi, módszertani elemek és látványelemek kidolgozásával, szerzőkereséssel, majd következik az aprólékos, sokszor sziszifuszi munka: a kézirat létrehozása.

Eközben ott van előttünk egy konkrét, pl. A4-es méretű oldal, ahol meg kell jeleníteni a tananyagot. Mire ez megszületik, nagyon sokan – szerző, tartalmi, grafikai, műszaki szerkesztő stb. – dolgoznak (és vitáznak) hosszú hónapokon keresztül.

Főszerkesztőként milyen feladatokat kellett ellátnia a tankönyvfejlesztés során? Miben változott mára ez a feladat?

Az Oktatási Hivatalban már nem végzek olyan jellegű főszerkesztői munkát, mint az NTK-ban. De úgy látom, hogy lényegét tekintve a tankönyvfejlesztés alapelvei ma is sokban megegyeznek a korábbi időszakéval. Ma is nagyon hasonló szempontokat kell figyelembe vennünk. Így például azt, hogy kiknek a számára készül egy tankönyv, melyek a tantervi követelmények, hány tanórára kell tervezni. Most is meg kell találnunk a megfelelő szerzőket, lektorokat, ma is szükség van grafikusokra, tördelőkre. Természetesen van változás is, a képi világ, az illusztrációk szerepe az utóbbi időben sokkal nagyobb szerepet kapott a tankönyvekben, ezért erre több figyelmet kell fordítani. Ma már a tankönyv nem csupán nyomtatott tananyag, ez kiegészült digitális tartalmakkal és egyéb lehetőségekkel.

A technika fejlődésével – a digitális elemek megjelenésével – új tudásra, szakértelemre, új szakemberekre van szükség. A húsz évvel előtti helyzethez képest ma szinte csak a fantázia (és persze „kicsit” a pénz és az idő) szab határt annak, mi kerülhet be a tankönyvbe, pontosabban a tananyagba. Korábban is készültek nagyon jó és szép könyvek, de nyilvánvalóan az akkori technikai háttér mellett. Módszertanilag is rengeteget fejlődtek a tankönyvek. A 15 vagy 20 évvel ezelőtti tankönyvekhez képest az egyik legnagyobb különbséget abban látom, hogy a nyelvtanítás (és a nyelvkönyvek) hangsúlya egyértelműen a praktikus, mindennapi nyelvhasználatra helyeződött, ez áll a koncepció középpontjában. Az életkori sajátosságok is sokkal nagyobb szerepet kapnak a mai nyelvkönyvekben. A munkaformák, a tevékenységtípusok is rengeteget változtak, sok páros, csoportos és projektmunka fordul elő a tankönyvekben. És sokkal élményszerűbbé is váltak a tananyagok.

Milyen élmény volt megélni az audiovizuális tartalmak térnyerését, a digitalizáció megjelenését?

Ha röviden akarnék válaszolni, akkor úgy, ahogy általában minden új változás esetében történni szokott. Alkalmazkodunk. És mindig vannak pionírok, szó szerint úttörők – ők a csekély, de fontos kisebbség – és a „lassabban, megfontolva haladók”.

Azt veszem észre, hogy – legalábbis Magyarországon – még a nyomtatott tankönyv uralja vagy irányítja az oktatást. De az audiovizuális elemek térnyerése nem most kezdődött, ezek régóta részei az oktatásnak. A digitális eszközökkel is hasonló a helyzet, folyamatosan épülnek be az oktatásba. (Ez épp most lett különösen aktuális, a mai koronavírus-járványos helyzetben.) Az oktatásban nem lehet és nem is érdemes gyorsan és nagyot változtatni. A tankönyvtől szerintem kár lenne megszabadulni, mert nagyon fontos szerepet játszik a tanításban. Olyan, mint egy jó térkép. Kijelöli az útvonalat, a szakaszokat. Világos, áttekinthető módon. Nem biztos, hogy a tankönyv 10–15 év múlva is nyomtatott módon jelenik meg (én remélem, hogy igen), de valószínűleg létezni fog.

A mai generáció alapvetően egy vizuális és digitalizált világban nő fel, ehhez a tanításnak és a tananyagoknak is alkalmazkodniuk kell. Meggyőződésem, hogy a tanárok túlnyomó része tudja is ezt, és felismerte, hogy a motiválásban, a hatékonyság növelésében milyen előnyei vannak a vizualitásnak, a digitalizációnak.
Az egyik legnagyobb kihívást én abban látom, hogy rengeteg minden található már digitális oktatás témában, de nem könnyű kiválasztania a tanárnak azt, ami az iskolai körülmények között (és az adott tanár iskolájában) is jól működik. A közoktatásban alapvetően osztálytermi, csoportos (nyelv)oktatás folyik, a tanulók közti aktív kommunikációval. Az online eszközök jó része ezt kevésbé támogatja. Egy gépi programmal direkt módon nehéz kommunikálni. Én továbbra is elengedhetetlennek tartom az osztálytermi, csoportos kommunikációs formákat.

A fiatalok mai világára jellemző az állandó pörgés, legyen minél több akció, sokan kívánják,
hogy történjen minden gyorsan, és ráadásul a tananyag legyen könnyen elsajátítható. Ezt sugallja a körülöttünk levő világ. A tanulási folyamat azonban nem haladhat ilyen tempóban, és hatékony tanulás sincs erőfeszítések nélkül – ez meggyőződésem. Ezt ma elfogadtatni a diákokkal nagy kihívás.

Az Oktatási Hivatal tankönyvjegyzékén nyolc nyelv – angol, német, francia, olasz, orosz, spanyol, japán és latin – tankönyvei szerepelnek. Mennyiben változtak módszertanukban ezek a könyvek? A szerkesztői munkák ellátáshoz mennyire kell ismerni ezeket a nyelveket?

A szerkesztői munka nagyon sokrétű. Hozzátartozik a tananyagfejlesztés, de sok egyéb olyan részmunkafázis is a munka része, mint pl. egy már meglévő könyvnek a gondozása, utánnyomásra történő előkészítése, vagy kisebb mértékű javítása. Ezek ellátásához nem kell feltétlenül az adott nyelvet jól ismerni. Természetesen ilyen esetekben sem árt, ha a szerkesztő beszél, illetve jól beszél egy-egy nyelvet, de bizonyos részfeladatokat a konkrét nyelv ismerete nélkül is meg lehet oldani. Más a helyzet a tananyagfejlesztés esetén: ahhoz, hogy felelős, színvonalas munkát tudjon végezni a szerkesztő, partnerként tudjon működni, jól kell ismernie a nyelvet. De legalább ilyen fontos a módszertani jártasság. És az sem árt, ha a szerkesztő nyelvtanítási tapasztalatokkal is rendelkezik. Csak érdekességképpen említem, hogy a japán tankönyvünket egy másik kollégámmal együtt szerkesztettük, és nem tudtunk japánul. A könyv Szép Magyar Könyv díjat nyert, tehát rangos szakmai elismerésben részesült. Ebben az esetben sikerült egy olyan szerzői, közreműködői gárdát találni, akikre a munka nagy részét rá lehetett bízni. Amire szükség volt itt is, az a nyelvtanári tapasztalat és a tankönyvszerkesztésben való jártasság. De ez kivételes eset volt, nem is emlékszem hasonlóra.

Mennyiben más kihívás a különböző iskolatípusok, korosztályok számára tankönyvet készíteni?

Itt a lényegi különbséget inkább a korosztályokban látom. Az általános iskola nyolc évfolyamán belül óriási különbségek vannak pl. egy elsős, egy ötödikes és egy nyolcadikos gyerek tanulási képességei, szokásai, igényei között. Nagyobb, mint egy nyolcadikos és egy középiskolai kilencedikes között. Az adott korosztályra jellemző specifikumok határozzák meg leginkább, hogy milyen módszertannal készüljön egy tankönyv. Minél előrébb haladunk az életkorban, annál inkább erősödik például a tudatos nyelvtanulás. Korosztályonként különbözik a játékok szerepe, változnak a készségfejlesztés hangsúlyai. Természetesen befolyásol az iskolatípus is, bár a szakgimnáziumi és a gimnáziumi hivatalos tantervi követelményrendszer idegen nyelvből nagyon közel áll egymáshoz. Sok mindenben a KER, a Közös Európai Keretrendszer követelményszintjei érvényesülnek a magyar közoktatásban is, ebben nem iskolatípus szerint vannak a követelmények, nyelvi szintek meghatározva.

Amióta tananyagfejlesztéssel foglalkozik, milyen változások mentek végbe a nyelvkönyvek piacán?

A nyelvkönyvek piaca mindig dinamikusan változik. A két legnépszerűbb nyelv – az angol és a német nyelv – esetében a magyarországi piac jelentős részét a nagy hagyományokkal rendelkező (külföldi) kiadók uralják. Ezek a kiadók sosem állnak meg a fejlesztéssel, hiszen piaci versenyhelyzet van a világban, így a változás is állandó. Évente jelennek meg újabb és újabb produktumok, de a közoktatásban egy bevált tankönyv hosszú évekig, akár évtizedig használatban van. Amiben sajnálatos módon változást tapasztalok, hogy kevesebb új magyar fejlesztést látok, ami nem jó. Meggyőződésem, hogy a magyar nyelvtanulónak szüksége lenne a magyar tanulási igényeket figyelembe vevő tananyagokra is.

A tankönyv-, illetve tananyagfejlesztés azonban nagyon befektetésigényes műfaj. Tankönyveket, különösen tankönyvsorozatokat létrehozni és azokat folyamatosan ápolni, piacon tartani csak olyan kiadók képesek, akik jelentős szakértői és anyagi erőforrással rendelkeznek. Régen elegendő volt egy tankönyv, munkafüzet és a hanganyag elkészítése. Ma már egy egész szolgáltatási hálót kell kiépíteni a tankönyv köré. Megmaradt a nyomtatott tankönyv, de már létezik egy interaktív, elektronikus változata is. Kiegészül a csomag videofilmekkel, tesztsorozatokkal, tanári segédletekkel és sok egyébbel, beleértve akár tanári továbbképzéseket is. Ezt kevesen tudják biztosítani.

Az utóbbi időben teret nyertek a különböző digitális nyelvtanító alkalmazások, mint például a Duolingo vagy a Babbel. Milyen szerepe lehet ezeknek a platformoknak a köznevelésben?

Én nem mernék jövendölni. Ha visszagondolok arra, amikor pályakezdő koromban azt mondták, hogy a nyelvoktatásban a CD-ROM elsöpör majd minket, ahhoz képest az új számítógépekben már CD-olvasó sincsen. Akkoriban a frankfurti könyvvásárokon hatalmas pavilonnyi méretet töltött meg a CD-ROM-kínálat, rengeteg kiadó foglalkozott vele, négy-öt évvel később szinte egy sarokba zsugorodott ez a kínálat. A CD-ROM sok eleme persze máig él, csak nem CD-n. A manapság népszerű nyelvtanítási alkalmazások, mint például a Duolingo, alapvetően egyéni nyelvtanulásra valók, ebben rejlik az erejük is, mert így bárki, bármikor a saját ütemében tanulhat velük. Viszont csak egy az egyben való interakciót tesznek lehetővé egy félig-meddig gépi környezetben. Azért ez más, mint amikor valódi emberrel beszélgetünk vagy csoportban vitatkozunk valamiről egy nyelvórán. Röviden: a tantermi, csoportos tanítás esetén ezeknek az alkalmazásoknak inkább kiegészítő funkciójuk lehet. De nagyban segíthetnek is akár a differenciálásban, az egyénre szabott oktatás megvalósításában.

A közoktatásban a digitális táblának mint eszköznek – a fiatalabb korosztály esetében különösen – erős motiváló szerepe lehet, többek között vizuális lehetőségei miatt. Jó lenne, ha minden tanteremben rendelkezésre állna ilyen. Ugyancsak nagyon jók a nyomtatott tankönyvekhez készült ún. online verziók is, melyek sok-sok hasznos funkcióval segítik a tanár munkáját.

Ön szerint milyen az ideális tanár-tankönyv, illetve tanuló-tankönyv viszonyrendszer?

Tanulói szempontból az ideális tankönyv olyan, mint az ideális gyógyszer. Valami olyan, amit kifejezetten az ő számára fejlesztettek ki, és minden tanulási jellemzőjét figyelembe veszi. Tehát ideális tankönyv-tanuló kapcsolat is csak abban az esetben jöhetne létre, ha mindenkinek külön, egyénre szabott tananyagot állítanánk össze. Ehhez mindent tudnunk kellene az adott tanulóról, sőt mindent az adott pillanatban, amit nem lehet egy tankönyvtől (sem) elvárni. Itt van a tanárnak a felbecsülhetetlen és nélkülözhetetlen szerepe. Elvileg a tanár az egyedüli, aki az adott pillanatban, az adott helyzetben, az adott tanulóhoz tudja adaptálni a módszert, a tananyagot. A tankönyv erre önmagában soha nem lesz képes, de nem is lehet ez a feladata. Minden tankönyv egy bizonyos célcsoportnak (kisebbnek vagy nagyobbnak) készül, így mindig előfordul, hogy lesznek olyan elemei a tankönyvnek, amelyek ’A’ tanulónál beválnak, de a ’B’ tanulónál nem.

A tankönyv-tanár kapcsolat is hasonló. Az lenne az ideális, ha minden tanárnak saját, külön bejáratú tankönyve lenne. Nyilvánvalóan ezt kell valamilyen módon optimalizálni a tankönyvfejlesztés során. Ma már a tankönyvek próbálnak egyre több alternatívát nyújtani egyéni tanulási/tanítási útvonalakkal, javaslatokkal.

De hogy ezekből ki mit választ, azt mindig a tanuló vagy a tanár dönti el.