Honfoglaló fegyver az iskola falai között

„A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” – ez az a mondat, amit valószínűleg mindenki hallott már történelemórán annak kapcsán, hogy milyen kiváló íjászok is voltak őseink, amikor a Kárpát-medencébe érkeztek. S bár ezt a mondatot több száz évről korábbról eredeztetik, az íjászat napjainkban még mindig népszerű sportnak számít Magyarországon. Ezt a honfoglaló fegyvert sokan forgatják; vannak hagyományőrző egyesületek, íjászszövetségek és otthon gyakorolgató „hétvégi” lövészek is. Ami érdekesség még a harci eszközzel kapcsolatban, hogy nemcsak gyakorolják a használatát a magyarok, de néhány magyar iskolában már oktatják is: köztük a tiszafüredi Bán Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában is néhány diák órarendjében szerepel az Íjászszakkör. Talán megdöbbentő a gondolat, hogy gyakorlatilag lőni tanítanak egy általános iskolást, de ha kicsit részletesen mögé nézünk, felfedezhetjük, mennyi értéket hordoz ez az egyébként olimpiai sportág, s miért van az, hogy iskolaigazgatók beengedik az intézmény falai közé a nyílvesszőket.

Az Alföld szívében, a Tisza partján található kisváros Tiszafüred. A Református Egyház fenntartásában működik a Bán Zsigmond Általános Iskola, közel négyszáz diákkal. Az iskolába nemcsak helyi diákok járnak, hanem a környező településekről is érkeznek gyerekek: Tiszaigarról, Tiszaörsről, Poroszlóról, Egyekről, Tiszaderzsről, Tiszaszőlősről és Tiszacsegéről. Az iskola saját iskolabuszokkal hozza-viszi a gyerekeket minden nap, ami nagy segítség a diákoknak, mert a tömegközlekedés nem túl jó hazánk ezen részén. A nyelvtanítás mellett művészeti alapszakok is vannak az iskolában; itt a gyerekek festeni, kerámiázni, tűzzománcozni, társastáncolni tanulhatnak heti 4-5 órában, ezek az órák segítenek nekik alkotni, tehetségüket kibontakoztatni. Lehetőségük van arra is, hogy íjászkodjanak, szintén tehetséggondozó programként heti 2 órában, szakkör formájában.

Vladár László, a szakkör vezetője 2020 augusztusában végezte el az íjászoktatói képzést Szegeden a Magyar Íjász Szövetség (MÍSZ) szervezésében. A MÍSZ Iskolai Íjászprogramot hirdetett a magyar iskoláknak azzal a céllal, hogy segítse a szakkörök elindulását az ország több pontján. László is a szövetség honlapján talált rá a felhívásra, amire rögtön jelentkezett. Így került be az intézmény is a programba. 2020 szeptemberében hirdették meg először a szakkört, maga az íjászoktatói képzés pedig az ezt megelőző hetekben zajlott. A képzés hosszával kapcsolatban Vladár László elmondta:„Nekem csak egy hétig tartott, mert volt már előismeretem, tapasztalatom ebben a sportban. 2015 óta íjászkodom, azóta autodidakta módon tanulom, kutatom, hogy milyen típusú íjak vannak, milyen tulajdonságokkal bírnak, szabályokat tanulok, biztonságtechnikai előírásokat elemzek”, majd hozzátette: „ha valaki íjászoktató szeretne lenni, célravezetőbb, ha van már benne jártassága, hiszen, ha nemcsak magam akarom megérteni az íjászatot, hanem tovább is akarom adni, jó, ha tudom, hogy miről tanítok.”

A képzés tartalmazott elméleti és gyakorlati oktatást is, és vizsgával zárult. A Bán Zsigmond iskola elsőként indított Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében íjászszakkört, s a gyerekek oktatását olimpiai gyakorló íjakkal kezdte meg. A szakkörnek és a MÍSZ-nek is az a legfőbb célja, hogy utánpótlást neveljen ki, hiszen az íjászat ma egy olyan olimpiai sportág, amiben kevés magyar mutatja meg azt az erőt, amit őseinktől örököltünk. A szakkör indulásakor a szövetség biztosított az intézmény számára íjakat, nyílvesszőket, vesszőfogókat, hálót, állványt és célokat. Azóta pedig, ha elkopik vagy eltörik egy eszköz, az iskola saját költségvetéséből pótolja, így ez a foglalkozás a gyerekek számára teljesen ingyenes. Jelenleg két 15 fős íjászcsapat van az iskolában, amelyek 5–8. évfolyamos gyerekekből állnak. A szakkört biztonsági okokból a tornateremben tartják, mert, ahogy László fogalmazott „az nem lenne túl szerencsés, ha valaki hirtelen elmenne előttünk.” A céltáblák a bordásfalak előtt vannak, a bordásfalra pedig vesszőfogó háló van kifeszítve, hogy ne sérüljön a berendezés. Bár Vladár László törekszik arra, hogy az órák szabadabb légkörben teljenek, azért a szabályokat mindenképp be kell tartani, azt, hogy mikor és hogyan lehet lőni, vagy hogy hol kell tartózkodnia azoknak, akik épp nem lőnek. Maga az óra sem úgy kezdődik, hogy bemennek, megfogják az íjakat és hajrá! Minden óra elején két nagyon fontos dolog történik. Egyrészt bemelegítenek: átmozgatják a testüket nyakkörzéssel, karkörzéssel, csípőkörzéssel, boka- és csuklólazítással. Másrészt ellenőrzik a felszerelést, megvizsgálják az állapotát mind az íjnak, mind a vesszőknek, mert egy rosszul útjára indított vessző bizony teljesen más helyre érkezhet, mint ahová az íjász szánta.Vladár László elmagyarázta, hogy „a nyílvesszők karbonvesszők, tehát törés nem szokott előfordulni, viszont a nock-ok és a hegyek csavarozva és ragasztva vannak, így, ha ezek a részek sérültek, és úgy használjuk őket, az nagyon balesetveszélyes lehet.”

Miután a gyerekek előkészültek, kétsoros oszlopba állnak és fejenként hármat lőnek, éppen úgy, mint ha versenyhelyzetben lennének. Az első lövésnek is jól kellenne sikerülnie, a másik kettőt pedig az elsőhöz minél közelebb kellene érkeztetni, ez a cél. A szerzett pontokat a lövéseknél sokszor papíron vezetik, majd összeadják a gyerekek, és versenyeznek, hogy ki mennyi pontot ért el. De nem csak a pontszerzés a cél, és nem csupán az a feladat. A lövéseket ki is elemzik, hogy lássák, mit kellett volna jobban csinálni, és hogy következő körben korrigálni tudjanak. Azért, hogy az óra minél érdekesebb, játékosabb, változatosabb legyen, sokfajta feladatot használ az okatató; szokott lenni csapatverseny, mikor az előbb említett módon a pontszerzés a cél, de van, hogy távolodó és közelítő lövéseket gyakorolnak, azaz egyre közelebb vagy távolabb mennek a céltáblától. Ezek mellett ügyességi lövéseket is szoktak gyakorolni, mint a 2D célokra való lövés, kötéllövés és a lóról lövés (utóbbi esetében a tornaszekrény a ló).

Az íjászat és az íjászszakkör nem csak egy érdekes időtöltés, ennél sokkal több. Már ebben a korban is számos készséget és képességet fejleszt; elsősorban türelem és koncentráció kell hozzá. A gyerekeknek figyelni kell, hova is lőnek, és hogy milyen a testtartásuk a lövés indításakor. A lövésciklus folyamatos ismétlésével – hiszen számtalanszor indítják útjára a gyerekek a vesszőt a foglalkozás alatt – a monotóniatűrésük is fejlődik. Amikor pontokat gyűjtenek, számolnak, összeadnak, becsülnek, hasonlítanak, akkor a matematikai ismereteik is bővülnek. Mivel a foglalkozások alatt megtanulják a sport szaknyelvét, fejlődik a kommunikációs készségük és a memóriájuk is. Az a helyzet pedig, hogy különböző osztályokból, különböző évfolyamokból vannak egy csoportban, a szociális kompetenciájukat erősíti. Ezzel kapcsolatban Vladár László elmondta: „Próbálom egy csoportba tenni a különböző korosztályokat, a kezdőket és a haladókat, hogy tanítsák egymást, elmagyarázzák egymásnak a dolgokat és együtt keressék a hibákat. Fontos, hogy észrevegyék magukon és másokon is, ha nem helyes a kéztartásuk, a vesszőoldásuk vagy a húrfeszítésük. S mivel egymással kommunikálnak, a szociális készségeik is fejlődnek.”

A gyerekeknek nemcsak év közben, hanem a nyári szünet alatt is van lehetőségük gyakorolni, mert az iskola nyaranta íjásztáborokat is szervez. A legutóbbi nyáron – augusztus közepén – egy héten át jártak be az iskolába a tanulók, hogy gyakoroljanak. Mivel ez a tábor sporttábor volt, egyik nap délelőtt labdajátékok voltak, délután pedig íjászat, másnap ugyanez fordítva. A táborban is lőttek ügyességi, pályacélokra és 2D-s célokra is. Vladár László elmesélte, hogy „volt, amikor almát kellett lelőni ember alakú cél fejéről, valamint volt, hogy egy gyerek eltalált egy nyílvesszőt egy másik vesszővel – természetesen nem tudatosan. A táborokat mindig nagyon élvezik a gyerekek, szívesen jönnek.”

A tábor alatt folyamatosan pontokat gyűjtöttek a gyerekek, a labdajátékokban is, valamint az íjászat alatt, a pontozott céltábla segítségével, majd az utolsó nap összeadták a pontokat és nyerteseket hirdettek, akik érmet is kaptak. Bár az iskola még nem volt eddig versenyen, az idei év ebben változást hozhat, ugyanis a MÍSZ szervez egy országos versenyt azon iskolák számára, akik az Iskolai Íjászprogramban részt vesznek. Ezen megmérettethetik magukat a diákok; az iskolából 4-5 haladó szintű tanulót szeretne elvinni a versenyre az oktató. Olimpiai íjakhoz hasonlókkal fognak lőni, mind pályacélokra, mind ügyességi és 2D-s célokra, korosztályuknak megfelelő távolságból.

Goethe mondta: „A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak” – és ezen elv követésére az íjászszakkör nagyon jó alkalom. Gyökereket adnak az oktatók a sport gyakorlása által, hiszen a történelmünk ott van a mozdulatokban, a feladatokban. A szárnyakat pedig az által adják, hogy egy olyan sportág gyakorlásához biztosítanak tudást és teret az iskolákban, amely egy Európa-bajnokságra, világbajnokságra vagy akár olimpiára is eljuttathatja a fiatalokat. Lehet, hogy a tiszafüredi diákok felnőve csak egy hasznos időtöltésként gondolnak majd az íjászszakkörre, de az is lehet, hogy a Bán Zsigmond Iskola tornatermében éppen most nevelik az ország következő olimpiai bajnokait.