Hogyan őrizhetjük meg lelki egészségünket a járvány időszakában?

Milyen lelki kihívásokkal kell szembenéznie a járványhelyzet miatt otthon tanuló iskolásoknak?

Régiónként eltérő kihívások tapasztalhatók. A gyermekek – persze szüleikkel együtt – életkoruk szerint is más-más kihívással találják magukat szembe. Ráadásul egyedi helyzetek egyedi megoldásokat is kívánnak, így nagyon nehéz általánosítani is. Ennek ellenére biztos, hogy a legnagyobb nehézség, hogy a digitális intelligencia fejlesztése eddig kevesebb hangsúlyt kapott, hiába tekintjük az iskolába járó korosztályt generációjukat tekintve digitális bennszülöttnek. Ez csupán annyit jelent, hogy olyan korba születtek, amelyben a technológiai fejlettség magas, a közösségi élet meghatározó részét, ahogy a kikapcsolódás más területeit is nagyrészt az internet segítségével élik meg a gyerekek.

Nincsenek azonban felkészülve arra – ahogy a pedagógusok pedig felkészítve a digitális oktatás módszertanára –, hogy a tudás különböző formáit is az internet és digitális eszközök segítségével szerezzék meg; az internetet eddig kikapcsolódásra használták. Az internethasználat mennyiségét a szülők, pedagógusok eddig leginkább korlátozni kívánták, szemben a jelenlegi helyzettel, ahol fokozott és szinte egész napos használatára buzdítják őket. Korábban az internethasználat problémáira hívtuk fel csupán a szakma és a gyermekek figyelmét, kevesebb tanulmány született a pozitív hatásairól. A gyermekek könnyen kerülhetnek így ellentmondásokkal szembe az online jelenlétet illetően, és egy serdülő, aki a fejlődési szakasz jellegzetességeiből fakadóan is kritikus a felnőttekkel, emiatt is könnyebben elveszíti a bizalmát a felnőttek információinak hitelességét illetően.

A digitális intelligencia egy olyan képesség, ami szociális, érzelmi és kognitív képességeket foglal magába. Ezek a képességek, készségek segítenek minket abban, hogy a digitalizált térben érzékeljük saját magunk és mások szándékait, érzéseit, szabályozzuk, illetve hatékonyan legyünk képesek ezeket a megfelelő időben és módon alkalmazni. Ezek olyan képességek, készségek, amelyek segítségével a gyermek kialakítja digitális identitását, és kialakít egy egyensúlyt az online jelenlét kontrollált használatára. A digitális magabiztossághoz is megfelelő készségek kellenek, vagyis a problémás internethasználatból fakadó veszélyek detektálására és kezelésére, és ebből fakadóan a digitális biztonság megteremtéséhez, ami a fenyegetésekkel szembeni megfelelő elhárító és védekezési stratégiákat jelenti. Mindehhez kell a jó – és nemcsak digitális – kommunikációs készség, ami az offline életben is alapvető, a másokkal való hatékony társalgáshoz ad alapot, ami által képesek vagyunk érzelmeinket, szükségleteinket is kommunikálni a másiknak.

Fontos ez a készség, hiszen ha nem értek valamit, ezt kommunikálnom kell, mert a magyarázó félnek nem mindig világos, hogy a magyarázata nem kielégítő. A digitális kommunikációs készség fejlesztését algoritmikus gondolkodás fejlesztésével érhetjük el, vagyis olyan gondolkodási készségekkel, amelyek segítségével a fejünkben kialakuló gondolati tartalmat digitálisan átalakítjuk és az online világ elvárásaihoz illesztjük. A digitális intelligencia kialakulásához azonban a szocializáció közegei nyújtják a mintát, hiszen olyan alapvető emberi értékeken alapulnak, mint mások megbecsülése és tisztelete, az alapvető társalgás szabályai, ezen keresztül a másokért érzett felelősség, másokkal való együttérzés. Amíg ezek fejlesztésére nem helyezünk hangsúlyt, az internethasználat kockázatai valóban nagyobbak, mint a használatból fakadó előnyök.

Ami még nehézség, hogy sokféle, a gyermekek és a szülők számára addig ismeretlen alkalmazást kellett napok alatt készségszinten elsajátítaniuk (Microsoft Classroom, Microsoft Teams stb.), amelyeket bár intuitív módon használnak, de ez nem jelent készségszintű használatot. Ráadásul sokszor tantárgyanként eltérő alkalmazást használnak a pedagógusok, a gyermekeknek ezt tudniuk és követniük kell. El kellett sajátítaniuk a digitális számonkérés eszköztárát, gyakorlatot kellett szerezniük az idő megfelelő beosztásában, a feladatok elkészülésének tervezésében és előrelátásban. Mindezek olyan kognitív fejlettséget igényelnek, melyekkel nem minden korosztályba tartozó gyermek rendelkezik.

Milyen kihívásokkal néznek szembe az eltérő korcsoportokba tartozó gyerekek?

Minden korosztálynak megvannak a maga kihívásai és nehézségei, ahogyan az előnyei is. A kisebbek a legkiszolgáltatottabbak, nincsenek a digitális készségek birtokában és kevés tapasztalatuk van az online térrel, ráadásul ezek kifejezetten a kikapcsolódáshoz kötődtek eddig. Emiatt ők vannak leginkább rászorulva a felnőttek – szülők és pedagógusok – segítségére. Egy elsős kisgyermek nem használja gyorsan és készségszinten a különböző oktatási felületeket, nincs tapasztalata az idő megfelelő beosztásával, nem tervez hatékonyan előre. Ami talán náluk adott, az a motiváció, hiszen valami eddig eltérő élményben van részük, érdekesnek találhatják ezt az oktatási formát. Ennek megvannak azért a maga veszélyei, hiszen amikor majd vissza kell térni az iskolapadba, a pedagógusoknak ezt a motivációs szintet kell elérniük offline térben is.

A pre-serdülők számára a motiváció fenntartása a kihívás, nem rendelkeznek megfelelő tanulási önhatékonysággal, vagyis nem alakították ki a sikeresség kritériumait, nem észlelik megfelelően a sikertelenség okát, és nem képesek önállóan tanulási célok kitűzésére. Mindez persze igaz a kisebb korosztályba tartozó gyermekekre is. Emiatt a tanulmányi eredményekben bekövetkezhet az eddigiektől eltérő, akár alacsonyabb teljesítmény is. Főleg abban az esetben, ha a gyermek mellett nincs ott egy szülő, aki segíti és fenntartja a motivációkat, kijelöl célokat, egyfajta kapuőr szerepet lát el.

A serdülők megint más helyzetben vannak, mivel a fejlődési szakasz sajátosságai alapján is kritikusak a felnőttekkel szemben – szülőkkel és pedagógusokkal egyaránt –, és példaképnek nem ők számítanak, hanem sokkal inkább a média által nyújtott modellek, legyenek akár kortársak, akár hírességek. Tehát a család és az iskola nem orientációs pont számukra, sokkal jelentősebb a kortárskapcsolatok és a média hatása. Ez önmagában veszélyeket hordoz, az értéktudatot formálja. Ráadásul a szülők sokkal alacsonyabb hatékonysággal használják a médiafelületeket, mint sokszor a serdülők. Ám a serdülő addig nem képes az online környezetben végzett hatékony önálló tanulásra, amíg elég sok tapasztalatot nem szerez magában az online tanulásban. Ehhez ismernie kell a vele szemben támasztott követelményeket és digitálisan kompetensnek kell lennie, vagyis birtokában kell lennie azoknak az ismereteknek és képességeknek, amelyek a technológia és az általa közvetített tartalmak magabiztos, kritikus és etikus használatára vonatkoznak. Könnyen elveszítheti a motivációját, emiatt számára célokat kell kitűzni.

A tanulói eredményességet így számos tényező befolyásolja, de kiemelkedő szerepe van a tanári visszajelzéseknek. A tanulói eredményességet befolyásoló tényezők például a digitális eszközök elérhetősége, tanulói énhatékonység, megküzdés, intrinzik motiváció, teljesítési (akarati) kontroll, önmonitorozás, multitasking, tanulási stratégia, idő- és tanulásmenedzsment, elégedettség a tárgy tanításával és önreflexió (önértékelő bírálatok).

Hogyan tudja segíteni a szülő a gyermekét a megnövekedett stressz kezelésében?

Leginkább úgy, ha önmaga is képes a megnövekedett stressz-szint csökkentésére, érzelmi önszabályozásra, és ebben képes példát mutatni. Ezzel egyrészt modellként viselkedik, másrészt hatékonyabbá is válik, hiszen stresszmentesen képes a gyermek számára adekvát segítséget nyújtani. Az lenne a cél tehát, hogy a szülőt is segítsük a stresszel való megküzdésben, számukra is igénybe vehetők legyenek rekreációs lehetőségek. Ezen túl a szülő akkor tudja segíteni a gyermekét, ha megfelelő időbeosztást készít számára, kontrollálja az online jelenlétét és olyan programokat szervez, amelyek a család tagjai számára kikapcsolódást biztosítanak. Tudom, hogy ez rettentő nehéz a jelenlegi helyzetben. Érdemes ugyanakkor a szülő médiahasználatát is kontrollálni, amennyire ez lehetséges – és nem a home office-szal eltöltött időre gondolok elsősorban.

Mit tanácsol a – elsősorban a kisebb gyermeket nevelő – szülőknek, milyen módon célszerű beszélni otthon a járványhelyzetről?

Őszintén és nyíltan, ami nem azt jelenti, hogy nyers adatok közlésével, ami a gyermek számára kevés biztonságot jelent. Nagyon fontos a különbségtétel, hogy a nyers adat ismerete nem jelent önmagában biztonságérzetet. Sokkal inkább próbáljon meg a szülő a gyermek fejével gondolkodva, a gyermeki kérdésekre önmaga választ adni. Ha valamit nem tud, érdemes azt is bevallani, hiszen a laikusok nagy része nincs tisztában a virológiai helyzettel.

Többet nem érdemes mondani tehát, mint amit a szülő maga tud, vagy elérhető számára kevés tájékozódással. A legegyszerűbb tanácsok ilyenkor sokat érnek: hallgassuk meg a gyermek kérdéseit, akár maga a szülő is kezdeményezhet beszélgetést a vírusról. Magyarázzuk el, hogy miért fontos a kézmosás, a fokozott higiénés szabályok betartása, és gyermeki módon gondolkodva, a gyermek nyelvén, ne a média által sugallt közléseket igénybe véve. A kisgyermek egészen óvodáskorig másfajta világképpel rendelkezik, mint az idősebb gyermekek és a felnőttek. Gondolkodásukat átszövi a mágikusság, számukra a világ rejtélyes. Szerintük a világban található összes tárgyat és dolgot az emberek készítik, még a folyókat is ők hozzák létre, így könnyen elképzelhető, hogy azt gondolják, hogy a vírust is ember készítette – rettentően fogékonyak az ilyen elképzelésekre életkoruknál fogva. Biztosítsuk őket arról, hogy ez nem így van.

Élményeiket meghatározza a megelevenítő gondolkodás, vagyis a tárgyaknak, élettelen dolgoknak életet és élményeket tulajdonítanak, hasonlóan önmagukhoz, hiszen nekik is van tapasztalatuk arról, hogy mi a jó és mi a rossz, mi fáj és mi nem fáj. A kisóvodások szerint a világban fellelhető tárgyaknak ugyanúgy vannak érzéseik tehát, mint nekik. Jellemző az ellentétekben való gondolkodás is: valami vagy jó, vagy rossz, a kettő között nincs átmenet. A vírus például hasonlítható egy „boszorkányhoz”, aki valamit el akar venni a családoktól, emberektől. Akár nevet is lehet adni a vírusnak, nem kell CoVID-19-nek nevezni. Találjanak ki közösen történeteket arról, hogy hogyan lehetne legyőzni ezt a „boszorkányt”, és ne törődjenek az objektivitással, maradhat a mesében a mágia, a varázslat, amivel legyőzzük a „gonoszt”.

Mire szükséges a szülőknek figyelnie a fiatalok internethasználatát illetően?

A szülő ebben az életkorban nem mindenben hiteles példa, a serdülők leértékelik a felnőttek ismereteit, tudását. Ha a serdülő azt látja, hogy a szülő saját ítéleteivel és cselekedeteivel kerül szembe, bekövetkezik a szülő leértékelése és kíméletlen szembesítése. Például, ha a szülő azt kéri a serdülőtől, hogy korlátozza az internethasználatot, akkor érdemes jó példával elöl járva önmagának is korlátoznia azt. Vagy ha a szülő azt kéri a gyermektől, hogy keressen ne online, hanem alternatív rekreációs lehetőséget, akkor önmagának is találnia kell olyan kikapcsolódási lehetőséget, ami nem az online térhez kapcsolódik – tehát nem a Facebook-hoz, Youtube-hoz és televízióhoz.

Érdemes tehát minél hitelesebb példaként mutatkozni a gyermek előtt, a saját médiahasználatot kontrollálni, beszélni arról, hogy milyen tartalmakkal találkozott a szülő, mit olvasott, mit látott. A párbeszéd a fontos, hogy beszéljen a szülő a gyermekkel, ezzel fenntartsa az offline kommunikációt. Mindegy, miről beszélnek, de beszélgessenek a serdülőkkel a szülők. Nem tudom időben meghatározni, hogy mennyit – talán nem is ez a fontos, de a beszélgetésnek legyen tartalma, ne a semmiről szóljon. Tudom, hogy rettentően nehéz egy unott, motiválatlan serdülő figyelmének felkeltése, de ezt a nehézséget kell legyőzni, és ez már önmagában fél siker. Ütközhetnek vélemények, kialakulhatnak viták – nem veszekedések –, amikben álláspontokat kell a serdülőnek és a szülőnek egyeztetni, érvelni kell a saját álláspont mellett. Ez megint csak modellhatásként, szinte szavak nélkül beépül a serdülők énképébe: „képes vagyok vitázni az anyukámmal/apukámmal”. Megint hangsúlyozom, a vita nem veszekedést, hanem érvelést, álláspontok egyeztetését kívánja.

Hogyan lehet a rendszeres testmozgást becsempészni a mindennapokba?

Nehezen, de a példamutatás mindenben alkalmazható. A szülő és a kisebb gyermek együtt mozoghatnak, ha ez csak egy kis nyakkörzés, akkor is. Serdülőkkel napi, heti „kihívásokat” is lehet kialakítani, például ki tud több fekvőtámaszt csinálni, mikorra tudok 50 fekvőtámaszt megcsinálni. A család pedig a hétvégi rövidebb, elsősorban természetbeni kirándulásokkal tud egy kis testmozgást csempészni az életbe.

Mit javasol, hogyan lehet a megváltozott helyzethez alkalmazkodva kialakítani a helyes napirendet?

Vannak praktikát, amik általában segítenek a napirend tervezésében és az időmenedzsmentben. Minden nap érdemes az elvégzendő feladatokat összeírni ún. teendőlistákba, és elvégzésük esetén ezeket kipipálni. Érdemes célokat kitűzni, amik egy hosszabb időtartamra vonatkoznak, mondjuk egy hétre tervezhető munkát adnak, mint például a kovász készítése.

Érdemes a bioritmusnak – szaknyelven cirkadián ritmus – megfelelően tartani a napirendet, mivel ennek egészségmegőrző szerepe is van. A megzavart bioritmus anyagcsere-betegségekhez, szív-, érrendszeri katasztrófákhoz és akár depresszióhoz is vezethet. Négy tényezőn keresztül lehet befolyásolni ennek a rendszernek a működését: egyrészt a fény-sötétség váltakozásán keresztül, ami adott a napszakok változása által. Most az óraátállítást követően hosszabbak a nappalok, könnyebb kialakítani az egészséges napi- és alvásritmust, hiszen este 7 körül megy le a nap, ehhez igazodhat a napi rutin is, ekkor kezdhetünk készülődni a lefekvéshez. A melatonin szintje a szervezetben este 22 óra körül kezd emelkedni, ami jelzi, hogy a lefekvésre ekkor érkezett el az idő.

Második tényező a mozgás, amiről fentiekben volt szó. A mozgásra leginkább alkalmas napszak a délutáni, kora esti időszak – kb. du. 15 és 19 óra között –, így ekkorra érdemes a „napi kihívásokat” időzíteni. A bioritmus szabályozásának harmadik tényezője az aktív társas együttlét szabályozása, ehhez napközben adódik a legideálisabb időszak. A negyedik az étkezések napi ritmusának szabályozása: otthon is próbáljuk a megszokott rendhez tartva magunkat fenntartani az étkezések idejét. A mozgásszegény életmód kevesebb energiabevitelt igényel, ezért érdemes kevesebbet enni, de ugyanúgy többször egy nap. Reggelihez legalkalmasabb a 7 és 8 óra közötti időszak, és különösen fontos, hiszen a reggeli látja el a szervezetet megfelelő energiával, és ez töri meg az éjszakai éhezési fázist. Ekkor a legmagasabb a szervezet kortizolszintje ideális esetben, tehát energikusak és tettrekészek vagyunk. A vacsora ideális időpontja 17 és 19 óra között van, a köztes étkezések egyéni igénynek és szükségleteknek megfelelően kell, hogy alakuljanak. Ha ez a négy tényező meghatározott napi ritmusban történik, akkor a cirkadián ritmus szabályozását segítjük; felborulásuk, rendszertelenné válásuk megzavarja a szervezet belső óráját, és ezáltal felborulhat a szervezet egyensúlya is, ami hosszú távon pszichés zavarokhoz vezethet.