Hogyan lehet egyéniben küzdeni a csapatért?

Tekerni napokon át

Fetter Erik hatévesen kezdett bele a kerékpározó karrierbe. Sportként vágott bele a kerékpározásba, s ha tetszik, nevezhetjük ezt pályakezdésnek is, amit Erik 8 és 13 éves kora között meg-megszakított számos másik sport kipróbálásával. Leginkább a kosárlabda vonzotta az ifjú versenyzőt, bár a foci sem állt tőle távol, „mint ahogy a legtöbb fiú is ezeket a sportokat próbálta ki először.” Végül mégis a kerékpár került a dobogó csúcsára, s ez lett – ahogyan Erik fogalmaz – a hivatása. „Nyilvánvalóan 6-10 évesen még korántsem gondolkodtam azon, hogy majd ez tölti ki a mindennapjaimat. Szerettem csinálni, szerettem a haverokkal edzeni, így alakultak a dolgok. Fiatalon nekikezdtem, versenyeztem, és sikerélményeim lettek” – mesélte lelkesen Erik. 13-14 éves korában Erik már úgy érezte, bizonyára ezt a sportot szánta neki a sors, s egyszer még profi kerékpáros lesz belőle. „Elképzeltem, hogy a hobbim lesz a munkám, hogy ebből fogok megélni, ha felnövök” – magyarázta a fiatal kerékpáros. „S miután megszületett bennem ez a gondolat, sokkal céltudatosabban készítettem fel magamat a jövőre.”

Rövidtávból hosszútáv?

Erik számára nem volt újkeletű a sport iránti rajongás, hiszen édesapja – Fetter György olimpikon rövidtávfutó – megismertette vele, milyen érzés imádni a sportolást és a mozgást. Bár kerékpáros még nem volt a családban, szülei mégis nagyon pártolták Erik döntését, s ahogy fiuk nőtt, úgy tanulták el ők szülőként e sportnak a fortélyait, hogy támogassák Eriket a jobb teljesítmény elérésében. „Apukámnak nem volt ismeretlen ez a világ, rengeteget tanultam tőle” – mesélte Erik.

Példaképek nagysága előtt

Erik elgondolkodva mondta, hogy „valahogyan mindig mást tartok a példaképemnek. Mindenféle sportolók inspirálnak, de nincs kimondottan egy ember, akire felnézek. Fiatalabbként volt egy-két személy, akit nagyon szerettem, követtem, és szerettem volna olyan lenni, mint ő. De ahogyan idősödtem, másként kezdtem látni a dolgokat magam körül, s talán ezért van az, hogy nem a kerékpársportból jönnek a példaképeim, hanem legtöbbször másféle sportágakból, mint például az NBA-ből” – fejtette ki a versenyző. Hozzátette: nagyon meghatározó, hogy melyik sportolóval milyen időszakokban tud azonosulni. Gyakran olvassa sportolók életrajzi könyveit, amik kifejezetten inspirálják őt az edzéseken, de a méltán híres NBA-sztárok is bearanyozzák Erik napjait, hiszen LeBron James, a Los Angeles Lakers bedobója mindig nagy motivációt tud adni neki, de felnéz a Golden State Warriors bedobójára is, Stephen Curryre, mert életmódjuk és a játékhoz való hozzáállásuk igazán inspiratívak.

Tanulni vagy karriert építeni?

Erik Pilisvörösváron járt gimnáziumba, s a legtöbb tanár tudta, hogy alapvetően egy sportkedvelő családból származik, ezért a legtöbbjük támogató volt. Persze akadtak kivételek, de a tanárok többsége mégis úgy látta, hogy Erik egyre komolyabban veszi a sportban elérendő céljait, s elfogadták, hogy nem a tanórákon hallottak elsajátítása lesz az első a kerékpárversenyző számára, ami nagy segítség volt a későbbiekben, hiszen jobban koncentrálhatott az edzésekre és a versenyekre. Ezért Erik nagyon hálás azoknak a tanárainak, akik segítették őt, és teret adtak annak, hogy kibontakoztassa a sportolói énjét, ahelyett, hogy traktálták volna a különböző dolgozatokkal.

„Miután befejeztem a gimnáziumot, azt a döntést hoztam – a szüleimmel karöltve –, hogy mindent egy lapra teszek fel, és a sportolói karrieremet erősítem, nem megyek egyetemre, legalábbis egyelőre nem” – mondta Erik, majd hozzátette, ebben a pár évben kellett eldőlnie, hogy bekerülhet-e a profik közé. „Szerencsémre jól alakultak a dolgok, s bekerültem egy profi csapatba, ahol azóta is versenyzem.”

Erik jelenleg úgy látja, ha karrierjében elérte a legmagasabb célját, akkor is szeretne valahogyan a sport közelében maradni, és abban elhelyezkedni. Vannak különféle céljai, amikhez még érdemes lenne megszereznie néhány iskolai fokozatot, amit a közeljövőben egyébként tervez is megvalósítani. „A fejemben sokszor és gyorsan váltakoznak a dolgok, szóval még azt is el tudom képzelni, hogy valahol a sporton kívül, attól független munkahelyen fogok elhelyezkedni” – magyarázta Erik boldogan. Kiemelte, hogy jelenleg nagyon jó lehetőségei adódtak a sporton belül, amiket szeretne „kimaxolni”, szeretné kihasználni azt az időt, amit a jelenlegi csapatánál tölthet el, és amennyit csak lehet, edzeni akar, hogy minél feljebb juthasson a ranglétrán.

Manapság az ifjú versenyző több, különböző országból származó kollégájával dolgozik együtt, ebből adódóan nemzetközi szinten mozog a sportkarrierje; „ezért inkább nyelveket tanulok a mindennapokban, mert például az edzőm olasz, a menedzserem pedig svájci, ezért a német- és az olasztudásomat fejlesztem.”

Kerékpározás egyénileg, de csapatban

Erik szerint az országúti kerékpárversenyeket nem nagyon lehet mihez hasonlítani, igazán egyediek a maguk nemében, hiszen egyszerre kell egyénileg jól teljesíteni úgy, hogy közben csapatjátékosként a társakra is figyelemmel legyen az ember. „A versenyeken csapatként indulunk, ahol azonkívül, hogy meg akarom nyerni a versenyt, segítenem kell a társaimat is. Mondok egy példát: van olyan eset, amikor egy másik társnak jobbak az esélyei, persze ezt érdemes mérlegelni és az edzővel előre egyeztetni. Van olyan eset, amikor az utolsó kilométerekig nekem kell széllel szemben tekerni, s a társamat »húzni« a szélárnyékban, hogy aztán az utolsó pillanatban kibújjon mögülem, és megelőzzön, hogy végül előttem – akár elsőként – bejusson a célba.”

Csapatonként 6-7 fő indul egy-egy versenyen, ahol egy-két csapatkapitány van, akikért dolgozik a többi játékos. Bár ez elég sarkos meghatározása a csapatjátéknak, mégiscsak egy önfeláldozó „játék” ez. Hiszen – ahogyan Erik fogalmaz –, „ha feláldozom a fixált 3. helyemet ahhoz, hogy a csapattársam első legyen, akkor – bár az eredményem nem lesz a legjobb – a csapatom győzhet.” Erik szerint ez egy nagyon nehéz pszichológiai feladat, hogy önfeláldozó legyen az ember a csapattársakért – miközben fontos az egyéni teljesítmény is –, de aki kerékpárversenyző szeretne lenni, annak meg kell tanulnia együtt élnie ezzel a gondolattal. De érdemes szem előtt tartani azt is, hogy egyszer mindenki eljuthat a csapatkapitányi posztig, ahol aztán ő lesz a fontos, neki drukkol mindenki, és a társak is őt fogják segíteni. Csakhogy ennek a hegynek fel kell jutni a tetejére.

Támasz a nehéz pillanatokban

A fiatal kerékpározó nehezebb napjaiban a családjához tud fordulni, mert ők látják minden nap, elmondják egymásnak, ki hogyan érzi magát, és ez a kölcsönös érzelmi kapcsolat olyan motivációt ad Eriknek, hogy – ha éppen szükséges – minden gondja-baja elmúlik. „Nyilván próbálkozik az ember újabbnál újabb motivációt találni magának, folyton azt fürkészem, miben tudnék fejlődni, mi segíthet hozzá ahhoz, hogy jobb legyek a versenyeken és a hétköznapokon” – magyarázta Erik. Szerinte a leggyakrabban a könyvek hozzák meg a várt nyugalmat. Amikor például arról olvasunk, hogy másnak a nehezebb napokon mi segített, azzal közösséget vállalunk az illetővel, hiszen hasonló élményeink lehetnek egyes helyzetekben, ezáltal nem érezzünk magunkat magányosnak, ez pedig hozzásegíthet bennünket a jobb teljesítményhez. „Az elmúlt pár évben, ha éppen nagyobb változáson mentem keresztül, akkor biztosan valamilyen könyvet olvastam. A könyvek megváltoztatnak.”

Hogyan lehet digitálisan edzeni?

Erik elmondása szerint az edzéseket online tartják, ami első hallásra érdekesen hangozhat, de ennek is van értelme. Hiszen nem pontosan arról van szó, hogy a gyakorlati edzés során jelen van az edzője is. Az olasz származású edzőjével évente csupán öt, legfeljebb tíz alkalommal találkozik, leginkább a versenyek során. Tehát a sportoló online kapja meg edzéstervét, amiben előre, egy hétre lebontva látja, miként kell fejlesztenie magát, „hiszen van egy eszközünk, ami mindent mér. Pulzusszámot, megtett távolságot, sőt azt is, hány wattal nyomom le a pedált. S mindebből az edzőm gyakorlatilag bármit ki tud számolni” – mesélte Erik.

A kerékpáros edzések egyébként leggyakrabban kültéren zajlanak, kivéve, ha az időjárás nem engedi meg, akkor viszont beltéri kerékpáros edzést tart a kerékpáros. Ugyanakkor heti 2-3 alkalommal konditermi edzést is tartanak az edzőtársak, de az edzőmunka 70 százaléka mindenképpen kültéren történik.

Erik kiemelte, hogy gyakran járnak orvosi vizsgálatokra: havi rendszerességgel vesznek tőle vért, viszont évente 1-2 alkalommal nagyobb volumenű vizsgálatokra is lehet számítani, amikor teljesítménydiagnosztikai vagy szívultrahang-vizsgálatokat végeznek. „A kerékpározás húsz éve még igazán doppinggal telített sportág volt, de mára úgy hiszem, hogy mi vagyunk a leginkább ellenőrzött sportolók az egész világon” – mondta Erik.

Két keréken a célok felé

„A legnagyobb célom nem mérhető valamiféle meghatározott élményekkel, sokkal inkább szeretném kihozni magamból a legmaximálisabb lehetőséget” – mondta Erik. „Mindennap amiatt kelek fel, hogy elérjem a »legjobb önmagamat«, s ha ez sikerül – amit elhiszek magamról –, akkor a világ egyik legjobb versenyzője lehetek majd.” Erik jelenleg a Coppi en Bartali-ra készül gőzerővel, amit számára az év egyik legnagyobb kihívása fog követni, hiszen a fiatal bringás szeretne igazán jól teljesíteni az országos bajnokságokon.