Hit- és erkölcstan vagy etika?

Hittel tanítani

Vermes Ágnes a Szent II. János Pál Pápa Iskolaközpont pedagógusa. Már pályája kezdetén érezte, hogy jó helyen van az egyházi fenntartású intézményben. Az egyházi és állami iskolák közötti különbségekről, illetve a hit- és erkölcstanoktatás közötti dilemmáról beszélgettünk „Ági nénivel”.

Szöveg: Vermes Nikolett

Mióta tanítasz az intézményben?

2019 szeptemberében kezdtem itt tanítani, noha egy tanévvel korábban már volt szerencsém megismerkedni az iskolával, mert itt végeztem az egyetem utolsó félévében a hosszú tanítási gyakorlatomat. Most utólag azt gondolom, hogy már akkor elköteleződtem az intézmény mellett, és ez mind a mai napig így van.

Miért döntöttél az egyházi fenntartású iskola mellett? Van összehasonlítási alapod az állami intézményekkel?

Már gyerekkoromban is fontos volt számomra a közösségi hitélet. 10 évig voltam aktív résztvevője a hittantáboroknak, majd később más ifjúsági közösségeknek, s máig tagja vagyok egy keresztény közösségnek, ahol kortársakkal együtt élhetem meg a hitemet. Jól tudom tehát, mit adhat hosszú távon a hitben megerősített kapcsolat a gyerekeknek, fiataloknak.

A diplomaszerzést követően egy, a lakhelyemhez közeli állami iskolában kezdtem pedagógusi pályafutásomat. Az ott eltöltött egy tanév alatt világossá vált számomra, hogy nekem önazonosabb értékrendszerre van szükségem a munkahelyi környezetemben is, mivel egy állami fenntartású intézmény esetében természetesen más nézőpontokat vesznek figyelembe, mint egy egyházi iskolánál. Az egyházi fenntartású intézményekben elvitathatatlan közös alapunk az Istenben való hit, amire építünk. Persze sok minden múlik a közösségen, az iskola vezetésén, a diákok családjain is. A közösségtől függ, hogy egy intézményben milyen mélységben és milyen minőségben valósul meg az összetartás és összetartozás élménye pedagógusok és diákok között.

A felvételi eljárásban milyen szempontokat vizsgál egy egyházi iskola?

Nagyon fontos, hogy minél jobban megismerjük a családokat, mielőtt a gyermekek megkezdik az első osztályt. Az ezt megelőző tanévben két alkalommal is találkozunk velük az iskolanyitogató játszóházban. A gyerekek bejönnek az iskolába, ahol egy játékos délutánt szervezünk nekik, így kicsit közelebb kerülhetünk hozzájuk. Tavasszal – amikor már lezárult a jelentkezés – a hozzánk jelentkező családokkal személyesen beszélget az iskola vezetősége, egy atya, illetve a leendő elsős tanítók. Ezek mind nagyon értékes találkozások, mert a közös hitünknek döntő fontosságú szerepe van a gyermekek teljes körű nevelésében. A hit által meghatározott pedagógiai rendszer egyszerre nevel együttérzésre, kitartásra, alázatra, reményre és békére, aminek köszönhetően szilárd erkölcsi mintázataink lesznek.

Milyen területeken tanítasz?

Alsó tagozatos tanítóként bármely tantárgyat taníthatom, azonban nálunk a „János Pálban” ún. guruló rendszerben tanítunk. Ez azt jelenti, hogy a tanító pár mindkét tagja tanít fő tárgyakat, készségtárgyakat, valamint délutáni napközis tanórát is tart. Az idei tanévet elsősökkel kezdtük. Az a megállapodás, hogy én tanítom a matematikát, az ének-zenét és a testnevelést, a tanító párom pedig az összes többi tantárgyat. Ennek megfelelően minden második napközis tanulóidő jut rám. Szerintem ez egy igazán konstruktív rendszer, ami nagyjából egyenlő munkamegosztással jár, és a gyerekek szempontjából is abszolút helytálló.

A hittant emelt óraszámban tanulják a diákok nálatok?

Igen, heti két óraszámban tanulják a gyerekek a hittant. Mindezek mellett működik az iskolában egy fakultatív délutáni hittan, ahol a hitbeli nevelés mellett nagy hangsúlyt kap a közösségépítés. Itt nem tisztán ismeretátadás történik, inkább a keresztény élet szépségeinek közös megtapasztalása. Ennek a foglalkozásnak az a különlegessége, hogy nemcsak hittant tanító kollégák tartják, hanem aktívan bekapcsolódnak az iskolába járó gyermekek szülei is.

Mesélnél a lelki programokról?

A lelki programok folyamatosan jelen vannak az iskolai életben. Egy félévben egyszer minden osztálynak van külön lelki napja is, amit a tanlelkület szervez. A tanlelkület feladata, hogy lelki programokat szervezzen az iskola számára. Már az alsó tagozaton is van lelki nap: egy az adventi időszak elején, egy pedig hamvazószerdán. Emellett a felső tagozatos diákoknak, illetve gimnazistáknak lehetőségük van rendszeres lelki beszélgetésekre. Nemcsak atyák, hanem hitoktatók és mentálhigiénés szakemberek kísérik a diákok lelki életét. Ez egy egyedülálló gazdagsága az iskolai pedagógiai programunknak, ami által a diákok erős háttértámogatást kapnak a hitéletükben is.

Ezek a programok miben térnek el a többi iskolai eseménytől?

Elsősorban a lelki események szervezésében. Ezeken a programokon alapvetően a lelkünkkel foglalkozunk, de minden más jellegű iskolai eseményünkön is megjelenik a lelkiség. Tanév elején mindig szervezünk egy családi napot Kamaraerdőn, amit közös imádsággal kezdünk. A tanév végi osztálykirándulásoknak vagy a többnapos iskolai programjainknak ugyanúgy része a reggeli, illetve esti közös imádság, mint az iskolában a tanítás elején, illetve a nap végén. Vannak vicces helyzetek, amikor például elmegyünk egy múzeumba, megérkezéskor a gyerekek sokszor „Jó napot kívánok!” helyett automatikusan „Laudetur Jesus Christus!”-t köszönnek.

Milyen eredményeket tudnak felmutatni a keresztény elvek szerint tanított gyerekek?

Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a gyerekek otthon is ugyanazokat az értékeket kapják, mint itt, az iskolában. Az eredmények ebben a tekintetben nem objektívek, hiszen mindnyájunk közös célja, hogy Krisztusnak elkötelezett keresztényekké legyünk. A mi munkánk – többek között – ebből a szempontból is nagyon izgalmas, mert a nevelés gyümölcse sok esetben csak később érik be, amikor már nincs napi kapcsolatunk a diákokkal. Ugyanakkor nincs is annál nagyobb öröm, mint amikor évek múlva visszalátogatnak az alma materbe azok a diákok, akiknek még az összeadást, kivonást tanítottuk, és megosztják velünk, miként alakul az életük. Ez mindenképp megerősítésül szolgál, hogy az iskolában kapott értékeket továbbvitték, és életük későbbi szakaszaiban megsokszorosítják azokat.

Egyházi iskolák között van jellemző eltérés? Például a hitgyakorlat szempontjából?

Természetesen vannak eltérések az egyházi iskolák között. Például némely iskolában heti rendszerességűek a szentmisék; de vannak, ahol más lelki programokkal töltik meg ezt az időt. Nálunk a János Pálban minden hónap első péntekén van szentmise, ahol az egész iskolaközpont részt vesz, ezen felül negyedik osztálytól felfelé hetente van osztálymise. Nagyon bizakodó vagyok – és a személyes tapasztalat is megerősít – azt illetően, hogy a szentmise nem csupán egy „kötelező program” a diákjaink számára, hanem a hitünk megtapasztalásának szerves része. Az iskolánk mottója: „Semper altius”– ami annyit jelent: mindig magasabbra. Szerintem ez egy szép üzenet a hitünk növekedéséhez.

Sokaknak kérdés: etika vagy hit- és erkölcstan. Te melyiket javaslod?

Az én perspektívámból ez egyértelmű. Habár hozzá kell tennem, ismerek olyan vidéki iskolákat, ahol az etikaóra – a tanító értékrendjének köszönhetően – éppolyan mélységű tud lenni, mint egy keresztény iskolában a hittanóra. Szóval van ebben némi szabadságunk, de természetesen a kettő nem egészen azonos. A lényeg talán az volna, hogy mind a hittan, mind az etika a diákok lelki, szellemi növekedését támogassa.

Az iskolánkba sok olyan gyerek jár, akik aktívan sportolnak, napi rendszerességgel járnak edzésre, hétvégéken pedig versenyekre. Ez nemcsak fegyelmezettséget kíván, hanem egy plusz helytállást egy másik közösségben. Azt gondolom, nem lehet egyszerű keresztény fiatalként egy olyan (sport)közösség teljes értékű tagjaként jelen lenni, ahol adott esetben más a vallásgyakorlat, mint otthon vagy az iskolában. Az előző osztályomban volt egy kislány, aki versenyszerűen kosárlabdázott. Amikor hétvégén meccs volt, nem mindig tudott elmenni vasárnap szentmisére. Ilyenkor a hétfő reggelt az iskola kápolnájában kezdte. Szerintem ez remekül példázza azt, hogy mennyire fontos tud lenni egy gyermek életében a hit. Hálás vagyok, hogy néhány évig én is kísérhetem őket ezen az úton.

 

 

Ha jól vezetjük az életünket, akkor biztosan jobban boldogulhatunk a mindennapokban

Éles viták övezik a hit- és erkölcstan és az etika tantárgyat abban a kereszteződésben, ahol a szülőknek dönteniük kell, gyermekük melyik tantárgyat tanulja. A tévhitek azonban belevezetnek bennünket abba a csapdába, hogy úgy kell választanunk két igazán hasonló tantárgy közül, mintha azok egymás ellentettjei lennének, miközben ez nem teljesen igaz. Az etikaoktatás céljáról, a hittan és az etika tantárgyak szerves összefüggéséről dr. Szenczi Árpádot, a Károli Gáspár Református Egyetem pedagógia, etika- és erkölcstanoktatóját kérdeztük.

Szöveg: Karkó Ádám

Mi az etikaoktatás célja Ön szerint?

Az erkölcstan- és etikaoktatás alapvető célja a Nemzeti alaptantervben (Nat) és a Kerettantervekben is egyértelműen megfogalmazódik. A Nat az Európai Unió által ajánlott kulcskompetenciákból kiindulva, arra építve, de a hazai sajátosságokat figyelembe véve határozza meg a tanulási területeken átívelő általános kompetenciákat. Az etikaoktatás tekintetében különösen is érvényesülnek a személyes és társas kapcsolati kompetenciák, a kreativitás, önkifejezés és kulturális tudatosság kompetenciái.

Saját véleményem megegyezik a tananyagfejlesztő csoportunk közös véleményével, amelynek vezetője és kerettantervi szakértője vagyok. Szerintem fontos annak a felismertetése, hogy a kulturális hagyományokban gyökerező társas szabályok, az egyén gondolkodásában formálódó erkölcsi elvek, az ember szocio-emocionális készségei hozzájáruljanak az egyéni és közösségi identitás formálódásához, stabilitásához, valamint az egyének és a csoportok közti együttműködés megteremtéséhez.

Az erkölcsi nevelés fő célja a tanulók erkölcsi érzékének és erkölcsi gondolkodásának fejlesztése, a tanuló segítése a társas szabályok azonosításában és a saját alakuló értékrendjének tudatosításában. Szükségszerű, hogy a kultúránkra jellemző normák és közösségi értékek értelmezése során készítse fel a tanulót arra, hogy egyéni életvezetését és változó társas környezetét erkölcsi szempontból is következetesen mérlegelje, fejlessze.

A rovat másik interjújában egy egyházi iskolában tanító pedagógus nézőpontját ismerhettük meg. Ön szerint miért érdemes az etikát választani? Milyen szempontokat mérlegeljen a szülő a döntésnél?

A családi és az iskolai nevelés akkor harmonikus, ha a nevelési cél, az emberkép, az értékrendszer összhangban van. A nemzeti köznevelésről szóló törvény rendelkezései szerint az általános iskola 1–8. évfolyamán az etika tantárgy oktatása kötelező tanórai keretben történik. A hit- és erkölcstan oktatás tartalmát az egyházi jogi személy határozza meg. Közös követelmény, hogy az Alaptörvény preambulumában megfogalmazott zsidó, keresztény/keresztyén értékrendünk, identitásunk, kultúránk az etika, vagy a hit- és erkölcstan tárgyakban is megvalósuljon. A szülő döntése, hogy az állami iskolában, a vallás és lelkiismereti szabadság alapján válassza meg a tárgyat. A különböző felekezeti hovatartozás döntő lehet, hiszen ebben az esetben a hitvallás egyértelműen dominál. Amennyiben a család nem tartozik egyetlen egyházi közösséghez sem, akkor az etika választása mellett érdemes dönteni. Az egyházi fenntartású iskolák esetén az evidens, ha a tanuló hitvallásának megfelelő hit- és erkölcstant választják.

Hogyan néz ki egy etikaóra? Milyen elemek mentén épül fel egy óra, illetve milyen struktúra alapján dolgozták ki az etika kerettantervet?

A tantárgy alapvetően fejlesztésközpontú. Elsődlegesen az erkölcsi kategóriák jelentéstartalmának folyamatos gazdagítása, szükség esetén újraértelmezése, valamint élethelyzetekre vonatkoztatása történik. Az ajánlott tantárgyi tartalmak és tanulói tevékenységek olyan képességeket is fejlesztenek, amelyek a tanulót az életvezetésében sikeressé és tudatosabbá, társai és környezete problémái iránt érzékenyebbé tehetik, erősítik identitását, aktív társadalmi cselekvésre késztetik és segítik a nehéz helyzetek megoldásában.

Az órákon a tantárgy jellegénél fogva elsősorban a személyes és társas, illetve a társadalmi részvétel és felelősségvállalás kompetenciáit fejlesztik. Módszertani készlete a kommunikációs-anyanyelvi kompetenciát erősíti, például az önkifejezés, beszélgetés, vita alkalmazásával, az önálló és csoportos ismeretgyűjtés a tanulási és digitális kompetenciákra támaszkodik és azokra hat. Az életvezetési készségek, ismeretek fejlesztése a kreatív, innovatív kompetenciákat, az együttműködés megtapasztalása a munkavállalói kompetenciákat is erősíti. Az egyes témák feldolgozása a tanulót a megfontolt döntéshez és véleményalkotáshoz hiteles információ megszerzésére készteti.

A tanórák tevékenységei mintát nyújtanak arra, hogy milyen értékek és viselkedésmódok segítik vagy akadályozzák az együttműködést, milyen érzelmi-, érték- vagy érdekkonfliktusok jelenhetnek meg, milyen megoldási módok a legmegfelelőbbek. Mindebből következik, hogy a tantárgy elsősorban a tanuló gondolkodását, személyes tudását helyezi középpontba, és természetes erkölcsi ítélőképességére, etikai szemléletére alapoz.

Az egyházi iskolákban is van etika tantárgy. Mi az oka, hogy az egyházi iskolákban is oktatnak emberismeretet?

A nevelés-képzéselméletek európai alapjai többek között a német „Bildungstheorien” antikvitásban gyökerező háromdimenziós létezést, a szóma-psziché-pneuma egységét, intenzív teljességét jelzik. A teológiai antropológia szerint az ember igazi determináló ereje a szellem, ami képes felülemelkedni a szomatikus, pszichés adottságain – kapott tálentumain – a nevelés, később önnevelés útján, és autonóm személyiséggé, perszonává válik. A nevelés középpontjában az abszolút szép és jó, az Isten áll mint tökéletes teljesség. Az erkölcstan az emberképet átvette a teológia és a humanizmus emberkép-ábrázolásából, hiszen ez a kettő egymással mindig kibékíthető volt a köznevelési rendszerekben, így Eötvös József vallás- és közoktatásügyi minisztertől kezdve 1948-ig egységes tantárgyként, hit- és erkölcstan néven szerepelt a tantárgylistákon, később pedig szétváltak hit- és erkölcstan és etika tantárgyakra.

Mi az etikatankönyvek szerepe a tanítás során? Hogyan segítik a pedagógusok és a diákok munkáját az órai, illetve az otthoni ismeretelsajátítás során?

Az etikatankönyvek felépítése évfolyamonként hasonló. A leckék egy-egy gondolatébresztő idézettel és kérdésekkel kezdődnek. Ezeket feladatok követik, amelyek megbeszélésre, vitára hívó páros vagy csoportos munkaformában is végezhetők. A diákok fantáziájára is szükség van a dramatikus játékokhoz vagy projektek megvalósításához. Többféle szöveggel találkozhatnak: irodalmi idézetekkel, informatív, magyarázó szövegekkel, valamint különböző esetek leírásával. A képek nem csupán illusztrációk, legtöbbször feladat is kapcsolódik hozzájuk. Ezeket gondolatébresztőnek szántuk, melyek segíthetnek a témák értelmezésében, megértésben. A leckék utolsó oldalán található Összegző kérdések segítségével összefoglalják a témák tartalmát. Önálló munkára ajánlunk kutatófeladatokat a Nézz utána! cím alatt, végül érdekes könyveket, filmeket, honlapokat is kínálunk számukra. A fejezeteket a Visszatekintő oldalak zárják, amelyek összefoglaló feladatokat tartalmaznak. A tankönyv utolsó részében érdekes olvasmányokat, játékokat, feladatokat ajánlunk a leckékhez a Gyűjteményben. Ezeket piktogrammal jelöltük. A tankönyvben nagyon sok feladatra van lehetőség, amelyekből szabadon vagy közös megegyezés alapján válogathatnak a tanulók.

Minden tanárnak van saját értékrendje. Hatékony lehet az, ha több különböző értékrenddel rendelkező tanár oktatja az etikát a tanulóknak?

Az elmúlt évtizedek pedagógiája belátta, hogy az értékrelativizmus, a semlegesség utópia. Egy közös kultúrában élő emberek hatnak egymásra, átörökítik korábbi értékes hagyományaikat, együttélési szokásaikat. Az etikatanár képesítési követelményei között számtalan kritérium biztosítja, hogy ha különböző személyiségjegyekkel, sajátos, egyedi látásmóddal is felvértezettek a pedagógusok, értékrendjük, attitűdjük a közös nevelési cél irányába vigye az enkulturalizációs és a perszonalizációs nevelési folyamatot.

Hogyan lehet osztályozni etikaórán? Hogyan oszthat érdemjegyeket a tanár a diákoknak?

Az osztályozás pedagógiájának szokásrendszere sajnos minden tantárgyra rávetíti a szubjektivitást. Erre egy iskolai társas-felelősségi példa szolgáljon Karácsony Sándor egyik írása alapján a következőképpen: „Osztályozás előtt áll az iskola, értesítőt várnak a szülők, hadd korlátozza ez az időszerűség vizsgálódásunk körét a problémakörnek erre a szeletére: mi okozza valójában ilyenkor a tragédiákat, olyan hiba, amelyen iskola és szülői ház valami úton-módon, közös erővel még segíthetnének is? Az igazság ezzel szemben az, hogy az osztályzat már csak azért is közös produktuma a gyermeknek, az osztálynak, az iskolának meg a szülői háznak (sőt még mindezeken túl sok minden egyébnek és sok mindenki másnak), mert hiszen az egész »diákpálya« közös produktum. A fogalomzavar első következménye aztán egy egészen lelkiismeretlen felelősségáthárítás. Normális gyermek ezt az igazságtalanságot egyszerűen képtelen elviselni, s a bizonyítvány kiosztást igazán nem a legértékesebb elemek »bírják« ki baj nélkül, hanem a közömbösek vagy az eltompultak.” Ha azonban etikailag is értékeljük a gyermeki produktumot, az osztályzatot, akkor a felelősség megoszlik!