Helytörténeti kitekintő

Jáger Amália tősgyökeres szombathelyi, általános iskolai és gimnazista éveit is Szombathelyen töltötte. Egyetemre már ugyan Budapestre járt az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, később mégis visszatért szülővárosába, hogy a székesfővárosban szerzett ismereteit otthonában is felhasználja. 33. tanévét kezdte meg idén a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban, de időközben óraadó is volt az egyetem gyakorlóiskolájában, sőt jelenleg gimnáziumi tanári teendői mellett az ELTE Savaria Egyetemi Központ Történelem Tanszékén óraadó latintanár.

Sok szempontból kötődik tehát a városhoz, bár elmondta, hogy nagyon jól érezte magát Budapesten is, hiszen jó lehetőségekhez juthatott hozzá a fővárosban, azonban mindig is fontosnak tartotta, hogy a helyi ismeretekkel tudjon foglalkozni, hogy továbbörökítse Szombathely kulturális-történelmi örökségét a diákok számára. „A történelem iránti rajongás az általános és középiskolai tanáraimtól ered” − mondta. Hozzátette: szükséges a tanári pályán, hogy tanáregyéniségek legyenek, akik valóban motiválják a diákokat.

„Szombathelyinek lenni azért jó, mert sok minden van a közelben. Közel van Ausztria, de viszonylag jól megközelíthető már a magyar főváros, Budapest is. Tulajdonképpen a kétezer éves múlt, aminek igazán nagy jelentősége van, erre nagyon büszke az ember. Kialakult egy olyan atmoszféra, ami meghatározó a mindennapokban” – mondta el Jáger Amália.

Jáger Amália szerint különböző projektfeladatokkal és programokkal lehet közelebb vinni a történelmet, a helyismeretet, a lokális identitást a diákokhoz. Beszámolt arról, hogy egy október 23-ai megemlékezés során például egy arborétumba látogattak el a tanulókkal, akik megfigyelhették, hogy egy néhai erdészmérnök egy tujasort úgy ültetett el, hogy annak elrendezése utaljon az 1956-os forradalom dátumára. Nem csupán a Szombathely környéki erdőségeket látogatták meg, hanem „volt olyan évfolyam, akik kimentek a temetőbe Welther Károly ügyvéd, tiszti főügyész sírjához, akinek nagy szerepe volt a szombathelyi eseményekben 1956-ban.”

Folytatva a sort, az ’56-os megemlékezések helyszínei közé tartozik a szombathelyi Király utcai ÁVH-székház, ahol szintén egy egész évfolyam jelent meg kegyeletét leróni. Így volt ez a budapesti mintára készült oktogon alakú téren is, ahol az ’56-os hősök emlékét őrzi egy tábla. A tanárnő kiemelte, hogy a Nagy Lajos Gimnázium már 1956-ban is létezett, ahol az akkori diákok kiadtak egy 12 pontból álló követelést, s e követeléseket minden megemlékező évfolyam felolvasta az adott helyszíneken.

„Azt látjuk, hogy manapság minden más, ezáltal pedig a diákoknak szükségük van ezekre a »kimozdulásokra«, ahol találkozhatnak a valósággal, ami túlmutat a tornateremben rendezett megemlékezéseken” – magyarázta a pedagógus.

Egy másik projektről is hosszabban mesélt: Felsőcsatár a Kádár-éra alatt kiemelt fontosságú határfalu volt, de ami miatt igazán jelentős, az az, hogy a Pinka nevű patak jelöli ki a határt Magyarország és Ausztria között, és 1956-ban sokan hagyták el ezen a patakon keresztül az országot. Egy volt határőr azt találta ki, hogy létrehozza a Vasfüggöny Múzeumot, ahol megtekinthető, hogyan működött a jelzőberendezés, illetve aknamező-szimulációban is részt vehetnek a diákok. Fontos motiváció egy ilyen külső helyszíni megemlékezésben, hogy a gyerekek szabadban lehetnek; a nyitott tér lehetőséget ad arra, hogy mindenki jelen legyen a megemlékezésen, de még sincs tömeg, illetve lehetőség van a játékos feladatmegoldásokra. Mindez nagyon komplex logisztikát igényel, hiszen számos buszt kell bérelni, és természetesen figyelni kell az időbeosztásra is, hogy ne ütközzenek a tanulócsoportok az egyes állomásokon.

A koronavírus idején – bár szerencsére már nem befolyásolja az életünket annyira, mint korábban – minden pedagógus nehéz helyzetbe került, hiszen a vírus első hullámában még nem rendelkeztek tapasztalattal, ezért szükségszerűen ki kellett alakítani egy újszerű platformot. Jáger Amália csoportmunkára ösztönző feladatlapokat készített az osztályok számára. Minden csoport számára kiadta, hogy milyen témával kell foglalkoznia; az elkészített feladatlapokat a tanárnő visszakérte, amit adott értékelési modellben kijavított és szövegesen értékelte a munkákat, ugyanakkor a diákok az elkészült – helyes – feladatlapokat egymás között is megosztották, ezzel pedig mindenki hozzájutott az elsajátítható tananyagokhoz. Persze, más volumenű feladatkörök is szóba kerültek, hiszen a digitális oktatásban mindenképpen fenn kellett tartania a diákok figyelmét a pedagógusnak.

Ragaszkodhatunk a szülőhelyünkhöz, hiszen az mindenki számára a lokális identitás kiindulópontja lehet, a tanárnő szerint azonban egyre több fiatal hagyja el a várost, és sajnálatos módon nem is térnek vissza már. A kötődést főleg a régebbi generációknál látja, de van néhány fiatal is, akik tartják egymással a kapcsolatot, viszont nem Szombathelyen, hanem a fővárosban, vagy egy másik településen. „Talán mégis sikerül jó élményt szereznünk a diákoknak arról a városról, ahol éltek és tanultak” – tette hozzá lelkesen a tanárnő. Kiemelte még, hogy a mai fiatalság sokkal rugalmasabb és mozgékonyabb, hiszen képesek bárhol élni, nem létszükségletük az egy helyben maradás. Nagy változásokról beszélhetünk a tradicionális szokások lassú elengedésével kapcsolatban, amely változás végét kiszámítani sem lehet − de megjósolni sem, hogy mi lesz a hagyományokkal.

Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium

Welther Károly sírja

Néhai ÁVH-székház a szombathelyi Király utcában

Az 56-osok tere (korábbi nevén Oktogon) 1949-ben

Emlékmű az 1956-os forradalom mártírjainak emlékére