Hazánkban bárkinek megvan a lehetősége, hogy kutatóvá váljon

Mi terelte Önt az orvoslás irányába? Hogyan vált farmakológussá és rektorhelyettesé? Nehéz volt az idáig vezető úton maradni?

Családi indíttatásból szereztem orvosi diplomát, a szüleim orvosok voltak, és egy évtizeddel idősebb bátyáim is orvosnak tanultak. Próbáltak ugyan lebeszélni, elvégre túl sok az orvos már a családban, legyek inkább építész vagy jogász, de elképzelni sem tudtam, hogy mást tanuljak. Igaz, hogy már az egyetemi éveim alatt a Szegedi Tudományegyetemen eldöntöttem, nem leszek gyógyító orvos, hanem a kutatásnak fogom szentelni az életemet. Ebben nagy szerepet játszott édesapám, hiszen neki ugyan nem adatott meg, hogy a rendszerváltás előtti évtizedekben magas szintű kutatást végezzen, de mindig érdekelte a tudományos megközelítés az orvoslásban. Mivel nagyon közel állt az érdeklődésemhez a kutatás, Tudományos Diákköri Konferenciákon és később nemzetközi konferenciákon is sok díjat nyertem, egyenes úton haladtam a kutatói karrieremben, talán mindig kicsit gyorsabban is, mint amit az adott élethelyzetem megengedett volna – ebből adódtak is nehézségeim.

Mennyire volt meghatározó a középiskolában töltött pár év? Volt olyan pedagógusa, aki inspirálta, hogy mindenképpen ezzel a szakterülettel foglalkozzon?

Gimnazista éveim alatt a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumban (ma: Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium) meghatározó volt számomra Komáromi István tanár úr (korábban a gimnázium igazgatója – a szerk.), osztályfőnök, történelemtanár, akitől a szovjet megszállás alatt is az igazságot tanulhattam, és Pándy Margit tanárnő, aki a kémiaszakkörön megtanított bennünket arra, hogy kemény munkával a Viharsarokból is lehet országos versenyeken az élvonalba kerülni, megelőzve a leghíresebb budapesti vagy szegedi gimnáziumokat is. Talán itt tanultam meg, hogy mindezt egy nemzetközi mezőnyben is el lehet érni, lehet nagyot álmodni.

Többször felkerült a legidézettebb nemzetközi kutatók listájára az elmúlt években. Átértékelődik az ember, a kutató munkássága egy ilyen elismerést követően?

Ezekre az eredményekre büszke vagyok, de nem lennék igazi kutató, ha ez átértékelne bármit is, hiszen pontosan tisztában vagyok azzal, hogy egy ilyen kimagasló nemzetközi eredményhez egy jó csapat és szerencse is kell a kitartó munka mellett. Nagyon hálás vagyok azoknak az embereknek, akikkel már több évtizede együtt dolgozhatok a kutatócsoportomban.

Jó ideje foglalkozik a jövő kutatóinak tanításával, sőt egy korábbi interjújában elmondta, hogy míg régebben a kutatás iránti rajongása hajtotta, manapság sokkal inkább a hallgatók motiválásán munkálkodik. Hogyan emlékszik vissza a fiatal kutató énjére? Milyen volt akkor, s milyennek látja magát most?

Fiatalkoromban sok időt töltöttem a laborban, akkor mindenféle kétkezi munkát végeztem, időközben vezetői pozícióba kerültem, ahol inkább a csapatépítés a feladatom, és a hazai kutatás helyzetének folyamatos javításáért igyekszem tevékenykedni. Tudományos kérdésekkel természetesen napi szinten foglalkozom, hiszen ez hivatásom velejárója, csakúgy, mint a hazai tudományos közösség érdekében tett minden lépésem.

Mi a véleménye a jelenkori tudományos oktatásról? Mint egyetemi rektorhelyettes mivel tud hozzájárulni a tudományos oktatás – netán nevelés – népszerűsítéséhez?

Igyekszem úgy szervezni a kutatókat, innovációkat is érintő egyetemi szabályokat, hogy ne csak a jogszabályi feltételeknek feleljünk meg, hanem a tehetséges fiatalok számára inspiráló légkört teremthessünk. Illetve saját példámon keresztül is motiválni tudom a fiatalokat, hogy ma Magyarországon minden adott ahhoz, hogy nemzetközi szinten vezető kutatóvá váljon egy ambiciózus ember.

Mit tanácsol hallgatóinak, ha egy-egy kutatásuk, ötletük nem a terveik szerint zárul? Mivel tudja támogatni a hazai kutatógeneráció fennmaradását?

A kutatási eredmények sosem a terveink szerint alakulnak, hiszen ha előre látnánk az eredményeket, nem lenne szükség kutatásra, elég lenne jósokat alkalmazni. Az új megismerésének öröme, és az, hogy az emberiség tudásához mindig egy kicsit hozzáadhatunk, elegendő lelki erőforrás a kutatói életpályához. A Semmelweis Egyetem a közép-kelet-európai régió vezető egyetemévé vált az elmúlt években. Az egyetemi vezetéssel igyekszünk olyan hatékony kutatásfejlesztési, innovációs rendszert építeni, amiben a motivált fiatalok minden támogatást megkapnak ahhoz, hogy kutatói-innovátori karriert építsenek.

Egy-egy jelentősebb felfedezés vagy eredmény áttörést hozhat, s egyben lehetőséget tartogat a nemzetközi vérkeringésbe való bejutáshoz. Hogyan látja, mennyire érdemes egy magyarországi farmakológusnak a külföldi kutatóintézeteket előtérbe helyeznie?

A tudományt csak nemzetközi szinten lehet értelmezni. Ahhoz, hogy nemzetközi szinten vezető szerepet tudjunk játszani itthonról, nem szabad a külföldi kutatóintézeteket előtérbe helyezni; olyan kutatásokat kell végezni, ahol itthonról játsszuk a vezető szerepet, és a külföldiek csatlakoznak az általunk vezetett kutatási projektekhez.

Próbálták Önt is külföldre csábítani?

Természetesen próbáltak, de csupán döntés kérdése, hogy az ember itthon építi-e fel karrierjét vagy külföldön teszi ezt. Számomra mindig egyértelmű volt, hogy Magyarországon maradok, és büszke vagyok arra, hogy eredményeimet itthoni munkával értem el. A mai napig nagy öröm számomra, hogy itthon, a világ egyik legjobb egyetemén, a Semmelweis Egyetemen dolgozhatok, ahonnan lehet nemzetközi karriert is építeni. Tavaly például az egyik legrégebbi és legnevesebb farmakológiai nemzetközi folyóirat, a British Journal of Pharmacology főszerkesztőjévé választottak, mint az első nem brit és nem Nagy-Britanniában élő kutatót.

Mivel foglalkozik jelenleg, mit kutat, mi foglalkoztatja igazán?

Elsősorban szívinfarktus és szívelégtelenség kezelésére alkalmas kis RNS-molekula alapú gyógyszeres terápiák fejlesztésével foglalkozom, egy patinás kutatócsoport vezetőjeként, és nem egymagam. A gyógyszerkutatás manapság egy több tudományágat magában foglaló folyamat, beleértve a bioinformatikát és a mesterséges intelligenciát, így a fejlesztéseknek ma csak a képzeletünk szabhat határokat.