Mi segít eligazodni a fiataloknak a mai világban? – kérdezik. Egyszerű a válasz: a család (szülők, testvérek, rokonok), az óvoda és leginkább az iskola, hiszen jól tudjuk, hogy az iskola az életre készít fel, művel, terelget, készséget (újabban már kompetenciát is) fejleszt egyre rafináltabb pedagógiai módszerekkel különféle iskolarendszerekben.
Ott van továbbá a kortárscsoport, kezdve a játszótértől a zsúron, a bandázáson át a házibuliig. Van azután a szabadidős tevékenységek széles köre, ezek is mind segítenek eligazodni a világban: az olvasás, a sportolás, a zenélés és más művészeti tevékenységek, a kirándulás, a különféle hobbik, egyesületek, világi és vallási közösségek.
Később, mikor már kialakítottuk alapműveltségünket, a világban való eligazodást magunk irányítjuk: alkotómunkával, művelődési színterek, arra hivatott intézmények segítségével, és folyamatosan gyarapítjuk ismereteinket, amelyek értelemszerűen életkoronként mást és mást helyeznek érdeklődésünk, tájékozódásunk előterébe. Ezért a mindent befogadni kívánó, habzsoló, kielégíthetetlen ifjúkori műveltségvágy idővel tompul, már nem akarjuk az egész világot megismerni és megérteni. Megélt, levont tapasztalataink alapján megelégszünk azzal, hogy családunk, környezetünk s benne a magunk világát kritikusan, de belenyugodva elfogadjuk.
Egyszerű válaszomtól néhányan nyilván felhördülnek: ez mind szép, de ilyen nincs! Akkor tegyük fel újra a kérdést: Mi segít eligazodni a fiataloknak a mai világban? Egyszerű a válasz: az okostelefon. Nem hiszik? Akkor vegyük sorra! Az okostelefon ott van már a baba kezében, az óvodában, az iskolában pedig már elmaradhatatlan. (Egyszer az informatikus megkérdezte tanári értekezleten: Mit gondolnak a kedves kollégák, mikor a legnagyobb mértékű az internet használata? A tanárok találgattak: Szünetekben, nagyszünetben? Dehogy, kollégák! – mondta az informatikus. – Az órák alatt!) És az okostelefon ott van mindig mindenki kezében: a közlekedési eszközökön, a randevúkon, a családi étkezéseknél, nyaraláskor, a termálfürdőben vízhatlan tokban, lehalkítva a színházban, operában előadás közben, és nyilván ott is, ahová még a király is gyalog jár…
Még egyszerűbb válaszomtól nyilván még többen felhördülnek: az okostelefon jó és hasznos, de eleinte minden új technikai eszköz iránt nagy a lelkesedés, azután majd a helyére kerül. Nyilván. Persze az állandó információs készenlét és segítség hosszabb távon nem segíti az eligazodást, mert elfojtja az agyi befogadóképességünknek jobban megfelelő természetes ismeretszerzést, rombolja az emberi kapcsolatokat, és könnyen megvezethetővé, megtéveszthetővé teszi az egyént. Aki GPS-szel közlekedik, nem alakít ki természetes tájékozódási tudást. Aki tudását csak az internetre alapozza, az – Roska Tamás informatikusprofesszor szavaival – az „internetes butuskák” egyre növekvő csapatát erősíti.
Akkor válaszoljunk a kérdésre: mi segít eligazodni a fiataloknak a mai világban? Szerintem az emberiség által kialakított, hagyományos ismeretszerző eljárások folyamatos fenntartása. Nagyon egyszerű dolgokra gondolok: játék, beszélgetés, olvasás, előadás, a dolgok megvitatása, közösségi művelődés és művészeti élmények, részvétel, kutatás, alkotás; általában a szép és jó példák keresése s az azokkal való mindennapi találkozás. Elgondolkodtató, hogy az ilyen egyszerű dolgokat újra fel kell fedezni. De ahol „szoptatási” és „gyásztanácsadóra” van szükség, ott nemsokára „beszélgetési tanácsadókra” is szükség lehet.
