Gangnam Style helyett Kis kece lányom

– A Kiss Kata Zenekar harsányi általános iskolásokkal bemutatott A Zene Benned Van! című oktatási programja zajos sikert aratott Olaszországban…

Kiss Kata: – Először tíz éve képviseltem Magyarországot a fesztiválon a Szegedi Tudományegyetem színeiben, akkor még énekesnőként, zenekar nélkül. A következő évben zsűritagként tértem vissza, majd eltelt tíz év, nem hallottunk egymásról. Aztán idén év elején a kinti magyarok látták, amikor egy közszolgálati csatornán beszéltünk A Zene Benned Van! programunkról. Anélkül, hogy tudtak volna a múltamról, szóltak a szervezőknek, akik a hagyományőrzéshez és nemzeti identitáshoz kapcsolódó programot méltónak találták arra, hogy a magyar kultúrát és oktatást képviselje. Meghívtak bennünket, és kétszázötven részt vevő iskola közül megkaptuk a fesztivál első díját, valamint az állami kitüntetést.

– Miért fontos ez a díj?

Bikics Tibor: – Ezt az elismerést az olasz köztársasági elnök adja ki nagyjából tízévente. Mi a kultúra ápolásáért és az oktatás színvonaláért, fejlesztéséért kaptuk. Olyan, mint egy Magyar Köztársasági Érdemrend, komoly teljesítményt kell letenni hozzá, olimpiai bajnokok, kulturális, építészeti, oktatási teljesítményt nyújtó személyek életművének elismeréseként szokták kiadni. A szép gesztust szeretnénk az olasz köztársasági elnöknek személyesen is megköszönni. Rómába utaznánk, amiről jelenleg is tárgyalunk az olasz féllel. Egyébként az olasz sajtóban sokat lehetett olvasni a magyar sikerről, így kicsit örömben az üröm, hogy itthon kevés híre volt.

– Menjünk vissza a kezdetekhez. Honnan jött az oktatási program ötlete?

Kiss Kata: – A koncertjeinken rengeteg gyerek volt. Először csak a színpad előtt álltak, majd feljöttek a színpadra, a végén pedig velünk együtt táncoltak, énekeltek. Felismertük, hogy a népdalokat modern hangszerelésbe ültetve, poppal-rockkal-jazzel vegyítve a gyerekek nagyon könnyen megtanulják. Úgy akartuk megreformálni a hagyományos énekórákat, hogy népzenét, néprajzot és néptáncot tanítunk modern köntösben.

– Hogy került át a program a gyakorlatba?

Kiss Kata: – Február elsejétől „mintakertészetként” működik a harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskolában. Azóta a gyerekek az udvaron, a játszótéren, fogócska közben, hazafelé sétálva is fújják a Tavaszi szelet, itt ma a Gangnam Style helyett a Kis kece lányom a menő. Hivatalosan tanórán kívüli program, gyakorlatilag péntekenként utolsó óra után tartjuk a hatvan perces foglalkozásokat, amelyeken minden gyerek részt vesz, méghozzá örömmel.

– Egyszerű énekóra helyett a zenéhez kapcsolják a néprajz, néptánc, népi játékok oktatását. Miért?

Kiss Kata: – Minden népdalnak van egy története. Szerelmet, szomorúságot, halált – a régi világban mindent megénekeltek. Ha ezt a hátteret ismerik a gyerekek, a dalok még érdekesebbé és könnyebben megtanulhatóvá válnak.

Bikics Tibor: – A különböző részeket a zenekar tagjai tanítják. Kata az énekért felel, az együttes és a program vezetőjeként enyém a zenés és ritmusgyakorlati rész, Ányos Gáboré a néprajz, Kiss Gáboré a modern hangszeres, Tóth Ádámé az autentikus hangszeres, Dudás Zitáé és Juhász Gáboré a néptáncos vonal.

– Harsány egy kétezer-kétszáz lakosú község, mégis a program mellé állt. Polgármesterként Ön mit látott benne?

Szabó Gergely polgármester: – Az idei tanévet egy regionális oktatási fórum keretében nyitottuk meg, ahol a gyerekekből szervezett kísérleti csapat bemutatta a programot, amely elnyerte a jelen lévő államtitkár asszony, a pedagógusok és az iskolaigazgatók tetszését. Mivel a zenekar kidolgozta a módszereket, már csak a pályázati lehetőségekre vártunk, hogy elindulhasson. Ezt elégeltem meg, amikor azt mondtam, induljon el az önkormányzat támogatásával. A családhoz, szülőföldhöz való kötődés, a becsület, a tisztesség – ezek az értékek és magatartási formák ihlették a népszokásokat. Úgy gondolom, a mai világban ezeknek a mögöttes tartalmaknak az átadása kiemelten fontos. Mindezt régebben a gyerekek megkaphatták a családban, de sajnos ma az internet felé mozdulás a jellemző, a gyerekek sokszor ülnek otthon egyedül… Fontos a közösségformáló szerepe is, hiszen az erős társadalom alapját az erős közösségek adják.

– Melyek a program főbb elemei, erősségei?

Kiss Kata: – Fontos a tehetségek felismerése, kitűnnek a különösen jó képességű gyerekek. Olaszországba tudtunk vinni tíz gyereket, akikkel két hónapig külön foglalkoztunk. A fesztivál utáni első órán, amelyen ismét részt vett az összes gyerek, rögtön feltűnt, hogy a tíz gyerek fényévekre van a többiektől. Aki február elsején botlábú volt, alig volt hallása, csetlett-botlott, annak most ritmusérzéke van, tud énekelni, bekapcsolódik a játékba, fegyelmezett, a koncentrálóképessége javult. Ráadásul ezek a gyerekek segítenek a többi gyereket „felhozni”, készségesen mutatják a lépéseket – így mindenképpen közösségformáló is.

Bikics Tibor: – Nem hegedűsöket, zongoristákat, profi zenészeket képzünk, viszont a program egyfajta casting lehet a jövőre nézve. A csiszolatlan gyémántokat ki lehet szedegetni, a szülőknek tudjuk javasolni, hogy vigyék el a tehetséges gyerekeket zeneiskolába.

Szabó Gergely: – Akik a külföldi szereplés által többet kaptak, sokkal befogadóbbak és segítőkészebbek lettek. Nem az a fontos, hogy valakiből táncos legyen, de az biztos, hogy egy rendezvényen nem fog a sarokban ülni, hanem táncolni tud. Meglesznek az alapjai és az önbizalma bármilyen lépés megtételéhez az életben is. A csoportban vannak hátrányos helyzetű, kisebbségi gyermekek, egyikük édesapja gazdag, a másiknak az is probléma, hogy a mindennapi kenyeret az asztalra tegye, de ebben a programban nincs különbségtétel. A hangsúly a közös cél elérésén van, senki nem foglalkozik azzal, ki honnan jött. Az olaszországi szereplésen a gyerekek egyszerűen gyerekek voltak, akik a magyar kultúrát, nemzetük, szülőfalujuk és szívük legjavát adták, egy magas szintű produkciót létrehozva.

– Milyenek a szülők reakciói?

Szabó Gergely: – Harsány egy kistelepülés, és ahogy az lenni szokott, a programnak hamar híre ment. Amikor a néhány gyerekből álló „demo csapattal” megkezdődtek az órák, a többi szülőtől rögtön jöttek a kérdések: „Mi lesz ebből? Kik ezek az emberek? A másik gyereke élvezte, az enyém is tanulhat majd ilyet?” Ha úgy megy haza a gyerek az iskolából, hogy jól érezte magát, a szülő elgondolkodik, hogy abban az iskolában valami vagy nagyon nincs jól, vagy nagyon jól van. És ha a gyerek jól érzi magát, az a szülőnek boldogság.

– A gyerekeknek hogy tetszik a program?

Kiss Kata: – Alig várják az órákat, odavannak érte! Találkozunk velük az utcán, és kérdezik, mikor lesz már péntek. Az ideális létszám kb. tíz lenne, de annyira lelkesek, hogy muszáj az összes gyerekkel foglalkoznunk, korosztályonként (óvodás, elsős-másodikos, harmadikos-negyedikes) harminc fővel.

– Mik a további tervek, és kinek a segítségére számíthatnak?

Kiss Kata: – A fesztiválon való részvételünket Dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár asszony, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a Nemzeti Tehetség Program támogatta. A folytatásról jelenleg is egyeztetünk. Nagy álmunk, hogy a zenekarral felkerekedünk, és Magyarország száznyolcvanhat tankerületébe elvisszük a programot. Felállítunk egy „guruló iskolát”, és a helyi művelődési házakban vagy általános iskolákban mutatjuk be a programot, ahol a pedagógusok meg tudják nézni. Később „kőhöz ragadt” iskolát is szeretnénk, ahová már hozzánk jönnek, de első lépésként nekünk kell menni. Egy módszertani programban fogjuk összefoglalni az alapgyakorlatokat.

Szabó Gergely: – Annyi biztos, hogy a szakmai stáb kész a program átadására, de fontos szerepe van a szakmának és a szakpolitikának is, a párbeszédnek el kell indulnia. Személyes vágyam, hogy az itt elültetett mag az egész országban kivirágozzon.

– Bíznak a program sikerében. Mi ad okot erre a mély, belülről jövő hitre?

Szabó Gergely: – Rengeteg a pozitív visszajelzés, más iskolák is érdeklődnek. A Tehetség Ünnepére, Bartók Béla születésnapjára meghívást kaptunk a Hagyományok Házába, ahol ez volt az első ilyen jellegű, népzenét a mai kortárs zenével vegyítő produkció.

Bikics Tibor: – A táncházmozgalom reneszánszát éli, vidéken és a fővárosban is. Amikor hozzányúlunk a zenéhez, az arányokra kell nagyon vigyázni, mert lehet pop- vagy rockzenét csinálni úgy, hogy a népi elemek ügyesen el vannak benne rejtve. Engem személy szerint már zavar, ha zenét hallgatok és nincs benne hegedűszó. Zenészként nyilván kicsit elfogult, fanatikus vagyok, de ebben a műfajban ez kell is. A mai butító törekvéseket el lehet, és el kell hagyni. A saját világunk mellett azért mindenre nyitott a fülünk, mert igazán rossz zene nincs. Jó zene van, a többi megítélés kérdése.

– A program mellett a saját zenére is marad idő?

Kiss Kata: – Most jelent meg a legújabb lemezünk Házi áldás címmel, sok koncertünk és elfoglaltságunk van. 2009-ben alakultunk, de tavaly jutottunk el oda, hogy kimondhatjuk, ismert név a miénk. Négy nagy turnén voltunk Erdélyben, Délvidéken, Felvidéken és itthon, Magyarországon. Nagyon jó érzés, hogy ahol tavaly jártunk, oda idén visszahívnak, a zenénkre van igény. Manapság a tehetségkutatók gyorsan felkapnak valakit, bejáratják vele az országot, nagy haknik sok pénzért, majd elengedik a kezét, és jön a következő széria. Mi azonban saját magunknak építettük fel az egészet lépcsőfokonként, a maga viszontagságaival, szenvedéseivel, áldozathozatalaival, és most már olyan szinten van a zenekar, hogy bárhol megállná a helyét a világban. Amit a zenekarral csinálunk zenében, azt próbáljuk átadni a gyerekeknek. Gyakorlatilag neveljük az utánpótlást. A jövőt építjük, miközben a gyerekektől is rengeteget kapunk. Hihetetlenül nagy szeretettel fordulnak felénk, már a kapuban megölelnek, puszit adnak. Azt hiszem, ez a siker.

Bikics Tibor: – Ez azért is lehet, mert közvetlenül, „szögletes pedagógusi mivolt” nélkül fordulunk feléjük.