Fontos, hogy „jó úton” vezessük a gyerekeket a kultúrához
Hasonlít-e a Művészetalapú alprogram a Kodály-módszerre? Hányféleképpen közelíthető meg egy vers a Művészetalapú alprogram szempontjából? Hogyan hathat ez a közösségre és az egyes gyerekek életére? Kérdéseinkre Dudás Anna, a Komplex Alapprogram Művészetalapú alprogramjának fejlesztője válaszolt.
Mikor és hogyan kapcsolódott be a Komplex Alapprogram munkájába?
Már a kezdetektől fogva tevékenykedem benne, természetesnek tűnt számomra, hogy azonnal igent mondjak a felkérésre. Az Eszterházy Károly Egyetem Ének-zene Tanszékének docenseként, ének-zene szakmódszertanosaként, az új dolgok és a komplex művészeti nevelés iránt nyitott emberként egyaránt érdekelt voltam.
Hogyan találta meg a hivatását?
Szívesen és tisztán énekeltem már gyerekkoromban is. Egy zeneiskola indítása kapcsán (egykori iskolámban „toboroztak”) kérték a szüleimet, hogy taníttassanak zenére. Ennek megfelelően énekeltem, hegedültem és több kórusnak tagja voltam. Ezenközben egyre inkább érlelődött bennem az a gondolat, hogy pedagógus legyek: a zene szeretetét tovább szerettem volna adni másoknak. A Zeneakadémia Tanárképző Intézetében magánének-, szolfézs- és iskolai énektanári oklevelet szereztem 1975-ben. Azóta tanítok, immáron tehát a 44. tanévemet töltöm a pályán. Ráadásul azt is elmondhatom magamról, hogy a munkám – mely egyben a hobbim is – sok örömet rejt magában.
Számos intézményben tanított. Melyek voltak pályája legfontosabb állomásai?
Már az utolsó egyetemi évemben tanítani kezdtem egy váci általános iskolában. Itt arra is lehetőséget kaptam, hogy elindítsam az intézmény ének tagozatát. Fantasztikus szakmai lehetőség volt számomra egy felmenő rendszerű zenei tagozatos iskola felépítése. Nagyon népszerű volt a városban (korábban csak egy ilyen intézmény volt Vácon), és szerencsére kaptam hozzá anyagi és erkölcsi támogatást is. A szervezési feladatok mellett természetesen tanítottam – sőt több kórust is vezettem. Különösen büszke vagyok a szakmunkásképzősök énekkarára. Hét évig maradtam a városban, majd családi okokból Egerbe költöztem. Itt kezdtem el középiskolában tanítani helyettesként, majd az akkori egri főiskola gyakorlóiskolájába kerültem. Zenei és általános tantervű osztályokban egyaránt tanítottam, valamint kórust vezettem.
Hogyan került a felsőoktatásba?
1987-ben Kelemen Imre tanszékvezető úr (akivel akkorra már jól ismertük egymást), behívott a tanszékre magánéneket oktatni. Sokáig csak ezt tanítottam, de a későbbiekben – a felmerülő igények következtében – közoktatási gyakorlatomból adódóan a szakmódszertan oktatásával is megbíztak. Azóta is szoros a kapcsolatom a gyakorlóiskolával (és ezáltal a közneveléssel): rendszeresen látogatom tanítványaim óráit és természetesen vizsgatanításait, olykor hosszabb ideig helyettesítettem az intézményben.
A Komplex Alapprogram Művészetalapú alprogramjának fejlesztője. Joggal merül fel a kérdés: megjelenik-e a KAP-ban egy másik közismert zenepedagógiai metódus, a Kodály-módszer is?
Tudnunk kell, hogy maga Kodály Zoltán soha nem épített fel szisztematikus tantervet az iskolai ének-zene tanításához. A nevezett módszer lényegében egy olyan zenepedagógiai koncepció, amely az ő kapcsolódó elveit foglalja össze. Ezek az elvek természetesen megjelennek a Komplex Alapprogram Művészetalapú alprogramjában is. Kodály ugyanis nem kevesebbet tűzött ki célul, mint azt, hogy szűnjön meg a „zenei analfabetizmus” Magyarországon, és értő fülekre találjon a zene, például a gyönyörűséges magyar népzene, ami ekkorra már (részben az ő munkássága révén) a koncerttermekbe is bekerült. Nem zenészeket kívánt tehát nevelni, hanem zenekedvelőket, zeneértőket. Hasonlóak a KAP céljai, hiszen eleve fontos szerepet kap benne a népművészet – de a „rokonság” számos egyéb területen is megnyilvánul. A Kodály-pedagógia elveire épülő közös zenélésben és kóruséneklésben szükségszerűen mindenkinek figyelnie kell a többiekre. A Komplex Alapprogram óráin is tudatosan építünk erre. Mindkét „módszer” alapelvei közé tartozik az a kívánalom, hogy a gyerek találkozását egy-egy anyagrésszel pozitív érzés kísérje. Ha ugyanis nem kínkeservvel tanul, akkor szeretne benne részt venni, és ezzel máris elejét vesszük sok gondnak – például az alulmotiváltságnak vagy az alkalmazkodókészség hiányának. A Komplex Alapprogram elvei közé tartozik – amint a Kodály-koncepciónak is – a zene megszerettetése és aktív művelése, akár élethosszig. Ehhez természetesen elengedhetetlen, hogy önként, szívből végezzék a gyerekek. A KAP-ban éppúgy megjelenik a társas készségek fejlesztése, mint a Kodály-elvekben.
Miként valósulhat ez meg?
Fontos, hogy a gyerekek igényeit figyelembe vegyük. Annál is inkább, mivel ma már igazolt tény, hogy a szeretett tananyagot a gyerekek sokkal könnyebben és gyorsabban elsajátítják (még akkor is, ha első pillantásra szárazabbnak tűnik). Tény továbbá, hogy manapság a gyerekeket más eszközökkel kell közelebb vinni Beethovenhez vagy éppenséggel József Attilához, mint akár tíz évvel ezelőtt. Ez azonban nem feltétlenül jelenti a kontrollálatlan engedékenységet: nem lehet kizárólag a gyerekek kívánságaihoz alkalmazkodni. Meg kell találnunk az utat mindenkihez – főleg azokhoz, akik veszélyeztetettek a korai iskolaelhagyást illetően. A gyerekek különböző adottságokkal, készségekkel érkeznek az iskolába. Ezek nyomán az osztályokban különböző státusba kerülnek – aki például első osztályos korában jól olvas, jó tanuló lesz, és megbecsülik a társai. De vannak olyan gyerekek is, akik nincsenek ilyen jó helyzetben – egész egyszerűen azért, mert nem olyan kimagaslóak olyan dolgokban (elsősorban az írás, olvasás, számolás), amelyeket a mai oktatási rendszer díjaz. Ugyanakkor lehet, hogy kimagasló a kézügyességük vagy a kommunikációs készségük, vagy éppen remek fantáziával írnak mesét, és még sorolhatnám tovább a lehetőségeket. A KAP-foglalkozásokon lehetőségük van a gyerekeknek arra, hogy ezeket a készségeket alkalmazzák, és ezzel lehetőség szerint kivívják társaik elismerését – ami jelentősen befolyásolja az osztályban betöltött helyüket.
Milyen eszközökkel érhető ez el?
Például a nyitott végű feladatokkal, amelyekben nem kizárólag egyetlen jó megoldás létezik, hanem számtalan. Ezek megoldása során a tanulócsoportnak meg kell egyeznie, milyen tanulási stratégiát választ, milyen irányba indul el. Pozitív pedagógiai hatása ennek a munkaformának az is, hogy ha a csoport jó eredményt ér el, minden tagja részesül a dicséretben. Így azok is, akik egyéni teljesítményük nyomán nem értek volna el jó eredményt: és változik az osztályban elfoglalt státusza is. Emellett megtapasztalják a közösség erejét, és ez remélhetőleg további aktivitásra sarkallja őket. E feladattípusnak fontos üzenete van: hiszen ennek révén mindenkiben megbecsüljük azt, amivel hozzájárulhat egy-egy kisebb-nagyobb közösség létéhez, működéséhez. Egy osztályközösségben, tanulócsoportban van olyan kisdiák, aki az éneklésben jó, de olyan is, aki inkább az informatika világában van otthon – ő lesz az, aki a zenék rögzítésében, netán internetes zenei anyagok keresésében jeleskedik. Lesz olyan, aki a Művészetalapú alprogram óráin szépen mond verset, érzi a ritmusát, és a többiek erre improvizálnak ritmushangszereikkel. Lesz, aki az órán hallott zeneművekről ihletett rajzot, illusztrációt készít. Esetleg közösen írnak dallamot egy-egy Weöres-versre.
Milyen művészeti ágakat érint a Művészetalapú alprogram?
Érinti a zenét, a képzőművészeteket, a vizuális kultúrát, az irodalmat mint művészetet, a táncot és a népművészetet – és ami a legfontosabb: mindezek komplexitását és kölcsönösségét. Vagyis úgy gondoljuk, ezek „összegyúrhatók” egy-egy tanórán, és jól hatnak egymásra. Az egyes művészeti ágak tehát nemcsak az ének- vagy a rajzórákon jelenhetnek meg: fizikaórán vizsgálhatjuk például, hogy milyen anyagokból készülnek a hangszerek, tanulhatunk a hangszerhúrok hosszáról vagy az orgona részeiről. De érdekes lehet arról is beszélni, milyen anyagokkal festhetünk akvarellt, miért kell kiégetni az agyagból készült csészét. A különböző tantárgyak tehát eleve összefüggésbe hozhatók egymással. A fenti példák természetesen fordítva is igazak: művészeti órákon is szerezhetnek más típusú ismereteket a tanulók. Számomra például az egyik legizgalmasabb tény, hogy az emberi hangot a musculus vocalis, a hangszalagokat feszítő izom „hozza működésbe”. Testünk egy apró része – viszont egész életünkben használjuk… Máris az emberi testnél vagyunk, lehetünk biológia-, ének- vagy éppen magyarórán. A Komplex Alapprogram alprogramjai tehát a környezetünkben eleve meglévő összefüggésekre is igyekeznek ráirányítani a figyelmet – és ebben komoly szerepe van a Művészetalapú alprogramnak is.
A Kodály-pedagógia elveire épülő közös zenélésben és kóruséneklésben szükségszerűen mindenkinek figyelnie kell a többiekre. A Komplex Alapprogram óráin is tudatosan építünk erre.
Melyek a legfontosabb céljai a Művészetalapú alprogramnak?
Alprogramunkban kiemelten fontos szerepe van a kreativitásfejlesztésnek és az improvizációnak. Természetesen fontos a diszciplináris és interdiszciplináris ismeretek átadása, emellett a társas készségek alakítása, az alkalmazkodókészség fejlesztése. Amennyiben lehetőség van rá, igyekszünk a pályaorientációban is segíteni – jóllehet, ez nem alapfeladatunk (a KAP éppúgy nem művészképzésre specializálódott, mint a már említett Kodály-koncepció).
Mit kíván ez a tanártól?
A KAP Művészeti alprogramja (a többi KAP-alprogramhoz hasonlóan) arra sarkallja a pedagógusokat, hogy „leporolják” addigi tapasztalataikat, ismereteiket. A továbbképzéseken is arra buzdítjuk a kollégákat, hogy tudatosan használják kreativitásukat az óráikon. Manapság sokkal kreatívabbnak kell lennie egy pedagógusnak, mint akár tíz évvel ezelőtt. A gyerekekre ugyanis hatalmas mennyiségű képi és szórakoztató jellegű információ zúdul, amit a tanárnak „felül kell írnia”. Szerencsére vannak olyan eszközök, amelyekkel mindez megvalósíthatónak tűnik. Ilyen például a komplexitás, a KAP-rendszer egyik alapja. És természetesen a diákok kreativitásának, fantáziájának „megmozgatása” is… Amikor például egy Vivaldi-zenemű részletét meghallgatva elmondhatják, lerajzolhatják milyen érzések, gondolatok jelennek meg előttük. Ugyanakkor az is fontos, hogy tanárként tudatosan támogassuk ezt a folyamatot: például szempontokat adjunk a megfigyelésekhez. Magyarázzuk el, miért jelentős egy zenemű, milyen szerzői megoldásokra kell odafigyelniük, honnan érdemes megközelíteniük a zenét. Fontos, hogy „jó úton” vezessük a gyerekeket a kultúrához.
Hol tart most a Művészetalapú alprogram?
A program alapvető működéséhez szükséges anyagokat természetesen kidolgoztuk, megjelentek kapcsolódó tanulmányaink. Alapprogramunk kidolgozói, fejlesztői részt vesznek a pedagógusok felkészítésében – nyár elejétől folyamatosan indultak a továbbképzések. Ezek során a gyakorlati ismeretek átadására helyezzük a hangsúlyt, és számítunk a képzésben részt vevő kollégák kreativitására. A világhálón elérhető adattárunkban sok játék- és feladatleírást kínálunk a kollégáknak. Számos óratervünk áll a rendelkezésükre – minden évfolyamra, egész évre vonatkozóan, tematikus bontásban is. Szerencsére rendkívül jók az első visszajelzések. Nemrégiben egy konferencián iskolaigazgatóktól hallottam, hogy a gyerekek szinte követelik a művészetekkel kapcsolatos KAP-foglalkozásokat. Ennek ellenére látjuk és tudatosan rögzítjük azt is, hol kéne módosítani, finomítani eddigi gyakorlatunkon. A Komplex Alapprogram bevezetése gyönyörű folyamat – ugyanakkor látnunk kell, hogy jelenleg még csak az első lépéseknél tartunk.
Milyen további terveik vannak?
Véleményem szerint az lenne a legjobb, ha az első tapasztalatokat, visszajelzéseket megvárnánk, és csak azok ismeretében változtatnánk, módosítanánk – engedjünk kifutási időt magunknak és a programnak is. Ebben valószínűleg nagy segítségünkre lesz a Szakmai Támogatórendszer (SZTR) és az oda befutó kérdések – amint az óralátogatások, óramegbeszélések, hospitálások is. Távlati terveink közé tartozik a Komplex Alapprogram szélesebb körű elterjesztése, például a pedagógusképzésben – ebből természetesen a Művészetalapú alprogram munkatársai is kiveszik majd a részüket.
Mit gondol, milyen hosszú távú hatás érhető el a Művészetalapú alprogrammal?
Reményeim szerint azok a gyerekek, akik a Művészetalapú alprogram foglalkozásain „átitatódnak” a művészeti tevékenységekkel, boldogabbak és kreatívabbak lesznek, mint azok, akiknek ez kimarad az életükből. Később, felnőtté válva, talán épp e foglalkozások hatására lesznek művészet iránt érdeklődő, koncert- és színházlátogató, munkájukban kreatív, hasznos tagjai a társadalomnak.