Folyamatos építkezés és megújulás szükséges

– Sokáig pedagógusként, majd iskolaigazgatóként dolgozott. Voltak ez idő alatt politikai ambíciói?

– Sosem gondoltam arra, hogy egyszer ilyen pozícióba kerülök. Pedagógus azért lesz az ember, mert szereti a gyermekeket, erős benne a hivatástudat, és mert vonzódik egy tudományághoz– esetemben ez a matematika és a fizika volt. Tanárként egyre inkább belefolytam az iskola ügyeibe, egyre jobban érdekeltek a szervezési kérdések. 1998-ban így kaptam felkérést arra, hogy a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium igazgatója legyek. Akkor is, ahogy most, a feladat talált meg engem. De az, hogy egyszer az iskolaigazgatói posztról továbblépek, tankerületi igazgató, helyettes államtitkár leszek, sohasem fordult meg a fejemben.

– Iskolai élményei befolyásolták abban, hogy a pedagógusi pályát választotta?

– Nagykanizsán érettségiztem a Landler Jenő Gimnáziumban, amit ma Batthyány Lajos Gimnáziumnak hívnak. Mai napig rendkívül büszke vagyok egykori iskolámra, kiváló tanáraink voltak, és remek közösség vett körül, valóban életre szóló emlékekkel távoztunk. Ebben a gimnáziumban az iskolai élet minden területén, vagyis a tanítási órákon kívül is mindent megkaptunk, ami a későbbiekben meghatározta, de legalábbis befolyásolta a jövőnket. Az itt szerzett élményeimnek jelentős szerepe van abban, hogy a pedagógus pályát választottam. Az érettségi után a József Attila Tudományegyetemen szereztem meg a matematika-fizika szakos tanári diplomát. Ez az időszak is életem nagyon szép szakaszát jelentette. Az egyetem után feleségemmel Székesfehérvárra költöztünk. Nem kaptam azonnal tanári állást, így egy évig a Videoton szoftvergyártó laboratóriumában dolgoztam.

– Milyen sikerei voltak igazgatóként?

– A Teleki Blanka Gimnáziumban 1998. szeptember elsején lettem iskolaigazgató. Igazgatóságom 14 esztendeje alatt kollégáimmal rengeteg szakmai fejlesztést valósítottunk meg, komoly szakmai sikereket értünk el. Bevezettük a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programját. Számos pályázatot, szakmai fejlesztést valósítottunk meg, kapcsolatrendszert építettünk ki. Talán az egyik legnehezebb feladat az volt, hogy 2005-ben egy általános iskolával – integrációra léptünk, és ebből egy olyan általános iskola és gimnázium-modell alakult ki, ami ma is nagyszerűen működik.

– Milyen tapasztalatokra tett szert az egyetemi tanítás idején?

– 2002-től a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közoktatási vezetői szakirányú pedagógus-továbbképzésének konzulense, oktatója, tréningvezetője vagyok. Ez lehetővé tette számomra, hogy sokkal szélesebb spektrumban láthattam rá a magyar köznevelésre, mint iskolaigazgatóként. Gyakorlatilag 1998 óta abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy folyamatosan olyan kollégákkal dolgozhattam együtt, akiktől rengeteget tanulhattam.

– Hogy érezte magát a tankerületi igazgatói szerepben?

– A köznevelési rendszer megújításának az a szakasza, amelyben az állam és az önkormányzatok között újfajta feladatmegosztást vezettek be, komoly kihívást jelentett minden szereplőnek. Ez ugyanis egy napról napra folyó építkezés, nem a megszokott rutinfeladatok végrehajtása. A gimnáziumban már nyolc éve tanítottam, amikor igazgatóvá választottak, pontosan tudtam, intézményvezetőként mit akarok megvalósítani. Tankerületi igazgatóként járatlan úton indultunk, új jogszabályok gyakorlati bevezetése volt a feladatunk.

– Amikor bemutatkozott a sajtónak, kiemelte, hogy a jogszabályalkotást és -alkalmazást közelítené egymáshoz. Mire gondolt pontosan?

– Az oktatásirányítás majd’ minden tagja több évtizedes tanári, igazgatói tapasztalattal a tarsolyában érkezett az államtitkárságra. Ez is alapja annak a célnak, hogy az iskolai munka, a köznevelés szabályozása minél életszerűbb legyen.

– A közoktatás mely területén változtatna még?

– A nemzeti köznevelésről szóló törvény kijelölte a változások irányát. Szeretek struktúrában gondolkodni, ezért nem azt sorolnám fel, hogy min kell változtatni, hanem a folyamatos építkezés és megújulás szükségességére hívnám fel a figyelmet. A köznevelés egy élő organizmus, a pedagógiának vannak ugyan örökérvényű törvényei, de az iskolarendszernek a világ, a társadalom, a tudomány változásaival folyamatosan lépést kell tartania. Egy intézménynek mindig keresnie kell, milyen lehetőségeket teremt számára a Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek, mihez van humán erőforrása, mihez vannak eszközei. A köznevelés megújításának egyik legfontosabb alapelve, hogy kiszámíthatóbbá, igazságosabbá, átjárhatóvá tegye az iskolarendszert. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy az intézményekben egységesebb protokollok legyenek. Sok feladatunk van még, hogy elérjük: az ország minden pontján a diákok, szülők egységes eljárási renddel találkozzanak az iskolákban. Az irányokat tartani kell, de a helyi közösségek, intézmények feladata, hogy megtalálják a legjobb megoldásokat. A cél tehát az átlátható, mindenki számára hozzáférhető szakmai szabályok szerint működő, eredményes iskolarendszer létrehozása Magyarországon.

– Mi lesz az első konkrét lépése helyettes államtitkárként?

– Gyakorlatilag egy három évvel ezelőtt elindult rendeletalkotási folyamatba kapcsolódtam be. Az első utam a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tankerületi igazgatói értekezletére vezetett, ahol a finomhangolásról, az eljárások egységes értelmezéséről beszéltem a kollégáknak. Emellett folytatnunk kell a köznevelésről szóló törvény által meghatározott feladatok megvalósítását: a szakszolgálati rendszer tankerületi szintű kiépítését, a szakmai szolgáltatások intézményhálózatának megteremtését, a szaktanácsadói hálózat és a tantárgygondozói rendszer létrehozását, valamint a külső szakmai ellenőrzés, a tanfelügyeleti rendszer bevezetését. És természetesen a visszacsatolási folyamatokat is meg kell erősíteni. Fontos, hogy az információk áramlása ne egyirányú legyen, az intézkedések végrehajtóinak jelzései is eljussanak a döntéshozókhoz.

– Vagyis arra biztatja az iskolákat, hogy reflektáljanak?

– Mindenkit erre bátorítok. E nélkül ugyanis nem tudhatjuk meg, hogy milyen gondokkal küzdenek az intézmények. Fel kell mérnünk, hogy hol van szükség a már említett finomhangolásokra.

– Egy év van a választásokig. Mire lesz elég ez az idő?

– Az oktató-nevelői munka ciklikus, 4-8-12 évben mérendő és számolandó az idő, amikor is tanárként hozzájárulhatunk egy-egy gyermek fejlődéséhez, kibontakoztatásához. Helyettes államtitkárként most egy évbe kell belesűrítenem mindazt, amitől azt remélem, hogy a magyar iskolarendszer jobbá válik.

– Hogyan erősítené a pedagógustársadalom erkölcsi megbecsülését?

– Az egész társadalom figyelmét fel kell hívni arra, hogy a pedagógusok társadalomban betöltött szerepe sokkal fontosabb annál, mint ahogyan azt időnként értékelik. Minden szülő megdöbbenne, ha egyszer kiszámolná, havonta hány órát tölt ő a saját gyermekével, s hány órát a pedagógus. Az óvoda és az iskola világának rendkívül fontos szerepe van a gyermekek életében. A pedagógusokkal szemben a társadalom részéről egyre több elvárás fogalmazódik meg, de sokszor sajnos úgy tapasztalom, hogy a megbecsülés és a segítség ezekkel egyáltalán nincs arányban. A helyi közösségek sokat tehetnek azért, hogy a szűkebb közösség pozitívan viszonyuljon pedagógusaihoz, elismerjék erőfeszítéseiket, munkájukat. A társadalom érdeke, hogy a felnövekvő generáció tagjai jól neveltek, erkölcsösek legyenek, tiszteletben tartsák, mi több, magukénak érezzék azokat az értékeket, amelyek egy élhetőbb világ megalapozását jelentik.

– Mi a véleménye az oktatási rendszer egészéről?

– Az elmúlt évtizedekben a magyar oktatási rendszerben elképesztően nagyok lettek a különbségek, a gyerekek tudása, műveltsége csökkent, a mérések eredményei azt mutatják, sok területen nincs előrelépés. Ugyanakkor vannak kiváló műhelyek; ezzel magyarázható, hogy sok magyar fiatal ér el kitűnő eredményeket nemzetközi versenyeken. Fantasztikus szakmunkásaink is vannak, minden szakmának megvannak a kiválóságai. A média feladata lenne szerintem az is, hogy ezeket a pozitív eredményeket, kiemelkedő teljesítményű diákokat bemutassa, akár sakkról, akár lovaglásról, matematikáról, vagy éppen egy asztalos tanulóról van szó. A példaképekre óriási szükség van napjainkban. Sőt, és ez is az oktatói megbecsülés része, azokat a pedagógusokat is be kellene mutatni, akiknek a gyerekek az eredményeiket köszönhetik. A mai világban azok az értékek, amelyekről a média nem számol be, szinte láthatatlanokká válnak. A pedagógustársadalom jelentős része hivatástudatból, gyermekszeretetből és a szakmájának szeretete miatt dolgozik a pályán. Ezt meg kell erősíteni, és magának a pedagógustársadalomnak is el kell hinnie, hogy sokkal értékesebb munkát végez annál, mint ahogyan ezt a társadalom megbecsüli. A pedagógustársadalomnak tudnia kell, hogy munkájával az ország jövőjét formálja.

– Mire számít, hogyan tudnak majd együtt dolgozni Hoffmann Rózsával? Ragaszkodik az elképzeléseihez vagy kompromisszumkész?

– Csapatjátékos voltam és vagyok. Mindenkivel tudtam együttműködést kialakítani az eddigi munkám során, és a jövőben is erre törekszem. Azt tapasztaltam, és azt is vallom, hogy ha egy problémát több ember több oldalról közelít meg, és mindenki hozzáteszi a maga szakmai érveken nyugvó javaslatát, akkor előbb-utóbb eljutunk az optimális megoldás megszületéséig.

– Van olyan mottó, ami vezérelte eddigi munkája során, és amit szem előtt tart helyettes államtitkárként is?

– Több is van. Az egyik az, hogy a problémák azért vannak, hogy megoldjuk őket. A másik kedvenc mondásom pedig az, hogy két kicsi ugrással nem tudunk átjutni a szakadékon. Ez a köznevelés rendszerszintű megújítására különösen igaz.