Bay Zoltán (1900–1992) fizikust a Holdradar-kísérlet kapcsán ismerhetjük, de a fotoelektron-sokszorozó és a fénysebességre alapozott méterdefiníció is a nevéhez fűződik. Bay a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karán diplomázott matematika-fizika szakon, majd 1926-ban a legmagasabb kitüntetéssel szerezte meg a doktori fokozatot. Dolgozott a berlini egyetem Fizikai-Kémiai Intézetében, 1937-től a BME Atomfizikai Tanszék vezetője. Kísérletsorozatainak eredményeképp kifejlesztette az ultrarövid hullámhosszú rádióadó- és vevőcsöveket, és az amerikaiakkal egy időben, de kisebb infrastruktúrával létrehozta az első radarkapcsolatot a Holddal – észlelte a visszavert radarjeleket, melyeket eredetileg ő bocsátott ki, ezzel új tudományág született: a radarcsillagászat. Szabadalmaztatott találmányai között szerepelnek a nagyfeszültségű gázcsövek, valamint fénycsövek, elektroncsövek is. 1948-ban emigrációba kényszerült, Amerikában együtt dolgozott Neumann Jánossal és Szent-Györgyi Alberttel is.
Eötvös Loránd (1848–1919) a kor legeredményesebb tudósa, aki a heidelbergi egyetemen tanult fizikát, matematikát és kémiát, majd 1870-ben summa cum laude minősítéssel szerzett doktori címet. Szerény, a háttérbe húzódó tudósnak tartották, aki nem vágyott sem erkölcsi sem anyagi elismerésekre, ennek ellenére temérdek díjat és kitüntetést nyert el. Nevét viseli számos intézmény, és hozzá köthető a geofizika megszületése is. Húsz évig foglalkozott a kapillaritás jelenségével, új módszert dolgozott ki a felületi feszültség mérésére, melyet az Eötvös-féle törvényként ismerünk. Tizenhat éven át töltötte be az MTA elnöki tisztségét, leghíresebb találmánya a torziós inga (Eötvös-inga), mely alkalmas a mélyben rejtőző ásványi anyagok felkutatására.
Fényes Imre (1917–1977) elméleti fizikus és a fizika tudományok doktora, eredeti és mély gondolkodású magyar természettudós. Pályafutását a kolozsvári egyetemen kezdte, ahol huszonhét évesen az Elméleti Fizikai Intézetet vezette, vele egykorú diákjai rajongtak érte. 1950-től a debreceni egyetemen lett tanszékvezető, majd ‚53-tól az ELTE egyetemi tanáraként dolgozott egészen haláláig. Munkássága a kvantumelmélet, statisztikus fizika és az irreverzibilis termodinamika területét ölelte fel. Felfedezte az „oszcillációs effektust”, a termodinamikai egyensúly stabilitásának valódi mechanizmusát. Szerkesztette és nagyrészt ő írta a Modern filozófiai kisenciklopédiát, s emellett több, a modern fizika eredményeit általánosító filozófiai munkát, didaktikai, valamint tudománynépszerűsítő tanulmányt, művelődéspolitikai eszmefuttatást is publikált.
Jedlik Ányos István (1800–1895) bencés szerzetes, az elektromosság korszakának briliáns elméje, termékeny feltaláló. Huszonkét évesen szerzett doktori címet Pesten, ekkor kezdődött tanári pályája. Győrben, Pannonhalmán és Pozsonyban is oktatott, majd 1840-ben őt választották a pesti egyetem fizika-mechanika tanszék vezetőjévé. 1945-től latin helyett magyarul szólt diákjaihoz, neki köszönhetjük a fizika magyar szókincsének jelentős részét. Nem tartotta elég felszereltnek az egyetemi szertárt, ezért az eszközök nagy részét maga készítette, saját fizetéséből vásárolt alkatrészekből. Nevéhez fűződik az elektromotor feltalálása, a villám delejesség fogalma és a korszakalkotó dinamó-elv is, melynek lényege, hogy a generátorból elhagyható az állandó mágnes, mivel saját energiájával is képes gerjesztését létrehozni és fenntartani.
Kármán Tódor (1881–1963) az aerodinamika és a rakétatechnika úttörője, akiről – munkája iránti tiszteletből – a Marson és a Holdon is krátert neveztek el. A fizikai és az alkalmazott matematika is érdekelte, nevéhez fűződik többek között az örvényáram, a turbulenciaelmélet, a lökhajtás és az áramlástan is. Az első világháború kezdetekor részt vett az irányítható, függőlegesen felemelkedő repülő kifejlesztésében. A Tanácsköztársaság idején közoktatási népbiztos-helyettesként dolgozott az Oktatásügy Minisztériumban, de elégedetlen volt, a műszaki felsőoktatási reformmal kapcsolatos reményei szertefoszlottak. A húszas évek végétől Amerikában oktat, majd a repüléstudomány Mekkájának nevezett Guggenheim Aeronautikai Laboratórium igazgatója lesz. A hangsebességen felüli repülés atyjának tekintik, elméletei megoldották a szuperszonikus repülés számos kérdését. Amerikai és európai egyetemek fogadták díszdoktorrá, John F. Kennedy elnök neki adta át elsőként a legfontosabb amerikai tudományos elismerést, a Nemzeti Tudományos Érmet.
Szalay Sándor (1909–1987) fizikus, akadémikus, akit a magyarországi magfizikai kutatások atyjaként tartunk számon. 1933-ban felfedezi, hogy az ultrahang kémiai hatásokkal is rendelkezik, ezzel egyik úttörője lesz a szonokémia tudományának. Ösztöndíjasként dolgozott Szent-Györgyi Alberttel Szegeden és Ernest Rutherforddal Cambridge-ben. Utóbbi nagy hatást gyakorolt rá, ekkor kötelezte el magát az atommagfizika mellett. Eredményeit 1952-ben Kossuth-díjjal ismerik el és az MTA levelező tagjává választják. Szalay 1954-ben Csikai Gyulával a debreceni MTA Atommagkutató Intézetben közvetett módon kimutatja a neutrínó létezését, ami azért is kiemelkedő jelentőségű, mert a neutrínó olyan, könnyű elemi részecske, mely rendkívül közömbös az anyaggal szemben, még egy fényév vastagságú ólomfalon is gond nélkül átcsusszan.
