Olvasási idő: 
6 perc

Finnországban népszerű a pedagóguspálya

Május 6-7-én Pécsett zajlott az a – tanárképzés megújításáról szóló – konferencia, melyen Dr. Csapó Benő, a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének vezetője a képzés megújításának tudományos alapjairól beszélt.

 

– Mi indokolja a tanárképzés megújításának szükségességét?

– Tanárnak lenni különleges hivatás. Nem csak az emberiség nagy tanítóira gondolva, és nem is csak a „hivatás” szó emelkedett értelmében. Ez a professzió a modern társadalmakban is kitüntetett szerepet tölt be. A pedagógusok munkájának társadalmi jelentősége talán csak az orvosi hivatással vethető egybe. Nagyrészt az orvoslásnak köszönhetjük, hogy az emberi élettartam megduplázódott, minimálisra csökkent a gyermekhaladóság. Nem csupán hosszabb lett az élet, hanem a megélt élet minősége is sokat javult az orvostudománynak köszönhetően. Ma már ritkán gondolunk arra, hogy ezt az alig egy évszázad alatt végbement fejlődést nagyrészt az orvosi kutatásoknak és az orvosképzés tudományos alapokra helyezésének, az eredmények gyakorlati alkalmazásának köszönhetjük.

Hasonló léptékű mennyiségi változások következtek be az iskolázásban is. Egyre többen, egyre hosszabb ideig járnak iskolába. Az oktatásban azonban csak most kezdődött el az a folyamat, ami az orvoslásban olyan látványos fejlődést eredményezett: a tanítás kutatási eredményekkel való megtámogatása, az oktatás és a tanárképzés tudományos alapokra helyezése. Az iskola sok gyerek számára még mindig inkább kudarcok forrása. Magas a korán lemorzsolódók, vagy az iskolát fejletlen alapkészségekkel elhagyók aránya.

Az oktatás minőségét radikálisan lehetne javítani, hatékonyságát meg lehetne sokszorozni, ha a fontosabb döntéseket, legyenek azok akár egyetlen gyermek fejlesztésével kapcsolatosak, akár az oktatási rendszer egészét érintőek, tényekre, adatokra, bizonyítékokra alapoznánk. Ma már óriási szakirodalma van azoknak a naiv elgondolásoknak, egyedi tapasztalatból kiinduló téves általánosításoknak, soha nem igazolt vélekedéseknek, amelyekre fontos döntéseket alapoztak, holott a tudományos vizsgálatok épp az ellenkező eredményre vezettek. Az új tudományos tudást elsősorban a tanárok képzésén és továbbképzésén keresztül lehet bevinni az oktatási rendszerbe, ezért meghatározó jelentősége lenne a pedagógusképzés kutatásalapú reformjának.

– Miben látja a tanárképzés fejlesztésének fő irányát, hangsúlyát? Mi indokolja ezt a prioritást?

– Ahhoz, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek, mindenekelőtt a pedagógusok anyagi megbecsülését kellene rendezni. Pedagógusfizetések tekintetében a fejlett országok rangsorának végén állunk. Nemcsak az a probléma, hogy a pedagógusok a diplomások átlagánál sokkal kevesebbet keresnek – ami mutatja, hogy a társadalom hogyan értékeli a tanárait –, hanem az az alapvető gond, hogy a pályakezdő fizetésekből nem lehet megélni, családot alapítani. A társadalom önmagáról állítja ki a bizonyítványt azzal, ahogy a pedagógusokat megbecsüli. Mindenkinek fontos a saját élete és egészsége, de legalább ennyire fontos a gyermekeinek, unokáinak az élete, szellemi fejlődése, személyiségének kiteljesedése is. Tudatosítanunk kell, hogy mindez elsősorban a tanárokon múlik, és el kell érnünk, hogy a gyermekek értelmi-érzelmi fejlesztését a legkiválóbb szakemberek végezzék. Ez nemcsak a gyerekek iskolában töltött éveinek életminőségét, hanem a későbbi fejlődési lehetőségeiket is meghatározza.

A jó pedagógusok munkája hosszabb távon anyagi értelemben is jelentős hasznot hoz, fizetésük rendezése az egyik legjobban megtérülő társadalmi befektetés lenne. A tanárképzéssel kapcsolatban mindennek azért van jelentősége, mert a színvonalas képzéshez elsősorban sok tehetséges hallgató kell. Ma pedig nagyon kevés a jelentkező, és ezért nem nagyon lehet közöttük válogatni, még a rendelkezésre álló helyeket sem lehet betölteni.

– Ön gyakran beszél a finn modellről. Miben látja ennek időszerűségét, értékét a magyar viszonyok között?

– A finn oktatási rendszer a világ élvonalában van, a tanárképzés pedig talán a legjobb a világon. Ennek egyik összetevője kétségtelenül az, hogy Finnországban a pedagóguspálya vezeti a foglalkozások népszerűségi listáját. Minden negyedik finn fiatal tanár szeretne lenni, az egyetemek tanárképző karain legalább tízszeres a túljelentkezés. Ez csak részben tulajdonítható az anyagi megbecsülésnek, a finn tanári fizetések nagyjából a diplomás átlagnak felelnek meg. Legalább ekkora szerepe van a képzés presztízsének, minőségének. A finn tanárokat nemzetközi hírű kutatók képezik, a tudományos eredmények közvetlenül áramlanak be a tanárképzésbe. A tanárok maguk is elsajátítják a kutatási módszereket, képesek a szakirodalom követésére, kísérletezésre, és így munkájuk folyamatos fejlesztésére.

– Melyek lennének Ön szerint a legfontosabb stratégiai lépések a tudományos alapú tanárképzés megújításának folyamatában, az említettek fényében?

– Mindenekelőtt a képzőhelyek kutatási-fejlesztési kapacitását kellene bővíteni. Miként más területeken történik (ld. orvoslás), itt is meg kellene valósítani a kutatás, fejlesztés, képzés és továbbképzés egységét. Az új tanítási módszereket kifejlesztő kísérleti iskolák egyben a leendő tanárok gyakorló terepei is lehetnének. Egyszerre sajátíthatnák el a tanítást és a pedagógusi munka fejlesztését. A kapacitások ésszerű kihasználása érdekében a legerősebb kutatóhelyekre kellene koncentrálni a pedagógusképzést. Szükség lenne továbbá a képzési programok alapos átvizsgálására is, hogy a tananyagok igazolt ismereteket tartalmazzanak, friss tudományos eredményekre épüljenek.