Felelősséget és közösséget a gyerekeknek
Az előző hónapban indult Innovatív Pedagógia rovatunk következő riportjában egy olyan programot mutatunk be, amelynek pedagógiai módszerei a mai napig egyedülállóak és példaértékűek. A budapesti Gyermekvasút felelősséget ad már a 4. osztályos gyerekek kezébe is. Ez a fajta nevelőmunka több évtizede irányt mutat, felejthetetlen élményt és helyes értékrendet biztosít a jövő generációjának. Váczi Viktorral, a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút forgalmi koordinátorával beszélgettünk a Gyermekvasút múltjáról, jelenéről és az ott szolgálatot ellátó gyerekekről.
„De van ott még tovább is, más csodát is őrzök: gyerek ottan a kalauz s az állomásfőnök! Fut, szalad a vonat, fussunk hát utána, mert az ország, ahová megy, gyerekek országa” – fogalmazta meg Zelk Zoltán Ennyi csudát című versében a gyermekvasút lényegét nagyon találóan, ugyanis a magyarországi gyermekvasút tényleg a gyerekek országa, és valóban gyerekek működtetik. 1948-ban hozták létre külföldi mintára, létrejöttének egyik fő célja a gyerekek oktatása, a vasútvonalaink működtetéséhez az utánpótlás nevelése volt. Éppen ezért felépítésében, berendezéseiben ugyanolyan, mint a nagy vasútvonalak Magyarországon. A budai hegyek között fut, de ezt több helyszín közül választották ki, legfőképpen azért, mert az oktatás mellett a személyforgalmat is szerették volna biztosítani az akkori csillebérci úttörőtáborba. Napjainkban pedig már egy újabb feladatot is kapott: a felnőttek is ide jönnek gyakorlatra. Ha valaki a nagy vasúton szeretne dolgozni, a tanfolyam keretén belül köteles kétnapos szolgálatot teljesíteni, megismerve a különböző biztosítóberendezéseket, a vasút felépítését. Váczi Viktor ezzel kapcsolatban egy érdekes dologra hívta fel a figyelmet: gyakran előfordul olyan helyzet, amikor a vasútvonal egyik állomásán felnőttek vannak, a másik állomáson gyermekvasutasok. Ilyen esetben sokszor a gyereknek kell türelmesnek lennie a még kezdő felnőttel. Amikor telefonon beszélnek és gyermekvasutas kéri a vonatnak a menetengedélyt, a felnőtt, aki a vonal túloldalán épp a gyakorlatát tölti és küzd a szakkifejezések megértésével és leírásával, akkor abban a helyzetben a gyermek az, aki a profi, és a felnőtt az, aki a diák.
A kisvasútnak a kezdetektől a MÁV a fenntartója és üzemeltetője, 1995 óta létezik azonban a Gyermekvasutasokért Alapítvány, amelynek a gyerekvasutasok szolgálaton kívüli szabadidős tevékenységeinek a szervezése, finanszírozása a célja. Merthogy van szabadidős program is bőven. Téli, tavaszi szünetben 2-3 napos kirándulások, nyáron 2 hetes táborozás, és sok egyéb kisebb program. A programokat az ifivezetők szervezik, azok a fiatalok, akik bár elballagtak, már nem teljesítenek szolgálatot – gyerekvasutasok 4–8. osztályos gyerekek lehetnek –, de nem akartak elszakadni a helytől, ezért ifivezetőként még részt tudnak venni a Gyermekvasút életében. A forgalmi koordinátor büszkén mesélte, hogy az idei nyáron, amikor a kicsik már szolgálatot teljesítettek, a nagyok még nem ballagtak el, összesen 700 olyan gyerek volt egyszerre a névsorban, akik mindannyian rendelkeztek a megfelelő végzettséggel. Majd nemes egyszerűséggel hozzátette: manapság menő gyerekvasutasnak lenni.
De ahhoz, hogy ennek a közösségnek a tagjai legyenek, sokkal több kitartás és elszántság kell, mint azt gondolnánk. Amellett, hogy valaki jó tanuló, orvosi alkalmassági igazolással rendelkezik, engedélye van a szülőktől, az iskolától, mindezek mellett részt kell vennie egy tanfolyamon is, ami 4 hónapon át heti egy alkalommal van, iskolaidőn kívül, a végén vizsgákkal. A tananyag, amit elsajátítanak, is egyedinek mondható, mert nemcsak a vonatforgalom szabályozását, váltók és biztosítóberendezések használatát tanulják meg a gyerekek, hanem van kereskedelem tantárgyuk is, sőt a tananyag része, hogy legyen helyismeretük. Ez utóbbi azért fontos, hogy tájékoztatni tudják a vonaton utazó kirándulókat. Komplex módon járják körbe a témát onnan kezdve, hogy a vörös jelzés mit jelent, odáig, hogy egy kisgyerek milyen menetjegyre jogosult. Váczi Viktor a tanfolyamra reflektálva elmondta, hogy igazából nem a vizsga a legnagyobb kihívás. Az igazi akadály az, hogy a lelkesedés kitartson a 4 hónap alatt, hiszen fárasztó iskola után még a tanfolyamon is részt venni. És ez nemcsak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is kihívást jelent, hiszen a 4. osztályos gyerekeket el kell juttatni a tanfolyamokra. Ennek ellenére nemcsak budapesti gyerekek lesznek gyermekvasutasok, az ország számos pontjáról érkeznek ide, például Kecskemétről, Hódmezővásárhelyről, Pécsről vagy Győrből is.
Aki pedig elvégezte a tanfolyamot, az havonta 2 napot tölt szolgálatban, de csak akkor, ha a tanulmányi eredménye a legfőbb tantárgyakból eléri a 3,5-ös átlagot. Tehát ahhoz, hogy valaki gyermekvasutas maradjon, jól is kell tanulnia az iskolában. Amikor pedig szolgálatot teljesít, akkor minden egyes napját értékelik a felnőttek. A gyerekek százalékos eredményt kapnak a munkavégzésükre, és osztályzatot a magatartásukra. A forgalmi koordinátor kiemelte: a gyerekek maguk között nagyon cikinek tartják, ha valaki nem ötöst kap a magatartására. A Gyermekvasút nevelési és tanítási elveit – melyek az életre is nevelik őket – úgy lehetne megfogalmazni, hogy megfelelő oktatás után döntési és irányítási lehetőséget ad a gyerekek kezébe, de nem hagyja magukra őket, hanem figyel és korrigál. S talán ez az, amiben a Gyerekvasút ma is innovatívnak számít, hiszen olyan mértékű felelősséget kapnak a fiatalok, amelyet az iskolákban nem szokás adni nekik. Az, hogy egy gyerek kezeli a váltót, visszaad a pénztárban, ellenőrzi a menetjegyeket, telefonon egyeztet a másik állomással, ezek mind-mind olyan tevékenységek, amelyeket ha nem pontosan és fegyelmezetten végeznek, annak súlyos következményei lehetnek. A legforgalmasabb napokon több ezer embert is szállítanak, s bizony, ha ilyen esetben valaki hibázik, a mozdonyvezetők könnyen farkasszemet nézhetnének egymással egyazon sínen.
A budapesti Gyermekvasút 2015-ben bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, hiszen a világon ez a leghosszabb vasútvonal – 11,7 km –, amit gyerekek működtetnek; de nem ez az oka, hogy immáron 74 éve működik, és ez nem is a véletlen műve. Ez a több mint hét évtized a 10–18 éves gyerekek köszönete válaszként arra, hogy a felnőttek mertek felelősséget adni a kezükbe. Az a több ezer gyerek, akik az évek során bizalmat és közösséget kaptak itt, mind úgy hálálták ezt meg, hogy felelősségteljesen tették azt, ami a dolguk: működtettek egy különleges vasútvonalat, a mi Gyermekvasutunkat.
Aki kedvet kapna, jelentkezni a www.gyermekvasut.hu oldalon tud.