„Ezt a képzést a munkaerőpiac árazza be”

A felsőfokú szakképzés már 1998 óta elérhető az érettségivel rendelkezők számára. Ez az oktatási forma milyen szerepet tölt be a képzési rendszerünkben?

Mindenekelőtt érdemes pontosítani a középiskolákban, valamint a felsőoktatásban zajló szakképzési formákat. Az akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzés már több mint 20 éve létezik, az első diákokat az 1997/1998-as tanévben iskolázták be a hazai középfokú oktatási intézményekbe. Ez így is működött egészen 2012-ig, de a 2013/2014-es tanévtől kezdődően kizárólag felsőoktatási intézmények folytathatnak felsőoktatási szakképzést, a 2011-es nemzeti felsőoktatásról szóló törvény értelmében. Ez idő alatt nevet változtattak egyes szakok és módosult a követelményrendszerük, ezzel együtt a képzések tartalma is, valamint a záróvizsgák gyakorlata is átalakult. Jelentősen csökkent a szakok, hallgatók és képző intézmények száma, ez a tendencia a szakpolitikai szándékokat követő jogszabályváltozásokban is tükröződik.

A KSH statisztikája szerint^[1] nem túl nagy az érdeklődés iránta, a felsőoktatási intézmények nappali képzésein tanuló hallgatók alig 3-4%-a választja. Miért?

A képzésben részt vevő fiatalok hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, hasonló óraterheléssel végzik tanulmányaikat, mint az egyetemista társaik, vizsgakövetelményük is ugyanolyan feszes, a 6 szemeszter leterheli az államilag finanszírozott felsőoktatási kvótájukat, azonban mégsem kaphatnak diplomát, mert a képzés csak középfokú végzettséget ad. Ez a munkaerőpiacon hátrányt jelenthet, az egyéni karrierépítésben pedig kevés előnnyel jár. Problémát jelent az is, ha – amennyiben a képzést követően – a fiatal egyetemen tanul, akkor az eltérő képzési szint miatt a már elvégzett kurzusokat nem minden esetben érvényesítheti kreditbeszámítással. E tekintetben az egyetemek megengedőek, hiszen ez a hallgatói kör potenciális rekrutációs bázist jelent.

Mely részterületeken volna szükség ön szerint a képzés megerősítésére?

A felsőfokú szakképzés bevezetésekor számos olyan demográfiai, gazdasági, oktatáspolitikai, ifjúságpolitikai érv merült fel, amelynek társadalmi környezete mára jelentősen megváltozott, illetve regionálisan erősen differenciálódott. A köznevelés teljesítményének növelése nélkül jelentős változásokra nem számíthatunk. Érdemes lenne megőrizni a képzés gyakorlatra orientált jellegét, azt is, hogy több szakon az oktatás kilépett az iskola hagyományos tereiből, illetve a levelező képzésben építenek a fiatalok előzetes tudására. Ma egyre égetőbb kérdés a depressziós térségekben a hátrányos helyzetű, szerényebb iskolai teljesítményű, emelt szintű érettségivel, nyelvtudással, szakmai végzettséggel nem rendelkező fiatalok pályaorientációja. A felsőoktatási szakképzés lehetőséget biztosíthatna az érettségizettek számára, amennyiben a képzési forma felsőoktatási státusza a diplomaszerzés lehetőségével megerősödne. Másrészt e kockázati csoportok csekély áldozatvállalási képességét akkor lehetne megerősíteni, ha a szakképesítésüket a regionális munkaerőpiacok megélhetést biztosító jövedelemmel, tervezhető jövővel honorálnák. Ennek hiányában a végzettségüket hasznosítani nem tudó fiatalok a pályaelhagyást, a migráció különféle útjait választják.

A felsőfokú szakképzés és az érettségihez kötött OKJ-s képzések hogyan viszonyulnak egymáshoz? Mi a különbség, és hol vannak átfedések?

A képzés eredményességét mindkét oktatási intézménytípus esetében a munkaerőpiac árazza be. A határozott pályaelképzeléssel rendelkezők már a köznevelési intézményekben, a középiskolai tanítási rendben elsajátíthatják szakirányú ismereteiket, így az érettségivel együtt középfokú szakmai képesítést igazoló oklevelet kapnak. A korai szakmaválasztással időt nyerhetnek. A felsőoktatási szakképzést többnyire azok választják, akik korábban nem kötelezték el magukat egy-egy szakma mellett, vagy nem sikerült a 280-as ponthatárt elérniük. A hallgatók új környezete, az önszervező tanulás, az új barátságok és a szakmai munkakapcsolatok életformaváltást eredményeznek. Az egyetemi környezetben gyorsabban szembesülnek tanulmányi deficitjeikkel, de az új munkaformák révén hamarabb is maguk mögött tudják a hátrányaikat. Az önállósághoz, felnőtt világhoz közelebb vivő hallgatói életforma eseményei, élményei a diplomaszerzés esélyét, a sikeres megküzdést is erősítik.

Korábbi kutatásai alapján hogyan jellemezhetők azok a tanulók, akik ezt a szakképzést választják? Az egyetemi képzés alternatívájaként kiknek javasolná ezt a formát?

Életkori sajátosságukat tekintve a frissen érettségizettek gondolkodása igen nyitott, sokszor még önmagukat, új egzisztenciális biztonságukat kereső fiatalok, akik a pályaválasztás mellett a barátok és a társkeresés közepette szembesülnek a családról való leválás mentális terheivel. Az életprogramokban ezek a nagy fajsúlyú döntési helyzetek egyénileg eltérő mértekben merülnek fel. Mindazok, akik még időt kérnek döntéseik meghozatalában, azonban vállalják, hogy másként, de szívesen tanulnak, azok a szakmaválasztásukhoz kellő rálátást szerezhetnek ezzel a választással. Sokan levelező tagozaton kezdik vagy fejezik be tanulmányaikat, mert élethelyzetük ezt a megoldást kívánja. Ennek az az előnye, hogy nagyobb munkatapasztalatokkal léphetnek tovább a munkaerőpiacon vagy az egyetemi képzésbe. A gyenge tanulmányi eredményeik miatt az alapképzésbe bejutni nem tudó hallgatók számára is reményt kelthet a felsőoktatási szakképzés, mert az oklevéllel többletpontokat szerezhetnek az alapképzési felvételihez. A záróvizsgák eredményétől függően ennek mértéke így alakul: a jeles 32 pont, a jó 20 pont, a közepes 10 pont felvételi pontkedvezménnyel jár.

Mit mutatnak a számok, milyen munkaerő-piaci, illetve továbbtanulási lehetőségek állnak azok előtt, akik ilyen felsőfokú szakképesítést szereznek?

A felsőfokú szakképzés ott ért el eddig sikereket, ahol a térségi gazdasági résztvevők fejlesztéseikkel új középszintű szakmákat hoztak létre, keresleti piacot teremtettek a képesítést szerzett fiatalok számára. Sajátos módon ezek a vállalkozások nagyvárosainkra és vonzáskörzeteikre korlátozódnak. A szolgáltatási szférán belül a turizmus és vendéglátás terén sok új szakma és munkahely jött létre. Átalakult a középszintű irodai munka, ami azt is jelenti, hogy a gyors tanulási képességgel és digitális munkakultúrával rendelkezők szinte minden ágazatban keresettek. Az egészségügy, oktatás és kulturális területeken főként a segítő, asszisztensi munkakörökre oktatnak ezek a képzések.