Évtizedeken keresztül a tankönyvekért

Hol kezdődött a pályafutása? Mikor kezdett el tankönyvekkel foglalkozni?

Debrecenben szereztem történelem−földrajz szakos tanári diplomát az egykori Kossuth Lajos Tudományegyetemen (ma: Debreceni Egyetem), 1982-ben. Ezt követően négy évig tanítottam a Budapest I. kerületi Petőfi Sándor Gimnáziumban, és itt találkoztam először a gyakorlatban is a történelemtankönyvekkel. 1986-tól kezdve a Panoráma Könyvkiadó munkatársa lettem, ahol legfőképp útikönyvek szerkesztésével foglalkoztam, amelyek tulajdonképpen – bár fundamentálisan mégsem – kapcsolódtak a történelemhez, hiszen akkoriban az útikönyvek még inkább a „karosszékes utazóknak” készültek, részletesen bemutatták az adott ország vagy város földrajzát, történelmét, kultúráját, gasztronómiáját, valamelyest pótolva az olvasóközönség számára az utazás élményét. Nem sokkal később az Ikva Kiadó munkatársa lettem, ahol már-már történelemtankönyvek szerkesztésével foglalkoztam, azonban inkább egy „mindenes” pozíciót töltöttem be, hiszen a nyomdai előkészítésben és a terjesztésben is részt vettem.

1995-ben kerültem a Nemzeti Tankönyvkiadóhoz (NTK), ahol első pillanattól kezdve történelemtankönyveket szerkesztettem, és tulajdonképpen azóta is e tantárgy tankönyveinek szerkesztésével foglalkozom. A cégnév sokszor változott, hiszen az NTK-ból Nemzedékek Tudása Könyvkiadó lett, majd annak megszüntetése után munkánk az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézethez (OFI), azután az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemhez, végül az Oktatási Hivatalhoz (OH) került. A cégér tehát számtalanszor, míg az én munkám sosem változott. Mind az általános iskolai, mind a középiskolai történelemtankönyveket szerkesztettem, de volt egy időszak, amikor csak a középiskolait.

Milyen tapasztalatokat szerzett pályakezdő éveiben, amelyek a későbbiekben meghatározták a munkásságát?

A munkám során mindig nagyon figyeltem arra, hogy szakszerű anyagok kerüljenek ki a kezeim közül. Törekedtem arra, hogy a történettudomány által konszenzusosan elfogadott eredményeket tükrözze a tankönyv, bár azt is szem előtt tartottam, hogy gondolkodtasson is a tananyag, ezért a különböző kérdésekben kibontakozó vitákról is tudósítsanak a tankönyvek. Mivel jómagam is tanár vagyok, azt gondolom, hogy a legszerencsésebb, ha a tankönyveket pedagógusok írják. A másik fontos alapszabály az volt – számomra legalábbis –, hogy a tankönyvek olvasmányosak és jól tanulhatóak legyenek. A harmadik, amire mindig ügyeltem, hogy külalakjukban is szépek, könnyen áttekinthetőek legyenek. A tankönyveknek mindig az érvényes tantervekhez kell igazodniuk, tehát előtérben tartottuk a kollégákkal, hogy a tantervi célok megjelenjenek a kiadványokban.

Melyek voltak a legkiemelkedőbb, legmeghatározóbb pillanatai munkájának? Van olyan kiadvány, amire jó szívvel tekint vissza?

Ez a kérdés nagyon nehéz. Tulajdonképpen minden tankönyvet vállalok, amit szerkesztettem a ’90-es évek végétől napjainkig. Szerencsésnek érzem magam annyiban, hogy a nyugdíjba vonulásom napjáig – nyáron –, befejeződött a Nemzeti alaptantervhez (Nat 2020) készült tankönyvek szerkesztése. Minden tankönyvet élmény volt szerkeszteni, jó szerzőkkel volt alkalmam dolgozni, és a háttércsapat is – a grafikai, a műszaki szerkesztők és a tördelők – kiválóan együttműködtek a munka során. A tankönyvek közül ugyan nem tudnék kiemelni egyet sem, de néhány kiadványt mégis megemlítenék, amelyeket én szerkesztettem, és büszke vagyok rájuk. Ilyen például a Miről mesél a múlt? (1998) című kiadvány, ami nagyon izgalmasan és mesélős formában mutatja be a történelem eseményeit a 10–12 éves gyerekeknek. Hasonlóképp büszke vagyok A magyar hajózás képes története (1999) című munkára, A harmadik Magyar Köztársaság 20 éve (2010) című könyvre vagy A haza bölcse, a bolond gróf és a többiek – Ragadványnevek történelmünkben (2001) című kiadványra.

Megélte a papíralapú tankönyvek alapján készült okostankönyvek megszületését. Hogyan emlékszik vissza ezekre a változásokra, miként hatott Önre a bekövetkezett digitális átalakulás?

Nem vettem részt az okostankönyvek készítésében, mert az egy külön szakma. Egyrészt más szemléletmódot igényel, hiszen más papíron megjeleníteni egy szöveget vagy képet, mint digitálisan. Ugyanakkor természetesen láttam a tankönyveket, és a digitális szerkesztő kollégák megannyiszor kikérték a véleményemet is. Nekem nagyon tetszik ez a digitalizációs átalakulás, sokat tud hozzáadni a tanórákhoz, a tanításhoz és a tanuláshoz egyaránt. Ezt leginkább az olyan grafikai eszközökre értem, mint például, hogy a térképeknek létrejöhetett az a funkciója, hogy a diák vagy a tanár önmaga válassza ki azt, mit is mutasson a térkép. Bár szükségszerű a nyomtatott tankönyv, és nem gondolnám, hogy belátható időn belül eltűnnének a könyvek, egyre fontosabb lesz a digitális tananyag.

Min dolgozott az elmúlt években?

Az utolsó simításokat végeztük el a 8. és a 12. évfolyamos történelemtankönyvek nyomdai előkészítésében. Ez már a könyvek nyomtatása előtti utolsó munkafázis volt.

Mit jelent a pedagógusnap alkalmából Önnek átadott Németh László-díj? Valaminek a lezárásaként értékeli?

Igen, valaminek a lezárása. Nagyon örültem neki, hogy gondoltak rám, még annak ellenére is, hogy a szerkesztői munka valójában láthatatlan a „nagyközönség” számára. Hiszen az oktatás legfontosabb szereplője a tanár. Ő kapcsolódik a diákokhoz, a szülőkhöz, ő áll az oktatás „frontvonalában”. Nekünk, szerkesztőknek a gyakorló tanároknak – és persze a tankönyveket használó diákoknak – kell segítő kezet nyújtanunk. A Németh László-díj elnyerése számomra a szerkesztői munkám elismerése, amiért hálás vagyok. Ugyanakkor ez a díj nemcsak számomra elismerés, hanem annak a csapatnak is szól, akik velem együtt megalkották a tankönyveket.

Mik a tervei a nyugdíjas napokra?

Három unokám van (mire lapunk az olvasóhoz ér, talán már négy lesz – a szerk.), akik még kicsik, így velük szeretnék sok időt eltölteni. Másrészt sok-sok pótolnivalóm van az olvasás tekintetében, ugyanis eddig számtalan szakkönyvet olvastam, most már szeretnék időt szentelni a szépirodalomnak is. És persze szeretnék utazni: leginkább hazánkon belül, de külföldre is szívesen utaznék, különösen a spanyol és az olasz régió érdekel nagyon.