Évforulók

FAZEKAS MIHÁLY

 január 6.

A Hazai Tudósítások című folyóirat egy 207 évvel ezelőtti számában a következő híradás jelent meg: „a magyar flórának vagy inkább a Magyar füvészkönyvnek első része, mely a fű tudományra való bévezetést és a 13 elsőbb seregeket foglalja magába, már kinyomtatódott. Találtatni fog a könyv a tipográfiában és a Református Kollégiumban. Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály.”

Fazekas Mihály: ismerős név. A legtöbb ember számára csak a Lúdas Matyi szerzője, pedig mennyi mással is foglalkozott!

1766. január 6-án született, Debrecenben. Ősei vagyontalan katona-nemesek voltak, apja pedig állatorvos és gyógykovács, vagyis korabeli fogorvos. Nem véletlen tehát, hogy már debreceni kollégista korában vonzódni kezdett a természettudományokhoz és a katonai hivatáshoz. 16 éves korában otthagyta az iskolát, és beállt huszárnak. Míg lassan – 14 év alatt – a főhadnagyi rangig vitte, bejárta fél Európát, egy csatában elvesztette egyik ujját. Két nagy szerelméről írt versei ma is őrzik Ruszánda, a moldvai parasztlány és Ámeli, talán francia vagy flamand lány emlékét. Főleg az utóbbitól való elszakadás rázta meg olyan mélyen, hogy sosem nősült meg.

Hazatérve belevetette magát a közéletbe. Csokonai baráti köréhez tartozott, miatta és lokálpatriotizmusa miatt még Kazinczy Ferenccel is összekülönbözött.

Gazdasági vezetője lett a kollégiumnak, majd a város főpénztárnokának nevezték ki. Később ún. polgárkatonaságot, vagyis rendőrséget szervezett, melynek ő lett a kapitánya. Közben verseket írogatott, és rendszerezte, illetve tudományosan is elnevezte a hazai növényeket, mert ahogy a Lúdas Matyiban mondja: „akkor a füvek neve csak barom, ördög s szent vala; Füvészkönyv még nem lévén.” 1807-ben aztán azt is megírta sógorával, Diószegi Sámuellel együtt; élete utolsó éveiben pedig megtervezte és előkészítette a debreceni füvészkert kialakítását.

Még katonai szolgálata, vándorlásai idején ismerkedett meg egy Európa-szerte elterjedt mesével, mely már időszámításunk előtt 700 évvel is népszerű volt Asszíriában. Az uraság eszén túljáró szegény ember története őt is megihlette, s 1804-ben, 38 éves korában, ízes magyar nyelvezettel és furcsa mód, antik hexameteres formában megírta a maga Lúdas Matyiját. A kézirat egy évtizedig vándorolt kézről kézre, s így jutott el egy bécsi magyar orvostanhallgatóhoz, Kerekes Ferenchez, aki 1815-ben – a szerző tudta nélkül – kiadta a művet. Nyomban népszerű lett; azóta már 9 nyelvre lefordították, és számos kiadást megért.

Fazekas Mihály főhadnagy, botanikus és költő 1828‑ban halt meg. Életének mottója akár a Lúdas Matyi utolsó két sora is lehetne: „Törvénytelenül nem bánt, hanem úgy ahogy illik, embertársaival; jól is végezte világát.”

 

MIKSZÁTH KÁLMÁN

 január 16.

167 éve, 1847. január 16-án született Mikszáth Kálmán. Különös házasság című regénye arra ihletett bennünket, hogy levelei alapján felidézzük az ő „különös házasságát.”

1870 nyarán Mikszáth szolgabírósági esküdt lett Balassagyarmaton. Itt ismerkedett meg főnöke lányával, Mauks Ilonával. Első levelét 1871 őszén írta hozzá: „Legyen szíves Nagysád két ócska selyemkendőt vagy akármiféle tárgyat (csak nagy ne legyen) selyemből kölcsön küldeni egy fél órára.”

Egy év múlva már többet sejtetően nyilatkozott:

„Tegnap arról gondolkoztam, hogy ugyan mit szeretnék én a világon legjobban? Először azt gondoltam, hogy jó volna burkus császárnak lenni; de később aztán egészen komolyan azt sütöttem ki, hogy az lenne a legnagyobb boldogságom, ha én itt ülnék, ahol most ezeket a sorokat írom, maga meg itt ugrálna, pajkoskodna vidám, örömteli arccal mellettem...”

Mikszáthnak már csak a zord apósjelölt beleegyezését kellett megszerezni a házassághoz. Egy előre megfogalmazott szülői engedélyt csempészett az aláírandó akták közé; Mauks Mátyás azonban precíz hivatalnok volt: elolvasás nélkül semmit nem írt alá. Így hát kitört a botrány.

„Író! Szép dolog lenne, ha ezer holdja lenne hozzá, de szegény embernek ez nem pálya, nem kenyérkereset. Ebből is látszik, mennyire nem normális gondolkodású ember.”

A fiatalok számára egyetlen megoldás maradt. Ilona Pestre szökött vőlegénye után, és 1883. július 13-án titokban összeházasodtak. Az idill azonban nem tartott sokáig. Mikszáth fizetése kevés volt a család eltartásához, íróként pedig akkor még meg sem közelítette az ünnepelt bálvány, Jókai szintjét. 1875 novemberében döntő lépésre szánta el magát.

„Kedves Ilonkám! Lelkem mélyéig meghatva, elboruló szívvel és a legnagyobb hálával írom e sorokat, hogy azt a boldog két esztendőt, amit együtt töltöttünk, magának megköszönjem. Nekem mennem kell a megkezdett úton, mely vagy felvezet a magasba, vagy le a mélységbe. Magát azonban jó szívvel nem ránthatom magammal, ha ez az út lefele vezet. Nagy fájdalommal mondok le magáról, de becsületes ember vagyok, hát ennek meg kell lenni. Ki kell mondanom a nagy szót: váljunk el.”

Az őszinteség kevés volt a válóper beadásához. Mikszáth kénytelen volt azt hazudni, hogy más nőt szeret. A válás után hét évig nem találkoztak. De ahogy hét szűk esztendő után lenni szokott, elérkezett a bőség ideje Mikszáth életében is.

A tót atyafiak és A jó palócok című novellásköteteivel egyszer csak berobbant az irodalomba. Nem késlekedett sokáig. 1882. február 16-án levelet írt volt feleségének:

„Kedves Ilonka! Mikor ezelőtt sok évvel elváltunk, föltettem magamban, hogyha valaha vinni tudom valamire, s ha lehetséges lesz még, hibámat jóvá fogom tenni.

Bent ülök 34 évvel az akadémiában, kiköszörültem minden csorbát, nevemet magasztalólag említi az ország és a külföld, szeretet vesz körül, ahová lépek, s jövedelmem hatszor akkora, mint amennyiről valamikor ábrándozhattam. Valószínű, hogy már elkéstem Önnel szemben. De mert bizonyosat nem tudok, tartozom Önnek azzal a regarddal, hogyha még nem ment férjhez, én most még egyszer elveszem magát. Ha Ön elfogulva ellenem haragtól, gyűlölettől, nem fogja is (talán joggal) méltányolni e kérésemet, az irodalomtörténet figyelembe veszi ez őszinte határozásomat, s mikor jellemem ferdeségeiről írni fog, odateszi súlynak a másik mérlegbe.”

1883. január elsején egy Mikszáth-regénybe illő jelenet játszódott le a mohorai evangélikus templomban: sok viszontagság után másodszor is egybekelt Mikszáth Kálmán a feleségével. És ezután közel három évtizedig boldogan éltek, míg Mikszáth meg nem halt.

 

MADÁCH IMRE

 január 20.

Madách Imre nemcsak kora egyik legnagyobb drámaírója, hanem mellesleg újságíró, aljegyző, képviselő és költő is volt. Talán nem véletlen, hogy a drámához vonzódott leginkább, hiszen élete 41 éve alatt épp elég drámai eseményt élt át.

Hiába küldözgetett Lantvirágokat Lónyay Etelkának és Fagyvirágokat Dacsó Lujzának, a szerelemben nem volt szerencséje. Legfőképpen feleségével, Fráter Erzsébettel járt rosszul, aki ugyan három gyerekkel ajándékozta meg – Jolánnal, Aladárral és a különleges nevű
Árával –, nagyon is tisztában volt azzal, hogy férjén kívül más férfiak is élnek a világon.

A nevezetes férjet 1852-ben bebörtönözték egy ’48-as bujdosó rejtegetéséért, s egy év múlva nemcsak a börtönből, de feleségétől is szabadult.

Ettől kezdve a nők csak mint színpadi alakok foglalkoztatták. S aki ismeri leghíresebb „filozófiai költeményét”, Az ember tragédiáját, benne könnyen nyomon követheti a nők 15 féle színváltozását is.

Alsósztregovai ünnepeltünk – Madách Imre – 191 éve január 20-án született.