Évfordulók

Kétszáz éve, 1825. február 18.-án, Komáromban, Jókay Móric néven látta meg a napvilágot a márciusi ifjak egyike, a „nagy magyar mesemondó”, Jókai Mór (1825–1904), a magyar irodalom egyik legkiválóbb, legolvasottabb alakja. Nemesi gyökerekkel ugyan, de polgári körülmények között nevelkedett, Ásvai Jókay József és Pulay Mária legkisebb gyermekeként. Tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Pozsonyban és Pápán folytatta. Itt ismerkedett meg Petőfi Sándorral, aki nagy hatással volt rá. A fiatal Jókai eredetileg jogi pályára készült, de az irodalom iránti szenvedélye hamar felülkerekedett, és miután Pestre költözött, az Életképek című lap szerkesztője lett. A magyar regényíró-óriás hatvanéves pályafutása során rendkívül termékeny szerzőnek bizonyult, regényei mellett azonban több irodalmi műfajban is maradandót alkotott: verseket, novellákat, színműveket és újságcikkeket is jegyzett.

Első felesége Laborfalvi Róza színésznő, akivel 1848. március 15.-én találkozott a Bánk bán ősbemutatóján, és akit még ugyanabban az évben feleségül is vett. A kapcsolatot sokan ellenezték, többek között barátja, Petőfi is. A közvélemény rosszallta, hogy Róza asszonynak egy korábbi házassága során törvénytelen kapcsolatból született gyermeke, és csak fokozta a botrányt, hogy kilenc évvel idősebb is volt Jókainál. Mégis boldog házasságban éltek egészen Róza haláláig, 1886-ig. Ugyan kapcsolatuk sok vitát váltott ki, mégis Jókai művészi ihletének egyik forrásává vált; mélyen megrázta felesége halála. Több mint tíz évvel később, 1899-ben Nagy Bella színésznővel kötötte második házasságát, aki ekkor mindössze 20 éves volt, Jókai viszont már 74. A több mint félévszázados korkülönbség miatt a család és a közvélemény annál is hevesebben ellenezte a frigyet: még orvosi szakvéleményt is próbáltak szerezni Jókai „elmebetegségéről”. Maga Jókai e keserű szavakkal emlékszik az esetről:

A kézfogót övező minden rosszallás ellenére azonban ötévnyi boldog házasság várt a párra, aminek 1904-ben Jókai halála vetett véget.

Jókai Mór írói pályafutása az 1840-es évek közepén kezdődött: első jelentős műve, a Hétköznapok című regénye 1846-ban jelent meg, rá egy évre, 1847-ben pedig átvette az Életképek című irodalmi folyóirat szerkesztését, amely a fiatal magyar írók egyik meghatározó fórumává vált. A forradalmi eszmék iránti lelkesedése az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején is megmutatkozott: egyszerre vette ki részét lelkesedéssel a politikai eseményekből, és adott hírt róluk a sajtóban. Március 14-én az Ellenzéki Kör közgyűlésén a reformokat támogató 12 pont megfogalmazásában is közreműködött. Másnap, március 15-én pedig Petőfi Sándorral és társaikkal közösen szervezték meg a sajtószabadság kiharcolását, és Jókai maga is több helyszínen felolvasta a 12 pontot. A Landerer és Heckenast nyomdában kinyomtatott forradalmi dokumentumokat (köztük a Nemzeti dalt és a 12 pontot) az utcákon osztották szét.

Jókai a szabadságharc idején főként a sajtóban támogatta a küzdelmet. 1849 elején a kormány Debrecenbe menekült, ő pedig már az Esti Lapok szerkesztőjeként, az áprilisi Habsburg-trónfosztás után csatlakozott a köztársasági párthoz. Ezért a császári hatóságok nagy erőkkel keresték, és csak akkori felesége, Róza asszony közreműködésével (aki hamis iratokat szerzett számára) sikerült elmenekülnie. Jókai egy ideig álnéven folytatta az írást, majd később írói amnesztiában részesülve, újra saját néven publikálhatott. Az ezt követő években kezdődött el irodalmi pályafutásának legtermékenyebb és legsikeresebb időszaka.

A szabadságharc bukása után Jókai visszavonult a politikától és minden idejét az írásnak szentelte. Számos jelentős műve származik ebből az időszakból. Az osztrák önkényuralom éveiben regényeiben a magyar múlt dicsőségét, a nemzeti érzés megőrzését és a társadalmi igazságtalanságok elleni küzdelmet hangsúlyozta. Ekkoriban írt alkotásai főként a romantika és a népi realizmus jegyeit ötvözik, történeteit pedig a bravúros meseszövés és a mélyen kidolgozott karakterek egyaránt lebilincselővé teszik. Ez idő tájt jelent meg az Egy magyar nábob (1853–54) és folytatása, a Kárpáthy Zoltán (1854–55), amelyek a reformkor és a forradalom előtti Magyarország politikai és társadalmi viszonyait ábrázolják. Jókai e műveivel alapozta meg írói hírnevét és vált a magyar romantikus próza csillagává.

Az 1860-as években enyhült a magyarországi politikai légkör, és Jókai ismét aktívabb szerepet vállalt a közéletben. 1863-ban elindította az Üstökös című élclapot, amely éles társadalomkritikai és humoros szatirikus írásaival gyorsan népszerűvé vált. 1867-ben már a kiegyezés híveként politikai pályára lépett, és országgyűlési képviselő lett a Deák-párt színeiben. Bár aktív politikai szereplő volt, írói tevékenysége ekkor sem szenvedett csorbát; ebben az időszakban születtek olyan jelentős művei, mint Az új földesúr (1862), amely a társadalom változásait és a nemesség helyzetét boncolgatja, illetve A kőszívű ember fiai (1869), amely a szabadságharc eszmeiségét és szellemét idézi fel. Ez utóbbi mű a mai napig Jókai egyik legismertebb regénye, amelyet számos alkalommal feldolgoztak.

Az 1870-es és ’80-as években megjelent regényei közül kiemelkedik a Fekete gyémántok (1870), amely a magyar ipar fejlődésével és a természeti erőforrások kiaknázásával foglalkozik, valamint Az arany ember (1872), amely romantikus és filozofikus elemeivel a magyar irodalom egyik legnagyobb hatású alkotásává vált. Évente több művet is publikált és rendkívül népszerű lett mind a magyar, mind a külföldi olvasók körében. Művei ekkoriban már nem csupán történelmi vagy társadalmi kérdéseket dolgoztak fel, hanem tudományos-fantasztikus elemeket is tartalmaztak, mint például A jövő század regénye (1872–74), amely az egyik első magyar sci-fi műnek tekinthető.

Az 1890-es évekre továbbra is aktív író maradt, noha ekkoriban már egyre kevesebb regénye született, inkább az emlékiratok, történeti visszaemlékezések foglalkoztatták. Az ebből az időből származó alkotásaira egyfajta múltba révedő, nosztalgikus hangvétel vált jellemzővé. Munkásságának elismeréseként már életében is számos kitüntetést kapott, a Magyar Tudományos Akadémia tagjaként pedig a magyar irodalom meghatározó alakjává vált.

Jókai Mór azonban nem csupán regényíróként és novellistaként alkotott maradandót, hanem költőként és drámaíróként is sokat publikált. Több mint ötszáz verse maradt fenn, amelyek hazafias, politikai, humoros és szatirikus témákat ölelnek fel, bár ezek közül sok inkább alkalmi költemény. Több korabeli társadalmi és politikai eseményt előbb versben dolgozott fel.

Színműíróként kezdetben történelmi drámákat és népszínműveket alkotott, de műveinek többsége a romantikus túlzások miatt nem aratott tartós sikert. Legjelentősebb színpadi művei közé tartozik a Dalma (1852), a Dózsa György (1857) és A szigetvári vértanúk (1860), amelyekben az erősen kidomborodó hazafias eszmék mellett a lírai szépség is helyet kap. Drámáiban gyakran ábrázolt eszményített történelmi hősöket, de a jellemrajzok olykor túlságosan végletesek voltak. Bár drámaíróként nem tudott maradandó klasszikusokat alkotni, művei a nemzeti öntudat és a magyarság eszményeinek kifejezői maradtak és a korabeli színházművészet számára is fontos szerepet játszottak.

Jókai Mór 1904-ben hunyt el Budapesten. A nemzet egyik legnagyobb írójaként búcsúztatták. A romantika a föld alá is elkísérte a szabadságharc íróját, legalábbis Mikszáth így fogalmazott a végső búcsún:

Pályája során több mint száz regényt és számtalan novellát, cikket, színművet írt. Művei a magyar romantika és a realista próza csúcsteljesítményei közé tartoznak, amelyekben a nemzeti identitás, a társadalmi változások és az emberi sorsok színes, drámai ábrázolására törekedett. Írásai generációkat formáltak, és máig meghatározó alakja a magyar irodalmi kánonnak. Életműve nemcsak történelmi és társadalmi tablót kínál, hanem a képzelet és a mesélés örömét is nyújtja minden olvasónak.