Évfordulók

Antropozófia és Waldorf-iskola

Az antropozófia Rudolf Steiner által alapított spirituális tudomány, amely az ember és a világ közötti kapcsolatok mélyebb megértését tűzte ki célul. Alapelve, hogy az emberi érzékek által felfogható világon túl létezik egy szellemi dimenzió is, amely belső lelki fejlődés és intuíció útján ismerhető csak meg. Az antropozófia számos területen bizonyult alkalmazhatónak, így a pedagógia (lásd: Waldorf-iskolák), a gyógyászat, a művészet, de még a mezőgazdaság (például a biodinamikus gazdálkodás) terén is.

A Waldorf-pedagógia Rudolf Steiner antropozófiai tanításaira épülő oktatási módszer, amely a gyermekek egész – fizikai, érzelmi és szellemi – személyiségének harmonikus fejlesztését tűzi ki célul. A tanítási folyamat az életkorhoz igazított, szakaszos megközelítést alkalmaz, amelyben az érzelmek és a művészetek központi szerepet kapnak, a tananyag pedig az életkornak megfelelően alakul, hogy támogassa a gyermekek természetes fejlődési ritmusát. Kiemelt célja az önálló gondolkodásra képes, kreatív és felelősségteljes felnőttek nevelése, az élményszerű tanulás és a közösségi szellem hangsúlyozásával.

Tanulmányai és magánélete

Az iskolarendszer hazai meghonosítója, Göllner Mária gyermekkorától élvezhette szülei gondos támogatását. Édesapja, Göllner Aladár elismert orvos volt, édesanyja, Szabó Mária pedig kora mércéjével is igen művelt asszonynak számított. Nem csoda, hogy családi háttere is nagyban inspirálta Göllnert a tudományos pályára: az egyetemen földrajzot, történelmet és filozófiát tanult, 1918-ban pedig doktori fokozatot is szerzett. Disszertációja Az ókor művelődésének geográfiai alapjai címmel jelent meg.

Göllner a Nagy Háború éveiben ismerkedett meg a nála két évtizeddel idősebb leendő férjével, dr. Nagy Emillel (1871–1956), aki a század eleje óta rangos ügyvéd, képviselő volt, ismert tárcaíró, majd a Bethlen-kormányban igazságügyi miniszter. 1918 októberében házasodtak össze, és három fiuk is született: István, Sándor és Kristóf.

Huszonnyolcadik életévének küszöbén Göllner élete fordulóponthoz érkezett. A drezdai Operában ismerkedett meg Hans Reichert (1903–1957) német egyetemistával. Tőle hallott először a Goetheanumról és Rudolf Steinerről, akinek A szabadság filozófiája című könyvét a fiatalember kölcsön is adta neki. A könyv hatására évekkel később, 1924-ben a svájci Dornachba, a Goetheanumba, az antropozófia központjába látogatott, ahol Rudolf Steiner fogadta őt. Ugyanezen év őszén még egyszer kiutazott, és Rudolf Steiner összes, a tagok számára tartott szeptemberi kurzusát és előadását végighallgathatta.

Iskolaalapítás

Hazatérve, 1926-ban megalapította a Magyar Antropozófusok Baráti Körét, és ugyanebben az évben létrehozta a Kissvábhegyi Waldorf Iskolát és Internátust Budán, a Kissvábhegyi út 21. szám alatt. Az intézmény a stuttgarti Waldorf-iskola mintájára működött, és az első magyarországi két tannyelvű, koedukált, óvodával egybekötött magániskola volt.

„Feleségem – néha felülvizsgálván londoni magamviseletét – egyszer így szólt hozzám: Nézze, ha maga a közérdeket szolgálni akarván minduntalan elhagy bennünket, akkor egyezzék bele abba, hogy én kissvábhegyi palotájában viszont egy remek stuttgarti Waldorf-iskolát alapítsak, mert én meg ennek a nagyszerű német pedagógiai rendszernek Magyarországba bevezetésével szeretném szolgálni fajom közérdekét. […] így most pompás kissvábhegyi házamban és háromholdas kertemben Waldorfschule honol, s széles látókörű, mély belátású kultuszminiszterünk megadta a feleségem internátusának a teljes iskolai jelleget, mert igazán nagyszerű dolog az a Waldorf-iskola. Természetesen a saját gyermekeim is ott laknak és tanulnak” – így írta le az iskola létrejöttét a Budapesti Hírlapban Nagy Emil.

A mély belátású kultuszminiszter Klebelsberg Kunó volt, aki egyenértékűnek minősítette a kissvábhegyi bizonyítványt a polgári iskolai bizonyítványokkal.

„Egy kegyelmes asszony, aki jómódban, gondtalanul élhetne, s nem tud nyugodni, ha valami magasabb eszmének nem áldoz. Bejártam a kertet, hát bizony isteni hely, széltől védett paradicsom. /.../ ...ezt a helyet az Isten is magasabb célnak szánta... irigylem a kis leányokat, akik itt fognak lakni.” – Budapesti Hírlap, 1925. augusztus 5.

A hírlap az iskola prospektusából is idéz:

„Ebben a gyönyörű miljőben növendékeink testi és lelki erőinek harmonikus fejlesztését akarjuk. A városba ékelt levegőtlen internátusok élete helyett a szabadban való mozgás, testi munka, görög tradíciókra épített testképzés a programmunk. Munkával munkára nevelünk. Növendékeinkben az egyéni tetterőt és az alkotó aktivitást akarjuk kifejleszteni a modern gyermekpszichológia eszközeivel.”

A politikai helyzet változása miatt azonban 1933-ban bezárásra kényszerült az iskola, mivel a német tanárok nem kaptak munkavállalási engedélyt és vissza kellett térniük Németországba.

A második világháborúban az iskolaépület menedék lett, Göllnerék különösebb habozás nélkül mentették, akit tudtak. Náluk élte túl a vészkorszakot Török Sándor író és felesége, illetve a görög klasszikus irodalom jeles fordítója, Devecseri Gábor is.

Börtönmisszió

Az igazságügyi miniszter feleségeként Göllner megalapította a magyar fogházmissziót, évek múltán pedig elérte, hogy a börtönökben is létesüljön könyvtár, valamint megalapította az első magyar börtönújságot, amely a Bizalom nevet kapta. A lapban főként novellák, versek, folytatásos regények kaptak helyet és maguk az elítéltek is írhattak bele. Az újság 1929. és 1944. között jelent meg.

Írói tevékenység

Göllner Mária nemcsak pedagógusként, hanem íróként is tevékenykedett: írt prózát, meseregényt, angol szépirodalmi műveket fordított, könyveket írt a magyar ősvallásról, a halál megjelenéséről a magyar mitológiában és költészetben, valamint a Kalevaláról. Megjelent művei közül jelentősebbek: Karácsonytól Karácsonyig (Budapest, 1920); Népszokások, mondák és az ember (Budapest, 1939); A magyar ősvallás és a kereszténység (Budapest, 1941). Svájcban, német nyelven írt könyvei közül pedig a legkiemelkedőbbek: Die Wandbilder der Scrovegni-Kapelle zu Padua (1963), valamint Die Legenda aurea und ihr Verfasser Jacobus de Voragine (1971).

Emigráció

A háború után Göllner két kisebbik fiával Svájcba emigrált, ahol a bázeli főiskola elismert oktatója, az antropozófia szakértője lett. Ez időszak alatt több könyvet is írt. Írásai, előadásai nagy érdeklődést váltottak ki, munkájában látásának romlása, majd elvesztése sem gátolta meg. Göllner Mária kilenc évvel később, immár teljesen vakon, 1982-ben, Bázelben hunyt el.

Öröksége

Göllner Mária munkássága nemcsak a magyarországi Waldorf-pedagógia alapjainak lefektetése kapcsán érdemel elismerést, hanem a példamutatás, a gyermekek iránti tisztelet, a személyiség holisztikus kibontakoztatása és a közösségi szellem ápolása mellett való halálig tartó elköteleződése okán is. Az általa létrehozott iskolák és pedagógiai módszerek máig hatással vannak a nevelésre, hangsúlyozva, hogy az oktatásnak nem csupán tudást kell átadnia, hanem segítenie kell az egész emberi lény fejlődését. Öröksége arra ösztönöz, hogy gondolkodjunk a jövő oktatásának formáiról. Az ő példája inspirációt nyújthat mindazok számára, akik hisznek abban, hogy az oktatás a világ megváltoztatásának kulcsa.