Különleges kert bújik meg a Budai-hegységből kiemelkedő Széchenyi-hegy délkeleti lejtője és a Karthauzivölgy folytatásaként északnyugati irányból elnyúló Denevér-árok találkozásánál, a költői szépségű közeg ugyanis immáron 130 éve szolgál végső nyughelyeként temérdek öröklétbe szenderült felebarátunknak és hősünknek. A régi budai sírkertek tehermentesítésére kijelölt Farkasréti köztemető hivatalosan 1894. április 1-jén nyílt meg, és páratlan természeti fekvése, atmoszférája hamar az egyik legkedveltebb sírkertté tették a budai lakosok körében. A temető sikerét jelzi, hogy élre törve a fővárosi sírkertek hosszú ideig változatlan szimbolikus hierarchiájában, bő harminc év leforgása alatt szinte egyedüli helyszínévé vált a környékbeli temetkezési és gyászszertartásoknak. Így lehet, hogy Farkasrét a hatvanas-hetvenes években a főváros legjelentősebb „elittemetője” lett, hivatalosan persze máig köztemető. Rangját kivételes fekvése, a Tabáni és a Vízivárosi temető megszüntetése, valamint több száz kimagasló jelentőségű személy itteni eltemetése alapozta meg.
Szinte képtelenség számba venni, hogy nagyjaink közül milyen sokan alusszák örök álmukat Farkasréten. Csak hogy néhány nevet említsünk a teljesség igénye nélkül: Farkasrét árnyat adó lombjai alatt róhatjuk le kegyeletünket Bartók Béla és Kodály Zoltán népdalgyűjtőzeneszerzőnagyságok, Fischer Annie és Kocsis Zoltán zongoraművészek, de korszakteremtő költőink, Kassák Lajos, Károlyi Amy, Keresztury Dezső, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, vagy Pilinszky János előtt is, miként itt nyugszanak neves íróink, mint például Füst Milán, Janikovszky Éva, Lázár Ervin, Ottlik Géza, Örkény István, Polcz Alaine, Szabó Magda; filozófusaink, Ancsel Éva, Prohászka Lajos vagy Tamás Gáspár Miklós, de olyan jelentős művészeink is, mint Borsos Miklós grafikus-szobrászművész, Makovecz Imre építészmérnök vagy a szórakoztatóipar olyan jeles képviselői, mint az énekes-dalszerző Cseh Tamás, Cserháti Zsuzsa, Hofi Géza humorista vagy Jankovics Marcell rajzfilmrendező. Nem túlzás azt állítanunk, hogy e temetőben nyugszik a 20. század legnagyobb hazai alkotóinak és előadóinak színe-java.
Esztétikai szempontból a Farkasréti temető síremlékeit döntően a két világháború közötti korszak világa és stílusérzéke jellemzi. A síremlékek ikonográfiai megformálásában a túlnyomóan nemzeti és katonai szimbolika mellett háttérbe szorult az antik jegyekben bővelkedő profán megformálás, míg például a különböző keresztény jelképek és allegorikus ábrázolások nagy számban előfordulnak az egyes sírok és síremlékek ornamentikájában. Az összességében harmonikus stílusvilágú sírkert a mai napig őriz egy jellegzetes konzervatív, „budai” miliőt, amely éppúgy érezhető a fennmaradt régi és újabb síremlékeken, sírjelhasználatban, mint a kegyeleti szertartásrend és kultuszgyakorlás szokásrendjében. Ezt bizonyítja az is, hogy az újonnan létesülő síremlékek egy részén újra felfedezhetővé vált az előnév- és címerhasználat, ahogy a családnemesítési év feltüntetésének szokása is reneszánszát éli, 2002 tavaszától pedig rendszeres elemeivé váltak az egyes sírdíszeknek és emlékkoszorúknak a kokárdák, fogadalmi és nemzeti szalagok.
A Farkasréti temető azonban nem pusztán halottjai, hanem épületei tekintetében is említést érdemel, a kegyeleti, szakrális térképzés melankóliájához ugyanis nagyban hozzájárulnak olyan építészeti remekek, mint például az 1980-as években Makovecz Imre tervei alapján épült ravatalozó, amely egyaránt ötvözi az organikus építészet stílusjegyeit és az ősi magyar szimbólumvilág népi motívumait. Nem kevésbé jelentős Veres Kálmán Griffmadár című alkotása, amely a főbejárat melletti téren 2008-as elhelyezése óta szolgál a távol nyugvók emlékhelyéül.
Ha pedig – túl a gyászon és időszakos kegyeleti kötelmeinken – pusztán egy nyugalmas sétára vágyunk, elmerülnénk a temető csöndjében, meditálnánk életről, elmúlásról, reggel hét és este fél hét között bármikor érdemes betérnünk a virágzó vagy épp sárguló gesztenyefák alá.
Felhasznált irodalom:
