Author

Évfordulók

2024. február

Munkácsy Mihály

1844. február 20. – 1900. május 1.

Idén február 20-án történt száznyolcvan esztendeje – 1844-ben –, hogy a magyar képzőművészet egyik legbriliánsabb alakja Lieb Mihályként napvilágot látott Munkácson, családjának harmadik gyermekeként. A művész többek között a nemzetközileg is elismert, fájdalmasan élethű és érzelmekkel teli hatalmas vásznairól, ikonikus szakálláról és névváltoztatásáról is ismeretes.

Annak ellenére, hogy művészként már évek óta Munkácsy Mihályként volt jelen a köztudatban, a festő csak 24. életévének betöltése után határozta el, hogy az apja révén rászármazó Lieb családnév megváltoztatását igényli. Így történhetett, hogy 1868-ban, a 19509. számú belügyminiszteri rendelet engedélyével vezetékneve – szülővárosa, Munkács után – Munkácsira változott.

Szüleinek korai halála után nagybátyjához, Reök István ügyvédhez került Békéscsabára. Az elemi iskolában nem teljesített jól, így tizenegy éves korában asztalosinasnak küldték. Elsőként Gyulán tanult rajzolni egy Fischer nevezetű rajztanártól, később, amikor elkezdett megmutatkozni alkotói tehetsége, már akadémiai szinten tanulta a képzőművészetet. 1865-ben felvették a Bécsi Képzőművészeti Akadémiára, ahonnan azonban eltanácsolták, mert nem fizette a tandíjat. 1866-tól Münchenben tanult Wagner Sándornál, de 1868-ban már Düsseldorfban járt.

Első nagyobb sikerei Párizsban vártak rá, ahova az Eötvös-féle ösztöndíjjal jutott ki. 1868-ban megfestette a sokak által ismert Ásító inast, 1869-ben pedig Siralomház című festményét.

Munkácsy leghíresebb alkotásai között említendő a három hatalmas vászonból álló Krisztus-trilógia, valamint a Honfoglalás. Az előbbiként említett festményhármast a Krisztus Pilátus előtt, az Ecce Homo és a Golgota alkotja. A Krisztus Pilátus előtt elkészülésének idejét és a Biblia eseményeit tekintve is az első. A festő 1880 júliusában kezdett hozzá a megfestésének – bár eredetileg pár hónappal hamarabbra tervezte a festmény befejezését –, a bemutatásra csak 1881 nyarán került sor.

A tematikát tekintve a soron következő festmény az Ecce Homo, bár tény, a trilógiából ez készült el utoljára. Munkácsy ezen művét már erősen romlott egészségi állapotban alkotta meg 1882 és 1886 között.

A festményhármas utolsó része – annak ellenére, hogy ez készült el másodikként – a Golgota. A művész a Krisztus Pilátus előtt megfestése után rögtön nekilátott a keresztre feszített Jézust ábrázoló művének. Ugyan Munkácsy több változatot és tanulmányt is készített, a festmény végső formájának megalkotása csupán két évet vett igénybe. Az olajfestmény elsőként a Consummatum est! címet kapta, de a végleges címadást megelőzően volt Krisztus a Kálvárián is.

A Honfoglalás Munkácsy legnagyobb festménye, mely mintegy 63 négyzetméteres. A hosszadalmas és igényes előkészületi munkálatok, valamint a többszöri átdolgozás után 1893 decemberében nyerte el végleges állapotát. Eredeti helye a képviselőházi ülésterem volt, ám oda soha nem került ki. Megfordult a Nemzeti Múzeumban és a Szépművészeti Múzeumban, majd 1929-ben az Országházba szállították, ahol ma is megtekinthető.

„Fent kócszerű összevisszaság: a haj; lejjebb két erősen görbülő »S« betű: a szemeket eltakaró szemöldök vonalai; aztán három vízszintesen egymás mellé sorakozó kör: az orr; alatta jobbra-balra egyenest elnyúló, kuszált nyírfa seprők: a bajusz; végül ismét kóc, kétfelé borzolva: a szakáll. Szavakkal leírva csúfság, piktortémának gyönyörűség” – fogalmazott nyers őszinteséggel Rippl-Rónai József festő Emlékezések című írásában. A tanonc említést tesz többek között arról is, hogy Munkácsy igazán jó emberismerő volt, aki mindig rendíthetetlen jóindulattal és bőkezűséggel fordult felé. Az ifjú piktor kérdéseire gyakran kérdésekkel felelt, s ritkán fordulhatott elő, ha egyáltalán volt olyan, hogy egy szóváltásban Munkácsy kellemetlen helyzetbe került volna.

Munkácsy 1900. május 1-jén halt meg 56 évesen, az endenichi szanatóriumban, ahová erősen romlott idegállapota miatt vitték.

Felhasznált források: