június 5.
REPÜLÉS
Június 5-re két repüléssel kapcsolatos évforduló is esik, ráadásul mindkettő olyan eseményt örökít meg, amely első volt a maga nemében.
1783-ban különös meghívót kaptak a francia nemzetgyűlés tagjai: egy teljesen ismeretlen dologról, a hőlégballonról volt benne szó, melyről a feltaláló Montgolfier testvérek azt állították, hogy június 5-én fel fog szállni a felhők közé. A kitűzött napon izgatott és hitetlenkedő tömeg állta körül a vászonból és papírból összeállított hatalmas léggömböt. Alatta tűz lobogott, és amikor a füst megtöltötte a ballont, hirtelen őrült sebességgel kezdett emelkedni, és meg sem állt az 1500 méteres magasságig. Az első szenzációs kísérletet aztán újabbak követték, és egyre több ember foglalkozott a repüléssel.
A 19. század közepén feltalálták a léghajót, majd éppen száz esztendeje a siklógépet is. A századfordulóra már annyian repültek szerte a világban, hogy versenyeket is lehetett rendezni. Az első magyarországi nemzetközi versenyt 1910. június 5. és 15. között tartották a kisrákosi gyakorlótéren. A kezdeményezést lelkesen támogatta a fővárosi közgyűlés, és magánvállalkozók is komoly pénzekkel szálltak be a várható bevétel reményében. Minden együtt volt hát a sikerhez, csak az időjárás húzta keresztül a számításokat. Több gép már a berepülés során tönkrement, néhányat állás közben tört ripityává a vihar, és olyanok is akadtak, amelyek a nézők közé zuhantak. A pályázók azért így is jól jártak, mert gyengébb teljesítményükért is megkapták a díjakat, a szervezők viszont csúfos anyagi bukással zárták az első magyarországi repülőversenyt.
június 6.
BÁNKI DONÁT
„Megállapítván tehetsége sokoldalúságát, nem hagyhatjuk említetlen azt a dicséretre való körülményt, hogy ha valamely feladatot kellett megoldani, mindig arra törekedett, hogy túlmenve az egyszerű kötelesség-teljesítésen, magát az ügyet előmozdítsa; innen van aztán, hogy bármely ágában működött is a gépszerkesztésnek, működése mindenütt haladást jelentett.” Ez a részlet egy bizonyítványból származik, melyet 1898-ban állított ki a Ganz gyár vezetősége. A jellemzés alanya Bánki Donát volt, aki 1859. június 6-án született.
Eredetileg Lőwingernek hívták, de később felvette szülőhelye, Bánk nevét. Tanulmányait a Műegyetemen folytatta, ahol már 20 évesen pályadíjat nyert a gázmotorokról írt dolgozatával. Az egyetem elvégzése után tanársegédi állást kapott, s ezzel párhuzamosan a Ganz gyárban is elhelyezkedett. Ott ismerkedett meg Csonka Jánossal, akivel együtt később hat újítást szabadalmaztatott. A legismertebb közülük a porlasztó volt, mely a mai napig is egyik legfontosabb része a gépjárműveknek.
A karburátor feltalálása után egy évvel, 1894-ben újabb találmánnyal jelentkezett. Robbanómotorjának lényege az volt, hogy gazdaságos működésével késleltetni tudta a gyújtást. De hiába volt világraszóló az újítása, a piacra mégsem tudott betörni vele, Diesel motorja ugyanis jóval nagyobb reklámot és fejlesztési lehetőséget kapott, így a versenyben ő győzött. Bánki azonban nem csüggedt, inkább más kutatási területeket keresett magának; készített például turbinát törpe vízierőművek üzemeltetésére, és kidolgozott egy tervet a Vaskapu vízi erejének hasznosítására. Munkásságát külföldön is nagyra becsülték: turbináit a világ számos helyén gyártják, gépmodelljei pedig helyet kaptak a technikatörténeti múzeumokban.
június 30.
MÓRICZ ZSIGMOND – SZÉP ERNŐ
Gyakran látható könyvekben az a csoportkép, amely 1932-ben a Zeneakadémián készült a Nyugat folyóirat jubileumi összejövetelén. Csupa ismerős arc. Jobbra: Babits, Kosztolányi, Karinthy; középen pedig egymás mellett Szép Ernő és Móricz Zsigmond.
Móricz születésnapjáról megoszlanak a vélemények. Ő maga mindig büszkén mesélte, hogy Péter Pálkor, az aratás első napján jött világra, anyakönyvi kivonata szerint viszont csak július 2-án. Érdekes módon, a legtöbb lexikon a kettő között, június 30-a mellett döntött.
Életrajzuk több ponton is találkozik. Mindketten falun nevelkedtek, Debrecenben tanultak, majd újságíróskodtak, és a századfordulótól Pesten éltek. Egyformán rajongtak Adyért, olykor eljártak a New York Kávéházba, és mindketten a Nyugat munkatársai lettek. S bár témaválasztásuk, stílusuk homlokegyenest különbözött, kedvelték és tisztelték egymást.
Móricz egyszer különös ajándékot kapott Szép Ernőtől: „Hazamentem, s előkerestem a Galambfelhőket. Valami új cím kellene neki. Abban az időben Szép Ernőtől hallottam egy gyönyörű szót. Hogy Hajdúnánáson az olyan lányokat, akik az emberiség, a férfiemberiség üdvét szolgálják, árvalányoknak nevezik. Nagyon szép szó. Hónapokig ott muzsikált a fülemben. Szép Ernő olyan kedves volt, hogy a szót nekem adta. Azt mondta, hogy ez egy nekem való szó, s úgy hozta nekem vidékről, mint egy szál virágot. Hát én ezt a virágot kitűztem a Galambfelhők helyett a regényem homlokára.”
