Évfordulók

A háromarcú Eötvös József
1813. szeptember 3. – 1871. február 2.

Szöveg: Mátó Áron történelem szakos tanárjelölt

Ugyan egyetlen életmű sem szálazható külön – hisz minden mindennel összefügg – mégis, hogy láttassuk báró Eötvös József munkásságának sokrétűségét, jelen írás háromfelé szeli az eötvösi egészet.

1. Eötvös mint szépíró

Eötvös József szépírói tevékenysége társadalmi érzékenységű, politikával átitatott irodalom. Az európai hagyományban a. lírai regény műfajának egyik utolsó művelője, de a rousseau-i civilizációkritikus áramlat hatásai sem idegenek műveiben. Magyar viszonylatban ő a „korrajzszerű regény” stílusának egyik megteremtője. Eszerint karaktereinek sorsa mélyen beágyazott, történelmi-politikai-szociális konfliktusok útkereszteződésében állnak.

A falu jegyzője (1845) – amely talán leghíresebb szépirodalmi alkotása – társadalmi korrajz, melyben Eötvös centralista politikai meggyőződése mellett érvel. A mű bemutatja a kor társadalmi jelenségeit, a kiszolgáltatott néprétegeket, a korrupt bürokráciát; tehát a kor visszás, elmaradott magyar viszonyait. A regény karakterei felemásak; parasztok, de érzés- és gondolatvilágukban szituációidegen, arisztokratikus módon nyilvánulnak meg.

Eötvös másik nagyszabású regénye, a Magyarország 1514-ben (1847) – immáron történelmi keretezéssel, de – ugyanezt a receptet követi. Eötvös a Dózsa-féle felkelést a történelem mészárszékjellegét jól kifejező szimbólumaként használja. A lázadók és legyőzőik konfliktusát Eötvös árnyaltan kezeli, nem hirdetve világos erkölcsi győztest. A művet alapos történeti kutatás előzte meg, a történeti rekonstrukció bámulatosan plasztikus és tudományosan is szabatos. Az Eötvösben munkálkodó sokrétű „arisztokratalélek” a szépirodalom terén azonban kárára ment műveinek értékállóságában, ahogy a benne viharzó politikai lendület folyamatosan elhajlította alkotói ívét.

2. Eötvös mint gondolkodó

Szokatlan perspektíva Eötvös József életművét filozófiatörténeti oldalról szemlélni, ám korántsem indokolatlan vállalkozás. Idevonatkozó – saját maga által főműként megjelölt – alkotása A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra (1851–54).

Az először németül megjelent mű három „absztrakciós” szférára tagolható: 1. A kortárs politikai történések, gyökerek feltárása – ezzel értelmezve a forradalmak bukásainak tendenciáját. 2. Az első szint alapjául szolgáló szféra a kortárs uralkodói eszmék társadalmi megközelítésű, szociológiai szempontú fogalomelemzése. 3. Végül a tudományfilozófiai szféra, melyben Eötvös a különböző tudományos megismerési módszereket elemzi és közelíti egymáshoz.

Elmondható, hogy a három szféra nem tud szerves kapcsolatot teremteni egymással, ezáltal a korszak filozófiai hagyományaihoz sem tud csatlakozni. Eklektikussága – a sokrétű, de egy oldal felé sem megfelelően alapos filozófiai tekintet – zavarba ejtő. A kísérlet nem válik be, legalábbis nem annyira, mint John Stuart Mill vagy Alexis de Tocqueville kísérletei.

3. Eötvös mint politikus

Az eddigiek alapján érezhetjük, hogy Eötvös József életműve mélyen átitatott politikai nedűvel. Ő az egyetlen olyan magyar politikus az 1848-as kormányból, aki a kiegyezés utáni Andrássy-kormányban is megkapta a vallás- és közoktatásügyi – kultuszminiszteri – tárcát. Eötvös 1848-as beiktatása után megkezdte a népoktatás kiszélesítésének polgári programját, de erre valódi lehetősége csak a kiegyezés után nyílt.

Célja nagy ívű vállalkozás: a teljes oktatás átstrukturálása volt. Ebben a leglényegesebb az 1868. évi 38. törvénycikk, más néven a népoktatási törvény megalkotása volt, amely európai viszonylatban is korát megelőzőnek számított. A törvény rendezte a felekezeti és az állami iskolák viszonyát, bevezette az általános iskolakötelezettséget, rendelkezett az oktatás nyelvéről, mindeközben gyakorlatias szemléletű tantárgytematikát alkalmazott. Emellett Eötvös a felsőoktatást is mélységében át kívánta alakítani, új egyetemekkel bővíteni. Tanárképző intézetek felállításáról, új tankönyvek kiadásáról is rendelkezett, valamint az óvodák reformját is tervezte, ám halála megakadályozta ebben. Az sem mellékes, hogy az ő nevéhez köthető lapunk elődjének megalapítása 1868-ban.

Báró Eötvös József fektette le a modern, polgári oktatás szintjeinek alapjait, amit majd később sógora, Trefort Ágoston igyekezett beteljesíteni. A francia mintát követő eötvösi hagyomány eredményei csak jóval halála, 1871. február 2-a után értek be, de kétségtelen, hogy hatásuk elsőrendűen formálta a magyar oktatás arculatát.

A „három Eötvös” karaktere nem mindig tudta kiegészíteni egymást – gyakran éppen egymás szavába vágtak. Ennek ellenére – ámbár egy területen sem volt európai szinten meghatározó sziluett – az eötvösi „svédasztal” üdvös alapot kínált, hogy elinduljon rajta a következő szépíró-, gondolkodó- és állam­férfi-generáció.