Évfordulók

Hunfalvy János
1821. január 21. – 1888. december 6.

Szöveg: Dallman Kristóf

Ötven év körüli férfit ábrázoló bronz mellszobor áll egy budapesti, első kerületi ódon iskolaépület előterében. Az 1970-es években állított büszt orra természetellenesen fényes. Nem csoda, hisz az utóbbi öt évtizedben diákok, tanárok és szülők százai értek hozzá babonából nap mint nap. A fényes orr Hunfalvy Jánoshoz tartozik, az iskola pedig az idén 135. tanévét ünneplő, jelenleg BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma névre hallgató középfokú oktatási intézmény. Kiről kapta a nevét az iskola? Ki volt Hunfalvy János?

Johann Hunsdorfer 1820. január 21-én látta meg a napvilágot a túlnyomórészt cipszerek – szepességi szászok – által lakott felvidéki faluban, Nagyszalókon. Édesapja, id. Johann Hunsdorfer, földműveléssel foglalkozott és – latin műveltsége miatt – szerepet vállalt a község vezetésében. Az elsőszülött fiút, Pault apja értelmiségi, a tíz évvel fiatalabb Johannt pedig iparos pályára szánta. A nagyszalóki elemi iskolában azonban Johann is kiemelkedően tanult, ezért bátyja után ő is a nagyhírű késmárki evangélikus líceumban folytathatta tanulmányait.

1835-től, hogy a magyar nyelvben is jártas legyen, a miskolci líceum növendéke. A miskolci évek alatt Paul a Podmaniczky családhoz szegődik házi nevelőnek, míg Johann a később Budapest fejlődésében vezető szerepet vállaló Podmaniczky Frigyessel és öccsével, Árminnal tanul együtt. Tanulmányainak következő állomása az eperjesi evangélikus líceum, ahol filozófiai, majd jogi, végül teológiai végzettséget is szerez. 1840-től a Dessewffy család házitanítója, ennek köszönhetően használhatja a család jól felszerelt könyvtárát. Az Eperjesen töltött idő alatt köt barátságot olyan, a reformkor, illetve a forradalom és szabadságharc idején jelentős politikai pályát befutott személyekkel, mint Szemere Bertalan vagy Pulszky. Történetírói karrierjét bátyja ösztönzésére – aki már 1838-óta a pesti Atheneum folyóirat munkatársa – kezdi meg, 1840-től rendszeresen ír tudománynépszerűsítő, regényes formájú szépirodalmi cikkeket és történelmi tanulmányokat Bajza József és Vörösmarty Mihály lapjában.

Testvérével együtt 1841-ben fordulnak Pest, Pilis és Solt vármegyéhez, hogy németes családnevüket Hunfalvira magyarosíthassák, utalva ezzel a család származási helyére, a felvidéki Hunfalvára. Az engedély megszerzése után már önkényesen használta a testvérpár a Hunfalvy névalakot. A kor értelmiségi szokásához híven, 1845-től európai tanulmányútra indul, az 1845/46-os tanévben a berlini egyetemen hallgat történelmet, majd beutazza a Rajna-vidéket, Hollandiát és Belgiumot, végezetül rövid ideig az 1477-ben alapított tübingeni egyetemen tanul. Hazatérte után, immár mint a történelem és az államtudományok tanára, újra a késmárki líceumba vezet az útja. Ide is bátyját követi, aki már évek óta a jogi tanszék vezetője. Késmárki működése alatt bekapcsolódik a szepességi közéletbe, képviselő lesz és a Pesti Hírlapnak is gyakran küld tudósításokat. Az 1848-ban kitörő forradalom és szabadságharc alatt Hunfalvy János aktív szerepet vállalt mind a késmárki, mind a szepességi nemzetőrség megszervezésében. A szabadságharc végnapjaiban menekülni kényszerül, majd a világosi fegyverletételt követően önként feladja magát. Ezt követően ítélet nélkül hét hónapot raboskodik az eperjesi börtönben, ahonnan széles körű ismeretségének köszönhetően szabadul.

A börtönben töltött idő alatt kezdi megírni egyik főművét, a háromkötetes Egyetemes történet című munkát, amit a XIX. század végéig számos iskolában tankönyvként alkalmaznak. Az 1850-es években korlátozott szabadság mellett házitanítói állásokban keresi kenyerét, majd 1857-ben Budára költözik, ahol feleségül veszi Schmidt Herminát. Földrajzi érdeklődését először a barátjával közösen a Család Könyve című lapban kamatoztatja. 1856–64 között három kötetben jelenik meg a Magyarország és Erdély eredeti képekben című műve. Sikereinek hatására 1858-ban válik az MTA levelező tagjává. Akadémiai megbízásból írja meg A Magyar Birodalom természeti viszonyainak leirása-t, melynek hatására az MTA rendes tagjai közé választja és elnyeri a Marczibányi-díjat. A kiegyezést megelőző években a műegyetem tanára, ahol a földrajz mellett statisztikát is oktat. 1870-ben kerül a pesti Tudományegyetem Egyetemes és Összehasonlító Földrajz Tanszékének élére. Szakírói és oktatói tevékenysége mellett az oktatásirányításban is szerepet vállal, több ízben az evangélikus iskolák érettségi kormánybiztosa, 1875–76-ban bölcsészkari dékán, majd 1887–88-ban a Tudományegyetem rektora. Élete utolsó évében a torzóban maradt Egyetemes Földrajz-on dolgozik és alapítványt tesz egy felsőkereskedelmi szakiskola megalapítására. Hunfalvy János életének 68. évében, 1888-ban hunyt el. A ma is használt vízivárosi épületet, melynek előterében a már említett mellszobor található, 1899-ben vehette birtokba a kereskedelmi, gazdasági tanulmányokat folytató ifjúság.

Ordo Sancti Pauli Primi Eremitae
Szent Pál Első Remete Rendje

Szöveg: Dr. Hicz János, a Magyar Történelmi Társulat Tanári Tagozatának elnökségi tagja

750 éve, 1270. január 20-án halt meg Boldog Özséb, az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálos rend alapítója.

Életéről keveset tudunk, azt is elsősorban Gyöngyösi Gergelytől, aki a pálos rend perjele volt 1520–1522 között, és megírta a pálos rend történetét. Érdemes idéznünk, hogy mi vezette művének megírásakor: „Minthogy az idő mulandósága nem engedi meg, hogy emlékeink kincsestárát sokáig megőrizzük, mert mindnyájunkat elragad a halál, ezért régi szokás az eseményeket az írás tartósságára bízni, nehogy az elmúlt idők történetét nem ismerő kor bizonytalanul tévelyegjen.”. Ez akár a történészek örök érvényű mottója is lehetne. A szerző munkamódszere szintén történészi: „rendfőnökségem alatt rendünk magyar-, német- és horvátországi kolostorainak iratszekrényeit, ládáit átkutattam”.

Gyöngyösi szerint Özséb 1200 körül született Esztergomban, előkelő családban. Itt végezte tanulmányait is a káptalani iskolában. Kitűnt rendkívüli értelmével és keresztényi életével. Sokat virrasztott, idejét elmélkedésre, tanulásra, és főképpen Isten tiszteletére fordította. Tehetsége főleg a jogtudomány területén mutatkozott meg, és vallási elkötelezettségének köszönhetően fiatalon esztergomi kanonoknak nevezték ki.

Már ifjú éveiben késztetést érzett a remeteélet iránt. Híre ment annak, hogy Özséb a szerzetesi élet vendéglátásra vonatkozó feladatát szerette a legjobban, és az Esztergom környékén élő remeték ezért sokszor felkeresték.

A remeteségre vonatkozó tervét azonban megakasztotta az 1241–42-es tatárdúlás. Vágyait félretéve azon dolgozott, hogy Esztergom városa újjáépüljön a pusztítás után. Ennek befejezése után, 1246-ban lemondott minden tisztségéről, vagyonát szétosztotta, és egy barlangba költözött.

Özséb az Esztergomtól mintegy 10 km-re lévő Kesztölc közelében található hármas barlangnál alapította meg monostorát a Szent Kereszt tiszteletére. Érdekes életrajzírójának az okfejtése: Özséb azért volt mindig egészséges és „szép”, mert ételben és italban nem válogatott. A jó egészségnek ugyanis – szerinte – árt az ételek bősége és sokfélesége: a bőség rendellenességet szül és „lerontja az egészséget és a szépséget”.

A szerzetesrendek életét meghatározza a regulájuk. Özséb Szent Ágostonét kérte remeteközössége számára IV. Orbán pápától, azonban a rend azt nem kapta meg rögtön. A regula szerinti életet akkor engedélyezi Róma, ha a „létfönntartáshoz szükséges javak megvannak”. Ezt Pál veszprémi püspöknek kellett ellenőriznie. Ő nem látta biztosítottnak a megélhetést, ezért ugyan megengedte, hogy az eddigi lakóhelyükön megmaradjanak remeteségükben, viszont „lakóhelyeik számát nem növelhetik”.

Pál püspök még étkezési szabályzatot is adott a remetéknek. Érdemes bepillantanunk a szerzetesek mindennapi „menüjébe”: „Böjtöljenek mindenszentek ünnepétől karácsonyig, naponta egyszer egyenek tejeset, kivéve a gyöngélkedőket és a betegeket, akik a házfőnöktől, ha szükséges, húsevésre engedélyt kaphatnak. Karácsonytól kezdve hetvenedvasárnapig egyenek húst, hetenként háromszor. Hetvenedvasárnaptól húshagyókeddig ismét naponta egyszer egyenek tejeset. Húsvéttól pedig mindenszentek napjáig hetente háromszor egyenek húst.”

A püspök meghatározta azt is, hogy Szent Ágoston szabályzata szerint folytassák hitéletüket.

Tartományfőnöküket maguk választhatták, de azt a megyéspüspök erősítette meg hivatalában. Kolostoronként két-két szerzetest kellett küldeniük a püspök évi zsinatára azért, hogy az ottani határozatokat megismerjék és azokat ők is alkalmazzák.

A rend működéséhez a pápai hozzájárulást végül 1308-ban kapta meg V. Kelemen pápától. Így az eddigi ágostonos barátok 1309-től vették fel a Szent Pál Első Remete rendje nevet. Szent Ágoston helyett a rend innentől Remete Szent Pálhoz mint elsődleges égi pártfogóhoz imádkozott – ezért is nevezik pálos rendnek.

A rend ezt követően tudott számos új rendházat alapítani, nemcsak a Magyar Királyság területén, hanem Ausztriában és Lengyelországban is. A rend túlélte a történelem számos nagy viharát, átvészelte azt, hogy II. József feloszlatta, majd fennmaradt a kommunizmus tiltása ellenére is.

A pálos rend jelenleg 17 országban működik, több mint 70 rendházban. Magyarországon a pálosok öt rendházban élnek.

2008. február 28-tól az Apostoli Szentszék Boldog Özséb kultuszát mint nyilvános kultuszt engedélyezi. Özséb napja bekerült a magyar egyházi ünnepek sorába mint emléknap.

2009. március 18-án a Vatikánban átadták Boldog Özséb szenttéavatási dokumentációját, amelyet Árva Vince atya állított össze, 22 éves munkával.

A katolikus egyház 2020-at Boldog Özséb, a pálos rend megszervezője emlékének szenteli. A Boldog Özséb Év magyarországi fővédnöke dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. „A Boldog Özséb Év keretében egy pálos kiállítóbusz is útjára indul, mely 2020-ban bejárja az országot, illetve eljut majd Erdélybe, a Felvidékre és Lengyelországba is.”